II. kerületi községi polgári fiúiskola, Budapest, 1932

Szülői értekezletek Az idén 4 szülői értekezletet tartottunk, melyeken Csernyánszky László tanár ״ A szülő és a bizonyítványá­ról, dr. Németh László iskola­­orvos ״ A tüdővész és a tüdőgondozó intézetekéről, Pöstel József tanár ״ A cserkészet nemzetnevelő fontosságáéról és Németh László iskola­­orvos a gyermekhéttel kapcsolatban az iskolaorvosi intézményről, gyer­­mekvédelemről és az anyákról tartottak rendkívüli érdekes és tanulságos előadást. III. Tanulmányi kirándulások A tanulmányi sétákat és kirándulásokat állandóan bekapcsoltuk tanító és nevelő munkánkba, a tanulóinknak nemcsak Buda és Pest érdekesebb és szebb látnivalóit mutattuk meg, hanem Pest környékére is elvezettük őket. Ezen tanítási év végén is rendeztünk nagyobb szabású tanulmányi kirándulást. Ezúttal a Balaton körül tettünk 8 napos kirándulást, mely alkalom­­mal megtekintettük a Balaton melletti összes nevezetesebb fürdőhelyeket és a legnagyobb mértékben gyönyörködtünk a magyar tenger szépségei­­ben és tájképeiben. IV. IFJÚSÁGI EGYESÜLETEK. A tanulók ״ Petőfi Sándor“ önképzőköre. Mindenkor az önképzőkör tulajdonképpeni célját tartva szem előtt, arra törekedtünk, hogy önmunkásság és önművelés által azokat a lelki tulajdonságokat ápoljuk és fejlesszük, melyek birtokában az iskolát végző ifjúság a haza és a társadalom értékes tagjává válik. A kör két­hetenként tartotta üléseit, melyeken a tagok versenyez­­tek egymással a munkában, szavaltak, dolgozatokat olvastak fel, meg­­bírálták egymás munkáit, szabadelőadásokat tartottak, ének és zene­­számokat adtak elő és más ügyességeket mutattak be. A tisztikar a következőképpen alakult meg: Titkárnak Hülcher István IV. A) oszt., pénztárosnak Koronghy Tibor IV. A) oszt., jegyzőnek Kápolnásy András IV. A) oszt. és Jancsó Lajos III. C) oszt. tanulókat, könyvtárosnak pedig Pais István IV. A) oszt. és Boda László IV. B) oszt. tanulókat választották meg titkos szavazással. A körnek úgy a rendes, mint díszgyűlésein a következő tagok tűntek ki : Pasztilik Mihály, Hülcher István, Hülcher Károly, Deutsch Ernő IV. A) oszt. és Csenkey Árpád IV. B) oszt. tanulók szavalataikkal, Meisinger Károly, Hülcher István és Csaba Sándor IV. A) oszt. tanulók szabadelőadásaikkal és dolgozataikkal. Az ifjúság az év folyamán ״ A Magyar Külpolitika­ ifjúsági irodalmi pályázaton is részt vett. A pályázat tétele a következő volt: Arany János lírája a szabadságharc után. A 5

Next