Budapesti Hiradó, 1845. július-december (207-310. szám)
1845-10-19 / 270. szám
hogy kitűnjék: mikép kezeltetik nálunk most némellyek által a bírálat! Mi minden levelünket párban, a kapottakat pedig eredetiben híven őrizzük meg, ’s igy azok is előttünk fekszenek, miket. Vahot Imre úrtól, a „Pesti Divatlap”” szerkesztőjétől kapni szerencsénk vala. Lehetőségig rövidek leszünk. Y. I. az életirásunkat maga irá meg ’s lapjában ki is adá, és a magasztalás minden csillagait ránk ragasztá. Füzetenkint megjelenő munkáinkat legválogatottabb dicséretekkel halmozta el. Midőn azonban lapja számára , a nekünk nem tetsző formátum miatt, írni megszűntünk, i.é. martziusban többi közt ezt irá hozzánk : „Tisztelt barátom ! Úgy látszik, hogy köztünk ismét némi feszültség kezd uralkodni . Nagyon sok jeles iró tollából eredt jó munkával birok, melly csak a jövő évnegyedben fog közöltenn. Mind a mellett is sajnálnám, sőt lapom tartalmasságára nézve veszteségnek tartanám, ha én bármilly ok miatt megszűnnék dolgozótársam lenni. — Én a szerint fognám önt honorálni, amint kívánja, habár czikkeit nem sokára a P. Divatlapbani megjelenés után ismét ki akarná nyomatni. Én jobbnak tartom azt, ha mi barátságban, mint ellenkezésben élünk , ’s reményem, hogy ön nem vetendi meg e fölhívásomat.“ Én erre, megváltozandván a P. D. formátuma, igérem, hogy ismét írni fogok, ’s Y. I. azonnal jelenté, hogy „ismét szerencsés volt engem lapjának megnyerhetni.“ Bekövetkezett azonban a tudva levő botrányos titkos hang fölküldése a Divatlapban Széchenyieknek , mit én e helyen megróttam. Erre már minden czimezés nélkül igy irt hozzám V. I. úr: „Ön mégis csak roszindulattal viseltetik irántam, mert habár a titkos hang közrebocsátása által nagy hibát követtem is el, öntől, kit minden módon kitüntetni igyekeztem, és kinek ellenkező bánásmóddal sokat árthattam volna, valóban több kíméletet érdemlek. Jogosan kérhetek öntől méltányos elégtételt ,és ha ezt ön teljesíti, ismét megférhetünk egy kalap alatt, sőt ismét jó indulattal fogok ön iránt viseltetni. Ellenkező esetben háromszorosan fizetendem vissza a kölcsönt, mert ha épen személyes gúnyolódásra kerül a dolog, akkor ön irányában nagyon könnyű lesz diadalt aratnom. Azért hát másodízben ajánlom a békekötést, mert ha egyszer kiütköztünk a háború, bizony csúnyául találna végződni.“ Én többé nem írtam V. I úr lapjába, ’s rövid idő múlva már ócsárlást közlött a „Magyar titkok“ 12dik füzetének megjelenésekor az egész munkáról, mellynek tizenegy füzetét egekig magasztaló. Most pedig múlt csütörtöki számában mindent elmond vagy elmondat ellenem, mit szenvedélyessége jónak látott. Íme, tisztelt olvasóim, ez azon forrás, mellyből a P. D. gáncsai ellenem özönlenek; úgy hiszem, ez annyira meghatározza értéküket, hogy rájuk csöndes megvetésnél egyéb válaszom soha nem lehet; kivévén azt, mit V. I. urnak már fönebbi fenyegető levelére pár hónap előtt megírtam, hogy én minden piszkolódására egy egy uj munkával fogok válaszolni, ’s majd elválik azután, hogy mellyikünk nyerendi meg inkább a közönség nagybecsű kegyét ! — _ _________ mzeti szinbrit. Az igazgatóság által i. e. február 17étöl egy a magyar életből vett tárgyú népies, de aljasságoktól ment színműre, kihirdetett ötven arany pályadíj, ’s előadási részilletőségre beküldött ’s folyó évi sept. cikáról névszerint közzé tett 14 pályaszinmű bírálata, az illető választmány által bevégeztetvén, az eredményről következőkben értesittetik a t. ez. közönség, u. m.: Habár a pályázásra bocsátott 14 színmű némellyike, egy vagy más tekintetben , némi csekély figyelmet gerjeszteni bizt is, legnagyobb rész azonban minden bírálaton alul lévén, kettőben öszpontosult különösen a választmány figyelme, mellyek, ha a bírálók várakozásához képest, művészeti szempontból véve, teljesen kielégítőknek nem találtattak is, némi tekintetből előadást, ’s ennél fogva a pályahirdetés értelmében jutalmat is igényelhetőknek tekintettek. — E két színmű tehát, névszerint: Azik számú: „A két gyám/* népszínmű 4 felvonásbani. Jelige : Linea recta est brevissima ; és azik számú: „Az obsitos“ népies színmű dalokkal 4 szakaszban. Jelige : :Katona vagyok én , kiszolgált katona . — Csak káplár sem voltam, mindig közkatona,4 Petőfi. Utóbbi vizsgálat végett, ülésben élőszóval fölolvastatván , a bíráló választmány, noha a „Két gyám“ czimü népszínműnek életből vett néhány jólsikerült képei, találó satyrája , élénk beszédfolyama ,s komikai színezete által örömmel győződött is meg szerzője némi hivatásáról , de jelen művének a jutalomhirdetéssel egyenes ellentétben álló többrendbeli szó és cselekvénybe szőtt durvaságai, következetlen jellemzései, továbbá felelte hiányos színi szerkezete miatt, azt nemcsak jutalomra , de jelen alakjában előadásra sem vélte föltétlenül ajánlhatónak ’s igy fölötte az elsőbbséget általános szótöbbséggel: „Az obsitos“ czimünek adván, ennek, mint amannál jóval tisztább, ’s jelen közéletünkből vett élénk színezetű képei, — következetes és okszerű jellemfestései, — továbbá — némi gyarlóságai mellett is — több színi hatást ígérő szerkezeténél fogva előadásra méltónak, az 50 arany pályadíjt és előadásbeli részilletőségeket is oda ítélte. — Ezután fölbontatván a pályanyertes mű jeligés levele, kitűnt, hogy szerzője: Kovács Pál Győrött. — A többi 13 színmű jeligés levelei felbontatlanul elégettetvén , magok a müvek, a jutalomhirdetésben nyilvánított szabály szerint, a nemzeti színház könyvtárába letétettek. A pálya- Dyenes szerző pedig müve eredménye ’s a jutalom átvétele iránt hivatalosan értesíttetett. — Költ Pesten, October 14én 1845. — A választmány megbízásából Fáncsy Lajos, a nemz. színház is81?- ügyvivője, s e választmány egyik tagja, ’s jegyzője. Az állatkínzás elleni egyesület f. hó 2 -én azaz szerdán délutáni 4 órakor a kir. magyar természettu** dományi társulat — a semináriumi templom átellenében levő 314. szám alatti Palikutsevny-házban létező szállása teremében nagy gyűlést tartana, mellyre minden tagtárs és ügybarát hivatalos. — Pesten, odob. 16án 1845. Wargha István, ideiglenes jegyző. AUSZTRIA. CAz irók emlékirata. Folytatás.) 1) Censuratörvény kibocsátása. Az 1810iki sept. lőket utasítást törvénynyé emelni, annak előleges, alak és tartalom szerinti átvizsgálása nélkül, annál kevésbbé felelne meg a szükségnek, mivel szövege nem mindenütt hibátlan és szabatos, részből avult is, ’s ezenfelül különféle határozatok, p. o. az utánnyomás iránti, foglaltatnak benne, mellyek az irodalom és könyvkereskedés azótai törvényesen elrendezett viszonyaihoz nem illenek. Mindamellett törvényhozási munkálat alapjául mégis szolgálhatna, ’s átalán megjegyzendőnek véljük, hogy enyhe szellemét, jelesen többször említett Sdikászát megszorítni nem kellene, hanem annak 1845ben még humánusabb értelmet adni, mi a mostani mély és komoly műveltségre és az állapotok valódi javítására irányult korviszonyoknál fogva minden veszély nélkül történhetnék, és a birodalom valódi hasznára válandik. Egészben véve, a censurai tilalmaknak, mellyek jelenleg szabályt képeznek, csak kivételeknek kellene lenni, és annak, mi a nyomtatási tilalom alá esik, élesen és pontosan meghatározva kimondatnia, nem pedig általános kifejezésekben, mellyekkel minden tilalom igazoltathatnék. Különösen, úgy kellene a törvénynek szerkesztve lenni, hogy a censor többé ne tilthatná el olly munka nyomtatását, melly külföldön nyomatván, később árultathatnék és olvastathatnék. Név szerint egy balértést kell megemlitnünk, azt t. i., hogy a többi német lapoknak, nevezetesen az Alig. orgnak, a honi állapotokról egynél több olly tudósítást engedtetik hozni, mellyek nyomtatása ausztriai hírlaptól megtagadtatnék, holott ez legtermészetesb raktárát képezi a honi érdekeknek. Ha az utasítás 8. §sza törvényes érvényre emeltetnék, magától múlnék el azon visszásság, hogy az ausztriai alattvaló legelőbb külföldi hírlapokból meríthet tudomást hazája irodalmi, sociális és más ügyeiről. Tetemes könnyítést szülne az is, ha iratait olly német szövetségi státusokban is, hol különben is már létezik Centura, a nélkül, hogy ausztriai censura alá bocsátná, nyomatni szabad lenne. E rendszabály megfelelne azon barátságos viszonynak, melly az ausztriai kormányt a többi német szövetségi státusokkal összeköti, mellyekről szinte fel nem tehető, hogy censurá- fok olly könyv nyomtatását megengedné, melly az ausztriai kormány ellen valami ellenségest és gyűlöletest tartalmazna. Illy engedménynyel egyszersmind elnémulatnának azok is, kik az ausztriai kormányt helytelenül azzal vádolják, hogy a belföldi és más német írók közt a gondolatközlekedést egyátalán gátolni akarja; másrészt pedig a német közönségben is nagyobb bizalom gerjesztetnék a jelenleg gyakran méltatlanságot szenvedő irodalmunk szüleményei iránt, és az aztán a belföldön megjelenő munkák iránt is melegebb részvétet mutatna. Az ausztriai iró azonban, kinek könyve valamelly német szövetségi státusban megjelennék, ha e kedvezményben részesülni kíván, magát a könyv czimén megnevezni lenne köteles. A kellőleg szerkesztett censuratörvénynek, melly az irók jogait és kötelességeit kimutatná, nyilvános kihirdetése, mint más törvénynél, magától következik. Az alulírottak, a tudomány szempontjára állva, még ezeket vélik megjegyzendőknek. A jog, gondolatait közölhetni, az ember veleszületett jogához tartozik, mellynek a polgári törvénykönyv 17dikuszábani elismerésével az ausztriai törvényhozás, közönséges ítélet szerint, egyik legpompásabb ésállandóbb emléket emelt magának. Vajha a törvény e tartalomdús tétele az ember minden jogainak legnemesebbjére, a szabad gondolatközlési, istentől származott jogára nézve is teljes végrehajtásba menne ! Vajha fontolóra vétetnék, hogy az író, ki talán több évi fáradságos munka által teremtett tetemes művet, melly tán a tudomány országát széleszti, anélkül, hogy mások jogán csorbát ejtene, e mű eltiltása által nemcsak munkája szellemi gyümölcseitől és a szerzői becsülettől fosztatik meg, hanem tőle fáradozásainak anyagi jutalma is, költségeinek, áldozatainak megtérítése is elvonatik, mellynek szerzésében a legutolsó napszámos is ótalmazva! Mert a szellemi munkásságnak, mennyiből kifelé hat, anyagi oldala is van, ’s mint irodalmi vagyon a statustól ugyanazon óralmat igényelheti, mint bármilly más vagyon. A jeles és egyeneslelkű író, ki a tudomány, művészet és emberi műveltség számára működik és magát legnemesebb iparkodásában a status által gyámolíttatni látja, bizonyára semmi okot nem találand arra, hogy írásaiban ugyan a status java ellen föllépjen ; ellenkezőleg, a hazugság és csalás országa ellen, az igazság és jogé mellett a szellem fényes fegyvereivel vívand; de nem is legyezend és hizelkedendik, hol valóságos hibákat, miktől egy emberi mű sem ment, vesz észre; a gyarlóságok és csalódásokat erkölcsös komolysággal tárgyalandja, ’s épen e tárgyalás által nyujtand módot, vagy legalább alkalmat azoknak legyőzésére és orvoslására. Hasonló nézetektől lehetett á hatva az ausztriai nagy törvényhozó is, midőn censurarendeletébe imez egyszerű, de nevezetes szavakat fölvevő , mellyek több mint félszázad után is földerítve és bátorítva hangzanak a jelenbe: „Bírálatok, hacsak nem gyalázó iratok, illessenek bárkit, a fejedelemtől a legalsóbbig, kivált ha a szerző nevét kiteszi ’s ezáltal a dolog igazlétérel kezeskedik, el ne tiltassanak, minden igazságszeretőnek örömére szolgálván, ha ahoz illy után is juthat.“ (Tége köv.) Nézetünket egy szóba foglaljuk : Abd-el-Kadernak véget kell vetni, fel kell őt keresni, akárhol legyen. Hadi erőnk kétségen kivül elegendő volna a részletes pártütéseket Oránban elfojtani. A kormány nem szaporítná újabb 12 ezerrel a máris 80 ezernyi afrikai hadsereget, hacsak néhány lázongó arabot akarna megbüntetni. Abd-el-Kader lelke minden új pártütésnek, a megdöntendő akadály, ha Algériának békét szerezni akarunk. A bátor és ügyes főnököt uradalmunk határai közöl kiszorítottuk és Marokkóba vonult, és ez ország egyik részében, melly tartományunkkal határos, ütötte fel táborát, foglalt állandó helyet; innen leskelődik mozgalmainkra, mindig készen ránk rohanni, ha erre jó alkalom nyílik, a katonáinkat megfojtani. Akár győz akár veszt, gyűlés menhelye ott van , hol hatalmunk előtt bizton érzi magát. Ott kell tehát ráütnünk és befolyásának bűbáját egy csapással megsemmiznünk. Európai háborúkban a hatalmak az ellenség fővárosát igyekszenek bevenni. Abd-el-Kader fővárosa ott van, hol sátorait felüti, hol lovai, hol némberei vannak. Igaz, Marokko független ország. Abderrhaman zultán az islyi és magadori kemény leczkék után legjobb indulatot táplál irántunk. Nem is lehet e pillanatban Marokko elleni hadizenésről szó. Azonban a nemzetjog legegyszerűbb fogalmai szerint Marokkó függetlensége olly kevéssé képes az ellenünki folytonos hadakozást bizonyos sértetlenséggel födözni, mint a béke, melly köztünk és ez ország közt fenáll. Jogunk van az emirt üldözni, őt megtámadni, elfogni, Marokkóban. A nemzetjog átalános elvein kívül különösen még azon különös jog is részünkön van, melly az Abderrhamannal kötött legújabb szerződésből következik. E szerződés egyik világos pontja által Abderrhaman köteleztetik, Abd-el-Kadert birodalma belsejében tartoztatni, vagy pedig őt birodalmából kiűzni. A szerződés e pontja nem teljesíttetett. Ezzel nem vádoljuk Abderrhaman jó szándékát; Abdel Kader neki még veszedelmesb ellensége mint nekünk. Itt azonban nem az a kérdés, kir-e Abderrhaman erre elegendő hatalommal; a tény megmarad, hogy az említett pont egy év alatt a szerződés megkötése után nem teljesíttetett, és Abd-el-Kader sem vissza nem tartóztatott, sem pedig ki nem hajtatott, sőt határunkoni jelenlétét 400 franczia levagdalásával tanussta. Itt az idő, jogunkkal élni, és a szerződést foganatosítni. Mi nem akarunk háborút Marokkóval, de Abdel Kádert üldözendjük Marokkó belsejében is. Ez, úgy hisz, szűk, egyedüli észszerű értelme a kormány lépésének. A 12 ezer embernyi csapat, melly Afrikába vitetik,nem tekintendő afrikai hadseregünk segélyének, hanem új hadseregnek, mellynek feladata, ha szükséges, Marokkóba nyomulni és ottan Abd-el-Kadert mindaddig üldözni, mig öt elérendi és megsemmitendi. E kép gyalázatos tőrbe csalt katonáink vére megboszulva és franczia Afrika megóva leend azon örök izgatás ellen, melly a civilisatiot megalapitni nem engedi. — A Courrier Français igy ír: Tehát 100,000 próbált katona még nem elegendő Algériában a békét fentartani; az előbbi áldozatokat újabbakkal kell megtoldanunk; szép és vitéz afrikai hadunk nyolcz ezreddel szaporítandó. Ennyire vitt bennünket a Marokkovali szerencsétlen szerződés. Közepette ama szomorú tudósításoknak, mellyek Oran tartományból érkeznek, tartózkodunk minden ingerlő polémiától. Elvárjuk a napot, melly, remélljük, nincs messzi, mellyen katonáink győzelmei megengedendik. Guizot urat diplomatiai gyávaságaiért és mind azon vérért, mellybe már Francziaországnak kerültek, számon fognunk. — A Constitutionne 1: A tangeri és latin-maghaniai szerződések, mikép azt a J. d. Débats az algíri véres catastropha elbeszélése után állítja, jó szerződések. Igen is jók azok, de csak ellenségeinknek. E szerződések szülték a ránk szakadt szerencsétlenséget, ezek adtak Abd-el-Kadernak újabb hatalmat. Az emír katonáink négyszáz felét a marokkói határon , sőt Algéria közepén mutogatandja diadaljelekként a tőlünk elszedett zászlókkal együtt, és bebizonyítandja a törzseknek, hogy még korán sincs megsemmitve, mint mi mondjuk, az arabok és kabulok vakbuzgóságát felizgatandja, és azt mondandja nekik: szerződések csak üres szavak, és csak gyengeségünk jelei. Az Isly-csata után a marokkóiak meg voltak ijedve, az algíri törzsek nyugodtan viselték magukat, tartottak győztes fegyvereinktől; a hivatalos jelentésekben az híreszteltetett, hogy Abd-el-Kadert emberei elhagyták, személyes megjelenésének minden bűbája elveszett, és habozva, mellyik párthoz szegődjék, a csatamező közelében tanyázott. Akkor katonáink és vezéreik vágyva vágytak az emírt üldözhetni; a marokkói zultán kedvünkre mindent megtett volna. Algéria kormányzója tervet küldött volt Parisba Abd-el-Kader elleni hadjárásra. Kormányunk Anglia szavára rögtön megdöbbent, mert Londonban a Pritchard-féle adót kellett lefizetnie. És ahelyett, hogy a marokkói legyőzött seregeket Abd-el-Kader ellen egyesítette, és Algéria nyugalmát győzelmünk használása által megerősítette volna, megelégedék üres szavak igtatásával egy szerződésbe. Az emírt legyőzhettük volna, a kormány jobbnak tartá, öt papiroson törvényen kivül helyezni ; a helyszínen két hadsereg közé szoríthattuk volna, és e helyett a jövendőre alku köttetett, melly ma végrehajthatlannak mondatik. A tangeri szerződés czélja csak a kamara megcsalása volt. Abd-el-Kader, szabadon mozoghatván azóta több ízben átlépte a határt, hadi erőt szerkezett magának, a szerződés gúny tárgya lett az araboknál, jól átlátták, hogy a cselekvéstől egy vetélkedő hatalom által tiltottunk el. Már most ama megvetett ésszegett szerződésből csak azon lealázó kötelezettség marad hátra, mellyre Francziaország magát barbárokkal szemközt kötelező , hogy t. i. kegyetlenek ne legyünk a győzelem után. Abd-el-Kader most erősebb mint az Isly-csata elött volt A szerződés csak azt bizonyitá be egész Afrika előtt, hogy midőn katonáink vitézek, kormányunk gyenge és gyáva. — Hasonló módon zsákmányolják ki a többi ellenzéki lapok is a történetet az oct. 29 ikei cabinet ellen. Guizot úr feladata most kettős bajjal jár, mindenek előtt ilíiFÖLD: FRANCZIAORSZÁG. A kir. parancsot, miszerint Oranba 12 ezer ember szállíttatik, a lapok különféleképen magyarázzák. A J. d. Debats így szól: Válaszul szolgáljon ez a közönség azon hangos kívánságára, hogy a hűtlenség, mellynek Algériában katonáink áldozatai lettek, gyorsan és példásan megfenyíttessék, 8 ezred, összesen 12 ezer ember haladék nélkül Oranba vitetik. Bugeaud parancsot kapott tüszinte visszamenni állomására. Mi rendeltetése e seregeknek ? 261