VI. ker. községi polgári fiúiskola, Budapest, 1929

Iskolánk igazgatói és tanárai a múltban. Roller Mátyás, iskolánk első igazgatója (1870—1898.), 1840-ben született Üröm községben. A tanítói, gépészmérnöki és tanári oklevél megszerzése és kétévi műegyetemi tanársegédi működése után bízta meg a főváros tanácsa az újonnan felállított polgári iskola megszervezésével és igazgatásával. Külföldi tanulmányútjának tapasztalatait értékesítve, páratlan ügyszeretettel és lankadatlan munkával vetette meg iskolánk alapját és ugyancsak az ő fáradhatatlan buzgalmának volt köszönhető, hogy az iskola negyedik tanévében jelenlegi épületébe költözhetett. Ugyancsak ő szervezte meg az 1844-ben létesített középkereskedelmi és az 1885-ben megnyílt kereskedőtanonciskolákat. Az 1896-ban történt szétválasztásig mind a három az ő igazgatása alatt állt, ezután a polgári iskolát vezette tovább 1898-ban bekövetkezett haláláig. A Deák-mauzó­­leum közelében fekvő sírját a hálás tanítványok kegyelete 1899-ben emlékkővel jelölte meg. Roller Mátyás értékes tudományos munkásságot is fejtett ki, főleg a csillagászat terén és a Magyar Tudományos Akadémia előtt és külföldi szakfolyóiratokban számos dolgozattal szerepelt. A társadalmi életben és a székesfővárosi törvényhatósági bizottságban előkelő pozíciót foglalt el. Huszonnyolc évi munkájának és nagy tekintélyének köszönhetjük a polgári iskola szilárd alapját és jóhírnevét. Zettner Ede (1898—1917.). Iskolánk tőszomszédságában állt apja háza, melyben 1855-ben született; iskolánk telke, az akkori Templom-tér, volt gyermekkori játszóhelye. A pesti tudományegyetemen szerezte tanári oklevelét és mindjárt a főváros szolgálatába lépett. Az V. kerületi polgári leányiskolából került Roller Mátyás örökébe, melyet féltő gonddal őrzött 29 éven keresztül. Nagy szorgalma, páratlan munkakedve és szinte túlzásba vitt felelősségérzete mellett a tanulóifjúság és a tanítás iránti szeretete példa­adók voltak. Igazgatói működésének három évtizede alatt a délelőtt első órájában mindig tanított, napi munkájának e bevezetéséről még akkor sem mondott le, mikor valójában már nagyon nehezére esett. Mikor 1910-ben elvesztette hitvesét, nagy fájdalmát még foko­zottabb munkával akarta enyhíteni. Ettől kezdve úgyszólván reggeltől­­estig az iskolában tartózkodott. Aztán jött a háború, melynek borzalmai mélyen megrendítették érzékeny lelkét és amelynek korlátozásai követ­keztében elhatalmasodott lappangó betegsége, úgyhogy 1917-ben nyug­díjazását kérte. 17

Next