I. kerületi községi Kossuth Lajos felső kereskedelmi fiúiskola, Budapest, 1940

1940 1941 Klio, a történelem múzsája, ez év folyamán sem pihenhetett. És nemcsak németeknek győzelmét, angoloknak vereségét, franciáknak katasztrófáját és más népeknek szerencsétlenségét kellett kőtábláira feljegyezni; magyarok dolgát is bőven jegyezhette. Megint megmutat­kozott, hogy Trianon gyilkos szándékú igazságtalansága és oktalan­sága a történelmi fejlődés rendjét csak megzavarhatta, de meg nem semmisíthette. A történelmi szükségszerűség a régi Magyarországot előbb-utóbb mégis helyreállítja. •A késői nyár, korai ősz a keleti részeket: Erdély egy részét, a tavasz a déli végek egy részét hozta vissza. Hazajött Nagyvárad, Ko­lozsvár, Marosvásárhely, a haza Szabadka, Zombor, Újvidék. A Duna medencéjében megint Magyarország a legnagyobb, a vezető hatalom. Itt-ott elértük az ősi ezeréves határt. Nem mindenütt. Az ország még mindig csonka. Még mindig vannak magyarok, talán legközelebbi ro­konaink, akiket csak útlevéllel látogathatunk meg; még mindig van­nak szent magyar helyek, ahol még nem akarják megengedni, hogy otthon érezhessük magunkat. Miért? Meddig? Min múlik a teljes jó­vátétel, a teljes igazság? Nem tudunk tán elég erősek lenni? Nemcsak területeket kaptunk vissza. Ahogy szövetséges baráta­inknak, a németeknek, olaszoknak, azt kellett mondaniok: induljatok magyarok, mert tiétek Erdély és tiétek a Bácska, azonképen más is visszajött. Visszajöttek a Világosnál fogságba esett honvéd zászlók. A zászlók nyomán hadd jöjjön az is vissza, amit a zászló jelent: a régi virtus, régi dicsőség. A zászlók ne rekedjenek benn a múzeum­ban, — országot szerző és szervező, országot védő és fenntartó hősi virtusról ne csak a történelem beszéljen.

Next