Budapest, 2018. (41. évfolyam)

7. szám, július - Nemes Tamás: A London szálló emléke – újragondolva

szöveg: NEMES TAMÁS A London számottevő konkurenciát jelentett a vasútállomáshoz eladdig legközelebbi, a Váci út és az Új (Zichy Jenő) utca sarkán 1850-ben nyílt, Páris városához címzett 48 szobás szállodának. Több mint valószínű, hogy a szomszédvár a London névadásánál is szerepet ját­szott, ha azt a franciák fővárosához címezték, emez legyen az akkor­ra már a legnagyobb világbirodalmat magukénak tudható angoloké. Az Indóházat kezdettől fogva omnibuszjáratok kötötték össze a város más részeivel, 1866-tól pedig a Széna (Kálvin) tér és Újpest között a Váci úton végighaladó első lóvasút is útba ejtette. Londonból az Újvilágba Egy – viszonylag rövid ideig tartó működése okán a köztudatból elég gyorsan kikopott emlékű – másik létesítmény szintén jelentősen hozzájárulhatott ahhoz, hogy Emmerling néhány év elteltével jogosan érezhette magát úgy, mint aki a kártyában 19-re alsót húz: ez a Neue Welt, azaz Újvilág mulató volt. Tüköry Sándor a mai Szent István körút nyomvonalán futó Tükö­ry-gát északi oldalán működött Király sörfőzdéje melletti hatalmas kertjében, a mai Vígszínház helyén, sörcsarnokot üzemeltetett. A Hild József tervei nyomán emelt, majd Feszl Frigyes által kibővített, szolid iszogatásoknak helyt adó, népszerű sörözőt az 1860-as évek köze­pén bérbe adta. És ekkor szó szerint „új világ” köszöntött be. A mula­tó az országban egyedülálló programmal várta vendégeit: szombat esténként felléptek itt akrobaták, illuzionisták, zsonglőrök és komi­kusok. A francia Antoinette trágárságokkal színezett chansonette-je­inek köszönhetően kellően frivol volt a hangulat, amit Pest százhúsz legszebb táncosnőjét felvonultató tánckarral keretezett külföldi ven­dégművésznőknek sikerült a végletekig fokozni. A havonta rendezett „débardeur” bálokra nem kellett, sőt nem is volt szabad hölgypartnert vinni. A mulató gondoskodott róla, hogy a mindössze cipőt, kesztyűt és álarcot viselő, hivatalból kedvesen készséges hölgyek mindenben megfeleljenek a férfiak igényeinek. Az Újvilágnak rövid idő alatt sike­rült a tehetősebb urak köreiből odavonzania azt a közönséget, amely érdemesnek találta Bécs helyett inkább itthon elkölteni a pénzét, ezen a helyen, ami „...táncziskola, azaz bálterem, de olyan, a­hová összesereglett Budapest minden kétes exisztenciája, nő és férfi vegyesen. Ez volt az első nyilvános leánybörze Budapesten, a­hol szemérmetlenül adtak, vettek.” Akár az ország távolabbi vidékeiről is érkezhettek a vendégek, hiszen most már ott volt az igencsak gyors és kényelmes, áldásos vasút! Elvégre annyi üzleti és hivatali elintézendő szólította Pestre a nyugalmas, ám unalmas vidéki életbe belefáradt, költeni való pénzzel viszont bőven ellátott urakat! Az sem meglepő, hogy – amint az 100 évvel később is gyakran megesett – a vonzó hölgytársaságért Tüköry sörfőzdéje és sörcsarnoka, 1860-as évek. MNM Történeti Képcsarnok Chlumszky hirdetése, 1896.

Next