VII. ker. Nagydiófa-utcai polgári fiúiskola, Budapest, 1906

II. Aldunai kirándulásunk. Iskolánk tanárkara három év előtt egy négy évre terjedő kirándulási programmot beszélt volt meg. Ezen négy kirándulással növendékeink iskolánk elvégzése alatt egész hazánkkal megismer­kednek, ez volt a vezérlő elvünk. Két év előtt Fiumét és az ezen útvonalba eső nevezetességeket, tavaly a Magas-Tátrát nézték meg az erre önkényt vállalkozó növendékek. A jelen évre, hazánk déli része, az Alduna került sorra, melyet a szokott módon, szép sikerrel végeztünk. Ezen kirándulásról beszél pár szót az alábbi néhány sor, melyet nemcsak azért mondok el, hogy iskolaévünk ezen darabjának hű krónikása lehessek, hanem azért is, hogy a szülők minél szélesebb körben láthassák miként foly le egy ilyen kirándulás és hogy ezáltal eloszlathassam azt a túlhajtott félelmet, mely miatt gyerekeiket visszatartják egy ilyen, igazán megfizet­hetetlen becsű tanulmányúttól. Másfelől azt hiszem némi szol­gálatot teljesítek kartársaimnak is, mikor reámutatok arra, hogy még egy ily nagyszabású kirándulást is mily olcsón és jól lehet lebonyolítani. A kiránduláson 27 növendékünk vett részt s 7 tanár (Baráthossy-Balogh Benedek, Fazekas Bernát, Magyar Rezső, Maróth Gyula, Pastinszky István dr., Szalva Dezső és Vörös Dezső) vállalkoztak a kíséretre. Az előkészületek lehető gondos megtétele után, május 17-én este, másfélórai késéssel, majdnem éjfélkor indultunk el a keleti pályaudvarról a Budapest-Zimonyi vonattal külön kocsin­kon, melyet az államvasutak (és az Arad—Csanádi vasutak is) a legnagyobb szívességgel bocsátottak egész utazásunk alatt rendel-

Next