Magy. kir. állami felsőbb leányiskola és leánygimnázium, Budapest, 1893

vános írói szereplése is. Itt írta 1842-ben első, pályázatra szánt mű­vét, melynek ez volt a czíme: „Zsidó fia“. A darabot a pályázat miatt idegen kézzel kellett leíratnia; — ezt a szolgálatot kebelbarátja, Petőfi Sándor tette meg neki, a­miben szép nyomait fedezhetjük fel a két jó barát egymás iránt való igaz szeretetének. A dolog úgy tör­tént, hogy Petőfi, szüleinek elszegényedése miatt, de még saját lelke vágyaitól is ösztönöztetve ismét abba­hagyta a tanulást és újra felcsa­pott vándorszínésznek. Nyomorúságos sorsa Kecskemétre vezette, a­hol a két jó barát ismét fellelte egymást. Jókai látta Petőfi szánalmas állapotát, de nem segíthetett rajta, mert Petőfi még legnagyobb nyo­morában is önérzetesebb és büszkébb volt, semhogy könyörado­­mányt még legjobb barátjától is elfogadott volna. Jókai tehát úgy akart segíteni rajta, hogy felkérte pályaművének letisztázására, re­mélvén, hogy szolgálatáért csak elfogad valami viszonszolgálatot. De csalódott: Petőfi ugyan leírta az ő szép gömbölyded betűs írá­sával, s talán a műnek is javára vált a gondos, jól olvasható szép és tiszta írás, mert ez már magában is mindig ajánló, — de a Jókaitól felajánlott díjat nem fogadta el. — Hálája fejében aztán Jókai lefestette Petőfit — vid­aszin, sárga gombos színpadi frakk­ban. Ebből még azt is megértjük, hogy ekkor már Jókai igen ügyes festő is volt. A „Zsidó fiú“ nem nyerte meg a jutalmat, ezt elvitte előle későbbi jó barátja és a magyar drámairodalomnak a maga idejében nagy reményeket ébresztő munkása, Obernyik Károly „Főúr és pór“ czímű drámájával; —­ de megdicsérték az ő művét is, sőt ama kor első kritikus­ tekintélyei: Bajza József és Vörösmarty Mi­hály még a jutalmat is neki ítélték oda, a­mire Jókai büszkébb volt, mint ha a kitűzött díjat ezek ellenére neki ítélték volna. E műve csak most a napokban jelent meg drámai formájában, de tartalmát már rég feldolgozta a költő novellában e czím alatt, „Fortunatus Imre“. Jogi tanulmányait befejezvén, joggyakorló lett, majd pedig le­tette az ügyvédi vizsgálatot, s egy pert is vitt, melyet meg is nyert. De ez volt első és utolsó szereplése e téren, mert nem tud­ván ellenállani régi szenvedélyének, végleg elhatározta, hogy életét az irodalomnak fogja szentelni. Pedig ez nagy szó volt abban a korban még, majdnem egyértelmű az örökös küzdelemmel járó vértanúsággal, mert a­mit az írók díjazás fejében kaptak, az csak annyi volt, a­mire a magyar azt szokta mondani, hogy élni kevés, halni sok. Előtte volt a magyar irodalom egész múltja, előtte volt

Next