Budapest, 2020. (43. évfolyam)

2. szám, február - Buza Péter: UTCAFRONT - Sorsforduló a Hermina úton

UTCAFRONT szöveg: BUZA PÉTER FOTÓ: RIC SORSFORDULÓ A HERMINA ÚTON ISMÉT A VÁros ÉKESSÉGE LEHET A RÓHEIM-VILLA A történelem számon tartja ezt a régi házat. De az építészet- és várostörténet – noha műemlék – keveset tud róla. Tizenöt esztendeje üresen pusztul. Néhány éve adta át az állam ezt a hajdan pazar városi palotát a Magyar Corvin-lánc Testületnek. S elegendő pénzt ahhoz, hogy rendbe hozzák. A rekonstrukció terveit Mányi István jegyzi. Hamarosan kezdődhetnek a kivitelezési munkák. E­ gy – az idő tájt ezen a vidéken szo­kottan terebélyes – Liget menti tel­ket vett meg az 1838-as árvíz évében a későbbi Herminamezőn Eichholz János. Akinek a karrierje 1834-ben kezdődött, bírónak választották abban az esztendőben, hogy aztán, 1836 és 1838 között már mint polgármester szolgálja a várost. Egy eszten­dővel a halála előtt, 1843-ban nevét Töl­gyessyre magyarosítja. Nyaralója homokföldjének közepén épült, a mai Hermina út 43. és 45. alat­ti, illetve az ezek mögött a Hungária kör­útig terjedő, jóval később önállósult telkek centrumában. Az eredeti tábla felosztása az 1830-as évek közepére datálható, akkor nyitották meg a Pálma utcát is, hogy az új közterület páros számozású oldalán – az egykori 43. házszámú és a mögötte lévő telek területén – megszülessen a szép és elegáns villasor. Pompa a Liget partján Az eredeti nagy telket 1899 kora nyarán adta el Róheim Samunak és nejének, Schultz Leontinának bizonyos Stern Miksáné, akkori tulajdonosa, 26 ezer forintért. Augusztusban kapták meg az engedélyt, hogy felépítsék a Hermina útra kapuzott emeletes nyaralójukat. 1900-ban költözhettek be az épületbe. A lipótvárosi Béla (ma Vigyázó Ferenc) utcából érkezett ide a család, kilencéves fiukkal, Róheim Gézával, a később világhírt szerző etnográfussal. Aki negyvenhét esztendős koráig, míg 1938-ban el nem menekült Magyarországról, ebben a hajdan pazar, ma – de talán már nem sokáig – pusztuló palotában élt és dolgozott. A család sikeres fa- és tüzelőanyag-kereskedő­ként szerezte a századfordulóra igazi gazdagságot megtestesítő vagyonát. Samu apja, Károly Délvi­dékről, Zomborról érkezett Pestre, a város viharos gyarapodásának évkörében, valamikor az 1880-as évek közepén. Főtelepüket a mai Victor Hugo utcában nyitották meg, hogy az 1910-es években valamivel északabbra, a Vág utcában folytassák – ez maradt aztán meg utolsó működő üzleteként Samunak, miután az 1930-as évek közepére szin­te minden tekintetben utolérte a csőd. Ennek a szerencsétlen folyamatnak részleteivel most nem traktálom az olvasót, egy következő írásban vissza­térek majd a Róheim família tündöklése és bukása fordulatos históriájára. Pollák Manónak, a kastélyigényességű nyaraló tervezőjének életútját sem célom most bemutat­ni – pedig igazán megérdemelné –, de ezzel nem én, hanem a művészet- és építészettörténet az adósunk. Egyszer talán majd rászánja valamely hivatásos az idejét arra, hogy ezt a szapora kezű és tehetséges építészt bemutassa az utókornak. Itt és most csak azt az egy-két mozzanatot ragadom ki pályája korszakai közül, amelyek a Róheim-villa arcvonásai szempontjából meghatározó fontos­ságúak. Hat évig tanult – és dolgozott – 1882 és 1888 között Párizsban, ahol akkor bontakozott ki

Next