Budapesti Hiradó, 1846. január-június (311-412. szám)
1846-03-29 / 361. szám
Bien lapoknMHMtfl négyszer, u. m. kedden, thürtökön, pent, én vasárn.Jelennek meg. Előfizetési ár félévre Budapesten házhoz-hordással 5 ft., borítékban 6 ft., postán borítékban 6 ft. ez.p. A hirdetmények minden apróbetüs hasábsoráért 5 (öt) ez. kr. fizettetik. Vasárnap 361. Martius 29. 1846. BUDAPEST: HÍRADÓ Blifkethornbotybeo UadoktrtUrbin, hatvani út hozai Horváth-házban 483 ik szám alatt foldszrint, és minden királyi postahivatalnál. Az ausztriai birodalomba s külföldre meneadő példányokat csak a bénai császári postahivatalnál rendeltethetnek meg TARTALOM. Magyarország és Erdély. Előléptetések. Tiszavölgyi ügy (Javaslatok a tisza-szabályozási ügy berendezése körül.) Dohányügy. I. -- A bánságban felállítandó magyar kivitelliszt—őrlő malom terve (vége.) Budapesti hirharang. Devalvationalis rovat, különös tekintettel a Hetilapra XI. Külföld. Nagybritannia. Francziaország. Portugallia. Afrika. Keletindia. Hivatalos és magánhirdetések. MAGYARORSZÁG és ERDÉLY. A nmltgu magyar kir. udv. Kamara a Bécsben létező kir. magyarerdélyországi harminczad-hivatalnál megüresült harmadik ideigl. iászi állomásra Sturcur János budai számvizsgálói gyakornokot; sz. vidi ideigl. írnokká Krisner Ernészt, fiumei k. hanninczad-kezelőségi gyakornokot; tavalyi ellenőrködő tisztirnokká Lema ich Spiridon ottoki útlevélvizsgálót, ’s végre az ottoki ideigl. útlevélvizsgálói állomásra Mattanovich József sziszeki kir. harminczadi felvigyázót alkalmazta. TISZAVÖLGYI ÜGY. Úgy tartjuk, igen kedves dolgot teszünk olvasóinknak, ha t. Kovács Lajos tisztelt hazánkfiának a ,Jelenkor legújabb számában megjelent, és alábbi öt czímmel fölruházott nagyérdekű és jeles czikkét, velük is közölni sietünk. Azon szemrehányások, mellyekkel a tisztelt hazafi az időszaki sajtót illeti azért, hogy a tiszavölgyi ügy belrendezése körül hallgatott eddigien, igen alaposak és érdemlettek. Mi bennünket illet, mi azokat köteles türedelemmel fogadjuk, meg kell azonban vallanunk, hogy miután ő szólott, nincs okunk bánni már most hallgatásunkat, mert alkalmasint épen nem, vagy legalább sok egyéb fárasztó foglalatosságaink között most nem lettünk volna magunkat ezen ügy szövevényeibe úgy bele gondolni képesek, mint ahogy az központi választmányi tisztelt tagtársunknak sikerült, nem lettünk volna képesek különösen azon fonalat eltalálni, mellyel megragadva lehet csupán ez ügyben eligazodni. Tisztelt tagtársunk mindenkép a legőszintébb köszönetét érdemli, hogy fölszólalt, éspedig a legalkalmasabb pillanatban, midőn a tiszavölgyi társulat egy pár nap múlva ismét öszrejönni és tanácskozni készül. Fejtegetései igen nagy mértékben fogják könnyíteni a tájékozást, elősegélleni az eligazodást, és így azon hálát, mellyel a tiszavölgyi társulat ügye iránt tanúsított részvétéért adós tisztelt tagtársunknak, csak öregbitendik. Mint mondók, a társulat öszvejövetele közelget — gróf Széchenyi István Bécsből maholnap váratik. Egy pár nap ’s már alkalmasint bizonyost fogunk hallani — a mi még most conjectura, az iránt már tisztában leendünk, hogy mennyiben áll, mennyiben nem — és tudni fogjuk, hogy áll azon sark, melly körül forog főleg az egész, tudniillik a pénz dolga. Illy körülmények között, a mi mondani valónk lehetne, legjobb ha elhallgatjuk, ’s akkorra tartjuk fen, mikor már olvasóinkkal a legközelebbi, tiszavölgyi társulat öszvejövetelének eredményeit is lesz alkalmunk tudatni. — De lássuk már magát az igen érdekes czikket: * (Javaslatok a tiszaszabályozási ügy berendezése körül.) Közeledik mart. 30-a, és a Tiszavölgyi társulat középponti választványa egyesülve a vidéki társulatok képviselőivel a műszerezés nagy munkájára öszszegyül ismét. Nincs vállalat, melly mindent egybevetve nagyobbszerü ügyet karolna fel, mint a Tiszaszabályozás; nincs vállalat, melly anyagisága mellett szellemi kapcsolatában annyi fontos kérdésnek készítene biztató jövendőt; nincs vállalat, melly első kezdetben az életrevalóságos gyakorlati tapintat annyi jelenségit mutatná; szóval nincs vállalat, mellyből inkább kitűnnék, hogy hivatása nem egészen anyagi, — hogy úgy mondjam földi — hanem teremtve van egy szellemi jövendő első talpkövét képezni, mellyel még most inkább csak sejteni mint felfogni lehet. Én legalább valahányszor a Tiszaügy eszembe jutott és fölötte gondolkoztam, mindannyiszor meglepett önmagamon azon észlelés, hogy a tenger eszme közt, mellyek ezen ügy kapcsolatában fölmerültek, mindig az valt az utolsó szempont, melly a kiszárított gazdag földtér anyagi nyereményét mérlegezi. És mig ez ügy előttem illy magasan áll, mig inditványunk , kezdeményink és vállalatunk nagy hadában ezen ügy az egyedül, melly körül minden osztály és párt embereit egyesülve szemléltük; megfoghatlanná válik előttem azon feltűnő közönyösség, mellyel épen ez ügyet a magyar időszaki sajtó veszi, midőn annyi a jelen perezre nézve meddő részint csak jövendőben megoldható kérdés fejtegetései mellett mindeddig egy czikkecskét sem szánt ez ügynek, mellynek benső műszerezéséről és ezzel jövendő életéről fog egy kiszemelt testület e napokban végezni. Azt hivem én — balgatagságomban — hogy miután a tiszavölgyi társulat a pesti gyűlésben felállitá az egység elvét és jövendő életének alapjait a társulat autonóm mozoghatásában tévé le, sőt kiviteli eszközül a sociális működést, e kor kedvencz gyermekét választá, egész sergével fogok találkozni a magyar sajtótéren azon eszméknek, mellyek egy helyes nagyszerű társulati rendezést ajánlanak ’s hol a központosított erélyes igazgatás mellett az egyes fiók-társulatok autonómiája megmentve legyen; hivom, hogy mindenki sietni fog versenypályát futni azon rendszer feltalálásában, hol a két ellenség t. i. központosítás ’s egyes tagok autonóm élete egymásnak kezet nyujtnak ,s féltékenység nélkül egy irányban haladnak a vállalat czélja felé. Hét hete már, hogy a pesti gyülekezet üléseit berekeszté, alig van annyi nap hátra, mig a műszerezés munkáját meg kell a választványnak kezdenie, és e tárgy fölött még egyetlen szó sem hallata magát, időszaki sajtónk még csak a munka kiváló fontosságára sem ébreszti fel a közönség figyelmét, az avatottak versenyzését. Van-e pedig ennél a jelenben korszerűbb tárgy ? nem félthetjük-e az ügy jövendőjét a műszerezés hibáitól? Nem hivatásom, hogy első legyek a sorompókon belül, de ha csakugyan senki sem akar kiállni, belépek én ’s megkísértem a műszerezés némelly részleteiről elmondani mit gondolok. Tán a példa ’s bevezetésem fölizgat mást is nézetimet alapjaiban rectificálni — ha szükség — ’s mindenesetre tovább fejtve kiegészitni a műszerezés nagy kérdését. — A pesti gyűlés jegyzőkönyvét gondosan átvizsgálva, főleg pedig a vitatkozásokban fölmerült eszméket fejtegetve tisztán áll előttem, hogy a társulat műszerezése körül olly irányban kezdettek a nézetek felfedezni, mellyet alig leismend tovább követni, mihelyest a fölállított alapokat gyakorlati életre kell átvinni. Most van azért ideje megvizsgálni: mennyiben mutatnak az ott kifejlett rendezési eszmék a gyakorlatban életrevalóságot vagy létesíthetőséget ? alkalmasak-e az eddigi kiindulási elvek, hogy azon irányban fejleszszük tovább a rendezés munkáját ? Mert ennek átvizsgálása nemcsak a hiányokra tanít meg, de mindig kimutatja egyszersmind a tévesztett rendezési elvek helyes irányait. — Fejtsük azért a kérdést ez után: A Tiszavölgy szabályozására legelsőben vidéki társulatok alakultak. És ez nem lehet máskép. A vidékek a létező — helyhatósági — kapcsolatok szerint alakították magukat. Ez is természetes. A pesti gyűlés érezte gyakorlati nehézségeit ennek, midőn egy tiszaszelet két külön társulat körébe helyeztetik, de érezte azt is, hogy összefüggés és szigorú egység nélkül nagyobbszerű vállalat nem sikerülhet. Ezért két elvet mondott ki: a) Az apró vidéki társulatok helyébe az egyetemi Tiszavölgy minden birtokosait befoglaló egy nagy társulatot kell alakítni. b) Kimondá, miszerint a tiszavölgyi társulatnak egyes vidékeken munkáló osztályait a vízszerkezet, azaz a teendő szabályozás igényei szerint kell rendezni. A két alap, azt hiszem, igen mély tapintattal való fölfogva, azonban midőn a b) alatti elv alkalmazására egy alválasztvány küldeték ki, hogy a vidéki társulatok vízszerkezetek szerinti osztályozását kísértse meg, e választvány tervéből láthatta mindenki a vidéki társulatok jövendő alakját, de meggyőződhetett egyszersmind , hogy a választványi terv visszaállítja a dolgot régi helyzetébe, honnan épen a fenebb előadott elvek fölállításával ki akarunk lépni. Én azt hiszem, hogy ha valaki nekünk, miután a pesti gyűlésen a társulati egység eszméje fölállíttatott, azt javasolta volna, hogy mi mint egy társulat központosult kiviteli eljárással, például egy központi választmány végrehajtó működése mellett, vigyük véghez a nagyszerű munkát, mindenki azonnal átlátta volna, hogy ez viszonyaink közt lehetlen ’s első kezdetben hajótörést szenved, mi pedig másutt — hazánkon kívül — az egyedüli út. — Mi az iránt tisztában voltunk, mikép sajátszerű viszonyaink közt nem szabad a központosított ügyigazgatás előnyeit bizonyos pontig nélkülöznünk , különben az egyes vidékek feltámadható érdekharczában elmerül a siker, de másfelől minden egyes szabályozási munkához a közvetlen érdeket kell fölruházni a kivitel terheivel ,s természetesen ezen hivatásnak megfelelő öntehetőségi körrel, mi nélkül a magyar pipáját sem gyújtaná meg. — ’S ezt jól teszi! Világos ebből, hogy fel kelle állítanunk egy centrális hatalmat ’s mellé több önálló ’s tehetőséggel felruházott testületet alkotni ’s úgy rendezni ezeknek egymás ellenébeni állását, hogy sem a centrális igazgatási tevékenysége lehetlenné téve, sem az egyes testületek mozoghatási köre úgy megszorítva ne legyen, hogy egymás ellen fordulhassanak é s egyesült munkásság és kölcsönös ösztönzés helyett összeütközések támadjanak a siker kiszámíthatlan kárára. És ezt — úgy hiszem — csekély feladatnak tartani senki sem fogja, sőt mindenki átlátja, mikép a siker ennek helyes rendezésétől függ nagy részben. — Ki a géptannal foglalkozott, tudni fogja, miszerint a természet örök törvénye mindenben korlátokat szabott, úgy az anyagi mint szellemi világnak. Az ismeri a maximum és minimum mély értelmét és tudja, hogy a gépekben is ezt kell fölkeresni, t. i. az erő maximumát egyesítni a teher minimumával, hogy a gépezet a rendezési tökélyt elérje. Én megszoktam e maximum és minimumot politikai ügy industriális rendezésekben is analizálni,és engedje meg türelmes olvasóm, ha gondolatom ösvényén vezetem őt is a tárgyalandó kérdésben. Felvett tárgyunkban a működési rendezést tekintve mint szélsőségek tűnnek elő egyfelől az egyedi működés, midőn minden tiszavölgyi birtokos magára szabályoz — ez absurdum —, másfelől midőn az egyesek helyett az egyetem — természetesen valamelly orgánja által — hajtja végre a szabályozás munkáját. Erről fenőbb elmondottam, hogy sem lehető , sem helyesnek nem tartom ; az okok serge mindenki előtt azonnal feltűnik. E kettő közt áll azon elv, hogy társulati osztályok alakíttassanak. Csak az a kérdés , hol itt a maximum és minimum közti helyes arány, azaz hogy ezen társulati osztályok sem annyira fel ne apróztassanak, hogy az erős tér csekélységében semmiztessék meg a lehetőség, sem annyira nagy terjedésűek ne legyenek, hogy azon bajba jussunk, mit az öszpontosított kiviteli rendezés kikerülésével mellőzni akartunk. És itt ismét azon ponthoz jutottam, hol ki kell mondanom , mikép a felérintett vízszerkezet szerinti osztályozása a társulatoknak, mikint azt a választmány javaslá, sem nem kielégítő, sem nem czélravezető. Szabadjon okaimat példában kifejteni. A Tiszának egy szelete egyszersmind határ két megye — két társulat — közt. Könnyen fordult elő eset, hogy a szabályozási munka épen azon résznek jut osztályába, mellynek érdeklete ellenkező. Illy eset volt Bereg és Szatmár közt, hol a Tiszának egy kanyarulata Bereg megyét nagyon rongálván, ez átmetszést akar tenni Szatmár földén. Ez, mivel a Tisza neki mosott, mit Beregtöl elhordott, ’s mert nem szerette, hogy egyik falvának határrésze a Tiszán túlessék, minden lehető módon akadályozta az átmetszés végrehajtását. Mi lesz, ha az egyes társulatok érdeklete — legyen bár csupán képzelt — illy viszonyban köttetik a szabályozás munkájához ? Azt mondhatná valaki: egyesüljön hát a két párt a szabályozásra nézve, azaz Szatmár Bereggel egy társulati osztályba. De ki ennek lehetőségét hinné, nem ismeri a megyéket és édes mindnyájunkat bennök, mert ki ismer bennünket, az azonnal átlátja, hogy ezen egyesítési törekvés két megye parányszerű hiúságait keltené harczra; másfelől tudjuk, hogy —a felvett példát megtartva — Beregben a birtokosok állását tekintve a tiszai érdeklet a túlnyomó, míg Szatmárban a tiszai birtokosok a társulat kis részét teszik az öszszes érdeklet mérlegében. így félne a szatmári birtokos, hogy az egyesülés által érdeklete háttérbe szorul, é s az illetők kölcsönös féltékenysége fölébred ’s betölti átokhozó hivatását a szükséges erély elzsibbasztásában még akkor is, ha a középponti választmány hatalma a tusázó érdekletteket kellő határaikba utasítja. Én meg vagyok győződve, hogy míg a helyhatósági kapcsok kötelékeiből ki nem bontakozunk teljesen, addig a társulati osztályokat nem is rendezhetni helyesen. Bizonyos előttem, hogy aprólékos nehézségeken törik meg a siker. Ebből önként következik, hogy a vidéki társulatok osztályozásánál el kell törlenünk a helyhatósági különbségeket. Állítsunk osztályokat, hol nem Torontál, Békés, Zemplén, Bereg vagy Szatmár birtokosai egyesülnek, de mint a dolog természete magával hozza, ollyakat, hol Tisza, Bodrog, Körös , Szamos, Kraszna, ecsedi lápo sai, érdekelt birtokosai állnak öszsze. Sőt mivel némelly folyam, mint például a Tisza , egy társulati osztály munkálkodásának igen nagy tér, osztassék föl szeletekre a fenálló érdekletek szerint. Ez lenne a rendezés első alapja, miben azon fontos szól éretik el, hogy a természetes érdekletek külön osztályokra szakadva munkálnának mindenik azon téren, hol leginkább ösztönözve érzi magát ’s minden alkalom elvétetnék arra , hogy természetesen elkülönzött érdekletek egy testületbe egymás ellen tusára keljenek ’s tevékenységüket elzsibbaszszák. Ez a rendezés alphája csak. Függeszsze fel kérem mindenki bírálatát addig, míg e javaslat egyéb részleteiben is megvizsgálva és a gyakorlati térenelőadva fog előtte állni fejtegetésem folyamatából. Kiderülvén az előadottakból, , hogy az egyes pontokon működő társulati osztályokat a természetes érdeklet szerint kell fölállítni, t. i. egyes folyam vagy mocsár birtokosai egyesüljenek egy osztályba feledve a helyhatósági tekinteteket, vizsgáljuk ezt már egészen más szempontokból is. Ki a pesti gyűlés által kidolgozott alkotó szerződvényt figyelemmel megolvasta, abban két főelvet talál u. m.: a) Kötelezi magát az aláíró, hogy a Tiszaszabályozás költségeiből rá esendő részt a haszon arányában kifizeti. Ezt ugyan a törvény is épen igy mondja ki; mind e mellett érezte a pesti gyűlés, hogy a törvény adta sanctio által a szabályozási tőkét előállítni teljes lehetetlen é s a kölcsön útja lenne az egyedüli. Erre pedig elegendő vagyonnal felruházott minél több aláíró teljes értékű biztosítása kívántatik. Ezért, hogy t. i. az aláírásra mindenki önérdekénél fogva ösztönöztessék, kimondá : b) hogy az aláíróknak bizonyos előnyöket nyújt , mint olcsó pénz, részleges visszafizetés, miből az aláírni vonakodókat kizárja, sőt ezeken törvény értelmében a költségeket egyszerre megveszi. A rendezési munkálat feladata már most, hogy ez puszta szó ne maradjon, hanem mindenki meggyőződése előtt erős ép testté alakíttassák. Kell tehát: minél több aláíró. Hogy ezzél eléressék, szükség hogy az ígért előnyök valósággal megszereztessenek, és az aláírni vonakodókon a fenebbi sanctio végrehajtható legyen. Az előnyök állnak: 1) Olcsó pénzben. 2) Kedvező törlesztési föltételekben. Az olcsó pénz függ teljes értékű garantiától és biztosított törlesztési rendszertől. Ezt előállítni a rendezés fő feladata. És itt van helyén egy felötlő halmagyarázat ellen kikelni, mellyel alkotó szerződvényünk kötelezettségit némellyek ollyaknak találták, mire csak a kormány adhat pénzt, más senki Én azt hiszem, midőn fölveendő kölcsön garantírozásáról van szó, ott nekünk kormány, vagy bárki, mindegy, sőt számtalan okunk van épen a kormányt kiválólag megnyugtatni teljes értékű hypothecalis és szigorú törlesztési rendezéssel, hogy közbenjárását oka ne legyen soha megbánni. Vegyük egy kissé magyar büszkeséggel a dolgot ’s tekintsük a mint jelenleg áll: Alkotó szerződvényünket a pesti gyűlés mélyen tisztelt elnöke kegyelmességének kezébe adja ’s kéri: menne Bécsbe vele ’s kerítsen azon kötelezvényre pénzt a kormánytól, hatvan névre, hat milliót sne mystificáljuk magunkat remények fejében. Én nem kételkedem egy perczig sem, hogy e közbeni&rdsnak teljes sikere lesz !