Budapesti Hiradó, 1846. július-december (413-516. szám)

1846-07-24 / 426. szám

Ezen lapok­ minden hiten négyszer, u. m. kedden, csütör­tökön, pént. és vasam.jelennek m­eg. Előfizetési ár félévre Buda­pesten házhoz-hordással 5 ft., borítékban 6 ft., postán bo­rítékban 6ft. ez.p. A hirdetmé­nyek minden apróbetüs hasáb­­soráért 5 (öt) ez. kr. fizettetik. Péntek 426 Julias 24.1846. BUDAPESTI HII1A DO. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, hatvani út­­ozai Horváth-házban 4831. szám alatt földszint, és mimlon királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba s külföldre menendő példányokat csak a bécsi császári posta­ hivatalnál rendeltethetnek meg. A lapjainkra elémzetni kívánóknak teljes számú példányokkal még folyvást szolgálhatunk. TARTALOM. M a g­y a r o r s z á g é­s E r d­é l­y. Halálozás. Egy plebejus levelei gróf Dessewvffy Emilhez V. — tiszavölgyi hirek I. Megyék. Uj tisztikar Nógrádban. Közgyűlés Turóczban. Zágrábban. Vakok pesti intézetében tartandó félévi vizsgálat iránt. Egyesületi mozgalmak. Nemzeti museum tárgyában (folytatás.) Külföld. Francziaország. Oroszország. Schweiz. Törökország. Amerika. Hiva­talos és magánhirdetések. Loteriákban húzott számok. Nemzeti szín­házi játékrend. Gabonaár. Statuspapirok és részvények árkerete. Dunavizállás. __________________ HIRGYABORSSÁG és ERVÉIV. Szabó Károly, szigeti kir. sószállitóhivatal pénztárnoka meghatározott. (Egy plebejus levelei gróf Dessewffy Emil­hez. V.) Tisztelt gróf! Kegyed ,őszinte­ czikkeit nagy gyö­nyörrel és teljes megelégedéssel olvastam. A kritika, mely­­lyet kegyed azokban az eddigi magyar politikáról olly élénk modorban ad, hű és elevenig ható, ’s — a mi több — megczáfolhatlan; a politika pedig, mellyet Magyarországra nézve jelenleg egyedül üdvözitőnek hirdet, olly kitűnő vo­násokkal van rajzolva, olly világos, mondhatnám: ál látszó, miként csak akarni kell akárkinek, hogy belé, sőt fenékig beleláthasson. — Azt mondja kegyed, ’s ez egész veleje politikájának: „a kormánynak többség kell, hogy erős lehessen ’s következőleg jól kormányoz­zon;“ továbbá, „kész törvényjavaslatokkal kell előlépnie, hogy a reformot é ’s ne a pártok vezessék.“ Ez egyszerű, egyszersmind népszerű is, tehát egészen plebejus ínyem szerint való.A Kegyed politikájának igaziságát nyilván bizonyítja ellenfeleinek magok viselete is. — Előbb mély csend: az igazság mindig magukba szállítja az embereket néhány pillanatig, mondta volt a múlt század legnagyobb szelleme — , aztán egy kis nesz: — a Hetilap „vezérczikk­“eleje „andalitás,“ „csucsujgatás“ és „ámitás“sal tiraillirozott ’s „tisztelt pálya­társát“ a P. Hírlapot hívta föl részletes vitára , maga pedig, annak hajdani szerkesztője ’s most ígérkezett dolgozótársa, bővebb és meggyőzőbb okoskodás helyett egy erős „nem is mind úgy lesz ám­a!“ val felelt, a mit egyébiránt neki teljes joga volt tennie, — neki, ki annyi forró, tüzes indítványát látta füstbe menni! Hanem azért az igazság győzni, ’s a minek jőni kell, jőni fog, mert az okok és bárányok egybefüggése erősebb akár­miilyen daczos nemakarom­­nál is. — És a „tisztelt pálya­társ ?“ A bizony, tisztelt gróf ur! legelészett mint egy pász­­tortalan nyáj, a politika virágos rétein. Hiszen „n­e­m g­r­ó­f (hanem báró) Agricola“ megmondó, hogy „a P. Hírlap csak mindig vezér nélküli tekintetes szerkesztés marad.“ Minő boldogság e spectabilis vezértelenség­ és milly szép, szabadságreli theoriáinkat illy következetesen átvinni még a politikai hirlapszerkesztésbe is! E szerint kiki természetes ösztöneit követi, az elmék szerteszét barangol­nak kinek hol tetszik: kies völgyeken, ligetek és berkekben, vagy kopár oldalakon­­, keresvén az.. .ismeretlent. Hanem ezen kalandos kutatásában a politikában olly édes is­meretlennek, ezen vezértelen közvélemény-irányzásban—mi közben ollykor az igazságra bukkanhatnak a keresők, de attól mintegy rettenve fordulnak el megint a czél felé, melly a soha fel nem található ismeretlen—e közben, mondom, úgy látszik, mintha elejtenék a valódi aranygyapjat, mellyre annyi dics- és kincsszomjas leselkedik, ’s felette aztán olly mulatságos viszályba keverednek, miilyen volt az egykori mesebeli: — „Lombos egy jámbor bárányt őrzött, mit meg­látván Bodri, neki rohanva kiáltja. Farkas, mit csinálsz ezzel a báránynyal? — Farkas vagy te, felel Lombos. — Eltakarodj, vagy mindjárt tapasztalni fogod, hogy védője va­gyok. -------De Bodri erőszakkal akarja elvenni a bárányt Lombostól, Lombos erővel megtartani, ’s a szegény bárány körmeik között szétszakad.“ — Illyforma helyzetben találja most magát az oppositio a Pesti Hírlap, Jelenkor és Hetilap között. — De, revenons á nos moutons, —a „tisztelt pálya­társ“, mondom, kirándulásokat tett a politika kültartomá­­nyaiba------valami képzelt conservativekkel vesződve, gyö­nyörű prosopopoeiákat tartott az ellenzék érdemeiről, ’s ke­gyednek „őszinte“ czikkeire legfeljebb nemtetszését jelen­tette ki melleslegesen, — ’s tán ellenmondás nélkül nyeli el keserű igazságait ’s hallgatva helyesli politikáját, ha egy egészen váratlan segélye nem érkezik egy fiatal leventében, kinek a politikai irodalomban fellépését kegyednek kell, hogy a közönség köszönje. Egy mágnás ez, kit ismerős nincs szeren­csém , de fiatalságát azon periódus conclusiojából gyanítom, mellyel publicistái zsengéjét végzi, t. i. „az illy nemzet ment­hetetlenül veszve van“ — szokott phrasis, mellyet ritka ma­gyar iró, ki legelső próbájában nem használ; vannak azon­ban némelly örök fiatal írók is, kik ezen varázserejü mon­dás nélkül soha egy darabkát sem tudnak levakaritani, mint egy ifjú oeconomistánk, ki minden hetilap! czikkében meg­ölte a magyart ’s egy újabb röpiratában, azt mondják, csak egy lapon több versben ítéli halálra szegényt, ’s mégis azt követeli az együgyüléle, hogy halálos röpiratát vásárolja. — A fiatal gróf, mint első szavából rá ismerhetni, azon isko­lához tartozik, mellynek alaptana, hogy a kormányok csak sebek a társadalmi testen, mellyeket, fájdalom! kiirtani nem lehet, de törekedni kell minél szükebb hatáskörre szorí­tani , mert legelőt is azzal kezdi, hogy a tisztelt gróf „Le­gyünk Őszintébbe csak ollyan diplomatikai szójárás, mit­­tükör szoktak használni, mikor jégre akarják vezetni az embert. Sajnálnám, ha ezen elfogultságában megmaradna, mert úgy ellenzéki celebritás ,s így a még most forgásban levő fogalmak szerinti fényes popularitás válhatnék belőle, hanem valóságos nagy hazafi soha sem, annál kevésbbé pe­dig státusférfiú. Úgy látszik, azon másik ellenzéki tannak is hódol az ifjú mágnás, miszerint véleményt változtatni a becsületről-le­­mondás nélkül soha sem lehet, mi azon indiánra emlékez­tet, kiről mondta volt Voltaire, hogy „egy igazi Huron, soha sem változtatja meg véleményét. — — ázsiai barbár elv, melly az emberi nem tökélyesülését merőben ki­­zárja. — Igen, mert kegyednek némi diadallal veti szemére, hogy maga magának is, azaz ,Alföldi leveleinek' (nem tu­dom, miben) opponál*). — Azon állítását kegyednek, hogy a conservativ pártnak többséget szerezni most már hazafius kötelesség, mert máskép lehetetlen a haladás, nem annyira bölcsen mint talán elmésen ,eredeti állitás­nak nevezi, mellyet ,meg sem kell c­áfolni, mert azt a dolgok helyes felfogása és a történet­ teszi meg. Hanem a fiatal mágnás ,helyes felfogása­ és ha történet-magyarázata abból áll, hogy kegyednek ,többségét-t és a kormánynak reform-vezetési szerepét abban látja, hogy a­mit ez törvénynek szab, tör­­vényjavaslatok vagy mik által, amaz némán és alázatosan fogadja el — a­mire aztán, természetesen , csak luxus volna az országgyűlések költséges functiója is — , hogy azon kap­csolat, mellyben az ausztriai birodalommal állunk, teszi épen képtelenné a kormányt a reformvezetésére ’s kívánja, kö­vetkezéskép, hogy e szerepet az ellenzék vigye. Kegyed látja itt a nem legjobb akaratú insinuatiót és a sophismát — ezekben a fiatal gróf, mint későbbi okoskodásai is mutatják, máris úgy otthon érzi magát’s olly bőségesen él velők, mintha örökké Hamiltont tanulta volna—, hanem tisztelt gróf úr, tán kegyed sem volt elég világos azon sokszor emlege­tett ,többség­ iránt ’s igy önkényt adhatott alkalmat illy té­vedésekre , mellyeket egy kis megkülönböztetéssel tán vég­kép el lehetne hárítani. Én például, igy fogtam fel mindig a dolgot: a kegyed ,többség­-e kétféle kormány­több­ség a megyékben, melly a törvényszerű,de hatályos igazga­tást lehetővé tegye,— ez absoluta necessitas — , és con­­servativ­ többség országgyűlésen, melly a reform­nak conservativ modorát tegye lehetségessé.— Ennek nem kell a priori kormánypártnak lennie, annál jobb, ha a kormány véleménye az övével egybetalálkozik ’s ez csak azt bizonyitandja , hogy a kormány ismeri Magyar­­országot , melly természeténél fogva conservativ, — és igy meglehet, hogy gyakorlatban egy leend mindkét többség. De a ki azt hiszi, hogy azon párt, melly a kormány gépének működését a megyékben lehetségessé tette, némán fogadandja el az országgyűlésen elibe adott törvényjavaslatokat, az a magyart csak úgy ismeri, mint a kaffereket. A­mi a birodal­mi kapcsolatból vont ’s a negyedével homlokegyenest ellen­kező következtetését illeti az ifjú mágnásnak, arról mondom, hogy sophisma. Lehet, hogy szándéktalan ’s azért jegyzem meg reá az ,értsük meg egymást­ kedvéért, mikép e körül­mény egy cseppet sem akadályozandja a kormányt, mint ö véli, a reform vezetésében, hanem a reformot akadá­lyozandja a tu le­sáp­ongásban,’s pedig erre van szük­ség, hogy a reform valóban óhajtott, tartós és conservativ , nem pedig felforgató legyen; ellenben az ellenzék vezetése által nem csak a reform lenne nem állandó, de felforgató is — a­mit egyébiránt nem veszek a legroszabb értelemben, — hanem maga a birodalmi kapcsolat is lehetetlenné válnék, mi ellen egyaránt protestál ellenzéki és conservatív. Erre a reformvezetésre nézve egyébiránt egy eldöntő körülmény létezik, melly iránt a tisztelt fiatal mágnásnak ’s vele együtt csaknem az egész ellenzéknek, vagy tiszta tudata nincsen, vagy igen nagy a csalódása: ki a reformot jó si­kerrel akarja vezetni, annak ismernie kell a társadalomban létező minden érdekeket, tisztában lennie minden osztályok valódi és múló vagy látszó szükségei iránt, különben légbe­­építés minden reformja. Lehet-e már az ellenzékről illy egyetemes állapot-ismeretet feltenni? az ellenzékről, melly az igazgatásnak semmi ágát nem képezi, mert a megyék kormányába is csak nagyon dilettanter foly be, melly leg­feljebb bizonyos véleményekre nézve egyértelmű egyének változó összegéből áll­­ az ellenzékről, melly természeténél fogva inkább az eszméknek és vágyaknak képviselője és hor­dozója, mint ismerője a szükségeknek? —’s kivált a ma­gyar ellenzékről, melly reformot illetőleg ugyancsak nem barátja a­­honi* készítménynek, hanem a legnagyobb elő­szeretettel pártolja a külföldi gyártmányt, a mi természe­tesen csak külföldi szükségekhez is van szabva? Nem, ezt az ellenzékről sehol sem, csak a kormányról tehetni fel. Azért is vezeti mindenütt a kormány a reformot, mert ha megtör­ténik is, hogy némelly esetben az ellenzéknél van a mélyebb belátás, az ügynek ismerete,s talán a többség is, a kormány azt elsajátítja ’s a javítást, mint illik, maga formulázza. A tisztelt fiatal mágnás szerint egészen más a kormány te­endője, ’s a gyakorlati politika sem az mit kegyed annak nevez. Megengedi ugyan, hogy utopiális politika volna az, melly a birodalommali kapcsolatunkat elfelejtené; de ép en­nélfogva , gyakorlati politika az , „melly nem kíván a kor­mánytól egyebet, mint, hogy ne akadályozza kifejlődésében a nemzetet,“ utopiális politika ellenben az, „melly elfelejti, hogy a kormány csak akkor ad engedményt, mikor a nem­zet többsége kívánja.“ Már hogy mire menne az a gyakorlati politika, melly a kormánynak ennyi szívességével beérné, azt képzelhetni. Nekem ugyan sem olly politika, sem olly kormány nem kellene, mert a­mil­yen sületlen és képtelen volna az egyik, és ollyan méltatlan volna még a levegőre is a másik. Ha ez nemcsak a tisztelt fiatal mágnás véleménye, hanem az egyetemes ellenzéké is, vagy legalább annak a P. Hírlap által képviselt részéé, akkor reméltem, már harangoztak az ellenzéki politikának. — Másfelől, hogy van-e, ollyan utopiális politika hazánkban, mint a fenebb értelmezett, azt alig hiszem ; de hogy ollyan van, melly azt képzeli, mikép a nemzetnek többsége ellenzéki vélemények­kel tart, azt bizonyítja a tisztelt ifjú mágnás is, holott pedig csak tekintene szét e hazában saját szemeivel ’s elbámulna, mennyire conservativ az összes magyar nemzet, ha csak a kiváltságosát veszszük is. Tekinteni pedig kell a többire és az egészre is, a­kiket pedig eddigelé a törvényhozásban csak a fejedelem képvisel. A tisztelt ifjú mágnás többi ellenvetéseire kegyed már utolsó czikkeiben, ha csak mellékesen is, megfelelt, nem is mulatok azért rajtok, hanem bemutatom egy pár szó­ban azon allegatióját, mellyet az ellenzék mellett ke­gyed ellenében olly biztos diadal érzetével tart, ’s a mellyre mégis elmondhatta az ellenzék, nem tudom mellyik franczia tábornokkal: „még csak egy illy győzelem, ’s oda vagyunk!“—Azon állítását kegyednek, hogy az ellenzék nincs tisztában magával (mit kétségtelenné tesz orgánumai­nak valamennyi mindannyi­ felé húzása), azzal c­áfolja meg, hogy „az iránt, a­mit akar, tökéletesen tisztában van, csak az iránt nincs, hogy mit érhet el.“ később azonban azt a kér­dést vetvén fel magának: „de ki kérkedhetik azzal, hogy tudja, mit akar“ Így felel: „azt tartom senki.“ Azonban ami kegyedet illeti, bátor vagyok utasítani a tisztelt ifjú mágnást e lapok 349dik számára, hol a conservativ akaratoknak egész légióját láthatja. A Kegyed physikai hasonlítását az ellen­zékről, megfordítja a múlt abnormis országgyűlés állított ta­núságánál fogva, és mivel a vis repulsiva a kormány volt, tehát azt következteti, hogy a conservativ pártnak ezután is gyengébbnek kell maradni. De elfelejti, hogy a túlcsapon­­gást repellálni kellett a conservativ pártnak, ’s hogy egé­szen megváltoznak a helyzetek, ha a vis motrix a kormány lévén conservativ modorban fogja és nem destructivben, mint az ellenzék, javaslatait tenni. De már mondom: a fiatal gróf nagyon szereti a sophismát. — Hogy az ellenzék nem tudja magát emancipálni a hallgatóság befolyása alól, arra a fiatal gróf felelete peremtorius­ ,az ellenzék csak meggyőződése szerint beszél... ki tehet róla, ha éljenezik? aztán miily gyenge csáb,milly csekély ellensúly az a másik rész ingerei ellenében?" a­mire észrevételem röviden csak ez: Szívébe senkinek sem láthatni, még akkor sem, ha mágnás az i­lyen látnok. Például a fanaticusok mindig azt hitték, hogy meggyőződések sze­rint beszéltek, pedig soha sem volt igazuk, „ki tehet róla hogy éljenezik?“ csak maga, mert szereti. Aztán nem az a baja a ,másik rész"-nek, hogy az ellenzéket tapsolják, ha­nem, hogy őt nem hagyják beszélni, vagy legalább is véle­ményének szabad kifejtését lehetőleg nehezítik,és így a szó­lásszabadságát az ellenzékek exploitírozzák , holott az közös jog volna, hogy semmivé teszik a discussiót, mi nélkül soha sem derül ki a való, vagy legalább a politikailag igaz. Aztán azok az ellensúlyt kívánó ingerek ! De hát nincs-e minden országnak hivatalnokokra szüksége, és így ezen inger nem igen természetes-e? Azon ellensúly pedig nem egészen fe­lesleges-e az ellenzék részéről, miután ezen ingerek para­­lysatiójára, a­mint soraiban tapasztalhatta , az i­lyen ellen­súlynak soha sem volt befolyása ? Aztán az a néhány hiva­tal, mellyre annyi a folyamodó ! Ha mégis egy XIV—XV. Lajos-féle udvar vagy 1500 milliós budget volna! Bizony mondom, ha a kormánynak mind meg kellene jutalmazni azt, ki Magyarországon conservative gondolkozik,ugyan csak kellene adózni az ellenzéknek. Hanem mind­ez nem komoly beszéd, engedjen meg kegyed, hogy rajtok illy soká mulatók ; ezt részint a tárgyak, de még inkább talán a személy gavallér­­sága miatt tevem , mert — á tout seigneur tout honneur —­­ ha nem is méltánylom politikáját, de azt teljességgel igen, hogy magyar mágnás létére az írói pályára lépett. Ha azon tovább is megmarad ’s magát szenvedélytől ótalmazandja, csakhamar szerzend annyi tapasztalást, hogy derék conser­­i­vativ tehetend belőle. Ezen reményben tettem­ észrevételei"5 *) Ez most, mint látszik, elleneimnél divattá válik. A bebi­zonyítástól azonban dispensálják magokat, talán a roppant hőség miatt, melly fárasztó munkát nem enged. A minap, nem tudom mellyik , védvámren­dszer emberének nevezett, Al­földi leveleimet idézvén: ’S ime előveszem az Alföldi leveleket, ’s mit látok? Nem mást, mint hogy a 233dik lapon selyemszö­vetekre 2 , gyapjúszövetekre 1­­/1, gyapotszövetekre 1 , gyapjú­­kivitelre 1 per centum vámemelést, mint indirect adót, terveztem az országos pénztár forrásául. Már kérdem : a­kinek legkisebb fogalma van a védvám és jövedelmi vám (Schutzzoll und Einkom­­­­menzoll) közötti különbségről, pedig ezen sark körül forog min­den európai vámtarifta, kérdem : a­kinek erről legkisebb fogal­ma van , az állíthatja-e, hogy az én 2 percentumot meg nem haladó és egész egyig leszálló vámemelési tervezeteim véd­vám­nak neveztethetnek ? és igy hogy én e miatt védvámrendszer em­bere vagyok? — Gr. D. E.

Next