V. kerületi magy. kir. állami Berzsenyi főgimnázium, Budapest, 1933

den köznapiasságtól, érdekhajhászástól és léhaságtól. Iskolánk e tekintetben is teljesítette kötelességét. A vallásos érzés erő­sítésére nem kis befolyással volt az a szerencsés körülmény, hogy iskolánknak külön kápolnája van s így a róm. kath. ta­nulók az iskola falain belül részesülhettek a vallás áldásaiban. Hogy az ifjúság magát irodalmi, történelmi, filozófiai, természettudo­mányi, mathematikai és művészeti irányban is képezhesse, alakultak a kü­lönböző ifjúsági körök. 1862-ben Lonkay Antal, iskolánk buzgó tanára ala­pította az „Önképző­ Egyletet”, mely 1892-ben „Deák Ferenc Önképzőkör” nevet vette fel, 1925-től pedig mint Berzsenyi Dániel Önképzőkör műkö­dik. Sok kiváló férfiú működik ma is közéletünk terén, aki ifjú szárnypró­báit mint ezen Önképzőkör ifjúsági elnöke kezdte. Ugyancsak 1862-ben le­tette meg alapját Riedl Szende kiváló tanárunk az ifjúsági könyvtárnak. Majd 1901 február 9-én alapította intézetünk lelkes tanára, Csepey László a „Mathematikai és Természettudományi Kört”. 1929-ben alapította Lutter Ignác kortársunk a Lotz Károly képzőművészeti kört. Ezen körökön kívül említjük meg a Sport­kört, a Dohnányi Ernő Zenekört, a Sakkört. A sze­gény tanulók segélyezésére alapította 1865-ben Gabriely János r. kath. hit­tanár az Ifjúsági Segítő Egyesületet. Sok szegény ifjút látott el ezen egye­sület az évek folyamán tankönyvekkel s pénzsegéllyel, sajnos, a nagy lerom­lást s a tankönyvek sűrű változását s tetemes megdrágulását nagyon meg­érzi s jövedelem híján nem képes azt a tevékenységet kifejteni, mint a múlt­ban.­­ A természet megszerettetésének, hazánk szebb részeinek megismertetése s az általános műveltség fejlesztése céljából sok kirándulást rendeztünk úgy a főváros környékére, mint távolabb eső helyekre, így az Aldunára, Er­délybe, a Magas Tátrába, többször voltunk Olaszországban is, meglátogattuk Veneziát, Bolognát, Firenzét, Pisát, Sienát, Rómát, Napolit, Palermót, Mes­­sinát, Anconát, Padovát és Veronát. Az olaszországi utakkal kapcsolatban elvittük tanulóinkat Fiuméba és Triesztbe, sőt Wienbe is. Egyszer Párizsba is rendeztünk ilyen tanulságos kirándulást. Iskolánk élénk részt vett a dr. Pintér Jenő tankerületi főigazgató által létesített középiskolai tanulmányi versenyeken is, melyeknek folyamán több­ször kerültek növendékeink az első helyre, úgy hogy az ország összes kö­zépiskolái között egyszer jutottunk az első helyre (1932), háromszor a má­sodikra (1928, 1929, 1930), egyszer a negyedik helyre (1931) s kétszer a hatodik helyre (1926, 1926). Az elért pontszám alapján intézetünk az állami iskolák között kezdettől fogva első helyen áll. Igen szép siker kísérte dr. Vajthó Lászlónak, intézetünk kiváló író­kritikus tanárának a középiskolai életben élénk visszhangra talált újítását.

Next