Budapest, 2016. (39. évfolyam)
3. szám, március - Simplicissimus Budapestje
ten. Egy unokahúgom, aki a férjének a lakását adja ki, és több másiknak a teendőit is elvállalta, egy jó barátom felesége, aki örökségből vett belső területi, pont ilyesmire optimalizált kis lakást, és egy pestkörnyéki városban élő ismerősöm, aki egy kis gyár résztulajdonosa, ő két jó minőségű lakást vett, hozzá profi honlapot is terveztetett. Hogy mennyire szabályosan adóznak, azt nem tudom (egyikük biztosan: a közvetlen családban valaki magas rangú navos), de nem is ez ennek a cikknek a tárgya. Hanem az a kedvezőtlen hatás, amit az AirBnb megjelenése okozott a budapesti lakáspiacon! A különböző szakportálok egyöntetűen arról számoltak be, hogy az albérleti díjak annyira megnövekedtek a belső területeken, hogy onnan egyre jobban kiszorulnak a diákok és a fiatal, pályakezdő lakásbérlők – főleg a szinglik, de még a párok is. Baj ez? Hogyne lenne az. A bennszülöttek életfeltételei romlanak – ehhez a város vezetésének valahogy viszonyulnia kellene. A baj az, hogy az AirBnb nem adózik Magyarországon, és az a gyanúm, hogy a lakáskiadók se nagyon. Persze nem is tudom, hogy mire kellene a pénz. Szociális lakások építésére, amit csak pályakezdők vehetnek bérbe, nyomott áron? Vagy albérleti támogatásra? Vagy az AirBnb-zőket kellene nagyobb adókkal sújtani? Nem tudom, többféleképpen lehet jót tenni a társadalommal. Szocialista, konzervatív és liberális eszköztárral is. Csak először tüzetesen meg kell ismerni a helyzetet. Szerintem ennek még előtte vagyunk. Az is érdekes, hogy a hotelszakma a taxisok mozgalmától élesen eltérően (akik az Uber kiiktatását követelik) fel se vetette az AirBnb betiltását vagy korlátozását. Részben azért, mert úgy is tudják: lehetetlen. A megosztás gazdaságának félreértése: A „közhasznú könyvárusítás” esete A Központi Szabó Ervin Könyvtárból jövet-menet egy különös dologra bukkantam: egy szekér és egy könyvtár keresztezésére. Az volt kiírva rá, hogy „közhasznú könyvkereskedés”, és minden könyv 300 Ft. Nem bírtam megállni, körülnéztem, meglehetősen jó felhozatal volt, főleg a rendszerváltás előtti nívós könyvekből. Egy jó arcú fiatal hölgy leste az érdeklődőket, éreztem, hogy csak egyetlen biztató szó kellene, és ajánlana máris valami jót. Kiderítettem, hogy ez a mozgalom Olaszországból indult. Az olaszforum. blog.hu szerint: „Antonio La Cava nyugdíjas tanárról nehezen állítható, hogy a pénz miatt foglalkozna a könyvekkel. A hetvenes éveiben járó bácsi minikönyvtárrá alakított háromkerekű járgányával járja Matera környékét, Basilicata tartományt (a csizma sarkantyújánál van), hogy maga köré, könyvek köré gyűjtse az embereket. És ahogy az egy ilyen emberrel történhet Olaszországban – Dél-Olaszországban, tegyük hozzá – soksok szép történettel gyarapodott könyves túrái, hétköznapjai alatt.” Ez igen, gondoltam, micsoda remek kezdeményezés... Aztán elgondolkodtatott az a tény, hogy a szekérre az is ki volt írva: 5. számú téka. Vajon hány lehet? És miért a Központi Könyvtár közelében tartózkodik a szekér? Életszerű az, hogy aki könyvtárba jár, az itt vesz könyvet? Még jobban elgondolkoztatott az az irat, amelyet az interneten találtam: a kőbányai önkormányzathoz benyújtott előterjesztés, amelyben a Közkincs Egyesület Kőbányától szeretne raktár és irodahelyiséget, és egy évre 795800 Ft támogatást a két mobil pult elkészítésének költségeire. És azt írják, hogy összesen húszat akarnak Budapesten... Ettől már elment a kedvem. Amit Olaszországban a csizma sarkánál egy magánember, magánlelkesedésből, magánpénzből, sikeresen csinál, azt itt valakik közpénzből, egy könyvtárakkal szerencsére jól ellátott nagyvárosban szeretnék utánozni... Úgy, hogy mindannyiunk pénzével vernék a csalánt. De vajon működhet ez a modell a mai Magyarországon? Nem inkább a könyvtárhasználatot kellene fellendíteni? Jól tudjuk a szocializmus éveiből, hogy a túl olcsó könyv leszoktatja az embereket a könyvtárba járásról. Ráadásul beavatkozik az antikváriumok üzleti érdekeibe. Volt még a kőbányai előterjesztésben egy dermesztő passzus: céljuk „szakmai grémium, központi lista létrehozása a »jó könyvek« minősítéséhez”.Ez aztán mindennek a teteje: hát nem az újságok, folyóiratok, irodalmi portálok, az örvendetesen sokasodó olvasmány blogok dolga ez, hanem egy újonnan létrehozott bizottságé? Erre csak a minap hallott pesti szólással tudok reagálni: „Anyám, borogass!” Nem olyan ez, mintha világtalan embereknek nagy számban az úton való átkísérésére indítana valaki mozgalmat, közpénzen? A kultúrában a megosztás gazdaságának jó közösségi példája a rukkola. hu, a cserélde, ahol az emberek a saját jó, de szükségtelenné váló könyveiket ajánlják fel, és keresik meg a nekik szükségeseket. (A portál szlengjében ez a „rukkolás” és a „happolás”). Tavaly megvette őket a Publio nevű magyar selfpublishing cég, és azt ígéri, hogy a nagyon keresett kötetekből gyorsan, olcsón újra nyomtat példányokat. Sok sikert kívánok! ● 19