Szent Szív Társaság Philippineum Leánygimnáziuma, Budapest, 1937
III. Márciusi beszéd. 1848. március 15-e nekünk magyaroknak örök időkre a kegyelet napja marad. Eseményei belevésődtek minden igaz magyar szívébe, hogy büszkén és boldogan gondolhasson rá jó és rossz sorsában. Megfigyeltétek-e már tavasszal a természetet? Amint a nap langyos sugarai végigsimogatják a dermedt rögöket, a föld széttört jégpáncélját. A napsugarak megcsókolják a fák, bokrok csupasz ágait s azok szétpattantják alvó rügyeiket, így virágzott ki a tavasz a magyar lelkekben is 1848 márciusában. Hosszú, néma álomból, a nemtörődömségből rázta fel a szabadság reménye hazánkat. Az éltető, édes napsugár: a szabadság felmelegítette a fásult, közönyös magyar szíveket, új, hatalmas tetterőt kölcsönzött nekik. Újból reméltek, újból hittek a nemzet életében. Nagy magyarjaink Széchenyi, Kölcsey, Kossuth, Deák a megmozdulás élére álltak. A francia és bécsi forradalom felbátorította a magyar nemzetet jogai és szabadsága kivívására. Március 15-én Kossuth Lajos néhány társával Bécsbe ment, hogy meghozza a magyar alkotmányt. Március 15-én Petőfi, Jókai, Vasváry vezetésével az egyetemi ifjúság már kora reggel elözönlötte a város utcáit. Nagy néptömeg előtt olvasta fel Jókai a 12 pontot, a nemzet kívánságait. Petőfi pedig a Nemzeti Múzeum lépcsőjén óriási lelkesedés közepette elszavalta a Talpra magyart. Amikor a versszak utolsó sorai elhangzottak: „A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk,” a sokaság mind egy szálig esküre emelt kézzel vele együtt rúgta: „Rabok tovább nem leszünk!” Este a gyönyörűen kivilágított Nemzeti Színházban az eddig betiltott Bánk Bán, Katona József darabja, került színre. Ebben gyönyörködött Pest-Buda nemzetiszínű kokárdával ékes közönsége, amely végre kivívta a szabadságot. És ezt a szép napot, ezt a fényes ragyogó, felejthetetlen napot nem zavarta semmi ellentmondás, nem mocskolta be egyetlen vércsepp sem. Tisztán, hófehéren, mint igazi égi adomány született meg a magyar szabadság. Nagy napok, dicső pillanatok, csodálatos események ezek. Most, hogy 90 év távlatából visszapillantunk rá, megremeg a trianoni kegyetlen járom alatt szenvedő magyar szívünk. Hová tűntek e dicső napok, hová lett a lelkesedés, hova a szabadság? Trianon kegyetlenül megcsonkított bennünket, s most hiába sikoltunk fel a fájdalom- 29