III. kerületi magy. kir. állami Árpád főgimnázium, Budapest, 1913
III. Általános ügyek
hóban két tagjának 30—300 segélyt adott. Feltűnő, hogy tagjai majdnem kivétel nélkül intézetünk olyan volt növendékei, akik érettségi vizsgát tettek, holott az alapszabályok egyenesen kimondják azt is, hogy azok is tagjai lehetnek a szövetségnek, akik nem is tettek érettségi vizsgálatot, megszorításul csak azt a feltételt említi fel, hogy huszadik éveket be kellett tölteniük. Kívánatos, hogy ezek a volt iskolatársak is hozzájáruljanak szövetségünk megerősítéséhez. A szövetség mostanság főként a volt iskolatársak közötti társas érintkezés ápolására szorítkozik, amit gyűlések, kirándulások és társasvacsorák keretében ér el. Tőkéjének lényeges szaporodása csak akkor remélhető, amikor tagjainak nagy része már állásban lesz és nem feledkezve meg arról a sok jótéteményről, amelyet az iskolában élveztek, hálájukat szegénysorsú társaik felsegélyezésére anyagi alakban fogják leróni. A szövetség tisztikara és választmánya a következő: Morvay Győző dr. főgimn. igazgató tiszteletbeli elnök, Makoldy Viktor főgimn. tanár elnök, Vajda Lajos alelnök, Günther Tivadar titkár, Bányai Zoltán pénztáros, Turányi Dénes ellenőr, ifj. Benedek Sándor és Székely Endre jegyzők, Alföldi Andor, Apor Róbert, Balázs János, Bálint Sándor, Deák Endre, Eisner Rezső, Fehér Sándor, Fets Sándor, Hilbert László, Inkei Gusztáv, Kiss Jenő, Kriszháber Ákos, Maurer Rezső, Móra János, Pausz Béla, Pecsenka Lajos, Petheő Béla, Polifka Károly, Répássy György, Schaffer István, Somogyi István, Sziklai Pál, Willner Miksa és Zroch Károly választmányi tagok. A szövetség többi tagjai: az Alapító tagok: intézetünk 1912 13. évi tanári testülete, Makoldy Viktor főgimn. tanár és Morvay Szilárd műegy. dallg. bj Tagok: Ackermann Adrienne, Albert József, Beliczay István, Bencsics István, Berzsenyi Lajos, Bihar Jenő, Biró Béla, Blaskovits Lajos, Bleyer Ernő, Czintula Zoltán, Deutsch Pál, Diner Dénes Pál, Dobay Zoltán, Dobi Andor, Dobi Ernő, Doby Ivor, Edvi-Illés Gyula, Egger Gyula, Faludi István, Federit Herman, Feicht Károly, Finály Rudolf, Gál Pál, Gremsperger Tibor, Grossmann Jenő, Győző