VIII. kerületi Dugonics-utcai Községi Polgári Leányiskola, Budapest, 1935

tanácsok alapján mennyire meg tudta változtatni gyermekét. Május 6-án a gyermekhéttel kapcsolatosan tartottunk értekezletet, amit az énekkar derűs, szépen kidolgozott számai, egy pár jelenet s három igen sikerült idevágó szavalat előzött meg. Dr. Demeter Jánosné az előírt utasítások alapján „A gyermekeknek adandó szabadságról és a szükséges fegyel­mezésről“ beszélt, amit dr. Schaller Sándorné, a környékbeli viszonyo­kat ismerve, egészített ki gyakorlati tapasztalatokkal. A pályaválasztási értekezletet jú­nius első nap­jaiban Marközi Emilné osz­tályfőnök tar­totta a IV. osz­tályos tanulók szüleinek. A szülői értekez­leteket min­denkor a szü­lőkkel osztá­lyonként foly­tatott megbe­szélések kö­vették, ame­lyek az osz­tályfőnök sok kérdésére megadták a feleletet és benső kapcsolatot teremtettek közte és a szülők között. Ez értekezletek, és ezek a megbeszélések sokszor rámutat­tak egy-egy nem ismert hibára és annak javít­ási módjára, ami sokszor a gyermek megmentésére vezetett. Az iskola pedagógiai munkáját alátámasztották az Irányító Polgári leányiskolában végzett hospitálások, ahol 12 tanár 60 órán volt jelen. Az O. P. I. T. pedagógiai bizottság munkájáról az oda kiküldött tanár tájékoztatta a testületet Székely Istvánné énektanár elvégezte a Luttor szépírási tanfolyamot. Igazgató számtani minkatanításán részt vettek a szakos tanárok. A madarak és fák napját a júniusi svábhegyi kirándulással kap­csoltuk össze, hogy a természet szépségében élvezzék Bencze Julia ta­nár előadását, kis társaik szavalatait, kedves énekét. Tanulóink magaviselete általában jónak mondható s ha kirívó eset adódott elő, az ok mindenütt a gyermek magára maradottsága. Általá­ban növendékeink figyelmesek, előzékenyek, tekintve nehéz életkörül­ményeiket, szorgalmuk és az elért eredmény is megüti a mértéket. Az előfordult fegyelmi esetek javarészt elkerülhetők lennének a délutáni foglalkoztató visszaállításával. Csak aki köztünk él, tudja azt, milyen áldás volt ez az intézmény a gyermekeknek, milyen könnyebbség az iskolának és megnyugvás a szülőnek. A tanulók különös kedvvel vesznek részt a háztartástan gyakorlati óráin. S bár a helyiség kicsi s a felszerelés nem teljes, annak, amit itt tanultak, mindnyájan hasznát veszik majd az életben. A növendékek csinos külső megjelenését emelte az általuk horgolt

Next