Budapesti Hiradó, 1845. július-december (207-310. szám)

1845-10-23 / 272. szám

szabálytalanul történik, de a rendszeres pontos kereskedők megtartják váltófoglalkozásikban a szigorú pontosságot a kint, mint azt a váltótörvény követeli. Az illy vásári későn kitöl­tött váltók pedig akkor lesznek váltókká , mikor a hitelező kezében kitöltetnek, és e szerint szülnek törvényes következ­ményeket, midőn az adós a kitöltés törvénytelenségét, s az egyezkedéstőli eltérését, következéskép megcsalatását bizo­­nyitni nem képes. A Váltóügyekben tehát nem jó az kérdés alá: ki volt-e töltve a váltó elfogadáskor, hanem ki volt-e töltve a váltószerződés végbementekor, vagy­is inkább vég­­bement-e iránta a szerződés vagy nem? Mi természetesb pe­dig, mint az, hogy: ha csalás jött közben a változásnál, az a hitelezőnek se kedvezzen az adós ellenében , — a váltó­­szerződés végbe nem mentéről lett kifogás mellett pedig az alperes illy csalásokat szokott bizonyítani, mellyeket a vál­­­tóbiróság figyelem nélkül nem hagyhat egyenesen törvények és a közjó előmozdításának czéljai szerint. Illy váltójogi kér­dések feletti ítélet­hozás eredményezé azt, hogy a váltók ke­vesebb csalási tények közepette, és gondosabb elővigyázattal szerkeztetnek az üzér világban. — A ( b)-re.Nem a váltótörvényszék oka, hogy az értesi­ek.által kívánt rögtöni biztosítást a felek kérelmére mindenkor nem adja meg, hanem ebben szorosan a lír. 146. §hoz kell alkal­mazkodnia, melly biztosítást akkor enged meg, ha a kere­set veszélyeztetése megmutattatik. A veszélyeztetés megmu­tatását tűzte ki a törvény határvonalul, mellyet a bíróság át nem hághat, mellyen nem tágíthat. Amint pedig némelly ügyvédtársaim biztosítást kérő folyamodásait láttam, a ve­szélyeztetést, ha úgy akarják megmutatni,­­ hogy elmon­danak az alperesről minden roszszat de semmit nem bizonyí­tanak, sőt azt is írják a nyugodt lélekkel munkálkodó alpe­resről , kinek a váltó még csak bemutatva sem volt, hogy megszökött, fogva van, magánleveleket, hitelt nem ér­demlőket mutatnak elő az alperes fizetési tehetlenségéről, avagy megkeresnek egy hivatalnokot, hogy őket valamelly alperes ellen intézett végrehajtásról értesítse, ki többször csupán elutasításból, vagy titoktartási czélból, ismeretlen tárgyak számait sorolja el, mellyekkel a veszélyeztetés meg nem mutattathatik,—de ha a biztosítási folyamodásban hiteles adatokkal megmutattatik a követelés veszélyeztetése, a biz­tosítást a váltótörvényszék meg nem tagadja ’s meg nem ta­gadhatja a Ik­. 146.§. rendeleténél fogva —Városi hatóságnál egészen más, hol maga a törvényszék elnöke önhatalmilag rendel előleges biztosítást, azt a közönségesen mismás se­­questrumnak nevezettet, melly által keletkezik azonnal egy nagy törvénytelen foglalás, mellynek alapja nem törvény hanem gyakorlat-szerű, mellynek semmi törvényes következése nincs. E tekintetben tehát egyedül csak az az ok, hogy a váltótörvényszék hatáskörét a törvény kimérte, és így törvény ellenére nem cselekedhetik. Minél fogva N. azon állítása, mintha biztosítási végrehajtások megrendelésénél a váltótörvényszék nem bírói tiszte szerint járna el, törvény­­tudományi ismeretlenség szüleménye. (Vége köv.) 6. KÜLFÖLD. NAGYBRITANNIA. London, oct. 6. Hogy jelenleg a föld két távol részében, hol politikai viszonyok és kereske­dési érdekek angol és franczia tengeri erők közbenjárását te­vének szükségessé,’s emellett az angol parancsnokokat rang­ban , az angol hajókat pedig nagyságban a franczia parancs­nokok és hajók meghaladják, ’s maga a közbenjárás is ele­gendő erő híjában a czélnak még meg nem felelt, az itten némi kedvetlenséget okozott. Értem a laplatai statusok állapotát és Tamatave megtámadását Madagascar szigetén. Rosas al­kalmasint semmit sem hajland az angol franczia közbenjárók szavára, valamit látandja azt, hogy az csak csekély erő ál­tal támogattatik, és boszúját a Buenosayresben levő keres­kedőkkel éreztetendő Montevideo mindamellett tán megsza­­baduland bajos helyzetéből, de kérdés, képesek leendnek-e a keleti status ez irtózatos háborúban kimerített polgárai önvé­delmükre elég erős kormányt felállítni? Uribe utolsó gaztet­te 1100 fogoly hidegvérű kivégezése volt, és minden felte­hető olly emberről, ki a tábori pogyászszal kereszteket is hord, mellyekre az angol és franczia hadifoglyokat, kik Ri­vera táborából kezére kerülnek, ezekre, mit már gyakran tön, feszitteti. Illy néppel egészen máskép kellene bánni, ’s a hatalmak mérsékeltségét a délamerikaiak őszinte akarat hiányának tekinthetik.—Mi a madagaszkári ügyet illeti, a­mint a dolog most áll, szükségképen még kell valamit tenni, kivált mivel a Madagaszkárban hátralevő európaiak nagy veszede­lemben forognak. Tamatave megtámadásának visszaverése nagy diadalnak fog tekintetni; a keresztények dühösebb üldözést szenvedenének az eddiginél, és a vágómarha és egyéb élelem szállítása Madagaskarból Bourbon és Móricz szigetekre, legalább az ellenségeskedés alatt, megszűnik. A háború azonban főleg a Hova törzs ellen van irányozva, melly a többiek felett uralkodván , az elnyomottak valamellyikével tán szövetkezni lehetne. Anglia állása e kérdésben bajos, illy háborúba ereszkedni, de azt a francziák által egyedül vi­seltetni hagyni sem akarja , és az volt oka annak is, hogy Kelly kapitány részt vett Tamatave megtámadásában. FRANCZIAORSZÁG: A pártok jelen állása, úgy látszik , az 1839i állapot megváltoztatott alakban újra visz­­szatért. Akkor a pártok egyesüléssel Malé cabinetét akarák megbuktatni, és azáltal a király személyes befolyását a nyil­vános ügyekbe csökkenteni, vagy épen megsemmilni. Most hasonló czélból és hasonló után Guizot kabinetét akarják öt évi fenállás után kiszorítni. Pontosan megvizsgálván a dol­got úgy találjuk, 1830 óta minden ministeri krisisnek végső oka a pártok arrai törekvése volt, miszerint Lajos Filepnek, mint a békerendszer képviselőjének, kezéből a hatalom azon osztályrészét, mellyel inkább személyes jelleménél mint a charte értelménél fogva bir, kicsavarják. Thiers 1839 ben hangosabban hirdetteté , hogy a Malé ministerium a király utolsó ministeriuma volt; a szövetségi sajtó hirtelenebben tette a kabinetalakítást a pártvezérek kezeibe ; a monarchiai elv még alkotmányos értelemben is nyilvánosabban bántatott meg, semhogy a király akaratában és a közvéleményben el­lenhatás ne támadott volna. A „változatlan gondolat“ a Mólé után következett három minister alatt is (Soult 1839 máj. 12, Thiers 1834 spril. 1, Guizot 1840 oct. 29) gyakorolta befolyását. A koronajogok természete és határai iránt jelen­leg ismét feltámadó vitatkozás (mert 1845 pártszövetség, ha°létcsül, főleg az úgynevezett,rendszer, azaz a király po­litikája ellen lesz intézve) nagy mértékben emlékeztet a trón aláásásának első módjára, a vető elleni szegülésre. Midőn XVI Lajost az alkotmányhozó nemzeti gyűlés lassankint a királyi méltóság minden tulajdonaiból kivetkőzteté, a korona egyetlen gyöngyekint a vetőt akará neki nyújtani. Míg Ver­­saillesben a kérdés tárgyaltatott, 1789. aug. 30. a Palais Royal kávéházában nagy számú polgárok egyesültek és ezt határozák: „A veto nem egyén tulajdona, hanem a 25 mil­lió francziaé.“ Ez időtől kezdve a veto , azaz a különben is gyenge ellensúly, mellyel az uj alkotmány a népképviselet mindenhatóságának szelidilése végett a király kezében ha­gyott , a sokaság gúnyának tárgya jön. Thiers maga azt mondja, a forradalom történetében, amaz állapotról, melly most, bár sokkal kevesbbé aggasztó körülmények közt is­métlődik, hogy az emberek alig értett kérdések mellett he­­veskedtek , és végre a ,vető­ szót kapták fel a mint 1845 ben a „rendszert!“­ és vető mellett vagy ellen voltak, azaz a zsarnokság vagy a szabadság részén ; a nép nem tudta, mi­ről van a szó, végre a vetőt egy eltörlendő adónak, vagy felakasztandó ellenségnek értetette.“ — Nevezetes, hogy épen azon napokban, midőn a veto felett folyt a vita, mint most az előjog és rendszer felett, először volt komolyan szó egy Orleans-pártról. 1789. sept. 16 án, midőn a nemzeti gyűlés a Bourbon család különféle ágazatainak történhető igényeit Francziaország trónjára feszegette, Mirabeau indít­vány uzán, melly szerint a király kiskorúságának esetére a régensség nem az anyakirálynéra, sem pedig spanyol Bour­bonra, hanem a hazában született legközelebb rokonra száll­jon Két napi vitatkozás után a gyűlés a csomót oldatlan ha­gyó , Mirabeau pedig ez időtől kezdve az Orleanspárt ügy­vivőjének tekintetett.­­ Az 1845i pártszövetkezés legújabb jele a douai követválasztás. A baloldal egy követe 35 legi­timista segítségével győzött. Az ellenzéki közlönyök ezért nagy örömzajt csapnak, és azt hinné az ember , hogy Guizot úr, kinek megbuktatásán Parisban olly sokáig fáradoztak, most Douaiban meggyőzetett arról, hogy leköszönésének ideje bekövetkezett. Annyi tagadhatlan, hogy olly gyenge és habozó többségnél, minő az, mellyel Guizotnak már rég­óta be kell érni, ministe­riumának felállása napról napra kétségesebb lesz, kivált ha a legitimisták a douai példát kö­­vetendik. A vendomei követválasztás is keserű polémiát szült. Itten Debelleume választatott, fiatalember, fia egy tekinté­lyes birói tisztnek , ki a conservativ párt nevezetességei közé számíttatik. A J. d. Débats Debelleyme urat a választóknak mint ministeri jelöltet sürgetőleg ajánló. Úgy látszik azon­ban , ez ajánlat nem biztosíthatott többséget a jelöltnek. De­belleyme azalatt minden áron követté akart lenni, és mivel meg kellett győződnie, hogy az ellenzéki választók segélye nélkül azt ki nem viheti, az utolsó perc­ekben épen nem conservatív ígéreteket ten­ t. i. hogy a September törvények átvizsgálására szavazand. Mit mond erre a J. d. Débats? Azt, hogy Debelleume ar elég gyenge volt, az ellenzéknek ígé­reteket tenni, de reméllhető, hogy azokat nem teljesítendi! Hová lett itt a politikai erkölcsösség? Ki nem egyezend meg a J. d. Débalival abban, hogy a vendomei és douai választó jelenetek — és még sok számtalan! — politikai botrányok voltak és a képviseleti rendszer régóta ismeretes hibáit újabb és nem kevéssé elidegenítő színben tüntetik elő. Ezen kívül nem kevéssé aggasztó körülmény az is, hogy 15 évvel a jú­liusi forradalom után egyetlen választó testületben 70 legi­timista találtatik, 70 választó, kik nyíltan a száműzött Bour­­bondynastiát pártolják. Milly nagy lehet e szerint a praeten­­dens titkos híveinek száma! (F. D.) Bugeaud tábornagyhoz Exideuilbe egyszerre két külön­böző parancs érkezett, egyik Guizot úrtól, hogy tüszint Pa­risba jöjön, másik Soultbergből Soult hadministertől, hogy haladék nélkül Algírba menjen. Ő a másodiknak enge­delmeskedve, Parisba a telegraphphal ezt felelte ké : „A párisi út nem vezet Abd-el-Káder legyőzésére.“ És tüszint tollat ragadott ’s Dordogne megye igazgatójának Marillac úrnak, ki e hivatali főkép az ő pártolásának köszönheti, a szükséges postaszekerek megrendelése iránt levelet irt, mellyben az afrikai eseményt röviden megérintvén, a kormányt gyenge­séggel rója meg ’s azt igy fejezi be: „Fájdalom, ez esemé­nyek igenis igazolják ellenszegülésemet azon rendszer ellen, melly a polgári igazgatóságot szükség nélkül szerfelett kitá­gító , és költségkímélésből a hadsereget gyengítette. Szag­gatja szivemet, ha mindezen szerencsétlenséget meggondo­lom és a nagy elvakultságot nem csak a kormányzók, hanem a sajtó részén is, melly bennünket sokkal nagyobb mérték­ben vezérel, mint azt megvallani szeretnők.“ Az igazgató e levelet a hírlapokban nyilvánító, nem nagy örömére a kormány­nak , de annál nagyobbéra az ellenzéki lapoknak. Marillac urat a belügyek ministere Parisba idézé. — Egy lap igy szól: „Bugeaud ur átlátja most, milly roszul jön az Isly-csata után, hogy a cabinet kéréseire hajolt. Ha nagyobb erélylyel áll el­len azon czirógatásoknak, mellyek a végből tétettek, hogy a király utazását Angliába ne hátráltassa, a cabinetet meg­buktatta volna ugyan, de e szerencsétlenséget azáltal, hogy a marokkóiakat Abd­el Kader kiadására kényszeritette volna, elhárítja vala ’stb.“ Egyszerre Bugeaud fönebbi levelével a hírlapokban más­­j rendű okiratok is megjelentek, t. i. Talleyrand hű élete végső pillanataiban aláirt bűnbánó nyilatkozványai, mellyek sze­rint megbánva lépéseit, miket életében a katholikus egyház ellen tett és létetett, ez egyház kebelébe visszatért. Ugyane nyilatkozványokból értjük, hogy a nagy diplomata élete folytát igazoló emlékirata halála után 30 évvel jelenend meg. Talleyrand 1838iki máj. 18 án halt meg 84 éves korában. SPANYOLORSZÁG. Az ország figyelmét Cortina, Mador és több még Gozalez Bravo ministeriuma alatt elfogott politi­kai vádlottak pct­­ján kezdődött pere vonja magára. A Cla­mor publico ekép kiáltozik: Ha a vádlottak fel nem mentet­nek és gyalázatos feladóik meg nem bűntettetnek, a társa­ság meg nem boszultatik , úgy Spanyolországban nincs tör­vény többé, és a poroszlóik által gyámolított tisztviselők át­engedhetik magukat akárminő erőszakoskodásnak. Egy spanyol lap azért ellenzi Luiza infánsnő férjhezme­nését Montpensier­­yhez, mert az orleansi dynastia gyenge lábon áll Francziaországban. POROSZORSZÁG. A Rajna tartomány részére kibocsátott uj községi rendszer több oldalról megtámadtatván, azt az Alig. Preus. Zg többek közt igy védelmezi. Vizsgáljuk meg várjon a községek joggal igényelhetnek-e nagyobb felszaba­ditást, ’s használna-e az a községeknek. E kérdést e három pontra oszthatjuk: 1) Jobb lett volna-e a községi jogok gya­korlását a község minden tagjaira ruházni, a­helyett hog ez censushoz köttetett ? 2) Nagyobb jogokat kellett volna adni a községi tanácsnak? 3) A községi tisztviselők megvá­lasztását a községekre kellett volna-e bízni? !) A községi jogok gyakorolhatását censushoz kelljen- t kötni, a törvény készítésekor gyakran feszegettetett, ’s kérdés az utóbbi időben a tartományi hatóságok által is kö­zelebbről tárgyaltatott, és a census megtartását mindenü szükségesnek találták. E nézetben osztoztak a rendek is,­­ e tekintetben a tartomány kívánságának megfelelve ie. Azonban átalános elvek szerint sem volna igazolható, ha a községi, név szerint a választási jog minden férfiú, nagyko­rű és önálló tagra ruháztatott volna. Legjobban szólnak itt számok, mellyeket hivatalos forrásokból közölhetünk. Aache­ városban p. o. 200 tallér jövedelemnek censuskép felvétel mellett 2307 lakos nyert volna községi jogot, míg az önáló férfiú lakosok összes száma 8437. A községi képviselők vá­lasztásánál tehát, census nem létében, a 200 tallérnál ki­sebb jövedelmű tagok, kik az összes szám 2/sát teszik, ?■ 200 tallérnál nagyobb jövedelműeket leszavazták volna?. Milly veszélyes pedig, a lakosok amaz osztályának illy tele­mes túlsúlyt adni, bizonyitgatásra nem szorul. Ennélfogv tehát csak helyeselhető, hogy a községi rendszer 50­. §a lakosoknak olly osztályozását rendeli, hogy az osztályok nem tagjainak számára, hanem jövedelmek, illetőleg adósok ösz­szegére nézve legyenek egyenlők. Maradjunk Aachen példá­ja mellett. Ha itten 200­0 jövedelmi census megállapító mellett az osztályok a tagok száma szerint képeztetnek, a­z egyes választók jövedelme átalán tett volna: az I. osztályban 1180, a libán 400, alllban 280 tallért, míg ellenben az osz­tályok jövedelmének egyenlőségére alapult osztályozásnál ; Iben 2280, a libán 750,alllban 320­­.­­ Ha pedig,­­ fel kell tennünk, a választók osztályozásának czélja az, hog a községi képviselők egy­harmada a gazdag, egy a közép egy a kisebb vagyonú lakosokból választassék, a felebbi szá­mok elegendőleg mutatják, hogy e czél csak úgy érhető ki ha az osztályozás a jövedelem tömege nem pedig a választék száma szerint eszközöltetik. A 2) pont feszegetését mint kevesbbé tanulságost mellőz­vén , a 3) pontot jövő alkalommal. OROSZ- és LENGYELORSZÁG. Berlinből ezt írjál : Pétervári tudósítások szerint ottan egy rendszabályt vámét , melly által az Orosz- és Lengyelország közt fenálló gyeng­e választóvonal is eltöröltetnék ’s az utóbbi tökéletesen a cze­i birodalomba kebeleztetnék. 1846 ki jan. ljével t. i. a vámvo­­­nal is meg fog szűnni, úgy hogy a lengyel gyártmányt ■ Oroszországba ’s viszont szabadon vitethetnek. A két orsz. iparának ez hasznára leend, ’s különösen a szerencsétlén Lengyelország, mellynek ipara az 1830-i forradalomé, szinte keményen bűnhődött, e bevágását a bécsi congressu­­által határozott önállóságába , jótéteménynek kénytelen te­kinteni. Mondják még, hogy a czár az épülő sz.-pétervár moszkvai vaspályát Odessáig kiterjeszteni és Varsóval ösz­­szekötni akarja, úgy hogy Lengyelország ipara és kereske­dése a fekete és caspi tengerekig terjedhetne. A Brem Zig szerint Varsóból ismét 10 fiatal ember vite­tett a Kaukázusba, 7 pedig Zamose várba. Még csak a czár utolsó ottlétekor üríttettek ki a fellegvár minden börtönet az úgynevezett politikai vétkesek, többnyire tanulók elvitele ál­tal, ez idő óta azonban a hatóságoknak új összeesküvés fel­­fedezése által sikerült éberségüket a czár előtt bebizonyítni. Az utoljára elvitt egyének a kisebb vétkesek közé tartoztak, a hátramaradt 53ról azt hitték, hogy hadi bírák által a bá­nyákra vagy Sibériába fognak elítéltetni. Ugyane lap szerint a termési hírek egész Lengyelországból szomorúan hangza­nak. Maga a burgonya is, a szegények egyedüli étke, igen megdrágult, és már is mutatkoztak éhség nyomai. Miután a czár a trónörökössel most a birodalom déli ré­szeiben utazik, ez azon hitre ad okot, hogy a fekete-ten­geren át Palermoba a czárné meglátogatására hajózandnak. September vége felé Sebastopolban voltak. EGYVELEG. Hekla tüzokádó mult sept. 1—-án 80 esz­tendei nyugalom után ismét kiütött ’s a szigetet pusztitással fenyegeté. Szerencsére északi oldalán repedt meg ’s a láva műveletlen vidékek felé tört ’s még tékén sem volt lecsen­desedve. A természeti tünemény nagy ropogással ment vég­hez, a környék patakjai annyira megmelegedtek, hogy azo­kon lovak sem gázolhattak át. Ranavalo Manzsaka madagaszkári királyné egy port-b­u- 269

Next