IX. kerületi Knezich utcai polgári fiúiskola, Budapest, 1906

A lefolyt tanévben kirándulást tettünk a budai hegyekre. Kisebb kirándulásaink helyei voltak az állatkert, egyetemi fűvész­­kert és a Boráros-tér; utóbbi főleg szép időkben a tornaórai séták céljára és játszásra volt felhasználva. Szeptember 29-én földrajzi kiránduláson voltunk. 1907. január 18-án intézetünkben Benke úr és neje tartottak földrajzi és etnográfiai előadást a Magas-Tátráról vetített képekkel. Május 27-én a fák és madarak napját méltattuk osztályainkban. Az elmúlt tanévben saját tanítványaink alig szenvedtek ragályos betegségben, sőt a kitiltások száma is alig 1% volt a tanulóinkkal együtt élő kisebb testvérek ragályos — főleg kanyaró — betegsége miatt. Fájdalommal emlékezem meg a f. évi április 7-én elhunyt Vikár Géza IV. a) c. tanulónkról: a kegyelet és szeretet virasszon álmai fölött! A tantestületben változás volt. Szolgálattételre a VIII. ker. polg. fiúiskolába helyezett Flóris Áron dr. helyett Lakatos Artúr tanár lett megbízva, de párisi tanulmánya miatt Turcsányi Kálmán tanár helyettesítette, majd Lakatosnak az iparrajziskola textilipari tanszékére való helyezésével a Flóris dr. helyét a tanév végéig Turcsányival töltötte be tanügyi vezetőségünk. A kir. tanfelügyelőség részéről iskolánkat több ízben látogatták. Ismét és ismét aggodalommal gondolok a jövő tanév beiratási eredményére, mert iskolánk több osztálya volt túltömött a lefolyt tanévben is, bár több tanulónkat kellett áttelepítenünk. Helyiség hiányában jobb beosztást ma nem csinálhatunk. Évek óta kérel­mezünk és kérünk ma is 2 tantermet s a tanfelügyelői értekezlet nem először jelenti ki ennek szükségességét. Az egy fedél alatt élő két iskola már annyira megerősödött, fejlődött, hogy a tovább­fej­lődés, sőt a szükséges megférhetés a szorongás miatt lehetetlenné vált. Ez az állapot sem a fegyelmi, sem az iskola egészségügyi, sem a pedagógiai szempontoknak még tűrhetően sem felel meg. Géplakatos-tanonc szakirányú iskolánk is rohamos méretekben fejlődik, a lefolyt tanévben tanulóink száma már megközelítette az ötszázat.

Next