Kegyes Tanítórendiek főgimnázuma, Budapest, 1891
„Szent-László dicsősége volt nemzetének.“ Horváth Mihály. I. (Bevezetés. — Szt. László emlékezete. — Élete, alakja és jelleme. Hatása a költőkre.) Jrazásja nem sokára ezredéves ünnepet ül. Méltán keltheti föl e nagy naphoz a hangulatot már előre is az a kegyeletes felbuzdulás,ely a legnagyobb magyar királyok egyikének, Szent Lászlónak, damennyi közt a legdicsőbbnek emlékével ragadja meg a magy- kebleket hazaszerte, szentté avatásának hétszázados ünnepén. Mát habár a szentté avatás emlékének megünneplése magában véve a magyar katholikusság történetéhez tartozó mozzanat, a fényesen kimagasló nagy királynak, történelmünk e fenséges alakjának, emléke közös minden magyarral, kegyeletre buzdulhat iránta, felekezeti különbség nélkül, minden magyar szív. Eszményi alak, minőt csak nagy ritkán hoznak felszínre a századok, de fény őket aztán nem árnyalják be ezredek sem. Föllelheti benne eszményét, ki-ki a milyent keres: hitbuzgalmat az igazhívő, hősiséget a hős, lovagiasságot a lovag, igazságot az igazságkereső, szeretetet a gyöngéd lelkületű. Szent László emlékének egyházi eredetű ünnepe teljes joggal nemzeti érdekűnek is tekinthető. Mert nemzeti életünk egyik legviharosabb korszakában az ősi erő diadalának, a keresztény állam megszilárdulásának, a testi és lelki derékségnek tényei s általában a magyarságnak legszebb sajátságai Szent László nevéhez fűződnek; az ő egyéniségében szökken legmagasabbra mindaz, a mit múltjából vissza-visszaidéz s a mire még most is büszke