II. kerületi községi polgári fiúiskola, Budapest, 1899

Ragályos bajok miatt az elemi iskola I. B. osztályát két hétre be kellett zárni. A polgári iskolából ragályos bajok miatt, csak 10 növendéket kellett pár hétre kitiltani, 20-szal kevesebbet, mint a múlt iskolai évben. Az iskola­épület rendbehozására a tek. Tanács épúgy, mint a II. ker. tek. Elöljáróság nagy összegeket fordított a tanévet megelőző szünidőkben is. Úgy a tek. Tanács, mint a II. kér. tek. Elöljáróság és a lelkes adakozók fogadják ez úton is leghálásabb köszönetemet az ifjúság javára tett nemes cselekedeteikért és nagylelkű adományaikért. Sajnálattal kell felemlítenem, hogy a múlt tanév végén egyik, nyugalom­­ban volt szeretett kartársunk Balogh Alajos tanár úr meghalt. A kitűnő kartárs emlékét a következő sorokban méltatja egyik legrégibb kartársa, Búzás István tanár úr. BALOGH ALAJOS NYUG. RAJZTANÁR EMLÉKEZETE: 1 849— 1 899• »Szerettem én őt, mint a lelkemet, Halálán szivem csaknem megrepedt.« A kispesti temető múlt évi május 24-én gazdagabb lett egy sírhalommal: akkor tért oda örök nyugalomra Balogh Alajos tanár, akkor váltunk el fájó könyek közt századnegyeden át szeretett kartársunktól״ a kegyelet koszorúját tevén sírjára a derék férfiúnak, a nemeslelkű jóbarátnak. Boldogult kartársunkat valóban ritka jó tulajdonságokkal áldotta meg az ég. Az emberi, a családi és tanári kötelességek pontos teljesítésének ma­­gasztos erénye töltötte be nemes lelkét, és ártatlan, jóságos szíve nyílt kelyhében mézzé vált a baráti rokonérzés. Költői szárnyalású művész-lélek volt ő a szó legszebb értelmében, a Sándor-napoknak évek hosszú során át szellemes, pajzán kedvű lantosa. Némi titokzatossággal, jól illő kedélyes mosolylyal szorongatott ilyenkor kezében a direktori asztalnál egy-egy papirosszeletet, míg aztán kiugrattuk a nyulat a bokorból, s elszavalta alkalmi versét. Kijutott ilyen alkalommal a rigmusból, találó életből és humoros, de igaz jellemzésből nemcsak a Sándoroknak és Jóskáknak, hanem a tanári testület minden egyes tagjának. A g5זermekies, ártatlan öröm ilyenkor rózsákat festett arczára, s mint a virágkehelyben a csillogó tiszta harmatcsepp, úgy rezgettek szemében az örömköny cseppjei. A milyen érzékeny volt nemes lelke az ártatlan örömek iránt, és olyan könnyen megbántotta és vont felhőt lelkére a méltatlanság és az emberek igazságtalansága. Ilyenkor szerette magát kipanaszkodni és nem kis fáradságba került kedélyét lecsillapítani és bebizonyítani neki, hogy a vakondtúrás nem Chimborazzó. Tiszta lelke és igazságérzete nemcsak az emberekkel való érintkezésében nyilatkozott meg, hanem érvényesült az iskolában is, hol tanítványai által.­

Next