Evangélikus gimnázium, Budapest, 1891
A SZERETETRŐL.* 59. A szellemi élet egyik legbonyolultabb öntudatos nyilvánulása az, a melyet szeretet neve alatt mindenki ismerni vél. Ezen szó hallatára ugyanis mindenki bizonyos összetett kedélyállapotot képzel, melyet szeretetnek nyilvánít, hanem a mikor ezen állapotnak analysisét kérjük, nemcsak a közember, hanem maga a lélektan is zavarba jöhet. Annyi mindenfélét szeretünk, hogy ezen nevezetes lelki állapot mindenkiben más színezettel, ha szabad mondanom, mellékízzel lép fel; s azért, mielőtt taglalásába bocsátkoznánk, a szeretet körét egész határozottan meg kell vonni, nehogy oda nem tartozó részleteket is belekeverjünk. A szeretet köréből mindenekelőtt a nemi szerelem sajátságos complexusát ki kell zárni. Mint külön idegpályával bíró hatalom a nemi ösztön az emberi szervezet fundamentális alkotó tényezői között foglal helyet s amit nemi szerelemnek nevezünk, nem egyéb, mint ezen ösztön hiánya és kielégítése közt hintázó állapot, melyet a vágyak és szenvedélyek csoportjába kell beosztani. Amennyibe íz pedig szeretet, annyiban csak speciális esete egy sokkal tágabb körű tüneménynek, melyben az étel-ital, mozgás, látás stb. szeretete egyenrangú állapotokként szerepelnek. Hasonlóképen óvakodni kell attól, hogy a szeretetet a vágyással és epedével összezavarjuk, amint a közönséges életben igen gyakran történik. Az állat szereti az ételt, a mozgást, a gyermek szereti pl. a tejet, az ifjú az ábrándozást; szeretünk inni, enni, sétálni, olvasni. Mindezekben az van implicitémondva, hogy ezekre vágyunk, a gyermek a tej, az ifjú az ideál, a férfi a pénz, az öreg a hatalom és nyugalom után. "Mindaz -azokban, ami a * Mutatvány szerzőnek sajtó alatt levő művéből, mely: A szellem élete névvel fog megjelenni s Az ember és világa cz. rendszeres munkának (1883) 2-dik kötetét képezi. Értesítő 1891—1892. évről.1