IX. ker. Szent István felső kereskedelmi fiúiskola, Budapest, 1940

4 KÖRÖMY ÁRPÁD Dr. 1860—1941. Budapest székesfőváros Szent István kereskedelmi középisko­lája 1941. évi január hó 30-án mély megilletődéssel értesült, hogy rendjének egyik nesztora, a magyar kereskedelmi szakoktatás úttörő munkása, iskolájának 1895-től 1911-ig tanára, 1911-től 1923-ig igazgatója. KÖRÖMY ÁRPÁD Dr. a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem aranydiplomás dok­tora, c. kir. főigazgató, ny. felső kereskedelmi iskolai igazgató, v. székesfővárosi bizottsági tag, stb. életének 81. esztendejében az Úrban csendesen elhúnyt. Utolsó útjára 1941. évi február hó 2-án, vasárnap délelőtt 11 órakor kísértük. A temetésen megjelent az intézet ifjúsága, tanári testülete, a testvériskolák sok növendéke, tanárai, a hatóságok hivatalos képviselői, a gyászoló rokonság és a megboldogult számos tisztelője. Iskolánk, a volt növendékek és a tanári testület nevében a megboldogult egykori tanítványa, Pejtsik Árpád tanár mondott gyászbeszédet a nyitott sírnál: „Hogy megrendülten álljuk körül kihantolt sírodat — jó Körömy Árpád — ezt nem is kellene mondanom. Pedig sokan álljuk körül! És azok, akik csak lélekben lehetnek itt sírodnál, ezerszer többen vannak. És ez a sokezer ember mind Téged sírat! Sirat, mert tudja, hogy Veled nem csak egyéniséged bája, férfiasságod szinte legendás bélcegsége és a történelemtanár nemzetalakító ereje száll sírba, hanem egy korszak is. Egy kor, amelynek harcos alakja voltál, amelynek szépségeit már csak az emlékezet varázsolja elénk s amelyben megtanulhattuk Tőled, hogyan kell dolgoznia a tanárnak ma és minden időben. Sírba megy Veled ez a kor is. Nagy kár érte és marcangoló fájda­lom szorítja miatta szívünket. Nem vérségi kötelék érezteti velünk ezt a fájdalmat, hanem annak a kornak az elmúlása, amelyben odaadhattad a nemzeti ifjú-

Next