I. ker. Szent Gellért női felsőkereskedelmi iskola, Budapest, 1918

I. Az iskola története. Iskolánk 1918. évi szeptemberben nyílott meg. Anyaintézete a IX. ker. Mester­ utcai női felső kereskedelmi iskola volt, melyből túlzsúfoltság miatt két első és egy második osztályt Budapest székesfőváros tanácsa önálló igazgatás alatt az I. ker., Fehérvári­ út 25. szám alá telepített át. Az iskola első igazgatójának, Gerhardtné Zigány Jolán úrnő­nek, sok nehézséggel kellett megküzdenie. Az újonnan létesült iskolát, közvetlenül a háború befejezése előtt, nem volt könnyű feladat felszerelni és ha a legszükségesebb felszerelési tárgyakat, bútorokat mégis sikerült beszerezni, ez csak az igazgatónő nagy agilitásának és ügyszeretetének köszönhető. Nem kisebb nehézsé­get okozott az, hogy az október végi események az iskola rendjére és fegyelmére erősen lazítólag hatottak. Mindamellett Gerhardtné igazgatónő erélyes vezetése mellett nagyobb megrázkódtatás csak akkor érte az iskolát, midőn 1919. év március végén az úgy­nevezett proletárdiktatúra megfosztotta tisztétől. A proletárdiktatúra tartamára Hacker Boriska tanárnő nyert megbízatást az iskola vezetésére. A proletárdiktatúra iskolánkat is megviselte, de talán kisebb mértékben, mint más iskolákat. Része volt ebben egyrészt a kijelölt vezető konciliáns magatartásának, másrészt növendékeink erős hazafias és vallásos érzésértek, melyen a bolsevisták minden forradalmasító igyekezete megtörött. A proletárdiktatúra bukása után a székesfőváros tanácsa dr. Száhlender Lajost, a Vas-utcai felső kereskedelmi iskola h. igazgatóját bízta meg az iskola vezetésével, míg Gerhardtné a Jurányi­ utcai iskola vezetését vette át. Az 1919—1920. tanévet szeptember 1-én ünnepélyes Veni Sancte-vel nyitotta meg az iskola, melyen az ifjúság ujjongó örömmel és lelkesedéssel énekelte a rég nem hallott Himnuszt. i'.’ '■ .. .v..r V'~ \T -

Next