III. kerületi magy. kir. állami Árpád főgimnázium, Budapest, 1926

rülmény, hogy a vallás- és közoktatásügyi minisztérium rendelete alapján a versenyek győzteseinek érettségi bizonyítványába is be kell vezetni az eredményt. Iskolánk a versenyre a következő tanulókat küldötte ki: a ma­gyar irodalomból Kálmán Endre, a latin nyelvből: Fülöp György, a történelemből: Hencz Kálmán, a földrajzból: Vertse Albert, a fiziká­ból: Bognár Géza, a rajzból Krajcsovits Márton VIII. oszt. tanulókat. Az eddig szokásos tanulmányi verseny mellett az idén első ízben szépirodalmi versenyt is rendeztek, amelyre Mészáros Zoltán VIII. o. tanulót jelöltük ki. Erkölcsi állapot. Az erkölcsi nevelés eredményének biztosítása vé­sett a tanári kar igen nagy súlyt helyezett a tanulók erkölcsi maga­viseletének ellenőrzésére. A fegyelmi szabályokat nem csupán csak a tanév megnyitásakor hirdettük ki, hanem a felmerülő esetekkel kap­csolatban mindenkor hivatkoztunk rájuk. Rendelkezéseiknek lehetőleg szeretettel, de szükség esetén szigorral is­ érvényt szereztünk. A szülői házzal való érintkezés bensőbbé és közvetlenebbé tétele cél­jából kísérletképen ú­gynevezett „Ellenőrző könyvecskét“ vezettünk be. Ezt minden tanuló megkapta és köteles volt naponta magával hozni az iskolába. Bármi történt a tanulóval, az ellenőrzőkönyvvel értesí­tettük a szülőket, akik a tudomásulvételt aláírásukkal igazolták. Ezen az úton közöltük a tanuló tanulmányi előmenetelére, magaviseletére vonatkozó minden megjegyzésünket, a szülőkhöz intézett meghíváso­kat, esetleges figyelmeztetést és más fontosabb közléseket. Az ellenőrzőkönyv útján leveleztünk tehát a szülőkkel, akik a mu­lasztásokat is ezen az úton igazolták és így közvetlenebb kapcsolatot­­sikerült teremteni az iskola és a szülői ház között. Az elkerülhetetlenül előforduló kisebb fegyelmi eseteket az osz­tályfőnökök, illetőleg az igazgató és az osztályfőnökök intézték el. Ha szükségesnek látszott, a szülőket is behivattuk és velük tárgyaltuk a felmerülő esettel kapcsolatban követendő eljárást. Az idei tanévben két esetben voltunk kénytelenek tanulónak az intézetből való csendes eltávolítását javasolni, elkövetett fiatalkori meggondolatlanság miatt. A tanulók viselkedését nem csupán az iskolában, hanem azon kí­vül is ellenőriztük. Pintér Jenő dr. tankerületi kit. főigazgató úr ren­deletének megfelelően figyelmeztettük tanulóinkat és a szülői házat arra, hogy különösen a tavaszi idő beálltával, mikor tanulóink na­gyobb számmal keresik fel a játszótereket, nekik nem való társaságtól óvakodjanak, ismeretlen egyénekkel össze ne barátkozzanak. Iskolai kivonulásoknál diákokhoz illő magatartást tanúsítsanak. Figyelmezte­tésünknek meg is lett a kívánt hatása, mert ifjaink iskolán kívüli vi­selkedése ellen nem merült fel komolyabb panasz.

Next