VIII. kerületi Üllői-úti Községi Polgári Fiúiskola, Budapest, 1910

Endre tanár pedig katonának bevonult, helyettesítésére Peschko Lajos küldetett ki), Linczényi József családjában előfordult ragályos betegség miatt 9 hétig ki volt tiltva. Az iskola tanulmányi ügyei. Az egyöntetű és harmonikus tanítás és nevelés érdekében a tanévben 1 alakuló, 9 rendes, 2 ellenőrző, 2 osztályozó és 1 zárt tanári értekezletet tartottunk. Ezeken az értekezleteken meg­beszéltük és megállapítottuk az egész évi kirándulási tervezetet, az írás­beli dolgozatok tételeit, szó volt továbbá az önképzőkör működéséről, a vallásos és hazafias nevelés eszközeiről. A rendes havi értekezleteken az igazgató beszámolt osztálylátogatásainak eredményéről, ismertette a beérkezett ügyiratokat. Az osztályfőnökök jelentést tettek osztályaik viseletéről, szorgalmi és tanulmányi előmeneteléről. Megbeszélések folytak az előírt tananyagnak egyöntetű feldolgozásáról és a tanulmányi eredmény fokozását célzó teendőkről. A szaktanárok beszámoltak azokról a társadalmi és tudományos előadásokról, amelyeken résztvettek. Módszeres értekez­leteken előadást tartott: Palócz Endre tanár, »Szociális kérdés a mező­gazdaságtanban« címmel, Szám István pedig a székesfőváros polg. isk. önképzőköréről értekezett. A tanítás a vall. és közoktatásügyi m. kir. miniszter úr 1918. évi április 30-án kelt 70.022. sz. rendeletével kiadott polg. isk. tanterv és utasítás szerint folyt. A tanulók vallásos és hazafias nevelésére nagy gondot fordítottunk. A róm. kat. tanulók karácsonykor és húsvétkor gyóntak és áldoztak. Húsvétkor április 7—9-ig Olasz Péter jezsuita páter, cserkészparancsnok, lelkigyakorlatokat tartott. Május 11-én műsoros Szent Imre ünnepélyünk volt. A vasárnapi istentiszteleten való megjelenés minden felekezetű tanulóra kötelező volt. A református vallású tanulóknak a húsvéti ünnepek előtt hitoktatójuk Szabó Lajos tiszteletes »csendes« órákat adott. A vallásos nevelés mellett a hazafias érzést is ápoltuk. Ezt különösen az iskolai ünnepélyek vannak hivatva fejleszteni. A tanári kar törekvése volt minden növendékből vallásos, hazafias, kötelességtudó, áldozatokra és tettre kész, becsületes polgárt nevelni. Az egész nevelői munka e keretben folyt le. Minden alkalmat megragad­tunk, hogy magyarságunknak hangos tanujelét is adjuk. Az iskolai ünnepélyek közül kiemelkedett 1. a tanév ünnepies meg­nyitása szeptember 4-én. 2. Gyászünnepély október 6-án. 3. Szabadság ünnep március 15-én, mely alkalommal Kocsisovszky Pál tanár méltatta a márciusi ifjak érdemeit. 4. Hősök ünnepe. 5. Kormányzó Őfőméltó­­ságának 10 éves jubileuma. 6. Megemlékeztünk a limanovi huszárokról stb. Szülői értekezletek. Hogy az iskolai nevelést és a családi nevelést harmonikussá tegyük két alkalommal tartottunk szülői értekezletet. Eze­ken a tanulók hozzátartozói igen szép számmal jelentek meg. Előadók voltak az 1. és 2. alkalommal az iskolaorvos dr. Bense Lajos, ki általános értékű egészségtani témákat fejtegetett, dr. Kutassy János tanár az első érte­kezleten rámutatott a tanulók apróbb fegyelemsértéseire és a szülői ellen­őrzés fokozatosabb kifejtésének szükségességére. A második alkalommal Szám István tanár a tanulók önképzését illetőleg tartott előadást, kérve a szülőket, hogy a nevelési munkájuk mellett anyagi erejükhöz mérten áldoz­

Next