Budapesti Hiradó, 1847. január-június (517-617. szám)

1847-05-27 / 598. szám

Csütörtök 598. Május 27. 1847. BUDAPESTI HÍRADÓ. Előfizethetni helyben kiadóhivatalban, hatvani ut­­czai Horváth-házban 4831. szára alatt földszint, és minden királyi postahivatalnál.­­ Az ausztriai birodalomba s külföldre menendő példányok csak a bécsi császári posta­hivatalnál rendeltethetnek meg. fixen lapok minden héten négyszer, u. m. kedden, csütör­tökön, pént. és vasárn.jelennek meg. Előfizetési ár félévre Buda­pesten házhoz-hordással 5 ft., borítékban 11 ft., postán bo­rítékban 6 ft. ez. p. A hirdetmé­nyek minden apróbelüs hasib­­soráért 5 (öt) ez. kr. fizettetik. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Kinevezések. Elő­léptetés. István főherczeg irata gr. Teleki Ádámhoz, a nádor-huszár­ezred parancsnokához. Helyzetünk és a reformok XXIV. (­Mit kell ten­nünk, hogy virágzóbb gyáriparunk legyen?) úti visszaemlékezések Ó-Bő től Triestig. Megyék és városok. Közgyűlések Krassó és Verőczében. Pest városának 1846. évi költségvetése. Budapesti hirha­­rang. A nemzeti színház 1846ik évi bevétele és kiadásai. Új találmány a mathematika körében. Levelek Perkátáról és Vágujhelyről (Jótékony­ság és hálás elismerés.) A pest-váczi vasút­vonalon f. évi máj. 1 őkétől 22 feig utazott személyek száma. Ausztria. Külföld. Nagybri­­tannia. Francziaország. Portugália. Olaszország. Görögország. Török­ország. Amerika. Egyveleg. Hivatalos és magánhirdetések. HAGY­IBORSZÁG és ERDÉLY. Ő cs. kir. ap. Fölsége báró Máj­tényi Izidort, Barsmegye tisz­teletbeli főjegyzőjét a fiumei kormányszékhez tisztil. titoknokká, Dr. Hahn Jánost pedig ideigl. cs. k. alconsullá Janinába, Törökalbaniában, kinevezni legkegy. méltóztatott. Reinb­ol­d József bánsági k. bányaigazgatósági pénztár-ellenőr bá­nyaigazgatósági pénztárnokká, az imigy megüresült pénztár-ellenőr­­ségre pedig Érti Gusztáv dognácskai k. érczkisérle­ten érdemesítve. Bécsben a tudományok cs. k. akadémiája legközelebb megalapittatván, díszes koszorújába azon jeles egyéneknek, kiket ő cs. k. felsége annak tagjaivá kinevezni méltóztatott, látjuk fi­zetve gróf D­e­s s­e­w­f­f­y E­m­i­l, gr. K­emény Jó­zsef, Pyrker László és gróf Teleki József ma­gyar hazafiak neveit is. Ő fensége István cs. kir. főhg kegyelméből ezredünk egy olly kincshez jutott, mellyet a mostani nemzedék—szent ereklyéül tisztelve — fog megóni, és utódinak átadni! Értem az istenben boldogult dicső fenséges nádor ezredünkbeli egyenruháját, mellyet fenséges fia, az ide másolatban mel­­­lékelt levély kíséretében, méltóságos ezredesünknek széki gr. Teleki Ádámnak átküldetni kegyeskedett. — Közlöm ezen körülményt, mert alkalmat szolgáltat háladatunk kijelentésé­re, mellyel mi — mindnyájan­­ kiknek szerencsénk van e nemes ezredben szolgálni, az elhunyt nagy férfiúnak min­denkoron tanúsított kegyes pártolásáért tartozunk, mert va­lamint hazánkban alig van család, úgy köztünk egy egyén sincs, ki nem részesült volna véghetetlen atyai gondoskodá­sának kifolyásában. — Őneki köszöni ezredünk felállását, ő volt, ki azt eredetiségében fen tudta tartani, kinek ápoló ke­zei nemzetiségünket hazánkban fölélesztvén azt ezredünkben is támogató, ’s teremtett belőlünk egy —felséges fejedel­münknek igaz hódolattal és hűséggel szolgáló — tisztán ma­gyar ezredet. — Emléke örök lesz közöttünk!— I.­I. nádor­­huszár-főtiszt. Z. István főlg levele magyarul így hangzik: „Prága máj. 3. 1847. Kedves ezredes ur! Ön szintúgy tudja, vala­mint én, hogy azon ezred, mellynek parancsnokságával ő felsége , legkegyelmesebb császárunk önt ruházta fel, 1800. évbeni létesülését boldogult atyámnak köszöni ’s ennek kö­vetkeztében ,Nádor-huszárok" névvel ékesittetett, egyszers­mind elhatároztatott, miszerint Magyarország időszerinti ná­dora ezen ezred tulajdonosa legyen.—Kegyeletes cselekedet­nek tartom e szép ’s derék ezred, ’s boldogult atyám emlé­kezete irányában, önnek kedves ezredes ur ezennel atyám teljes ezredesi egyenruháját olly megjegyzéssel küldeni, mi­szerint ő azt boldogult I. Ferencz ő cs.kir. felsége emlékének fölszentelése alkalmával (1846. jun. 16-án) következőleg igen nevezetes időpontban viselte utoljára! — Kívánom, hogy e derék ezred tisztikara imer egyenruhát tőlem ajándékul fo­gadja el ’s azt örök időkre tisztelje mint emlékjelét azon fér­fiúnak , ki az ezrednek valóban jóakarója volt ’s minden egyesnek jólétéért atyailag gondoskodott. — Kérem tehát önt kedves ezredes ur, hogy ez ajándékot véleménye szerint il­lőnek látszó módon, szállásán megőrizze, é s az ezred átadá­sával parancsnokságbani utódjának akaratom nyilvánításával kézbesítse, miszerint az ezred időszerinti parancsnoka e tör­téneti emlék czélszerű megtartásáról gondoskodjék!—Öröm­mel veszem ezen alkalmat, hogy önt kedves ezredes ur kü­lönös tiszteletem ’s nagyrabecsülésemről biztosítsam, mellyel maradok jóakarója — István főherczeg s. k." 1X Helyzetünk ’s a reformok. XXIV. feb­r. 15. (Mit kell tennünk, hogy virágzóbb gyár­iparunk legyen?) Ezen fontos kérdéssel kezdettük volt előbbi czikkünket is. Feleletünk negativ volt, t. i. nem kell úgy tennünk, mint a táblabiránkban személyesített vélemény akarja, követeli és sürgeti. Az egyenes felelettel most is adósak fogunk maradni, — mert sokkal czélszerűbbnek tartjuk szemébe nézni azon előítéleteknek, ’s a tények’s józan ész fáklyájával azoknak sötétségét eloszlatni, mellyek újabb időben megint úgy elter­jedtek, hogy semmi csuda benne, ha nemcsak jószivü tábla­­biránkat, hanem minden felületes és gondolkozni reszelő em­­bert azon ,szilárd,­ sőt fanatikus meggyőződésre bírtak, hogy a honi ipart csak védvámok által lehet üdvös tenyészésnek indítani. Nagy szerencsénknek tartanók, ha illy eljárásunk­nak eredménye az lenne, hogy olvasóink maguk, felvilágo­sodott és teljes meggyőződéssel mondanák ki a feleletet, mi­vel mi még hallgatunk. Azon balítéletek sorában, mellyekre a protectionisták és védvámisták támaszkodnak, legelső helyen áll ,s a többiek­nek mintegy szülő anyja imez: a pénz kifoly az or­szágból. Ennek csak egy lehetséges esete van ... Ha a muszka nagyok jobbágy-ezreik munkájának jövedelmét Bécs-, München-, Paris-, London-, Brüssel- és Nápolyban költik el; ha az izlandi földesúr Londonban, az angol lord a con­­tinensen ’s kivált Parisban él, mindenik kiviszi illető hazájá­ból a pénzt, ’s érette semmit sem küld vissza, ’s igy termé­szetes , hogy a pénz ’s az érték is, mit képvisel, kün ma­rad. De a muszka nagy mit csinálna hazájában? neki ott semmi dolga . . . hazájának sorsát elintézi más, nála nélkül, — ’s a czár még tán örvend is, hogy henye nagyokkal ott­hon nem kell vesződnie; — ereszti őket hát szabadon a nagy világba, de jövedelmekből egy jó részt a kincstár számára lehúz. Az angol pihenni és jövendő speculatiókat előreké­­sziteni jó a szárazföldre ’s annyi után küld nyereséget vissza honába, hogy az ő külföldi fogyasztása mellette számításba sem jöhet. — De kereskedés által a pénz nem foly ki az or­szágból , ’s ez itt a födolog. E balitéletre a magyar nemes embert saját mindennapi életének szemlélése csábítja legin­kább. Mivel nála nem ritka dolog, nemcsak a jövedelmet elkölteni, hanem a jövedelem forrását: az egybehalmozott munkát, a megtakarított jövedelmet, a capitalist — a jószágot is—utánereszteni, míg lassan kint felemésztődött: miért ne mehetne így, gondolja magában, országoknak egymás közti gazdasága is? Tegyük fel, per absurdum , mert a veszte­getők csak kivételt és legfeljebb is kisebbséget képezhetnek valamelly ország népességében; az egész gazdasági életé­nek ez soha sem lehet törvénye — tegyük fel tehát, hogy az analógia egyesek és országok között fenállhatna ’s fejtsük ki végig azt: mi következik akkor, ha a vesztegető eszére nem térvén jószágából végre kikopott? Helyét az iparkodó foglalja el kétségkívül, ki a gazdaságot minden bizonynyal jövedelmező lábra fogja állítani, és az ország közgazdasága nem hogy vesztett volna, de világosan nyert. Hasonló lenne az eset ország és ország között is , mert ezeknek gazdasága nem egyéb, mint az egyesek gazdaságának összesége. Igen, de ez absurdum. Illyen eladósodási állapot egy országra nézve csak úgy lenne képzelhető, ha abban a munkának átalános és állandó szünetet tehetnék fel, — a­mit egy egy pillanatig csak forradalom , anarchia és háború idején kép­zelhetünk. — „Mindez nem c­áfolja meg egyenesen és eldöntőleg, fogja mondani ellenfelünk, hogy a pénz kifoly az ország­­ból, é s ez következéskép lassan kint elszegényedik és kol­dusbotra jut... A tények elég hangosan beszélnek: mit bi­zonyítana most, midőn a kereskedési mérleg egy ország ré­széről sokáig sőt állandólag felbillenve áll, — azaz, a vámhi­vatalok által feljegyezett kivitel és bevétel között nem hogy súlyegyen volna, hanem az utolsó jóval felülmúlja az elsőt , mint azt, hogy az ország többet vásárol a külföldtől, mint annak elad; tehát capitálisát támadja meg,s ha ez sokáig így tart, szükségkép koldusbotra kell jutnia?" Ez csalódás, szives olvasó! ’s a tényből inkább folyvást gyarapodó gaz­­dagulást lehetne jó lélekkel kimagyarázni, mint szegényü­lést. Hogy egymást elvont elmélkedések unalmától megkí­méljük, lássuk a tényeket egy példában in natura, ’s vá­­laszszunk minél egyszerűbbet, hogy a kereskedelmi művele­tek bonyolodottsága meg ne zavarjon. Egy kereskedő Fiu­méban megrak egy hajót bánsági repczével, tegyük fel 100,000 ft áruval, — a vámhivatalnál beírnak 100,000 ftot, elszállítja Marseillebe — útiköltség, magyar kiviteli és fran­­czia beviteli vám és biztosítás fejében fizet vagy l­Vn-t­e­repezése áll 110,000 ftban. De eladja 140,000 ftért’s 10,000 ftot úti- és magyarbeviteli vámköltségre félretevén, 130,000 fttal czukorlisztet vészén. Behozza Magyarországba ’s a vá­mon beírnak 130,000 ft áru czukorlisztet. A vám és szállí­tás neki körülbelül 10 ezerbe kerülvén, ezokra áll 140,000 ftban. De a finomítóknak eladja 570 nyereséggel. Magyar­­országi kivitel a vámjegyzékben 100,000 forint; beho­zatal 130,000 (vagy 110,000 és 140,000). A keres­kedő könyvében, kiadás 110,000; bevétel 147,000. A magyar kereskedő nyert mintegy 37,000 ftot, de Magyar­­ország vesztett — a vámjegyzék szerint — 30,000 ftot ------mert 100,000 ft árut vitt ki és 130,000 ft árut hozott be! Ha a czukorteli hajó a fiumei öbölben véletlenül elsü­­lyed, akkor a behozatal, semmi, a nyereség tehát­­ az egész kivitel­e 100,000. Illyen a kereskedői mérleg, mire a ki- és bevitel öszvehasonlítása tanít. E szerint hányjuk minden kivinni valónkat a fiumei vagy trieszti öbölbe: a vám­jegyzék azt fogja bizonyítani, hogy iszonyú gazdagodásnak indultunk!-----­A valóság az, hogy a kereskedelmi mérlegből — ha csakugyan ezen ingadozó és változékony tényt alapul akarnók venni, valamelly nemzet közgazdasági állapotának megíté­lésében — épen ellenkező következtetést kell kihúznunk azzal a­mit a közönség megszokott, ha meg akarjuk közelí­teni az igazságot. Ha a behozatal felülmúlja a kivitelt — pénzben számítva, melly a nemzetek közti kereskedésben legtöbbnyire csak a csere kiegyenlítésére szolgál, ez nem azt bizonyítja, hogy az ország veszi, hanem ép az ellenkezőt. Ezen balvélekedés szerint Francziaország, Belgium, Német­alföld, Ausztria ’sat.’sat. szóval: minden ország, hol a mun­kás erők meglehetős szabad mozgásban — és a termesztés folyvást haladásban vannak, mind óriási léptekkel haladnak az elszegényedés örvénye felé, mert—meglepő lény !—min­­deniknek több a be- mint a kivitele.Tán egyedül Muszkaország van azon szerencsés (?) helyzetben, hogy kivitele jóval fe­lülmúlja bevitelét. Minek oka az, hogy szigorún tiltó vám­rendszere miatt, a kivitt értékekért nem hozhat be a keres­kedő hason- vagy nagyobb becsű értékeket, hanem pénzt — vagy annak képviselőit, váltó és hitelleveleket, vagy a a mi legvalószínűbb sőt bizonyos: a bevitel igen tetemes része a határszél végtelen terjedelme és őrizhetlensége miatt, álulakat keres, csempészek és nem vámosok kezén megyen keresztül a mik vám alá nem esvén , a kiviteli summával nem tétethetnek szembe a hivatalos vámjegyzékekben *). Mivé lesznek mindezek után azok az úgynevezett pas­siv kereskedés miatti jajveszéklések? Csupa balvéle­kedések ! azok az idegen áruczikkel-elárasztástóli rettegé­sek? épen ollyan képtelenségek, miilyen volna azon gaz­dának magaviselete , ki rémüléssel látná, hogy földe szor­galmasabb megművelés után már nem egy maglói ötöt, ha­nem tizenötöt kezd adni... Ha a külföld gyártmányaival áraszt el, kényelemmel áraszt el — ’s mivel ezen kényelmeket, ve­­ritékes iparkodásának - hej­ nem csekély keserűséggel járó — gyümölcseit nem alamizsna- vagy ajándékként szórja reánk: természetes, hogy mi is nemzeti munkásságunk ha­­sonértékű gyümölcseivel fogjuk megfizetni szolgálatait. Pénzt vagy terményt adunk? mindegy. Mert ha csupán az elsővel kellene is eszközölni cserénket vagy leróni tartozásunkat, azt is meg kellendett szerezni, és tán mint pénztermesztők, cse­reviszonyba állni a selyemkelme-termesztővel. En fin de compte, egyiknek ép olly activ a kereskedése, mint a másiknak, vagy akár passiv , a mint tetszik. Ezen egész szólásformának nincs semmi józan értelme. Ezekből egyszer­smind az is kitűnik, mennyit ér a ma sokkal közönségesebb és népszerűbb szólásforma is : a pénz­ben marad az országban. A pénz maga nem érték, tehát nem is gaz­dagság , hanem annak képviselője is csak azon pillanatban vált gazdagsággá, midőn általa valódi, hasznos értéket cse­réltünk. Egy másik népszerű balítélet, éltető levegője a védvám­­rendszernek ez: „ne vegyük idegenektől, a­mit magunk is termeszthetnénk, mert ez­által csak az ő ipari hatalmukat neveljük a mienk rovására!" azaz: zárjuk el orruk elöl piaczunkat és azon mást mint saját honi terményeinket meg ne tűrjünk. Ezen elvnek legis legutolsó következése. Járjunk mezítelen ’s együk meg egymást." Nézzük csak közelebbről a dolgot. Magyarország így szól Ausztriához , Morva- és Csehország­hoz : „nem kell nekem a ti­posztótok, kartonotok, selyem­kelmétek, finom bőrötök ’sat. készítünk mi itt Pesten, Po­zsonyban, Zomborban , Zay-Ugróczon ’sat. annyit a mennyi kell,­­ miért hagyjam én magamat általatok kizsákmányol­­tatni, miért adózzam másnak olly dolgokért, mellyeket magam is előállit­hatok?" Darab idő múlva épen illy be­széddel fordulhatna Debreczen , Szeged, Temesvár, Arad, Miskolcz, Tokaj, Fehérvár, Veszprém , Kanizsa,’sat. Pest, Pozsony, Z.-Ugrócz ’stb.-hez; később hasonló nyelven szó­líthatná meg amazokat Csaba, Orosháza és igy tovább , mig végre igy okoskodhatnék magában minden egyes: „miért fi­zetnék a vendéglőnek, kávésnak, sütőnek , vargának, sza­bónak ’sat, sőt miért fizetnék szoba- és ruhatakarilómnak, meg sűtőmnek , hiszen, mi könnyen elvégezhetném magam is e csekély fáradságokat? Az igaz, hogy e szerint magunk is nehezen érnénk ezen czik írására ’s ha az egész társaság igy gondolkoznék, szobatakaritónk szorultságba jőve, vala­mint a varga, szabó, sütő ’sat. úgy, hogy végre, nem akarván egymásnak semmit adni, de egy magunkra teljes­séggel meg sem élhetvén, kénytelenek lennénk egymás munkájának gyümölcsét erőszakkal venni el, azaz: háborút indítani mindenkinek, mindenki ellen ,s mivel a munkafel­osztás ezen teljes megszűnésének következésében, úgy sem volna semmi elvenni való, tehát mezítelen járni és egymást megenni. — De most legyen ennyi elég a képtelenségekből. Köze­lebbről , ha a szíves olvasónak is úgy tetszik, folytassuk. (úti visszaemlékezések Ó. B-től Triestig.) Triest, május 13. 1847. Édes Híradóm! Feltettem volt magamban, hogy három hónapig még csak szemed közé sem nézek, annál kevésbbé fogok tollat kezembe számodra, mert barátságomnak annyi zálogát hagytam volt hátra mulatsá­godral), hogy megvoltam győződve, mikép semmi hiányát nem fogod érezni munkásságomnak, mialatt én a távolban pihenek.------De ,homines sumus!" azaz újságíró vagyok — ’s természetes, hogy első feltételemet azon pillanatban megszegtem, mellyben elémbe kerültél. Azóta szorgalmato­san forgattalak jobbra balra, keresvén benned valamit, a mit csak nem találtam; láttam hogy mégysz, mégysz, csak mo­zogsz , — de mintha el volnál szórakozva; különben nyilt homlokodról a derültség,mintha visszavonult volna—talán csak nem azért, hogy annál zajosabban törjön majd elő? — erélyt és szellemet jelentő arczvonásaidat olly sápadtság borítja ’s arczizmaid úgy megmerevedtek, mintha az élet költözött volna ki belőlök,­­ és hangod olly fátyolozott 11 mi lelt éde­s) íme néhány, hivatalos vámjegyzék szerinti adatok itt fel­világosításul szolgálhatók Bevitel Kivitel pengőforint Francziaország (1843) 344 920,800 281,600,000 Egyesült státusok (1844) 234,509,000 229,293,000 Poroszország (1845) 55,970,000 40,086,000 Németalföld (1845) 165,100,000 94,900,000 Belgium (1845) 76,400,000 19,200,000 Muszkaország (1845) 75,600,000 100 401,000 Spanyolország (1845) 23,324,000 18,380,000 Ausztria (1845) 116,283,855 107,542,267 ') 'S olvasóiméra , ha úgy tetszik, — Hiradó.

Next