III. kerületi magy. kir. állami Árpád főgimnázium, Budapest, 1918-1919
III. A tanári testület működési köre
vezetőinek kezébe került, elősegítette a testület munkáját. A testületből Barthos Andot, Kerékgyártó Árpád mint igazgatók, Alszeghy Zsolt dr. mint gyak. főgimnáziumi tanár távozott. A vaáli választókerület nemzetgyűlési képviselővé választotta Vasadi Balogh György dr. rendes tanárt. Vass Árpád rendes tanárt a VKM a komm. tanárok fegyelmi vizsgáló bizottságba jegyzőnek delegálta. Az intézethez Karádi Győző igazgató, Endrőczi László, Hartmann János, Horváth Lajos, Kimnach Ödön, Móra János, Dr. Nagy Dénes, Karpinecz Hermiás, Nagy Károly, Pázmán József, Siposs Mihály, Szemere Samu dr., Vajthó László, Zachár Emil, Zayzon Sándor áthelyeztettek. A elmúlt végzetes idők tanulságain okulva a szülők ez évben tömegesebben érdeklődtek az iskola iránt. Az igazgató négy szülői értekezletet tartott, mely alig tudta befogadni az intézet termeibe a szülőket. Egyik eredménye volt, hogy 16794 koronát adtak össze téli fűtésre. Az ifjúság vallásos gyakorlatait rendesen megtartotta, miben a testület támogatásában részesült. Sajnos, hogy még most is oly kevés a hazafias ünnepek száma és nincsenek emléknapok, melyeken az ifjúság szivét-lelkét szorosabban köthetjük a nemzeti eszme hódolatához. Okt. 6 és márc. 15-ét megünnepeltük, mely utóbbi alkalommal zászlóünnepélyt rendeztünk. A tanulók viselete nem mérhető a békeidők állapotával. Részint a korviszonyok, részint a családi állapotok nagy visszahatással voltak egyes tanulókra, amin azonban a testület a szülőkkel karöltve sokat segített. Volt 5 eltanácsolás, több tanuló önként elhagyta az iskolát. Az ifjúság szorgalmán is meglátszott a viszonyok hatása, de különösen mélyebb nyomokat hagyott a hosszabb szénszünet, mely ez intézetben az idén először állott elő, de csakis az I—VI. osztályokban. A testület a megmaradt szorgalmi időt előnyösen használta föl és a tanítás színvonalát semmiben sem szállította alá. Politikai természetű ifj. kihágások nem fordultak elő. Az iskolaépületet még mindig megsíüli a testület és az ifjúság. Okt.— május hónapokban sötét szobákba zsúfolva, nyílt folyosókon tolongva, udvar nélkül kénytelen napi munkáját elvégezni. Udvar hiányában a tavaszi időben az utcán és a kerület pályáin is tornázott az ifjúság. Hivatalosan látogatott: Pintér Jenő dr. tank. főigazgató és a VKM-től kirendelt szakfelügyelők. Jótékonyság gyakorlásában résztvett: 1. A Segély Egyesülete könyvekkel, tanszerekkel és pénzzel látta el a szegényebb tanulókat. 2. Az amerikai segélyakció 203 tanulót látott el téli kabáttal, alsó ruhával, öltözettel, harisnyával és cipőkkel. 28 tanuló étkezett. Hollandiába ment 15. Az ifj. egyesületek közül működött: 1. Az önképző kör Zachár Emil t., 2. a Segélyegyesület Csallóközi Jenő ig., 3. a Tornakör Karpinecz Hermiás t. vezetése alatt és 4. a sakkör. Az óriási drágaság miatt a szertárak gyarapodásáról, a tanári könyvtárt kivéve, nem gondolhattunk. Adományokban részesítette a fizikai és kémiai szertárt a VKM a Tanszermúzeum révén. Az intézet részt vett az angol misszió előtt hazafias tüntetésen, a hollandi királynő szülinapján, a Horthy-ünnepélyen, a Cserkész-ünnepélyen, a Magyar Jövő ünnepélyén és az ifj. tornaversenyeken. Az úszóversenyen már korábban nyert vándordíját újból megszerezte. Okt. 6., márc. 15., Veni Sante és Te Deumi ünnepélyeket tartott. Az intézet évközben többször nyújtott szállást a karhatalomnak. A katonai kiképzést csak májusban kezdhettük meg. Júniusig részt vett benne a Vili. osztály is. Jutalmazás: Hampel ed.t. 1. Neunier György II. o. 2. Sujánszky- Halke jd.: Kovács Tibor VIII. o. 3. Gattein jd.: Maurer János V. o. III. A tanári testület működési köre. 1. Hatóságok: A budapesti III. ker. m. kir. áll. főgimnázium fenntartója a magyar állam. Iskolánk a VKM Rendelkezése alatt áll. A minisztériumi, középiskolai ügyosztály főnöke: Viszota Gyula dr. tanker. kir. főigazgató, a M. Tud. Akadémia és a Szent István Akadémia stb. tagja.