Budapesti Hiradó, 1846. július-december (413-516. szám)

1846-08-04 / 432. szám

78 p­erlendi a kedélyeket, és így jobban eltávolítva egymástól még kevesebbé lehet egyességet várni, és lesz minden, csak eredmény nem. Nézzék a másik esetet. Ha nálunk lesz a többség, úgy a városok rendeztetni fognak, azon mérsékelt szellemben mint azt pártunk a múlt országgyűlés vég­stádiumaiban sür­gette, okosan kiszámított census, és korlátolt felügyelők mellett. —Hitel­intézetet is nyerünk, melly iránt a kormány­tól is logalitásánál fogva kedvező segítséget várhatunk. Bün­­tető törvénykönyvünk lesz,—javíthatjuk emberileg börtö­neinket. Közlekedési eszközök iránt czélszerűleg intézked­hetünk, mert mindenek felett az adónak, melly véleményünk szerint a teendők egyik legtöbbike, ekkor van jövője; a vám­­kérdés elintézéséhez is csak úgy lehet reményünk, ha nem az ingerültek, de a csilapodottak, higgadtak, értesülni ké­­szek leendőnek többségben, és most mellőzve minden egyéb történendő és történhető üdvös eredményt, várjon ha ezen kérdések törvény által megoldatnak, nem fog-e hazánk mind anyagi, mind szellemi jólléte emelkedni? És ezen jóllét ki­nek lesz birtoka ha néma népé, a demokratiáé? Már ki tehát ennek praktikusabb és korszerűbb barátja ? Ti­é vagy mi ? Igaz ugyan, hogy nem önök szellemében hozat­nának a törvények, de hogy fognak hozatni úgy mintázta nemzet valódi szüksége, és jóva kívánják, arról bízvást jót állhatni. Kérdhetné valaki: miért van ez utóbbi olly vérmes sőt biztos reményünk az országgyűlés eredményéhez? — Elő­ször, mert mi nem kötnénk a törvényjavaslatokhoz olly fel­tételeket és záradékokat, mellyek az egésznek elfogadhatá­­sát gátolva, halálát hordják méhekben; egyes kérdések részleteiről nem szólunk, ott áll a múlt országgyűlési napló.­­ Másodszor, mert mindkét táblánál egy elem lévén több­ségben , könnyítve volna a procedúra, és nem kellene olly számtalan üzenetek váltogatásával vesztegetni az időt, de valamint a felhozott egyes tárgyakban a felső tábla már múltkor kijelentette a conservatív párt szellemébeni vélemé­nyét, úgy ezek és a többi tárgyak iránt is könnyen megtör­ténnék az egyesség. Harmadszor, mert a kormány igazsá­gától és jó szándékától méltán megvárjuk,— és hiszszük is, miszerint nem csalatkoznánk,—hogy az illy szellemű,’s a nem­zet, és így a kormánynak erejét is emelő törvényjavaslatok­tól nem tagadja meg jóváhagyását. És már most mind­eze­ket összefogva, ki a haladásnak opportunusabb eszköze ? Ti­­ vagy mi ? Mind­ezekből az a tanulság, hogy: főteendőknek kell látniok mindeneknek, kik hazájok jövőjét szívekön hord­ják , a conservativ párt többsége megalakítására, és a­hol létezik megtartására fordítani minden erejöket, szilárdul megküzdeni, és férfiasan minden akadályokkal, conservativ szellemű képviselőket választani, mert a haza jövőjét e párt erélyessége és többsége fejtheti üdvösen ki és biztosíthatja legbizonyosabban. — k. m. a) K­­enze Lajos, bajorországi titkostanácsos és az udv. építészeti igazgatóság elnöke a dunakiszai csa­torna felöli véleményének rövid kivonata. Miután ezen csatorna régibb és újabb tervei egész his­tóriáját tárgyalta , Beszédes J. ur tervével összekötött egyéb nagyszerű czéljait, a magyar kir. építészeti igazgatóság ész­revételeit, Vásárhelyi P. ur ellenvetéseit, és ennek saját tervezeteit is méltányolta volna : igen természetesnek találja, hogy a vállalkozó társaság annyi ellenkező tervek, elvek és költségvetések közt, mellyek okát koránsem a hazai mérnökök avatatlanságában, hanem a csatorna vidékének természetes akadályaiban keresi — független szakértők vé­leményeit is szorgalmazta. Mint i­lyen mindenek előtt is az előterjesztett munkála­tokban nem lát kész terveket, hanem csak hiányos vázlato­kat, mellyekben, a nivellatiót kivéve, minden csak hypo­­thesiseken alapul, mit a magyar kir. építészeti igazgatóság is nyilván kijelent bírálatában, mellynek eldöntő positivitá­­sához azért hiányzanak is a biztos támpontok, mellyek hiánya következtében saját ezen véleménye is csak oda szorítkozik, hogy inkább az elfogadandó rendszer választása, mintsem egy bizonyos terv kivitele állapíttathassák már meg. B. ur tervét bonczolgatván a magyar kir. építészeti igaz­gatóság, ellene tett észrevételeit helyesli és minden aggo­­dalmiban osztozik, hozzátévén még, hogy az áruszállításra nézve igen kétes lenne a csatorna eredménye, daczára a mostani vizi az általa történendő tetemes megrövidítésének, mert, sokkal több áru lévén fel­ mint lefelé szállítandó, a csatornában a nagyobb vízesés miatt nagyobb vonóerő is ki­­vántatnék azok fel­vonatására mint a Dunán, mi, ha a csa­torna kiállítási roppant summájához mért vámbér is hozzájá­rul , a hajózást aligha elősegítené. Mi pedig a vízerőveli dolgoztatás elvét illeti, ezt a jelen században alkalmazhatnak nem tartja, részint mert nem hiszi, hogy az állítólag kínálkozó 9 millió köb­ölnyi víztö­meg ezen száraz vidéken rendelkezésre feltalálható legyen mer ia annyi van, az szerinte bőven elég volna arra, hogy « r»PP-‘­kusai megkiméltethessék, és hogy a víz a leg­­egyszerűbb csatornában zsilipek által a Tisza és a Dunához levezettessék) ; részint pedig azért nem, mert eredménye csak az lehetne, mit az építészeti igazgatóság olly kimerítő­­leg kimutatott, mellyel e tárgyra nézve is tökéletesen egyet­ért; mert, ha a víznek olly erő tulajdoníttathatnék, hogy a csatorna medrét kiássa, akkor csak varázserővel lenne utóbb gátolható , hogy azt, ha kész, ismét el ne rontsa. Egészen felesleges azért elötte a vizerő ebeli hatályos­ságának határát tovább nyomozni, bonczolgatni és vitatni, hanem ezen rendszert egyszerűen mindenkorra mellézlelni javasolja. Ezek folytában szinte feleslegesnek tartja B. ur ezen rendszerre alapított költségvetését csak tárgyalni is, de vé­leménye kiegészítése vágott mégis kijelenti, hogy az előle­ges ásásra a B. ur által kiszámított 1,937,320 ft, mintegy 30%nyi ráadással szaporítva tán elegendő lehetne; de a legszerencsésebb esetben is megfoghatlan előtte , hogy B. ur a mellőzhetlen emberi kéz segélyére és a szükséges gépek használására csak 74,500 ftot számit; mert ha B. ur maga azt mondja, hogy a munka végbevitelére hat esztendő, tehát 2190 munkanap leend szükséges, és ezen summával a fentebbi 74,500 ftot felosztotta volna, akkor talán saját nem kis meglepetésére látta volna, hogy egy napra csak mint­egy 34 ft esnék, mi alig 50—60 munkás fizetésére lehetne elegendő, mennyivel egy 50 órányi hosszaságu csatornavonal­nál bizonyosan nem fogja beérni, mert igy egyegy munkásra mind a két parton 12/3—2 óra hosszaságu vonalt kellene bizni!! Ha tehát ezen 74,500 ftnyi öszeget harminczszor nagyobbra számította volna, semmi túlzást nem követ vala el, mert még akkor is 800—666 láb esik egyre. Hasonlóan kevesli, mit B.­ur a hidakra számit, mert szerinte 20 illy hid leend szükséges, mellyek összes költsé­gét csak 33,200 ftra teszi. Ha azonban a csatorna szélességét tekinti az ember, és a hidak ahoz szabandó magasságára fi­gyel, minden túlzás nélkül feltehető, hogy egyetlen egy híd is el fogja a minden húszra kitűzött sommát nyelni. Illy szempontokból kiindulva, állítani kénytelen, misze­rint, feltéve, de soha meg nem engedve, hogy a vízező a leg­­szerencsésb sikerrel használható, a csatorna nem hat, hanem 14 millióba fogna kerülni, emberkézzel kiásatva pedig az egész csatorna költsége 50,274,400 pengő ftra szá­mítandó ; melly öszveg roppantsága miatt B. ur egész terve félretételével áttér Vásárhelyi P. ur terveire, *) mellyeket, ámbár ezek is csak hiányos vázlatok előtte, mégis tagadhat­­lanul jobbaknak ismer el, egyedül azt nem helyeselvén, hogy a csatorna olly nagy dimensiókban terveztetik, minek folytában elősorolja azon előnyöket, mellyekkel a keskeny és csak kisebb hajókra alkalmazott sekélyebb csatorna a széles és a legnagyobb dunahajókat is befogadó csatorna előtt bir, és hivatkozik ebben a legpracticusabb népre t.i. az angolokra, kik általában a kisebb és ezáltal olcsóbb csatornáknak elsőbbsé­get adnak. Illy saját terve szerint építendő kisebbszerű 5l/s láb mélységű, és 40 lábnyi szélességű csatorna költségét, mel­lyen mégis 1500—2000 mázsányi hajókat szállíthatni vél, 1­1,751,998 pftra teszi; hogy pedig ez 8000 mázsányi hajókat is bírhasson, az öszves csatornás költség, 14,167,998 pftra fogna rúgni. Ha a nagyszerű kiásások elkerülése végett gőzerő hasz­náltatnék a víznek a bugaczi puszta magasságáig felemelteté­sére, akkor kisebb hajókra alkalmatos csatornát 6,2­40,8­9­4 pftért vél építhetni; hogy pedig illy csatornán nagy hajók is mehessenek, az öszves költség 8,761,934 pftra rúgna. Mind­ezek után kötelesnek érzi magát a társaságot arra figyelmeztetni, hogy minden tapasztalások nyomán a csa­tornák előleges költségvetései mindig bizonytalanok, és hogy a végrehajtás mindenkor, még a legjártasabb és legbecsü­­letesb mérnökök által tett előleges számításokat is gyakran háromszor, sőt négyszer felülhaladta. Ha a státus a vállalkozó, akkor ezen baj még tűrhető, mert a nagyobb költség azáltal kiegyenlíthető, hogy a sta­tus illy vállalat minden közvetett és közvetlen hasznait maga élvezi; de máskép áll a dolog magántársulatoknál, hol az illy költségvetési áthágások pótolhatlan károk. Azon esetre tehát, ha a társaság végső elhatározásánál figyelembe vétetnének ezen nézetek, és a kiszárítás, a malmok csat. előnyeiről lemondani hajlandó lenne a társaság, és Pest és Szeged közt csak a közlekedés könnyítését venné czélba, azon esetre javasolja, hogy ezen vonalon inkább vasút építtessék, mellynek tervét és költségét mindjárt elő is terjeszti. Véleménye szerint nemcsak az egész tájék, hanem ennek minden forgalmi viszonyai is nagyon kedvezők egy vasút lé­­tesülésének, és még azon kívül, hogy a pálya lejtőségén semmi nevezetes nehézség nem fordulna elő, rövidebb is le­hetne a vonal a csatornavonalnál, és egy népesebb helységet sem kellene érintetlenül oldalán hagyni. Az egész pályavo­­nalon sem költséges hidak, sem magas töltések nem szük­ségesek, mivel épen az, mi a csatorna létesítését olly­annyira gátolja­ a vizek t. i. folyók és patakok teljes hiánya, csupa kedvezmény a vasútra nézve, mellynek itt csak két akadálya gondolható, t. i. a szükséges anyag hiánya a pálya megka­­vicsolására és a futóhomok; hanem ezek meggyőzhetők, ki­vált az utóbbi, ha a homokos környék bizonyos távolságra televényes földdel leköttetik és bevettetik, mi által hamar meggyepesülne. A hófuvatok ellen, mellyek illy rónaságon, hol erdők és hegyek a szelek dühét meg nem törhetik, azál­tal lenne a pálya védendő, hogy töltéseken inkább mint mé­lyítésekben vezettetnék, vagy pedig azáltal, hogy mindkét oldala magasabb töltésekkel kerittetnék be, mellyeken ele­ven sövények neveltetnének. A megkavicsolást pedig Pest­ről hol ezen anyag bőségben találtatik, az egész pálya hoszuságára véli eszközölhetőnek, sőt ezen kavics Szegedre szállításából még nevezetes bevételt is ígér a vasúti társa­ságnak, mert az ottani egész környék ezen, az utak csiná­­lására nélkülözhetlen anyag szűkében van és a vonatok Pest­ről m­a is sokszor üresen lennének kénytelenek Szegedre menni, minthogy a szállítandó áruk nagyobb mennyisége alólEzen a vasutat pedig csak lóerőre javasolja építtetni, mert ollyanon 3, 400,000 mázsányi teher 128,000 ftnyi évi költ­séggel szerinte szállítható, mi mázsánkint csak 12 /1­krt számítva, 580,333 ft évi jövedelmet igér, melly öszveg egy 8,715,000 ftnyi tőke 6 pontos kamatját adná; minthogy pe­dig az i­lyen vasút, számítása szerint, csak 5,700,000 pH kiállítási költségbe kerülne, világos szerinte, hogy míg a csatorna semmi jövedelemre sem nyújtana reményt, a vasút igen valószínűleg 10 százlék­val­, a legroszabb esetben pe­dig 8—9 pénttel jövedelmezne. — Münchenben, junius 21 -én 1845.­­Ujabb vámszabályozás.) F. évi augustus 1 jétől fogva ismét némi módosítás állott be vámviszonyainkban, melly nemcsak minket, kik ezen folyvásti leszállításokban a vám teljes megszüntetését reméljük, hanem ezúttal talán másokat is meg fog örvendeztetni; mert míg Magyarország­ból az örökös tartományokba és a külföldre a kiviteli tarifa leszállittatik, addig a bevitel a külföldről felemeltetik, melly körülmény különösen azoknak lesz ínyökre, kik iparista lé­tekre a magyar külön vámvonal megszüntetésére újabb idők­ben megtérittettek. Ezen vámmódosítások a fonalt, ezen fontos iparágat,ille­tik , és azok a következők: fizet most egy mázsától nettó Magyar- Magyar-1­ Len, kender, kócz- bélfa- országbai országból! nál fehér illetlen fizetett eddig bevitelnél kivitelnél a bevitelnél külföldről 50 krt, a kivitel- 11 kr ft kr nél külföldre 25 kr; most ... — 30 — 10 Magyarországból Ausztriába fi­zetett 25 kr kiviteli vámot és 10 kr har­­minczadot, most 10kr kiviteli vámot és 5 kr harminczadot, tehát . ... — 15 — — Magyarországba Ausztriából 10 kr beviteli vámot és 25 kr harm., most — — — 15 2) Ezen fonál félig vagy egé­szen kifehérítetten fizetett a kül­földről 3 ft 30 kr, a külföldre 122/skr, most 5 — — 10 Magyarországból Ausztriába fizetett 1 ft 52 ii kr, Magyarországba 1 ft 27­­/s kr, most..................................... 1 — 1 50 3) Ezen fonál festetten fizetett eddig a külföldről 8 ft 20 kr, a külföldre 25 kr, most....................... . 10 — — 10 Magyarországból fizetett 4 ft 22 '/1 kr, M.országba 1 ft 52 g0 kr,most 1 50 3 30 4) Len-, kender- és kócz­­ezéria nyers és fehérítve fizetett ed­dig a külföldről 13 ft 20 kr, a külföldre 25 kr, most................................ 15 — — 10 Magyarországból fizetett 2 ft 55 kr, Magyarországba szinte 2 ft 55 kr, most...................................... 1 50 2 40 5) Ezen ezérn a festve fizetett külföld­ről 30 ft, külföldre 25 kr; most . 25 — — 10 Magyarországból fizetett 3 ft 55 kr, Magyarországba 2 ft 55 kr; most 2 40 3 30 Minthogy az utolsó két czikkből behoztunk az örökös tar­tományokból 1844ben 3,373 mázsát, melly öszveg értéke 495,400 p.ftra rúgott, mellytöl a megfizetett vám és har­­minczad maga tett 9,838 p.ftot, látnivaló, hogy ezen vám leszállítása egy, annyira mellőzhetlen czikknél nagy hasz­nunkra fog válni. Abból pedig, hogy a kiviteli vám nagy, a bevitelinél nagy kárunk épen nem származhatik, mert 1844ben 5 mázsánál többet nem vittünk ki. A len- és kenderfonál vámleszállításából pedig épen nem csekély eredmény várandó vászoniparunkra nézve, mert eb­ből 1844ben behoztunk csak 949 mázsát, mi pedig parányiság Magyarországra nézve, és azon rendkívüli drágaságot okozza, melly a honi vászonnak legnagyobb fogyatkozása. Ezek a Híradói múlt évi vitatásokból ismeretesek. Sz­erk. Megyék. BÉKÉSBŐL. Gyula, jul. 30. Folyó évi Julius 27ik nap­ján kezdett, ’s 28ik napján bevégzett tisztujitásunk eredmé­nye következő: első alispán C228 szótöbbséggel) Szom­bathelyi Antal. (A többi tisztviselők mind e párt felkiáltása után neveztettek ki.) Másod alispán: Tomcsányi József; fizetéses táb­labírák: Lehóczky Lajos, Karassiay István; főj­egy­ző: Tormássy János; aljegyző: Szakáll Lajos; levéltárnok: Szánthó Albert; főügyész: Bogyó János; alügyész: Farkas Gábor; főpénztár­­nok: Virágos Sándor; alpénztárnok: Polner Lajos; számvevő: Omászta Lajos; úti és vizi főbiztos: Kállay Ignácz; középponti sz.bíró: Ambrus Lajos; eskütt: Nagy Károly. B­ék­ési járásb­e­li főszol­­gabíró: Kiss János; eskütt: Sipos Sándor. Csabai járásban főszolgabíró: Kiss Péter; eskütt: Szeghő Alajos; a­­­s­z. b­i­r­á­k: Szarvason T­essedik Károly, fősz.­­birói czimmel; eskütt: Lakatos Károly. Orosházán Jugo­­vics József; eskütt : Farkas Béla. B­éké­si járásban csendbiztos: Kálló József. Csabai járás: Andrásy Ign. Várnagy: Bugyiás Andor. Főorvos: Tormássy Lajos. Mérnök: Bodoki Henter Károly. Ezen két utóbbi hivatalok, valamint az egész jegyzői tisztség is kinevezés által töltettek be a méltóságos főispán ur által. N. Sz. kir. Komárom városa, főméltóságu gróf Nádasdy Leopold urat, b. titk. tanácsost, és tek. Komárommegye örökös és valóságos főispánját, úgy nsgos Somssich Pál urat kir. helyt.tanácsost azon bokros és kitűnő érdemeknek, mel­­lyeket, az ilsö ugyan tek. Komárommegye kormányzója és e ns város virágzása előmozdítása ; — a másik pedig e folyó évben elnöklete alatt tartott városi tisztujitó-szék alkalmával ritka ügyességgel ’s a táplált várakozások tökéletes kielégítésével vitt kir. biztosi működése, és mindketten a legközelebb lefolyt or­szággyűlés alatt a 4 dik rend alkotmányos jogai és érdekei be pártolása , és maga az alkotmány szilárdítása körül szereztek , méltánylásul és elismeréséül díszpolgárai sorába iktató , és az erről szóló oklevelet követői által személyesen mindegyiknek át is adató.

Next