II. kerületi érseki katolikus főgimnázium és Rákóczi-kollégium fiúnevelő-intézet, Budapest, 1935

A rendkívüli tárgyak tananyaga. Német társalgási gyakorlatok. A német társalgási gyakorlatokon az I.—IV. osztályból jelentkezett tanulók két csoportban vettek részt, heti 2—2 órában. A III. és IV. osztály tanulói mondákkal, mesékkel, tréfás történetekkel és a min­dennapi életben szükséges beszédtémákkal foglalkoztak. A I. és II. osztályos tanulók apró meséket tanultak és az iskolai élet köréből merített szókincset gyakorolták a beszédgyakorlatokban. A tanulók élénk érdeklődéssel vettek részt e­ munkában. Az elért eredmény mindkét csoportnál jónak mondható. Dr. Szögi Ferenc vezető tanár Angol társalgási gyakorlatok. Az angol társalgási gyakorlatokon a VI. és VII. osztályból jelentkezett tanulók két csoportban vettek részt, heti 2—2 órában. A VI. osztályos tanulók az angol birodalom életének főbb mozzanatait, az „everyday life” szó- és kifejezésanyagát gyakorolták az újabb követelmények­nek megfelelően, főleg élőszóban. A VII. osztályos tanulók csoportjában a modern angol irodalom néhány reprezentatív alkotásának olvasáson alapuló megbeszé­lése mellett alkalom nyílott az angol és amerikai gazdasági és közélet kiemel­kedőbb aktuális jelenségeinek ismertetésére. Az élő angol nyelv használatában tett haladás mind a két csoportnál jónak mondható. Dr. Országh László vezető tanár Vívás. Heti 2 óra. Tőrvívás. Lábgyakorlatok Egyszerű védések. Egyenes és kitérő szúrások. Váltó- és körvédések. Egyszerű és kettős cselek. Ütések és kötések. Conventionális gyakorlatok. Tempó. Kardvívás. Lábgyakorlatok. Egy­szerű védések. Egyenes és ívlendítések. Az összes vágások, szúrások. Egyszerű és kettős cselek. Kötések. Ütések. Conventionális gyakorlatok. Tempó. Reichl Sándor vezető tanár Fizikai gyakorlatok. A VII. és VIII. osztályból összesen 8 tanuló vett részt a gyakorlatokon egy csoportban, heti 2 órában. VII. o.-ban elvégzett gyakorlatok. Acél- és márványgolyó sűrűségének meghatározása, területmérés, üveglencse görbületi sugarának mérése szferomé­­terrel. Az egyenletes mozgás vizsgálata Mikola-csővel, gyorsuló mozgás úttörvé­nyének keresése Pacquard-lejtővel, fonálinga-kísérletek, a rezgésidő képletének igazolása Jolly-mérlegen, a gravitációs gyorsulás mérése Whiting-ingával, az erőparallelogramma törvénye, tehetetlenségi nyomaték meghatározása fizikai ingával, drót torziós nyomatékának mérése. — Archimedes elvének igazolása, sűrűségmérés hidrosztatikai mérleggel, közlekedő csővel, hidrométerrel, büret­­tával. — Boyle—Mariotte törvényének igazolása Melde-csővel, a levegő sűrű­ségének mérése. Hangvilla rezgésszámának meghatározása, hangsebességmérés levegőben rezonancia alapján és Kundt-csővel, áramszaggató rezgésszámának megállapí­tása Melde-féle fonálkísérlettel. A visszaverődés törvényei síktükörnél, a homorú tükör gyújtótávolságának mérése, üveg törésmutatójának meghatározása planparallel lemezzel, a prizma 59 donyi G.: Egri csillagok. — Mikszáth K.: Fekete város. — Jókai M.: Egyik törté­neti regénye. VII. o. Kármán J.: Fanni hagyományai. — Gvadányi J.: Egy falusi nótárius budai utazása. — Gyöngyösi István: Murányi Venus. — Csokonay V. Mihály: Do­rottya. — Fazekas Mihály: Ludas Matyi. — Katona J.: Bánk Bán. — Kisfaludy Ká­roly : Iréné. Kérők. — Gárdonyi G.: Az én falum. A láthatatlan ember. Egri Csilla­gok. — Jósika M.: A csehek Magyarországon. VI. o. Zrínyi M. ■: „Szigeti veszedelem“. — Vörösmarty M.: Zalán futása. — Két szomszédvár. — Arany J.: Buda halála. — Csokonai V. M.: Dorottya. — Gár­donyi G.: Egri csillagok. — Katona J.: Bánk bán. — Szigligeti E.: Csikós. V. o. Herczeg F.: Bizánc, Ócskai brigadéros. — Rákosi V.: Elnémult haran­gok. Jókai M.: Erdély aranykora. — Vörösmarty M.: Két szomszédvár. Szép Ilonka: Cserhalom. — Arany J.: Toldi szerelme. Toldi estéje. — Petőfi S.: János vitéz. A helység kalapácsa. — Jókai M.: Az új földesúr. — Gárdonyi G.: Egri csillagok.

Next