III. kerületi magy. kir. állami Árpád főgimnázium, Budapest, 1957
Az ünnepély után az osztályfőnökök számbavették a tanulókat, elbeszélgettek velük. 2. Az oktató és nevelő munka. A tanítást szeptember 5-án kezdtük. Különös gonddal vizsgáltuk meg az első osztályosaink magukkal hozott készségeit, de a többi osztályokban is megtartottuk az éveleji ismétléseket.Megállapítottuk, hogy az általános iskolából a gimnázium I. osztályába jött tanulóink igen sok készséget hoztak magukkal, s baj inkább csak a helyesírással és az orsz nyelvvel van, viszont a testület úgy látta, hogy e hibákat alapos és lelkiismeretes tanári munkával helyre lehet hozni. A kéthetes ismétléseket értékelő értekezletet szeptember 18-án tartottuk, ahol megbeszéltük az őszi tanulmányi kirándulások helyét, célját, és végrehajtásának módját.Október 19-én megvizsgáltuk a másodszori javítóvizsgálatra engedélyt nyert Schachay György felkészülését. Hevezett ekkor is elégtelent kapott a matematikából, s így a testület osztályismétlésre utasította. Az októberi nevelési értekezletet kissé eltolódva, november 10-én tartották meg. Peller József tanár "Munkára-nevelés a középiskolában” című előadása élénk vitát váltott ki. Az előadó nagyszerűen elkészített, konkrét példákra támaszkodó előadása jó szolgálatot tett a további oktató-és nevelőmunkában. November 13-án tartottuk az első ellenőrző értekezletünket. Itt már bebizonyosodott, hogy az új iskolai év a megszilárdulás éve lesz. December 16-án megbeszéltük a téli szünidő problémáit, s leszögezük, hogy a téli szünidőben a tanulókat sportvonalon és KISz. vonalon támogatjuk. Január 20-án révi értekezleten megbeszéltük a félévi osztályozás előkészítését. Vita alakult a félévi ismétlések szükségességének kérdéséről. Az értekezlet döntő többségben az ismétlések megtartása mellett határozott. A félévi osztályozó értekezletet február 5-án tartották.Osztályfői beszámolót tartottak Dobra Gyuláné II.b. és Dr.Dömötör Gábor IV.d. osztályok főnöke. Mindkét osztályfő a tanulók munka-