Budapesti Hiradó, 1848. január-június (723-875. szám)

1848-05-12 / 834. szám

nem terjedt el, hogy kevesek féktelensége a sokak tör­vénye alá nem rejtezett, hogy a pusztulás nem dúlt az ipari organizatio ürügye alatt, talán egyedül Lamartins­­nak s kevés jó embereknek köszönhető. De ők sem ment­hettek meg egyebet, mint romjait a státusnak. Ha össze­számoljuk a sokaság kedvéért tett áldozatokat, félni kez­dünk, hogy maradt-e elég megmenteni Francziaországot a lehető legkedvezőbb körülmények közt is. A­mi a 900 képviselő hatását, bölcseségét s mindenek felett függet­lenségét illeti: a legborúsabb sejtelmeink vagynak. Senki sem feledheti el az első alkotó gyűlés sorsát, a párisi pórnép szeszélyes, széles, mindent felforgató erőszakoss­á­­gát, a bourgeoisie történeti nevezetességű gyávasá­gát. A­mennyire Lamartinenak a nemzeti gyűlésbeni helyzetéről előre lehet ítélni, ő ezen testület, a nép tö­mege és a katonaság határtalan bizalmát fogja birni; de más felől ott áll azon szörnyeteg, mellyet senki meg nem szelídíthet: a fegyveres pórnép.­­ Az események illy kétek kifejtése perezében szóiknak fél bennünket, hogy 600 évi szerencsés tapasztalatokat megvetve, köves­sünk olly példát, melly még a próbán nem ment át, s csak a jövőben létezik. Várjatok, a fabiusi politica leg­jobb a forradalmakban. Legyetek egy nap türelemmel, s h­oln­ap a r­ej­t­él­y meg leend f ej­t­v­e.“ Szalmásán, egyenlőség, testvériség. II. + A természetnek is meg van nemessége, s nemeseinek különös jeleket ad, mellyek által kiválasztottjait a tömegben megismer­heted, bár mennyit peroráljon is istente­len korunk az egyenlőségről. B. Eötvös Jó­zsef a falusi jegyzőjében I. lap. 8. A szabadság, ha több szabad lényekre vi­tetik, egyenlőség nevét viseli. Az egyenlőség tehát a szabad lények viszonyát jelenti; a szabad lények egyenlők, vagyis a­mit egyik tehet, teheti másik is. Szükség ezen egyenlőséget közelebbről megtekinteni, mert a szabadságra törekvők leginkább az egyenlőséggel éltek vissza. Azt gondolták ugyanis, hogy a szabadsági egyenlőség külső egyformaságot is követel a sza­bad emberek között, holott a szabadság belső tehet­ség, és épen a külsőtőli függetlenség. Ezen balnézeten alapszanak az úgy nevezett c­o­m­m­u­n­is­m­­u­s törekvései, miszerint a külső javakbani egyenlőség állíttatik. Már az első keresztény egy­ház, nem ugyan Krisztus rendeletéből, hanem az akkori hívek jónak tartásából, a külső javak köz­kezelését és közhasználását felállítani igyekezte. Csel. 4, 32. De ezen próbatételnek sem volt hosszú keletje, nem is lehe­tett , mert a mi az örök természeti törvényekkel ellenke­zik, az múlandó, ez hosszú foganatosításra számot nem tarthat. Maga a természet különböző egyéneket alkotott, s azokat különböző testi és lelki tehetségekkel ruházta fel. Hozassák létre szempillantatban egy tökéletes vagyonbeli egyenlőség, már a legközelebbiben, a­kinek több testi erő jutott a természettől, több vagyonra is fog szert tehetni. Avagy pörbe fogjuk a természe­tet, hogy az áldott alföldi tereken húsz, a felföldi kopár vidéken pedig alig­ három búzaszem jár az egy után. Hát ha még az erkölcsi tehetséget is számítjuk ide! Nemde tőlem függ, ha korábban vagy későbben lá­­tok-e a munkához ? ha még akkor is feszítem erőmet hasznos tevékenységben, mikor a másik vagy jóízűen még alszik, vagy régen már félbeszakasztó törekvését? Nemde a nagyobb s óvakodóbb munkásság eredménye nagyobb s biztos­, mint az ellenkezőé ? Nemde a szerint a külső egyenlőségnek minden pillanatban felbomlania szükséges ? Igenis, bölcs azon rendelet, miszerint minden­kinek adatik az ő munkái szerint, hacsak az emberi go­noszság össze nem zavarja a természeti rendet. Félre te­hát a communismussal, ha az emberi méltóságot megvetni és a közboldogságot koc­káztatni nem akarjuk. A com­­munismus az elfogultság szülöttje, az erkölcsiség sírja, és a hozzá ragaszkodók kelepczéje. Mi tehát józan ér­telme az egyenlőségnek? Az egyenlőség, már szónyomozási értelmében , többséget tesz fel; az egyenlőségnél fogva tehát többen egyenlően hatnak és hathatnak. De hogyan hat, vagy hathat a valódi szabadság? Nem vakon, nem dőrén, hanem meggondolva, tudnillik a megismert jó és igaz szerint, vagyis a szabadság az ismert jónak teljes szív szerinti kieszközlése. Mi tehát az egyenlőségnek értelme te reád nézve, ha csak magán vagy? Az, hogy több részből, úgy­mint test és lélekből állok, mellyeknek követeléseik meg­állnak egymás mellett, s én, mint mind a kettőnek ura, csak akkor hatok valódian szabadon, ha mind a kettőnek hagyom az övét, ha sem a testet a lélek rovására , sem ezt amazéra kiválólag nem táplálom, nem szorgalmazom. Nemcsak megáll a test a lélek mellett, hanem legjobban csak akkor áll meg mind a kettő, ha mind a kettő meg­tartja a magáét, ha ép lélek honol az ép testben. Hát a társaságban mikor áll meg az egyenlőség? Szintén akkor, ha mindenki hat és hathat maga józan jel­leme az az a társaság jól felfogott hasznai szerint. Ha már általán a józan szabadság csak az ismert jót követi, akkor a társadalmi szabadság csak a jól felfogott társa­dalmi hasznokkal foglalkozik és foglalkozhatik. De épen akkor a valódi szabadság nem nyúl a máséhoz, mert épen azért szabadság, minthogy ment a másétól. Annálfogva ez ne nyúlj hozzám, és ne nyúlj a máséhoz mondást, schibd­etjének ismeri el a valódi szabadság, és a Commu­­nismust pokol szülöttjének tartja. Nógrád. Az olly hirtelen történt átalakulásunknak első hírére Nógrádban azonnal egy főválasztmány alakult, melly kellő figyelemmel kisérvén a történteket, intézke­dett , hogy a rend föl ne bontassék, a csend meg ne za­vartassák. Később ministeriális rendelmény következté­ben ezen főválasztmány minden rendes tanácscsal nem biró helységekben alválasztmányt nevezett ki — áll az a plébánosból, illetőleg lelkészből, földesuraságból, vagy annak képviselőjéből, biróból, törvénybiróból és jegyző­ből, — melly a kisebb ügyekben az eddigi törvények év­értelmében bíráskodik, a nagyobbakban is mint kibékítő munkálkodik, a rend fentartására felügyel, a kisebb kihá­gásokat fékezi sat. Ezen alválasztmányok több pontból álló instructiót kaptak a főválasztmánytól, mellyhez fele­let terhe alatt magokat alkalmazni kötelesek. Örömmel üdvözöltük ezen instructiónak kivált némelly pontjait, így azt, melly meghagyja az alválasztmánynak, hogy minden módokat fölhasználjon arra, hogy a szülők gyer­mekeiket az iskolától el ne fogják; melly a korcsmái vagy más kicsapongásokat, a káromkodást megfenyitetni ren­deli,­­ mint jobban hangzik ez mint az előtt az, hogy a szolgabiró leginkáb­b a káromkodást, akármilly istentelen is volt az, megfenyítetni eltiltó, nem kis botránykozására egész helységnek nyilván mondván: a káromkodásért bosszulja meg maga magát az isten. Most csak az óhajt­ható még, hogy a tisztviselők némellyikei a régi darabos ösvényről lelépvén, a népnek jó példát adjanak, és hagyja­nak föl a káromkodással, mellyel — most már legalább — de előttünk eddig sem — tekintetüket nem nevelik; mert a szabadság, egyenlőség és testvériség jelenleg egészen mást igényel, és másra jogosít. — így továbbá örömmel üdvözöltük azon pontot is, melly a vallásos szertartások külső gyakorlása iránt mindenkitől egyiránt tiszteletet követel. — Ezen pontokat azért üdvözöltük olly öröm­mel , mert a vallásosságot, és erkölcsiséget mozdítják elő, mi a közállodalomra nézve az, mi a vaskapocs az épület­ben. Ne ámítsuk magunkat. Szép lehet valamelly ház, csinos ízlésű, de ha falaiban az egészet összefűző vaskap­csok hiányzanak, bizony nem erős az, és a kissé csak job­ban erőködő zivatar vagy rengés könnyen ledönti. Állan­dóságot egy status sem igényelhet, mellynek tagjait a vallásosság, az erkölcsiség nem szilárdítja.­­ A plebánu­­sok szives készséggel vállalták el ezen bírói fölhatalma­zást , mert illy­eritikus időben hazánk megrázkódtatott állásának szilárdítására, mint mindenkor úgy jelenleg is minden önföláldozással készek. De mégis reméllik, hogy attól majdan fölmentetnek, mert az nem hivatásuk. Legyen a lelkész hivei közt a világi dolgokban is kibékítő, de nem ítélő biró, mert az illy bíróság a vesztett félben bizodal­­matlanságot szül iránta; a lelkipásztornak pedig arra leg­inkább van szüksége, kivált a jelen pillanatokban, mellyek­­ben a még meg nem rontott nép majdnem egyedül az ő szájából kívánja hallani és megérteni az útbaigazítást. Május 1én volt első népképviseleti gyűlésünk Balassa Gyarmaton. Gr. Ráday Gedeon, mint főispán, beköszön­tött hozzánk. Az összegyűlt számos nép, nemes és nem nemes illedelmesen és testvériesen viselte magát. Csak az vala még óhajtható, hogy egy két régi ellenzéki tag egy olly egyén elleni kifakadással, kinek még saruja kötelékeit sem méltók megoldani, a szép csendet ne zavarták volna meg. Bizony népünk tőlök nem sok szépet tanult. Test­vériség a m­ostani j­el­sz­ó. Ne legyen ez csak pa­piroson írva, hanem szivünkbe is vésve, és tettekben ki­fejezve. Az uj törvények elolvastattak, és a­mennyire lehetett, a népnek megmagyaráztattak. A népet kevésbé érdeklő törvényeknek csak szakaszi nevek olvastatott föl. Midőn a papi dézsmára jött a jegyző, néhányan épen nem akarták ezen szakasz czikkeit fölolvastatni. Miért ? Igazán följaj­­dúl minden igazlelküben a szív, midőn látja, mint akarják némellyek akadályoztatni, hogy a nép illy törvényható­sági ünnepéll­­yel ne jőjön annak tudására, hogy az egy­házi rend — minden kárpótlás nélkül — önkint tévé a haza oltárára e szép áldozatot. Midőn a nép közül ezen czikkre ,,éljen“-t kiáltának nem kevesen, miért akarák némellyek ezt ellenkiabálásokkal elfojtani, kik a haza oltárára tán még egy krajczárnyi áldozatot sem tet­tek soha ? Legyünk igazságosak, vagy legalább méltá­nyosak. Vigyázzunk, és ne fojtsuk el a népben azt, vagy ne adjunk a népben rosz irányt annak, mi még jó van benne. Ámíthatjuk a népet, csak azután önfejünkre ne nőjön az ámított nép. Az eddig működött főválasztmány befejezettnek jelent­vén munkakörét, lelépett, és megválasztatott a népkép­viseleti nagy bizottmány. — Ezzel csendesen elszéled­­tünk. Nógrádban átaljában csend uralkodik. A nép senkit sem háborítva és senkitől sem háboritatva, munkája után jár. Csak a katonáskodástól látszik egy kevéssé idegen­kedni; de majd azzal is megbarátkozik.— Adja a magya­rok istene, hogy hazánk minden vidékéről illy csend­­hireket halljunk! — téntek még más kedvező intézkedések is a kapcsolt ré­szek irányában, mellyekért Bunjik Józs., a mostani elége­detlen töredéknek alsótáblai követe, küldőinek háláját fe­­jezé ki; a pesti középponti bizottmány testvéri egyetér­tésre hivá­tél egy proclamatióban a horvátokat, és végre ugyanez okból küldöttség is rendelteték Zágrábba a fő­városból. És mindezek minő viszhangra találtak a Drá­ván túl? Az alkotmányos horvátok örömmel szemlélék a martiusi eseményeket, azon szabadsági elvek diadalát látván kifej­teni, mellyekért soká küzdöttek; az ilir párt­ról, miután a bécsi bureaucratiában hatalmas támaszát el­­veszté, remélni lehetett, hogy a magyar nemzethez csat­­lakozandik, az újon nyert szabadság fája alá; történtek is némi kibékülések a két párt közt, de csakhamar előál­lott az ármány, hogy száműzze a békét H.orsz. határaiból. Az ilir párt egyik hatalmas protectora, gr. Kolowrat, vég­­vonaglásában is a magyar szabadság megdöntésére töre­kedett. Gaj dr., a Kolowratféle iskola kibérelt tanítványa, kir. tanácsossá neveztetvén, csakhamar Zágrábban ter­mett, és összehiván mindkét pártot, kibékülés ürügye alatt a „Dvorana“ban (ik­rek gyülhelye), beszélt egy hatalmas sláv birodalomról, nyíltan, leplezetlenül, százak hallatára; „a dynastia nevében ellenforradalomra hivá fel H.orsz. polgárait, kijelentvén, hogy Bécsben számos nagy urak, excellentiások, méltóságosak j­árultak hozzá, könyörögvén, hogy, miután koldusokká lettek, csak ő mentheti meg őket. Az árvái, liptói, tren­­csini tótok csak alkalomra várnak, hogy a magyarok ellen felkelhessenek. Ki kell, úgy­mond, az ázsiai aristocratákat — (már minket) — az országból hajtani; meddig ezek fognak raj­tunk zsarnokoskodni, szabadok nem le­sz­ü­n­k.“ Gúnyokkal illeté a ministerelnököt is.­­ Az alkotmányos horvátok eliszonyodtak a legfeketébb polgári bűnön, és az ilirek fenyegetései közt hagyák oda e helyet és várost, hogy éltöket megmentsék; egy találkozott csak, kit Gajnak a robot visszaállitása fejében elszéditni sikerült. — Mindezeket egy szem- s fültanu mondá el nádorunknek s a ministerelnöknek, minek következtében Zágrábba küldetett a zágrábmegyei főispán Pozsonyból, de mit sem tett, sőt maga hirdeté, hogy a ministerium­­nak buknia kell. Következtek azután Gaj tanai, a procla­­matiók, harezrahivó gunydalok, lázitó czikkek sat. Majd Gaj vezérlete mellett egy — többnyire után útfélen ösz­­szedegetett egyénekből, kik a zágrábi káptalan és zsidó­községtől kicsalt pénzen illr costumeba öltöztettek, ala­kított küldöttség indult Bécsbe, mellynek a nemzet nevé­ben előadott petitiója szakadást czéloz. Eljárásuk ered­ménye köztudomású dolog,­­ semmi; a féktelenkedés tehát folytattatott. A felfegyverzett nemzetőrség, mellynek a rend és szabadság felett őrködni kötelessége, után út­félen hirdeté a halált azokra, kik soraiba nem állanak és az ilir fanatismust nem osztják ; bizonyos Ochidh Péter a zágrábi közbátorsági bizottmány ülésében nyiltan ki­­mondá, hogy a nemzetőrség csak azok személyes vagyona felett tartozik őrködni, kik az ilir párthoz tartoznak ; a személy- és vagy­onbátorság felbomlott, sokan kénytele­nek voltak elköltözni az alkotmányos polgárok közül. — Kineveztetik b. Jelacsics József bánnak — azon egyén, ki, mint a báni ezred ezredese, az egész ezredet ilirizálta, mint ilir­izó a magyarok ellen irt gúnydalairól ismeretes; és e bán, mihelyt Zágrábba jött, még hivatalos esküjét sem tette le, m­ég hivatalába nem is igtaztatott, igazolta az „Oesterreichischer Lloyd“ azon tudósítását, miszerint K. Jelacsics H.ország dictatorává neveztetett. Azonnal rögtönitéletet hirdetett azokra, kik „a nemzetiség pártolói (Gaj et Comp.) ellen lázitanának.“ Eddig Magyarorszá­gon s a kapcsolt részekben Magyarország nádora szokta adni a rögtönítélő bíróságot a törv.hatóságoknak. Most Zágráb megye számára Gaj didtálja a törvényt, és ha az exequens is ő lesz, úgy a „nemzetiség pártolói ellen lázi­­tók“ féle kifejezésnek igen széles értelme lesz. — A bán — ki az ország levéltárnoka Kussevich Aurél ellen, mivel az ilir párthoz nem tartozott, nyomozó bíróságot rendelt a levéltárnok ellenségeiből — egyszersmind az egész ha­tárőrvidék és zágrábi katonaság főkormányzója, kezében van tehát az erő­s hatalom, és katonai parancscsal és szu­ronyokkal fognak ezentúl kormányoztatni az alkotmányos polgárok, melly végre a körösi határőrvidéki katonaság már Zágrábba is rendeltetett. — És mindez a dynastia megmentésére történnék? — Horvátországban a feje­delmi szó szentsége meg van sértve, törvény, jog és sza­badság eltiporva. B. Jellacsics J. bán Magyarország ná­dorában a kir. helytartót el nem ismeri, nem ismer ma­gyar felelős ministeriumot; neki csak Gaj tanácsára és a horvátok vak engedelmességére van szüksége. Hogy te­hát a rend és szabadság H.orsz. fenálljon, hogy az alkot­mányos polgárok számára, kik a Magyarországgali ka­pocs mellett most vittak s vrnak, biztosíttassák, hogy a Dráván túl engedelmesség eszközöltessék, önérdekünkben a kir. helyt, és kormányunk iránt — Jelacsicsot rögtön el kell mozdítani. *­ — Egy levelet kaptunk, mellynek olvashatlan sorai­ból csak azt süthettük ki nagy ügygyel bajjal, hogy a Nemz. Újság cameleon. Az aláírás helyén egy oroszlán fekszik, tollhegygyel rajzolva, és mellette e szavak: Ne bántsd a magyart! — Olvasható és névvel ellátott levelet kérünk az írótól, ki valamit közöltetni akar. *) A mint halljuk, ő felsége már ki is adta a parancsot, hogy a bán a magyar ministerium parancsainak engedelmes­kedjék. — Szerk. Stirfuzér. — A P. Hírlap szemléje a horvátországi mozgalmak felett, lényegében ez. Tény az, hogy a törvényhozás a lejalitás és méltányosság alapján intézkedett Horvátország irányában; kimondatott, hogy a törv­hozás nem akarja a magyar nyelvet a horvátokra erőszakolni, és e nyilatko­zat a ministérium útján közöltetett is a horvátokkal; tör­

Next