VI. ker. községi felső kereskedelmi iskola, Budapest, 1937

12 I. Iskolánk múltja. Iskolánk a nagyméltóságú Vallás, és Közoktatásügyi Miniszter 1884. évi 39.886, 40.353 és 2993 VIII. számú rendelkezései értelmében az 1884/85. iskolai év szeptemberében nyilt meg a VI. kerületi községi polgári fiúiskola V. osztálya mellett, mint kereskedelmi szaktanfolyami első osztály. Iskolánknak tehát első címe ez volt: „Kereskedelmi tanfo­lyammal bővített polgári iskola.” Az 1885. szervezet értelmében lett isko­lánkból „Középkereskedelmi iskola”. Majd az 1895. szervezettel vette fel a Felsőkereskedelmi iskola címet. Az Izabella­ utcai épület 1911/12-ben épült. Eddigi főigazgatóink névsora: Dr. König Gyula műegyetemi tanár, miniszteri biztos, Dr. Sásdy-Schack Béla főigazgató, a felsőkereskedelmi iskolák első királyi főigazgatója, Kritza István, Trautmann Henrik, Dr. Szakáll Zsigmond felsőkereskedelmi iskolai főigazgatók, Dr. Pintér Jenő, budapesti tankerületi kir. főigazgató. Iskolánk eddigi igazgatói: Roller Mátyás, Bozóki Lengyel Sándor, Köröm­y Árpád, Dr. Vadas József, mostani igazgatója: Dr. Bankó Lajos. Az intézet múltjára vonatkozó adatok iskolánk 1934/35. évéről szóló jubileumi értesítőjében találhatók. Ugyanebben az értesítőben kö­zöltük az iskola történetét, valamint hősi halottaink s első érettségit tett növendékeink névsorát. Ugyanitt „Ötven esztendő szellemi életéből” cím­mel összeállítottuk volt értesítőink összes programm­ értekezéseinek biblio­gráfiáját. Volt tanítványaink:* Balázs László, a Hazai Bank Rt. igazgatója, Bárdi József autógyári igazgató, Bálint Benő, a Bálint Benő és Fia mag­kereskedelmi rt. igazgatója, Bárdos Féltoronyi Oszkár vezérigazgató, a Magyar üveggyárosok Országos Egyesülete elnöke, Beregi Oszkár szín­művész, Deák Mihály, a Magyar-Cseh Iparbank Rt. igazgatója, Erdős Ármin, a Dante könyvkiadó vállalat beltagja, Fábián Tibor, a Kispesti Textilgyár igazgatója, Fazekas Tibor, a Kammer Testvérek Textilipari Rt igazgatója, Fenyő László költő, Freund Andor, a Brassói Cellulóze­­gyár igazgatója, Fürst Dezső, az Erőátviteli és Villamossági Rt. igazga­tója, Gárdonyi Lajos színművész, a Vígszínház tagja, Guttmann Gyula, a Hazai Bank Rt. igazgatója, Hennefeld Sándor, jégszekrénygyáros. * Volt tanítványaink nagy tömegéről teljes névsor készül. Addig is, míg ez a nagy munka elkészül, a már meglévő anyagból közöljük a köz­­gazdasági és szellemi élet területén működő nevesebb volt tanítványaink névsorát.

Next