II. kerületi Népiskolai Tanítónő- és Nevelőnőképző Intézet, Budapest, 1941

A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 55.600/1941. számú ren­delete átmenetileg szabályozta a líceum tanulmányi és vizsgarendjét, s ennek értelmében IV. osztályunkat mint tanítónőképzőt folytatták a líceum múlt évi 111. éves növendékei. A hivatástudatra való nevelés eredményének tekintjük azt a körülményt, hogy ez az átállítódás nem okozott törést, legfeljebb némi tárgyi, tanulmányi nehézséget, amelyet az V. évfolyam kiegyenlíthet. Negyedéveseink egy kivételével mind itt folytatták tanulmányaikat. Eszményeink ez évben is változatlanul az eddigiek maradtak: Isten, haza, emberiség, de ugyanazok voltak nevelő munkánk vezető gondolatai is: az ismereteken kívül tisztult életfelfogást, kifinomult lelket és áldozatkész cselekvő erőt iparkodtunk kifejleszteni növen­dékeinkben. Mélységes vallásosságban, meg nem alkuvó, öntudatos, tettrekész hazaszeretetben és nemzeti érzésben, felebarátunk iránt érzett tiszteletben és szeretetben, segítő­készségben iparkodtunk nö­vendékeinket szellemileg és lelkileg magasabbrendű életre nevelni. A lefolyt tanévben, bár a mindennapi életnek egyre több nehéz­séggel kellett megküzdenie, tudatosítani igyekeztünk növendékeink­ben az Úr Isten kivételes kegyelmét, hogy a­­Világégés sistergő, pusz­tító lángjai közepette békén és nyugodtan dolgozhattunk. A másik kiemelkedő gondolata volt ez évi nevelésünknek a nem­zeti öntudat kikristályosítása. Ezt szolgálták a heti jelmondatok, melyeket nagyjaink: Zrínyi, Pázmány, Széchenyi, Kölcsey, Kossuth, Deák, Eötvös, Kemény, Ber­zsenyi, Kisfaludy, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai műveiből, taní­tásaiból választottunk. A mindennapi kérdések óráin és a tanítói hivatás óráin, továbbá az internátusban a heti munkára induláskor történt megtárgyalásuk, magunkra alkalmazásuk egyben a harma­dik irányelvet, az önnevelés elvét is szolgálta. Útravalónk, búcsúzó V. éveseink számára: »Hinni és tenni«, mert »Nincs olyan kicsiny ember, áléi a másikra nézve szükséges ne lenne«, a közösség gondolatát villantotta eléjük, hogy legyenek a magyar jövő építő korallszemecskéi. Ezeknek a vezérgondolatoknak érvényesítését szolgálta napi mun­káinkon felül a tanév­megnyitón Da­usz Ferenc tanár zászlóbeszéde, Széchenyi-emlékünnepségünk, nagycenki zarándoklatunk, esztergomi kirándulásunk, kivonulásaink, a magyar nyelv tisztaságáért folyta­tott munkánk, a népzene és népművészet művelése, ifjúsági egyesü­leteink munkája, iskolai ünnepélyeink, továbbá módszeres értekez­letünk (Szontagh Katalin: A nemzeti öntudatra való nevelés), szülői értekezleteink. (Szontagh Katalin: Néhány gondolat a nemzeti ön­tudatra való nevelésről, — és Jelitainé Lajos Mária dr. Hogyan nevel­jük leányainkat cselekvő hazaszeretetre?). Növendékeink meg is értették az idő szavát, s az év folyamán »néma farsangot« tartva katonáink javára ajánlották fel gyűjtésüket. Az ő adományukat juttattuk el Péter Béla csíkmenasági nyolc gyer­mekes apához is. Álljon itt a Csíki Lapok nyugtázásának néhány sora: »Megragadjuk az alkalmat, hogy a csalogány­ utcai munkának erre a­z öntudatos, testvéri szeretet sugárzó, igazán hazafias lelkességére fel­hívjuk az egész magyar társadalom figyelmét. Tessék csak arra gon­dolni, hol állana ez a nemzet, ha abban mindenki így teljesítené az egymáson való segítés nemzeti kötelességét, mint ahogy a csalogány­

Next