Budapesti Hiradó, 1848. január-június (723-875. szám)
1848-05-12 / 834. szám
nem terjedt el, hogy kevesek féktelensége a sokak törvénye alá nem rejtezett, hogy a pusztulás nem dúlt az ipari organizatio ürügye alatt, talán egyedül Lamartinsnak s kevés jó embereknek köszönhető. De ők sem menthettek meg egyebet, mint romjait a státusnak. Ha összeszámoljuk a sokaság kedvéért tett áldozatokat, félni kezdünk, hogy maradt-e elég megmenteni Francziaországot a lehető legkedvezőbb körülmények közt is. Ami a 900 képviselő hatását, bölcseségét s mindenek felett függetlenségét illeti: a legborúsabb sejtelmeink vagynak. Senki sem feledheti el az első alkotó gyűlés sorsát, a párisi pórnép szeszélyes, széles, mindent felforgató erőszakosságát, a bourgeoisie történeti nevezetességű gyávaságát. Amennyire Lamartinenak a nemzeti gyűlésbeni helyzetéről előre lehet ítélni, ő ezen testület, a nép tömege és a katonaság határtalan bizalmát fogja birni; de más felől ott áll azon szörnyeteg, mellyet senki meg nem szelídíthet: a fegyveres pórnép. Az események illy kétek kifejtése perezében szóiknak fél bennünket, hogy 600 évi szerencsés tapasztalatokat megvetve, kövessünk olly példát, melly még a próbán nem ment át, s csak a jövőben létezik. Várjatok, a fabiusi politica legjobb a forradalmakban. Legyetek egy nap türelemmel, s holnap a rejtély meg leend f ejtve.“ Szalmásán, egyenlőség, testvériség. II. + A természetnek is meg van nemessége, s nemeseinek különös jeleket ad, mellyek által kiválasztottjait a tömegben megismerheted, bár mennyit peroráljon is istentelen korunk az egyenlőségről. B. Eötvös József a falusi jegyzőjében I. lap. 8. A szabadság, ha több szabad lényekre vitetik, egyenlőség nevét viseli. Az egyenlőség tehát a szabad lények viszonyát jelenti; a szabad lények egyenlők, vagyis amit egyik tehet, teheti másik is. Szükség ezen egyenlőséget közelebbről megtekinteni, mert a szabadságra törekvők leginkább az egyenlőséggel éltek vissza. Azt gondolták ugyanis, hogy a szabadsági egyenlőség külső egyformaságot is követel a szabad emberek között, holott a szabadság belső tehetség, és épen a külsőtőli függetlenség. Ezen balnézeten alapszanak az úgy nevezett communismus törekvései, miszerint a külső javakbani egyenlőség állíttatik. Már az első keresztény egyház, nem ugyan Krisztus rendeletéből, hanem az akkori hívek jónak tartásából, a külső javak közkezelését és közhasználását felállítani igyekezte. Csel. 4, 32. De ezen próbatételnek sem volt hosszú keletje, nem is lehetett , mert a mi az örök természeti törvényekkel ellenkezik, az múlandó, ez hosszú foganatosításra számot nem tarthat. Maga a természet különböző egyéneket alkotott, s azokat különböző testi és lelki tehetségekkel ruházta fel. Hozassák létre szempillantatban egy tökéletes vagyonbeli egyenlőség, már a legközelebbiben, akinek több testi erő jutott a természettől, több vagyonra is fog szert tehetni. Avagy pörbe fogjuk a természetet, hogy az áldott alföldi tereken húsz, a felföldi kopár vidéken pedig alig három búzaszem jár az egy után. Hát ha még az erkölcsi tehetséget is számítjuk ide! Nemde tőlem függ, ha korábban vagy későbben látok-e a munkához ? ha még akkor is feszítem erőmet hasznos tevékenységben, mikor a másik vagy jóízűen még alszik, vagy régen már félbeszakasztó törekvését? Nemde a nagyobb s óvakodóbb munkásság eredménye nagyobb s biztos, mint az ellenkezőé ? Nemde a szerint a külső egyenlőségnek minden pillanatban felbomlania szükséges ? Igenis, bölcs azon rendelet, miszerint mindenkinek adatik az ő munkái szerint, hacsak az emberi gonoszság össze nem zavarja a természeti rendet. Félre tehát a communismussal, ha az emberi méltóságot megvetni és a közboldogságot kockáztatni nem akarjuk. A communismus az elfogultság szülöttje, az erkölcsiség sírja, és a hozzá ragaszkodók kelepczéje. Mi tehát józan értelme az egyenlőségnek? Az egyenlőség, már szónyomozási értelmében , többséget tesz fel; az egyenlőségnél fogva tehát többen egyenlően hatnak és hathatnak. De hogyan hat, vagy hathat a valódi szabadság? Nem vakon, nem dőrén, hanem meggondolva, tudnillik a megismert jó és igaz szerint, vagyis a szabadság az ismert jónak teljes szív szerinti kieszközlése. Mi tehát az egyenlőségnek értelme te reád nézve, ha csak magán vagy? Az, hogy több részből, úgymint test és lélekből állok, mellyeknek követeléseik megállnak egymás mellett, s én, mint mind a kettőnek ura, csak akkor hatok valódian szabadon, ha mind a kettőnek hagyom az övét, ha sem a testet a lélek rovására , sem ezt amazéra kiválólag nem táplálom, nem szorgalmazom. Nemcsak megáll a test a lélek mellett, hanem legjobban csak akkor áll meg mind a kettő, ha mind a kettő megtartja a magáét, ha ép lélek honol az ép testben. Hát a társaságban mikor áll meg az egyenlőség? Szintén akkor, ha mindenki hat és hathat maga józan jelleme az az a társaság jól felfogott hasznai szerint. Ha már általán a józan szabadság csak az ismert jót követi, akkor a társadalmi szabadság csak a jól felfogott társadalmi hasznokkal foglalkozik és foglalkozhatik. De épen akkor a valódi szabadság nem nyúl a máséhoz, mert épen azért szabadság, minthogy ment a másétól. Annálfogva ez ne nyúlj hozzám, és ne nyúlj a máséhoz mondást, schibdetjének ismeri el a valódi szabadság, és a Communismust pokol szülöttjének tartja. Nógrád. Az olly hirtelen történt átalakulásunknak első hírére Nógrádban azonnal egy főválasztmány alakult, melly kellő figyelemmel kisérvén a történteket, intézkedett , hogy a rend föl ne bontassék, a csend meg ne zavartassák. Később ministeriális rendelmény következtében ezen főválasztmány minden rendes tanácscsal nem biró helységekben alválasztmányt nevezett ki — áll az a plébánosból, illetőleg lelkészből, földesuraságból, vagy annak képviselőjéből, biróból, törvénybiróból és jegyzőből, — melly a kisebb ügyekben az eddigi törvények évértelmében bíráskodik, a nagyobbakban is mint kibékítő munkálkodik, a rend fentartására felügyel, a kisebb kihágásokat fékezi sat. Ezen alválasztmányok több pontból álló instructiót kaptak a főválasztmánytól, mellyhez felelet terhe alatt magokat alkalmazni kötelesek. Örömmel üdvözöltük ezen instructiónak kivált némelly pontjait, így azt, melly meghagyja az alválasztmánynak, hogy minden módokat fölhasználjon arra, hogy a szülők gyermekeiket az iskolától el ne fogják; melly a korcsmái vagy más kicsapongásokat, a káromkodást megfenyitetni rendeli, mint jobban hangzik ez mint az előtt az, hogy a szolgabiró leginkább a káromkodást, akármilly istentelen is volt az, megfenyítetni eltiltó, nem kis botránykozására egész helységnek nyilván mondván: a káromkodásért bosszulja meg maga magát az isten. Most csak az óhajtható még, hogy a tisztviselők némellyikei a régi darabos ösvényről lelépvén, a népnek jó példát adjanak, és hagyjanak föl a káromkodással, mellyel — most már legalább — de előttünk eddig sem — tekintetüket nem nevelik; mert a szabadság, egyenlőség és testvériség jelenleg egészen mást igényel, és másra jogosít. — így továbbá örömmel üdvözöltük azon pontot is, melly a vallásos szertartások külső gyakorlása iránt mindenkitől egyiránt tiszteletet követel. — Ezen pontokat azért üdvözöltük olly örömmel , mert a vallásosságot, és erkölcsiséget mozdítják elő, mi a közállodalomra nézve az, mi a vaskapocs az épületben. Ne ámítsuk magunkat. Szép lehet valamelly ház, csinos ízlésű, de ha falaiban az egészet összefűző vaskapcsok hiányzanak, bizony nem erős az, és a kissé csak jobban erőködő zivatar vagy rengés könnyen ledönti. Állandóságot egy status sem igényelhet, mellynek tagjait a vallásosság, az erkölcsiség nem szilárdítja. A plebánusok szives készséggel vállalták el ezen bírói fölhatalmazást , mert illyeritikus időben hazánk megrázkódtatott állásának szilárdítására, mint mindenkor úgy jelenleg is minden önföláldozással készek. De mégis reméllik, hogy attól majdan fölmentetnek, mert az nem hivatásuk. Legyen a lelkész hivei közt a világi dolgokban is kibékítő, de nem ítélő biró, mert az illy bíróság a vesztett félben bizodalmatlanságot szül iránta; a lelkipásztornak pedig arra leginkább van szüksége, kivált a jelen pillanatokban, mellyekben a még meg nem rontott nép majdnem egyedül az ő szájából kívánja hallani és megérteni az útbaigazítást. Május 1én volt első népképviseleti gyűlésünk Balassa Gyarmaton. Gr. Ráday Gedeon, mint főispán, beköszöntött hozzánk. Az összegyűlt számos nép, nemes és nem nemes illedelmesen és testvériesen viselte magát. Csak az vala még óhajtható, hogy egy két régi ellenzéki tag egy olly egyén elleni kifakadással, kinek még saruja kötelékeit sem méltók megoldani, a szép csendet ne zavarták volna meg. Bizony népünk tőlök nem sok szépet tanult. Testvériség a mostani jelszó. Ne legyen ez csak papiroson írva, hanem szivünkbe is vésve, és tettekben kifejezve. Az uj törvények elolvastattak, és amennyire lehetett, a népnek megmagyaráztattak. A népet kevésbé érdeklő törvényeknek csak szakaszi nevek olvastatott föl. Midőn a papi dézsmára jött a jegyző, néhányan épen nem akarták ezen szakasz czikkeit fölolvastatni. Miért ? Igazán följajdúl minden igazlelküben a szív, midőn látja, mint akarják némellyek akadályoztatni, hogy a nép illy törvényhatósági ünnepéllyel ne jőjön annak tudására, hogy az egyházi rend — minden kárpótlás nélkül — önkint tévé a haza oltárára e szép áldozatot. Midőn a nép közül ezen czikkre ,,éljen“-t kiáltának nem kevesen, miért akarák némellyek ezt ellenkiabálásokkal elfojtani, kik a haza oltárára tán még egy krajczárnyi áldozatot sem tettek soha ? Legyünk igazságosak, vagy legalább méltányosak. Vigyázzunk, és ne fojtsuk el a népben azt, vagy ne adjunk a népben rosz irányt annak, mi még jó van benne. Ámíthatjuk a népet, csak azután önfejünkre ne nőjön az ámított nép. Az eddig működött főválasztmány befejezettnek jelentvén munkakörét, lelépett, és megválasztatott a népképviseleti nagy bizottmány. — Ezzel csendesen elszéledtünk. Nógrádban átaljában csend uralkodik. A nép senkit sem háborítva és senkitől sem háboritatva, munkája után jár. Csak a katonáskodástól látszik egy kevéssé idegenkedni; de majd azzal is megbarátkozik.— Adja a magyarok istene, hogy hazánk minden vidékéről illy csendhireket halljunk! — téntek még más kedvező intézkedések is a kapcsolt részek irányában, mellyekért Bunjik Józs., a mostani elégedetlen töredéknek alsótáblai követe, küldőinek háláját fejezé ki; a pesti középponti bizottmány testvéri egyetértésre hivátél egy proclamatióban a horvátokat, és végre ugyanez okból küldöttség is rendelteték Zágrábba a fővárosból. És mindezek minő viszhangra találtak a Dráván túl? Az alkotmányos horvátok örömmel szemlélék a martiusi eseményeket, azon szabadsági elvek diadalát látván kifejteni, mellyekért soká küzdöttek; az ilir pártról, miután a bécsi bureaucratiában hatalmas támaszát elveszté, remélni lehetett, hogy a magyar nemzethez csatlakozandik, az újon nyert szabadság fája alá; történtek is némi kibékülések a két párt közt, de csakhamar előállott az ármány, hogy száműzze a békét H.orsz. határaiból. Az ilir párt egyik hatalmas protectora, gr. Kolowrat, végvonaglásában is a magyar szabadság megdöntésére törekedett. Gaj dr., a Kolowratféle iskola kibérelt tanítványa, kir. tanácsossá neveztetvén, csakhamar Zágrábban termett, és összehiván mindkét pártot, kibékülés ürügye alatt a „Dvorana“ban (ikrek gyülhelye), beszélt egy hatalmas sláv birodalomról, nyíltan, leplezetlenül, százak hallatára; „a dynastia nevében ellenforradalomra hivá fel H.orsz. polgárait, kijelentvén, hogy Bécsben számos nagy urak, excellentiások, méltóságosak járultak hozzá, könyörögvén, hogy, miután koldusokká lettek, csak ő mentheti meg őket. Az árvái, liptói, trencsini tótok csak alkalomra várnak, hogy a magyarok ellen felkelhessenek. Ki kell, úgymond, az ázsiai aristocratákat — (már minket) — az országból hajtani; meddig ezek fognak rajtunk zsarnokoskodni, szabadok nem leszünk.“ Gúnyokkal illeté a ministerelnököt is. Az alkotmányos horvátok eliszonyodtak a legfeketébb polgári bűnön, és az ilirek fenyegetései közt hagyák oda e helyet és várost, hogy éltöket megmentsék; egy találkozott csak, kit Gajnak a robot visszaállitása fejében elszéditni sikerült. — Mindezeket egy szem- s fültanu mondá el nádorunknek s a ministerelnöknek, minek következtében Zágrábba küldetett a zágrábmegyei főispán Pozsonyból, de mit sem tett, sőt maga hirdeté, hogy a ministeriumnak buknia kell. Következtek azután Gaj tanai, a proclamatiók, harezrahivó gunydalok, lázitó czikkek sat. Majd Gaj vezérlete mellett egy — többnyire után útfélen öszszedegetett egyénekből, kik a zágrábi káptalan és zsidóközségtől kicsalt pénzen illr costumeba öltöztettek, alakított küldöttség indult Bécsbe, mellynek a nemzet nevében előadott petitiója szakadást czéloz. Eljárásuk eredménye köztudomású dolog, semmi; a féktelenkedés tehát folytattatott. A felfegyverzett nemzetőrség, mellynek a rend és szabadság felett őrködni kötelessége, után útfélen hirdeté a halált azokra, kik soraiba nem állanak és az ilir fanatismust nem osztják ; bizonyos Ochidh Péter a zágrábi közbátorsági bizottmány ülésében nyiltan kimondá, hogy a nemzetőrség csak azok személyes vagyona felett tartozik őrködni, kik az ilir párthoz tartoznak ; a személy- és vagyonbátorság felbomlott, sokan kénytelenek voltak elköltözni az alkotmányos polgárok közül. — Kineveztetik b. Jelacsics József bánnak — azon egyén, ki, mint a báni ezred ezredese, az egész ezredet ilirizálta, mint ilirizó a magyarok ellen irt gúnydalairól ismeretes; és e bán, mihelyt Zágrábba jött, még hivatalos esküjét sem tette le, még hivatalába nem is igtaztatott, igazolta az „Oesterreichischer Lloyd“ azon tudósítását, miszerint K. Jelacsics H.ország dictatorává neveztetett. Azonnal rögtönitéletet hirdetett azokra, kik „a nemzetiség pártolói (Gaj et Comp.) ellen lázitanának.“ Eddig Magyarországon s a kapcsolt részekben Magyarország nádora szokta adni a rögtönítélő bíróságot a törv.hatóságoknak. Most Zágráb megye számára Gaj didtálja a törvényt, és ha az exequens is ő lesz, úgy a „nemzetiség pártolói ellen lázitók“ féle kifejezésnek igen széles értelme lesz. — A bán — ki az ország levéltárnoka Kussevich Aurél ellen, mivel az ilir párthoz nem tartozott, nyomozó bíróságot rendelt a levéltárnok ellenségeiből — egyszersmind az egész határőrvidék és zágrábi katonaság főkormányzója, kezében van tehát az erős hatalom, és katonai parancscsal és szuronyokkal fognak ezentúl kormányoztatni az alkotmányos polgárok, melly végre a körösi határőrvidéki katonaság már Zágrábba is rendeltetett. — És mindez a dynastia megmentésére történnék? — Horvátországban a fejedelmi szó szentsége meg van sértve, törvény, jog és szabadság eltiporva. B. Jellacsics J. bán Magyarország nádorában a kir. helytartót el nem ismeri, nem ismer magyar felelős ministeriumot; neki csak Gaj tanácsára és a horvátok vak engedelmességére van szüksége. Hogy tehát a rend és szabadság H.orsz. fenálljon, hogy az alkotmányos polgárok számára, kik a Magyarországgali kapocs mellett most vittak s vrnak, biztosíttassák, hogy a Dráván túl engedelmesség eszközöltessék, önérdekünkben a kir. helyt, és kormányunk iránt — Jelacsicsot rögtön el kell mozdítani. * — Egy levelet kaptunk, mellynek olvashatlan soraiból csak azt süthettük ki nagy ügygyel bajjal, hogy a Nemz. Újság cameleon. Az aláírás helyén egy oroszlán fekszik, tollhegygyel rajzolva, és mellette e szavak: Ne bántsd a magyart! — Olvasható és névvel ellátott levelet kérünk az írótól, ki valamit közöltetni akar. *) A mint halljuk, ő felsége már ki is adta a parancsot, hogy a bán a magyar ministerium parancsainak engedelmeskedjék. — Szerk. Stirfuzér. — A P. Hírlap szemléje a horvátországi mozgalmak felett, lényegében ez. Tény az, hogy a törvényhozás a lejalitás és méltányosság alapján intézkedett Horvátország irányában; kimondatott, hogy a törvhozás nem akarja a magyar nyelvet a horvátokra erőszakolni, és e nyilatkozat a ministérium útján közöltetett is a horvátokkal; tör