III. kerületi magy. kir. állami Árpád főgimnázium, Budapest, 1904

évig a középiskola a főváros vendégszeretetét és a polgári iskola tanítótestületének sokszoros szívességeit. A fejlődő intézetek sorsa szerint két évig az V. ker. áll. főgimnázium fiókja volt, dr. Wagner Alajos igazgató vezetése alatt, akinek önfeláldozó buzgósága, szakszerű és alapos ismerete, tapintatossága és közismert jóakarata minden­kor hathatós támogatója volt a kerületnek az intézetet illető törekvéseiben. És ebben segítette őt a fensőbb hatósággal szemben minden tehetségével és a realizálásban oly kiváló szaktekintély. Dr. Erődi Béla kir. tan. és főigazgató. E kettős buzgalomnak eredményeként áll fönn ma az intézet. Az első évben azonban csak 34 tanuló*) jelentkezett, amely körülmény az intézet föntartását kétségesnek tüntette föl. Ez a törzs, amelyből a mai állapot kifejlődött. A kör­nyék intelligenciája, az elhelyezett intézet távolsága, kedve­zőtlen elhelyezése és némely előítélet távol tartotta a módo­sabb lakosság gyermekeit. Dr. Wagner Alajos igazgató, Dr. Morvay Győző tanár, Kecskóczi Ödön, Marót Gyula polg. isk. tanárok, Császár Ernő, és Beck Károly óradíjas tanárok, Sagmüller József, Dr. Adler Éliás, Martin Gyula és Kontra Aladár hitoktatók vezetése mellett megindult a tanítás. Ez volt a törzskar, mely az intézet fejődését és fejlesztését mindvégig szivén hordozta. Hozzájárult a társadalom vagyonosabb része, mely a jobbára szegény tanulókat könyvekkel és tandíjjal látta el. 1903/4. Az első, a próbaév után az intézet viszonyai: a távolság, tanév, a szűkös elhelyezés, az épület iránt tanúsított idegen­kedés némileg csökkent és a tanulók száma 126-ra rúgott föl. *) Bittner Tibor, Czintula Zoltán, Donáth Rikárd, Fridi János Georgi Sándor, Günther Tivadar, Gux József, Herpich Rezső, Keimer András, Kelndorfer Zoltán, Klein Leo, Kocsner Jakab, Kovács Kálmán, Kovács László, Krausz Dezső, Kunszt Gyula, Küzdő Géza, Maurer Rezső, Mocsári Márton, Mervay Sándor, Murányi Imre, Proh­ászka Kornél, Ruh Vilmos, Schelling László, Schiffler Ernő, Schnürmacher Oszkár, Schrader Henrik, Schubert Ágost, Steinhofer Ferencz, Széchy Dezső, Tajber Béla, Tarján János, Vlaskalics Jenő, Wels Dezső, Wolfschmidt Miklós.

Next