Szt. Vincéről nevezett irgalmas nővérek Ranolder-intézete,Budapest, 1927
a fekete sziklamélyedés előtt. A völgy két fala közt kilátunk a környező magas hegyekre. Ezek most kékesszürkék és szinte ködbevesznek s csak homályosan látjuk rajtuk a hófoltokat. Lejjebb már egymást érik a kis települések régi templomokkal, várromokkal, vadászkastélyokkal, vízimalmokkal, fafeldolgozó telepekkel. A Mürzzuschlag-ban is sok meglepetés fogadott bennünket. A vendéglőnk épülete még a XIII. századból való : ez volt itt az első Hospiz. A nagy sarki utazó Nansen is megszállt benne és az éttermünkben, a Rosegger-Stühl-ben csupa száz év előtti emlék vett körül bennünket. Utunk egyik fénypontját, a Semmering-utat személyvonaton tettük meg. Eddigre szinte megszoktuk a hegyi utat, egész természetesnek tűnt fel a sok viadukt és alagút. Semmeringben leszálltunk, de annyira nem volt kedvező az időjárás, hogy a felhők egészen a völgybe szálltak le és hol gyengébben, hol erősebben, de vigasztalanul esett. Milyen nagy volt hát örömünk, amikor felérve a Südbahnhotel terraszára, hirtelen szétszakadt az eget-földet takaró vastag felhőfüggöny s bár rövid ideig, mégis zavartalanul gyönyörködhettünk az előttünk elterülő pompás panorámában, a fehérkoronás Rax- és Schneealpe-ban. Igaz, hogy lefelé jöttünkben csak úgy zuhogott az eső, de sebaj, mert ez megint olyan kép volt, amit el nem feledünk soha. — A Semmering-től lefelé egy darabon még egymást éri a tunnel és viadukt, de lejjebb szélesebbek és szelídebbek a völgyek és sűrű egymásutánban következnek a helységek. Már késő délután van, amikor bejutunk a bécsi medencébe. Badenben néhány óra áll rendelkezésünkre. Végigsétáljuk tehát e régi, kedves fürdővárost.— Sötét éjtszakában érjük el utunk másik célját, Wien-t. Agyonfáradtan érkeztünk meg, de nem bánjuk, mert esti kivilágításban látjuk a Ringet. A szálláshelyünk elég messze fekszik kint a XVIII. kerületben, de az az előnye megvan, hogy annyiszor megjártuk a Ringet, hogy az itt levő középületeket egész jól megjegyeztük magunknak s a Volksoper, Votivkirche, Universität, Rathaus, Burgtheater, Parlament s a Burg már olyan ismerőseink lettek, mintha otthon lennénk közöttük. Szombat délelőttre általános pihenés volt kitűzve a programunkban, csak a szomszéd irgalomházat néztük meg nagyjában. Annál kiadósabb volt a délután. A Technisches Museumban akár két napot is eltölhettünk volna, annyi ott a nézni való. De sietnünk kellett, hogy a Schönbrunnkastélyt megnézhessük. Mennyi kincs és ékesség van itt együtt! Micsoda bútorok, tapéták, szőnyegek, képek, gobelinek, vázák! Mennyi művészet és iparművészet! Alig tudunk betelni velük. Megcsodáltuk a császári díszhintó-gyűjteményt is. És mennyire szép a kastély parkja! Csak lett volna több időnk, hogy minden zugát bejárhattuk volna. De még így is felmentünk a Gloriett-be és megnéztük a város összképét s a környező Wiener Wald-ot. Vasárnap a Stephansdom-ban zenés nagymisét hallgattunk. A Gótika csodaszép kőcsipkéi és szemet-lelket felfelé irányító karcsú oszlopai és szobrai, a színes ablakok félhomálya közepette fényben ragyogó főoltár, a kóruson felhangzó mélyen átérzett és szépen megénekelt Schubert Credo-ja mind-mind mélységes áhítatra gerjesztettek és pillanatokra szinte elfeledtük, hogy a földön vagyunk. Utána a Hofburgnak negyven szobáján mentünk keresztül, különös érzéssel a lelkünkben, amilyet valószínűleg minden magyar érez ott. A délutáni programm végrehajtását kissé megzavarta a kedvezőtlen időjárás és a késés miatt Klosterneuburgban, sajnos.