Budapest, 2020. (43. évfolyam)
2. szám, február - Buza Péter: UTCAFRONT - Sorsforduló a Hermina úton
az új sílus, a szecesszió (art novveau). A másik adat, hogy az életművét értékelő kortársak dicsérik sokoldalúságát, ezt „...az általa kivitelezett (...) belső díszítések nagy száma jelzi (...) úgy a fővárosban, mint a vidéken számos palota és kastély művészi intereurjét tervezte és kivitelezte.” (Magyar Feltámadás Lexikona 1930) Az utóbb idézett mondat eldönti a kérdést, ki volt a reprezentatív belső terek díszítőrendszerének tervezője és kivitelezője. Utóbbira vonatkozóan Darkó Jenő barátom (BUDAPEST, 1979/2. szám) feltételezte, hogy talán Fischer Ignác műhelyében születtek. Most már tudom, Fischer vállalkozása nem dolgozott gipsszel (gipsz itt minden dísz), viszont házainak ezeket az elemeit maga az építész tervezte és kivitelezte. Jellemzően az úgynevezett arab szoba térkialakítására, szimbolikus, kalligrafikus és a teraszra nyíló nagy nappali mennyezetének zodiákus jeleire, képeire igaz, hogy a szecesszió stílusának megtestesítői itt, a Hermina úton. Ismert tény, hogy az art nouveau főárama is szívesen fordult a mór építészet és díszítőművészet formakincséhez, bár a magyar iskola (Lechner Ödöné) a magyar népművészetből merített ihletet (ahogy egyébként Fischer Ignác is – még egy ok, hogy Pollákénak ismerjük el az itt megtestesülő munkát). Amúgy az épület maga historizáló, eklektikus habitusú. A neoreneszánsz is felbukkan: a lépcsőkar indítópontján vagy annak a tűzikovács-csillárnak a képében, amely az arab szobában függ. Megmagyarázhatatlan, hogyan maradhatott meg a pusztítás és pusztulás hosszú évtizedeiben szinte épen. Lelakva és elhagyatva A családfő egzisztenciája elsősorban mint földbirtokosé rendült meg, Veresegyháza ura a mai Erdőkertes területének felparcellázása során veszítette el, ügyetlen hitelkonstrukciói miatt, gazdaságát és gazdagságát. 1936-tól már nem meghatározó szereplője a Hermina úti városi palota történetének sem. Az 1920-as évek végétől jelenik meg itt – bár még nem tulajdonosként – a báró Waldbott von Bassenheim család: bérlője lesz a Hungária körútra ablakozott traktusnak az ifjabb dr. Ödön báró. Egyszer korábban is bérbe adták már a villa egy részét Róheimék, akkor a reprezentatív traktust. 1917 nyarán a miniszterelnökségről leköszönő, a várbeli rezidenciából kiköltöző gróf Tisza Istvánnak. (Mindössze egy és negyed évig, meggyilkolásáig élt a palotában a tragikus sorsú kormányfő – mégis Tisza-villaként ismeri, aki emlegeti ezt a házat, ami persze érthető, de súlyos aránytévesztés.) Samu és felesége 1936-ban lett bérlő saját házuk egy részében, akkor adták el Waldbottéknak. Régen és jól ismerik egymást: mindkét család főleg szőlővel és borral foglalkozik. Róheim Samuék Veresegyházán hetven holdon, a báróék Tolcsván, a tokaji szülőföldjén ennél is jóval nagyobb területen. 1939 januárjában a Hermina úton hal meg Samu. Özvegye bérlőként húzza még egy ideig, de néhány keserves év ez csak már, az új tulaj – özvegy Waldbott Ödönné – kétszer is árvereztet a bérleti díj elmaradása miatt, míg végül mindnyájukra rátör negyvenöt, hogy a Hermina úti tulajdont elrekvirálja az új hatalom. Samu özvegyét bentlakóként ápolja a Chevra Kadischa (az Amerikai úti szeretetotthonban hal meg 1952-ben). Géza 1938-ban kivándorol az Újvilágba, az özvegy báróné az Attila útra, a Bethlen-udvar névre hallgató állami bérkaszárnyába menekül. Támaszpontjaként elfoglalja hűlt helyüket az Államvédelmi Hatóság. Megosztva használ-