Budapest, 2016. (39. évfolyam)
12. szám, december - Buza Péter: Jókai, a szőlő
2016 december is kiderült sokak számára, hogy az ifjú ara egész népes családja, a Grosz família (élén az anyóssal) gyakorlatilag teljes körűen megszállta az életét. S egyre közelebb kényszerítette ősz fejét a bürökpohárhoz. De abban akkor persze még bor volt. S biztosan a saját bora. Svábhegyi szőlőskertje ép és teljes még, majd csak halála után (1904) indul el a pusztulás útján, ami valamikor az 1910-es évek végére válik viszszafordíthatatlanná. A nagymihályi igazgatótanítónak és szenvedélyes amatőr szőlőkertésznek, Mathiász Józsefnek, erről persze aligha volt tudomása. Ő még a Nagy Bella házassága előtti ünneplés általános bűvöletében határozott úgy, hogy maga is csatlakozik egy szőlőlevéllel a babérkoszorúhoz (bocsánat! – a szerző). Egy olyan új csemegeszőlőfajta nemesítésével, amilyen még nem volt, s amelynek „személyes” tulajdonságai illenek a megtisztelt életművének elképzelt világához. Egy évet késett az eredménnyel, csak 1901. októberére jött össze az új keresztezés, olyan, amiről már úgy gondolta alkotója, hogy Jókai engedélyét kérheti: róla nevezhesse el a pompásnak ígérkező újdonságot. A történtekről hírt adó Vasárnapi Ujság (a szerző talán Markó Miklós lehetett, aki 1904 őszén e lap hasábjain számolt be Mathiász János – József bátyja – katonatelepi szőlőbirtokáról) az akció egyetlen hiteles forrása. (S mint kiderült, Jókai válaszlevelét Mathiász megkeresésére, szinte tökéletes pontossággal adta közre – a levelet az OSZK Kézirattárában találtam meg.): „Jókai-szőlő. A nagy költő sok elfoglaltsága mellett ráér, hogy svábhegyi gazdaságában mintaszerű szőlőt ápolhasson. Zemplén megyében, Nagy Mihályban egy lelkes szőlőtermelőnk, Mathiász Józsefnek újfajta szőlőt sikerült nevelni, s a költő iránt tiszteletből Jókai szőlőnek akarja elnevezni. Hogy a költő beleegyezését megnyerje, levelet írt hozzá, s abban az újfajta szőlőről ezeket mondja: Az újszülött származása: Apja Chasselas Duhamel, franczia eredetű, szép nagy s rozsdafoltos fehér bogyójú, koránérő és bőven termő nemes csemegefajta. Anyja pedig Bronner’s Traube, német származású, hirtelen szőke szépség, sajátságos szégyenpiros színű, kitűnő ízű, olvadozó, lágy húsú, elég korán érő s kissé szagos terméssel.” Jókai a levélre így válaszolt: „Igen tisztelt Kollégám! Mint magam is szőlőmívelő ember, nagy élvezetet találtam az Ön által létrehozott újfajta szőlőben, mely a jó tulajdonok egyesítésével van felruházva. Nagy büszkeségemet fogom találni benne, ha e remek szőlőfaj az én nevemet viselendi, s e kitüntetést Önnek hálásan megköszönöm. Minden áldást kivánva Önre, maradok igaz tisztelettel Budapest 1901 okt. 4-én. Igaz híve Dr. Jókai Mór.” (Móric – az eredeti levélben – B. P.) A megfogalmazásból arra is következtethetünk, hogy néhány fürtöt az írófejedelemmel is megkóstoltatott a tanár úr, de vélhetően akkor – ha így történt – először és utoljára. Mert ha kért és kapott oltványokat talán Mathiászéktól, azok termése már aligha ért be 1904 májusáig, a haláláig. Herszényi László Gyümölcsfajta ismertetés című, a csemeges borszőlők leírását is tartalmazó munkája 1934-ben jelent meg. 144. tétele (árjegyzék: 42. vagyis forgalmazták, de nincs egyetlen adatunk se arról, hogy vették volna, persze biztosan volt, akik vásárolt belőle) a szőlőfajta teljes nevével kezdődik, s így szól: „Chasselas Jókai Mór. Bronnerstrauber Chasselas Duhamel. Tőkéje robusztus, buja növekedésű, óriási fával és szertelenül elhelyezkedő, világoszöld és vastagszövetű lombozattal. Venyigéje tömör, vastag, hosszú születkörű, mellékhajtásoknak bővében van. Virágzata kicsiny, szabályszerű, jobbadára a párta alatt termékenyül. Termésfürtje közepes, inkább laza s nagyon változó alakú, legtöbb közte a rövid, hengerded alak. Bogyói nagyok, kerekgömbölyűek, szalmasárgák, vastag porcoshéjjal. Húsuk olvadozó, nagyon kellemes édesízű, felséges aromával. Általában rendkívül szép és nemes szőlő. Eltartásra és szállításra kiválóan alkalmas. Bőven terem, de magas művelést igényel. Szeptember hó második felében érik.” Az 1975-ben megjelent Német Márton-féle Ampelográfia album is listázza, tőkéjét középerősnek minősíti, fürtjét, bogyóját tömöttnek, kicsinek, sárgának. Nem tudjuk mire vélni, de hát nem lévén tudósai e szakmának, talán nem is nekünk kell eldönteni, hogy a rozsdafoltos fehér apa meg a vörös anya hibridje miként lett előbb sárga s nagy, aztán később zöld s kisbogyójú... De majd meglátjuk hol az igazság: az oltványokat a Jókai-kert jövőre megkapja Kecskemétről. A Chasselas – ahogy a szőlőt csak csemegéző közönség ismeri, a Laszla – az egész világon elterjedt. Legnagyobb termőterületeit Franciaországban találjuk. Hozzánk a 19. században került, s ma is hódít. Jó bor is készül(het) belőle. Azok a nemesítők, akik a filoxéra után nekiláttak feltámasztani a magyar szőlőkultúrát, keresztezéseikben szívesen választották fehér vagy piros változatát, s ezeknek számtalan keresztezését más francia fajtákkal. Laszla-hibrid a Jókai Mór is, János árnyékában A Mathiász nevet az érdeklődő laikus közönség is hallhatta már, ismerheti. Mathiász János az első nagy szőlőnemesítő nemzedék óriása. Életútja, szakmai karrierjének részletei ismertek. Ő volt az, aki a kiegyezés évkörében elhagyta Abaúj megyei főispán titkári állását, hogy fajtagyűjteményt hozzon létre Kassa határában, a Rozália-hegyen, 1600 (!) fajtával. Ezt követően előbb Andrássy Gyula miniszter száz holdas szőllőskei (ma Viniczky) szőlőjének vincellérje lett, majd (Tokajt is érintve), a század utolsó évtizedében a Kecskemét határában fekvő Katona-telepre költözött, hogy a filoxéra katasztrófája után itt, a homokon virágoztassa fel a szőlőgyökérzetű-rezisztens szőlőoltványok légióját. Összesen mintegy 3700 fajtakeresztezést végzett, s ezek közül 50–60 ma is terem, nemcsak itthon, de külföldön is. Néhányat közülük mindenki ismer: a Szőlőskertek királynőjét vagy a Csabagyöngyét. Utóbbi szülőpárjából az egyik egyébként BUDAPEST