II. kerületi községi polgári fiúiskola, Budapest, 1900
Hálás köszönetet mondok e helyen Bastl Irma és sárói Szabó Mária székesfővárosi tanító úrhölgyeknek azért, hogy Kati ez a leányomnak a leányok korcsolyázásánál szükséges felügyeletnél igen gyakran segítkeztek és mindazoknak, a kik ez alap gyarapításához kegyes adományaikkal hozzájárultak. Ez alapítvány a székes főváros tekintetes Tanácsának bölcs intézkedése következtében a székesfővárosi központi pénztár által kezeltetik, a múlt tanévben közölt »Alaptó oklevél« intenziójának megfelelően. A ragályos bajok miatt az elemi iskola I. B) osztályát két hétre be kellett zárni. A polgári iskolából ragályos bajok miatt 25 növendéket kellett pár hétre kitiltani, 15-tel többet, mint a múlt iskolai évben. Az iskolaépület rendbehozására a tek. Tanács épp úgy, mint a II. ker. tek. Elöljáróság nagy összegeket fordított e tanévet megelőző szünidőben is. Úgy a tek. Tanács, mint a II. kertek. Elöljáróság és a lelkes adakozók fogadják ez úton is leghálásabb köszönetemet az ifjúság javára tett nemes cselekedeteikért és nagylelkű adományaikért. Sajnálattal kell felemlítenem, hogy e tanévben két növendékünk az Úrban elhunyt. Az egyik Szigethi János IV. Aoszt tanuló 1901. évi február hó 11-én fejezte be rövid életét. A tüdővész, e kegyetlen betegség, elvette tőlünk e derék ifjút, aki a festészet iránt oly ritka tehetséget tanusított, hogy bátran mondhatjuk, egy fejlődő művész lélek halt el vele. A másik Turánszky Sándor III. i) osztályú tanuló, ki tanulmányait jó eredménynyel folytatta, de szerencsétlen végzete vitte a halálba. Iskolai ünnepek. A jelen tanévben is az iskolai ünnepeket megdicsőült, felejthetetlen királynénk emlékünnepével kezdtük, 1900. évi november hó 19-én, mely alkalommal dr. Bakács István kortársunk a következő szép beszéddel emelte az ünnep fényét: Kedves Tanuló Ifjúság! Lelkem Barátai! Két esztendeje annak, hogy a Kárpátoktól az Adriáig egy szivettépő jajkiáltás hangzott el e hazában. Megrezzent minden magyar szív, és egy fájdalmas sóhaj töltötte el e szent hazát. Hisz elvesztettük azt, kit más nem pótolhat, elvesztettük drága, felejthetetlen jó királynénkat, aki annyira szerette népünket; meghalt a magyarok Nagyasszonya, védő és őrző angyala. Erzsébet királynét siratta akkor minden magyar szív. Erzsébet királynét gyászoljuk ma is, s elvesztése fölött csak az a tudat vigasztal, hogy ott fönn, a Mindenható trónja előtt is a magyar hazát, a magyar nemzetet oltalmazza és védi. Erzsébet királynénak, a mi királynénknak emlékét áldják ma a magyar népnek milliói; elrebbent a mi ajkunkról is az ima, leróttuk mi is az Isten házában a hála és kegyelet adóját! S most összejöttünk, hogy néhány perczet a megdicsőült emlékének szenteljünk. Hosszú negyvenhat év folyt le azóta a mindenség tengerébe, hogy bajor Erzsébet dicsőségesen uralkodó királyunk neje és hazánk fejedelemasszonya lett. Szomorú időket élt akkor a magyar. Az a magyar nép, a mely szabad-