XIV. ker. Egressy-úti polgári leányiskola, Budapest, 1907

, így a magyar nyelv tanterve, kivált olvasmányi részé­ben nem bízza egészen a tankönyvíróra, hogy miféle olvasmányokat nyújt a tanulóknak. Rendre megmondja, hogy Petőfitől, Aranytól, Tompától, Gyulai Páltól, Vörös­marty Mihálytól, Jókaitól, Eötvöstől, Kölcseytől, Kossuthtól, Deák Ferenctől, Mikestől, Garaytól, Kisfaludy Károlytól, Mikszáth Kálmántól, Kemény Zsigmondtól, Salamon Fe­renctől, Apponyi Alberttól, Herczeg Ferenctől, Szabolcska Mihálytól, Kiss Józseftől, Kozma Andortól és Vargha Gyulától mit olvassanak. Ebben a sorban tehát már legeslegújabb keletű irodalmunk is képviselve van, szinte oly mértékben, amilyenben még a részletező gimnáziumi utasítás sem említi meg ezeket az írókat. Ez az irány azt látszik mutatni nagyon helyesen, hogy leányainknak szükségük van arra, hogy a legeslegújabb irodalomban is tájékoztassanak és ilyformán meg tudják válogatni a jelennek kínálkozó olvasmányait. Éppen ezért a magyar irodalomtörténetet is csak 1820-tól kezdve veszik. A német nyelv oktatóterve teljesen modern. Huszas csoportokat kíván alkotni a tanulókból, akik, aszerint, amint kezdők avagy már beszélnek németül, nyerik a további oktatást. Ha a pénzügyi szempont és a helyhiány nem akadályozza meg ennek a tervnek kivitelét, akkor bizonyos, hogy ezen a téren a tanár többet tehet az eddiginél. Hozzájárul még az eredmény fokozásához, hogy az oktatóterv szinte részletes utasítást ad a direkt módszer alkalmazására. Csak egy a bökkenő az egészben és ez nem egyéb, mint az oktatási időnek fösvény kiszabása. Heti 2—2 órában sem az I., sem a IV. osztályban idegen nyelvet tanítani még huszas csoportokban sem lehet. Igazán nem érthető, hogy mikor a francia nyelvre 4—4 heti órát szabnak (fakultative), akkor a másik idegen nyelv csak 2 órát kapjon. A történet­ tanításra majdnem ugyanazon tantervi szö­veget alkalmazták, mint a felsőbb leányiskolában. De — és itt következik a bökkenő — míg a felsőbb leány­iskolában öt éven keresztül tanítják a történetet, addig

Next