IV. kerületi községi felsőbb iskola, gimnázium és felsőkereskedelmi leányiskola, Budapest, 1924
való állítását; fiatal leányaink, kiknek lelkületét a Vörösmarty-Madách szemléletének eszményi megvilágításába helyezte, a követendő ideálok gazdag képsorozatára bukkannak regényei olvasásakor: az erényes matrónáktól kezdve az erélyes, tettre kész amazonokon, önfeláldozó anyákon, hűséges odaadó hitveseken át egészen az érzékeny, mimozaszerűen finom leánylelkekig, kik közül nem egy pusztul el a zord életnek már csak puszta érintésére is. És ha igaz, hogy nagy jellemek megteremtéséhez az írónak magának is nagy jellemnek kell lennie, mennyivel inkább igaz, hogy eszmények, ideálok megalkotásához magának az írónak kell elsősorban a földiség salakjától megtisztultan az eszményiség világában fennszárnyalnia. Képzelet és tudás, idealizmus és optimizmus, humor és nemzeti sajátságok, a költői előadás milyen formájában jelentek meg Jókai költészetében ? Erre vonatkozólag Jókai mesterére kell rámutatnom, akit önmaga így jelöl meg: „A szabad természet volt az én sokatírásomnak legfőbb, legmélyebb titka!“ Valóban, a természet rendelkezésére bocsátotta modelljeit, sokszínű palettáját s aztán csak a művész intuíciójától függött a mestermű előállítása. S mi ámulva ismerünk rá képeiben, azok tündöklő tónusában a nagy Cinquecento festőinek színkeverésére, a raffaeli telített színek mellett, Tizián arannyal átszőtt bíbortónusára, amelybe mintegy belejátszik a modern plein-air festészet napsütéses, levegős megvilágítása. Valóban impresszionizmusa üdeségének és színskálája gazdagságának tekintetében mindent felülmúl Jókai költészete. Ép ily nagy mestere költőnk a stílusnak is; a költői nyelv eddig nem ismert szépségei tárultak fel ezerhangú költészetében; nyelvében is a természet volt tanítója, meg a magyar nép, amelynek dunántúli lágyan, könnyen omló és gyöngéd árnyalatokban gazdag nyelvjárását emelte a költőiség szférájába. Nagy vonásokban mutattam rá azokra az erőforrásokra, amelyekből a Jókai költészetének napja táplálkozik. Beszélnem kellene a foltokról is, a lélektani rajz fogyatékosságáról, történeti érzéke elégtelenségéről, a kompozíció tökéletlenségeiről, de nem kárpótol-e bennünket búsásan e hiányokért a meseszövés érdekessége, a motiváció gazdagsága, a fantázia csillogása, a játszi humor, a stílus költőisége? S ha a történelem adatai, módszere, okszerűsége a teremtő fantázia zsarnoki kényszerének hódolva, meghamisítva jelennek is meg Jókai regényköltészetében, művének egészében a történelmiség hatalmas fuvallata jelentkezik, mely felismeri a magyar lélek minden idők felett álló örökéletű sajátosságait, sorsunk mélységes tragikumát, amely testvériben magányunkban örökös önvédelmi harcra kényszerít s a magunk erejére való támaszkodásra utal. Történelmünk e nagy tanulságát juttatta már Zrínyi szenvedélyesszavú „Ne bántsd a magyart“-ja kifejezésre, ezt érzékld meg a múlt idők fátyolán át a drámai költés eszközeivel Katona megrázó erejű Bánk-bánja, ezt a tanítást hirdeti Jókai, mikor egyik legutolsó regényében ezt mondja : „Itt állunk, kicsiny nemzetünkkel, melynek e kerek világon nincs rokona, testvére, barátja. Sziget az országunk a népek tengerében. S akik körülvesznek bennünket, azok mind éheznek a testünkre, vérünkre, azért, mert a magunk nyelvét beszéljük, azt míveljük, irodalmat, művészetet alkotunk nemzeti alapon, mert hazát tartunk fenn, azt boldoggá, hatalmassá, örökkévalóvá tenni törekszünk, mert a szabadságért lelkesedünk. Hát nem kötelessége-e nemzetem minden tagjának, aki csak nem sánta, béna, nyomorék, hogy a kardot, puskát férfiúi alakja kiegészítő részének fogadja s ellentétben a szent törvényekkel azt kiáltsa „de ölj!?“ Hazaszeretet és vitézség az a tanítás, amely Jókai ajkáról mai nyomorult, megtépett állapotunkban próféciai erővel száll felénk. A küzdelem, a harc fegyvere kiesett kezünkből, megváltozott körülményeknek kell a régi magyar hősiességet talpraállítani és érvényesítenie, de míg ez a kor bekövetkezik, éljünk azokkal az eszközökkel, amelyeket az Ég küld segítségünkre nehéz sorsunk elviselésére: a munka vigaszt s a hit reményt nyújtó balzsamával. Rakssányi Mária.