III. kerületi Lajos-utcai polgári leányiskola, Budapest, 1929
A nőipariskola rövid idő alatt felvirágzott, nemcsak a kenyérkereseti pályára készülő leányok, hanem a jómódú szülők gyermekei is szép számmal látogatták oly célból, hogy a maguk vagy családjuk számára a szükséges fehérneműt, felsőruhát elkészíthessék és az ehhez szükséges szaktudást elsajátíthassák. Ebben az időben az iskola a szebbnél-szebb kézimunkákat küldte a párisi és londoni kiállításra, ahol ezért elismerő oklevelet kapott. Dr. Göőz József, mint tankönyv- és pedagógiai író is érdemeket szerzett. Magyar nyelvkönyveit több fővárosi és vidéki iskola bevezette és éveken keresztül használta. Gondoljunk kegyelettel e tevékenységben lefolyt életre s zárjuk emlékét kitörölhetetlenül szívünkbe! Maurer Rezső az iskola létesülése óta buzgó, nagy tudású tagja a tanártestületnek. Az első igazgatót betegsége alatt ő helyettesítette és bekövetkezett halála után az iskola ideiglenes, majd tényleges igazgatója volt. Született Budapesten 1860 március 17-én. Itt végezte iskoláit s ugyanitt fejezte be egyetemi tanulmányait. Az iskolát elődje szellemében, fáradhatatlan munkaerővel vezette s fejlesztette. Az ő igazgatása alatt gyarapodott a polgári iskolai tanulók száma annyira, hogy a régi otthon a 111. ker., Bécsi úti 33—35. számú iskola szűknek bizonyult s 1914-ben a székesfőváros tanácsának jóvoltából a mai hatalmas, négyemeletes III. ker., Lajos utca 1—3. számú új épületbe költöztünk át. 1918 szeptember havában pedig szintén a nagy gyarapodás miatt a hatóság intézkedésére az itt el nem férő polgári iskolai 18 osztályból négyet a III. ker., Szentendrei úti elemi iskola épületébe kellett kitelepíteni. Ez egy ideig fiókiskolája volt a Lajos utcai polgári leányiskolának. Később önállósították. Ma is fennáll és fejlődik. Ugyancsak az ő igazgatása alatt 1915. évben bővült az iskola az 1 éves női kereskedelmi szaktanfolyammal, amelynek létesülése átmenetileg elnéptelenítette a nőipariskolát, mert a fent írt iskolában végzett növendékek akkor még rövid idő alatt könnyen helyezkedhettek el a háború folyama alatt az irodákban s így könnyen jutottak kenyérkeresethez. Maurer Rezső, a munka embere, a háború nehéz évei után 1918 szeptember elején szabadságra távozott, majd nyugalomba vonult. Isten áldása, tiszteletünk s volt növendékei hálája kísérje életének urain! Gárdonyi Emil, az iskola harmadik igazgatója Alsó-Mecenzéfen, Abaúj-Torna vármegyében született 1873 február 2-án. Ő is, mint dr. Göőz József, korán veszítette el atyját s a saját erejéből, szorgalommal, pedáns, pontos munkával érte el mai felelősségteljes állását. Iskoláit Budapesten végezte. Tanáréveit a II. ker., Medve utcai polgári fiúiskolában töltötte el. Az intézet élére Maurer Rezső nyugalomba vonulása után került, ahová mint megválasztott igazgatót és budai lakost, az V. ker., Vadász utcai polgári leányiskolából helyezték át. (Előzőleg 2 évig ugyanitt a női kereskedelmi szaktanfolyamon tanított.) Ez 1918-ban történt, tehát a legnehezebb, a legválságosabb tanévben, a forradalmak, a kommün idején, amikor tavasszal a tarthatatlan állapotok miatt önkéntes szabadságra távozott.. . Hála a jóságos Istennek, augusztus