XIV. ker. Egressy-úti polgári leányiskola, Budapest, 1907
, így a magyar nyelv tanterve, kivált olvasmányi részében nem bízza egészen a tankönyvíróra, hogy miféle olvasmányokat nyújt a tanulóknak. Rendre megmondja, hogy Petőfitől, Aranytól, Tompától, Gyulai Páltól, Vörösmarty Mihálytól, Jókaitól, Eötvöstől, Kölcseytől, Kossuthtól, Deák Ferenctől, Mikestől, Garaytól, Kisfaludy Károlytól, Mikszáth Kálmántól, Kemény Zsigmondtól, Salamon Ferenctől, Apponyi Alberttól, Herczeg Ferenctől, Szabolcska Mihálytól, Kiss Józseftől, Kozma Andortól és Vargha Gyulától mit olvassanak. Ebben a sorban tehát már legeslegújabb keletű irodalmunk is képviselve van, szinte oly mértékben, amilyenben még a részletező gimnáziumi utasítás sem említi meg ezeket az írókat. Ez az irány azt látszik mutatni nagyon helyesen, hogy leányainknak szükségük van arra, hogy a legeslegújabb irodalomban is tájékoztassanak és ilyformán meg tudják válogatni a jelennek kínálkozó olvasmányait. Éppen ezért a magyar irodalomtörténetet is csak 1820-tól kezdve veszik. A német nyelv oktatóterve teljesen modern. Huszas csoportokat kíván alkotni a tanulókból, akik, aszerint, amint kezdők avagy már beszélnek németül, nyerik a további oktatást. Ha a pénzügyi szempont és a helyhiány nem akadályozza meg ennek a tervnek kivitelét, akkor bizonyos, hogy ezen a téren a tanár többet tehet az eddiginél. Hozzájárul még az eredmény fokozásához, hogy az oktatóterv szinte részletes utasítást ad a direkt módszer alkalmazására. Csak egy a bökkenő az egészben és ez nem egyéb, mint az oktatási időnek fösvény kiszabása. Heti 2—2 órában sem az I., sem a IV. osztályban idegen nyelvet tanítani még huszas csoportokban sem lehet. Igazán nem érthető, hogy mikor a francia nyelvre 4—4 heti órát szabnak (fakultative), akkor a másik idegen nyelv csak 2 órát kapjon. A történet tanításra majdnem ugyanazon tantervi szöveget alkalmazták, mint a felsőbb leányiskolában. De — és itt következik a bökkenő — míg a felsőbb leányiskolában öt éven keresztül tanítják a történetet, addig