Budapesti Hiradó, 1848. január-június (723-875. szám)

1848-03-07 / 779. szám

Kedden 779. Martius 7. 1848. BUDAPESTI HÍRADÓ Előfizethetni Pozsonyban a* kiadó-hivatalban, ventur-uteza* Zierer-házban 114. szám alatt földszint, és Pesten hatvani­­utczai Horváth - házban 583­. szám alatt földszint és min­den kir. postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba és kül­­­­földre menendő példányok csak a bécsi császári királyi fő­­postahivatalnál rendeltethetnek meg. Ezen lapok hétfőt kivéve na­ponkint jelennek meg. Előfize­tési ár félévre Pozsonyban és Pesten helyben boríték nél­kül 7 ft, postán borítékban he­­tenkint kétszer küldve 8 ft 24 kr, hatszor küldve 9 ft 12 kr. p. p. A hirdetmények minden négyszer hasábozott apróbetű­s soráért vagy ennek helyéért 5­0 p. kr, a kettős sorért pedig 10 p. kr. fizettetik. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Előléptetések. Banknóták. Országgyűlés. LXIXI. kerületi ülés mart. 6kan. (Tárgy : válaszüzenete a töröknek az úrbéri örökváltság ügyében). Igazítás. Megyék . K. S. Ivánnak Varasdmegye közgyűlésen tartott beszéde (vége). Budapesti hirharang. Külföld. Francziaország. Belgium. Oroszország. Németország. Hivatalos és magánh­irdeté­­sek. Gabonaár. Statuspapirok és részvények árkelete. HAGTABORIXÁG és MIMDBIJY. A nmg. magy. udv. kincstár az ungvári számtartóhivatalnál megüresült másodirnokságra Froshh Keresztélyt, praefectoratusi díjtalan gyakornokot alkalmazta; továbbá az orsovai megüresült harmanczad-ellenőrségre Pregszler Ferencz ottani első har­­minczadhivatali írnokot, úgyszinte az újvidéki megüresült harmin­­czad- és sóbeszedői állomásra Á­rvay Józsefet központi gazdasá­gi ellenőrzi végre a pesti kir. sóhivatalnál megüresült ellenőri ál­lomásra G­a­­­s­z­­­e­r György bajai sóbeszédét érdemesíté. A POZSONY martius 6. A banknoták. Ezen csinosan benyomtatott, finom kis levélkék annyi pengő pénzt képviselnek, mennyi rájok írva van, mit az aláiró bankigazgatóság a bemutatónak minden időben kész, kö­teles kifizetni. Tehát a pengő pénznek teljes hatalmával , egész bűvös erejével bírnak. Mekkora e hatalom , milly ellenállhatlan e bűvös erő! azt tudja mindenki. — De a pengő pénz e hatalmának két nagy ellensége van, mellyek mind az ő belső természetében feküsznek. Egyik az, hogy lassan kint elkopik és igy semmivé lesz vele együtt a benne rejlő hatalom is; másik az, hogy az ember nem vehet be­lőle sokat magához, nem hordozhatja magával egész ha­talmát ; pedig ki nem szeretne, vagy nem kénytelen ollykor annak egész erejével föllépni? Azért már rég igyekeztek is az emberek olly módokról gondoskodni , miáltal e hatalmakat könnyen hordozhatóvá és fogyat­kozástól mentté tegyék. Ezeket a bankjegyekben és más hasonló érték-képviselő papirosokban találták fel, mellyek által azoknak hordozói utasitva vannak, hogy itt meg amott, ha épen szükségük van rá, felvehetik érezpénz­­ben a rájok irt summát. Ezen találmány már olly régi , hogy korát bátran a civilisatio kezdetére tehetjük, a melly előttünk még homályban van ’s abban is fog maradni mindig. — A chinaiakról már kisütötték a tudósok, hogy bankjegyekkel éltek , az atheneieknek pénzváltóik voltak ’s ennél fogva már birniok kellett valami képviselőjével az alkalmatlan érezpénznek, a közép idő köztársaságai, mint folytatói a hajdankor civilizatiojának, mint a bankjegyek új feltalálói ismeretesek. De csak korunknak volt fentart­­va, midőn a physikai és szellemi közlekedés olly roppant haladást tett a népek közt, ezen széles kiterjedése a min­den értékek mérője (az éretpénz) ezen representánsainak. De nem is volt soha olly nagy szükség rájuk, mint most. Mert volt e a világ valaha olly dús, mint most ? bizonyára nem. Midőn hajdan csak egy két világrész dicsekhetett gazdagsággal, most az mindenütt el van terjedve. A népek hadakozókból munkásokká lettek; izzadásuk gyü­mölcsei olly sokfélék és roppantak, kereskedésük olly gyors , kiterjedett és tömeges, hogy a képzelődés is alig birja átölelni. — Ezen nagy kereskedési forgalma a világ különböző tartományainak egymás közt, valamint a még terjedelmesebb belforgalom képzelhető sem volna papi­rospénz nélkül. Mert ha érezpénzben kellene megtenni minden fizetéseket az országoknak egymástól még leg­távolabb eső vidékeire is , olly költséges lenne a szállítás, hogy a kereskedési áruk vásári értéke tetemesen növeked­nék; megdrágulván a termékek, fogyasztóiknak száma csökkenne; apadván a fogyasztás csatornái, meglassulnék a termesztés folyama; hanyatlásnak indulna az országok gazdasága, hatalma, a közjóllét és elvégre a civilisatio. A­ki egy csapással semmivé tudná tenni a forgalom ezen kényelmes közvetítőjét, az ugyanazon csapással vetne vé­get a világ civilisatiojának. Szürkületében állnánk a bar­­barismus éjjelének és a szegénység azon állapotára jut­nánk, mellyet most már nem ismerünk ’s elviselni nem is tudnánk. A bankjegyek használata már szokásává vált Eu­rópa népességének ’s kivált a mi hazánkénak. — Nem szeretnők, hogy volna csak egy olvasónk is , ki azon nagy kényelmet ne ismerné saját tapasztalásából, mi­szerint egész vagyonúnkat is, ha tetszik , oldalzsebünk­be , egy lapos tárczába szoríthatjuk. — Nem hiszszük , hogy csak egy is volna, ki meg ne barátkozott vol­na e rövid és világos értelmű, nyirt levélkékkel , mely­­lyekért néha annyit izzadunk, annyi kint és gy­ötrelmet adunk; de másfelől ollykor fel ne dobogott volna kebele azon bizodalmasságon, mivel hozzánk szólanak is azon­­ biztosságon, mivel a kin- és gyötrelemért viszont annyi­­ élvet és gyönyört ígérnek. Nincs semmi ok, mi ragaszko-­­­dásunkat irántok megtágíthatná. Mert ma tudtunkra, Európában minden jegykiadó­ bank olly lábon áll, hogy­­ forgásban levő jegyei vagy pinczéjében fekvő vert pénz­zel és nemesércz-rudakkal, vagy, legfeljebb l/t éves lejáratú, legbiztosabb, keresett váltókkal, ’s részint ka­matozó statusadósságlevelekkel ’stb. vannak fedezve; egy­­ jegyük sem forog kézen, minek megfelelő érték nem fe­­­­külnek a pinczében vagy a tárczában. Annál fogva min­­­­den jegy méltán követelheti birtokosától azon bizalmat, mellyel eddig hozzá viseltetett. Ha azt megvonja, legelőbb­­ magának árt vele ’s aztán felebarátjának, kit hasonló bi­zalmatlanságra ösztönöz ’s végre az egész társaság­nak , melly ha bizodalmát a forgósági jegy iránt elveszti, egész gazdasági és birtoki állapotját romlás­nak teszi ki. Mert mi következik, mikor ezen bizoda­­lom és hit megrendült ? Minden birtokos igyekszik meg­szabadulni jegyétől ’s ennélfogva névszerinti értékén alól is túladni rajta, ’s mivel alig van tagja a társadalomnak, melly ezen categoriába ne tartoznék; egy általános bank­jegy-árverés következik; a forgóság ezen jegyének becse leszáll, az érezpénzé felhág ’s a pénz megszükül; az ipari vállalatok, nem lévén mivel táplálkozzanak, meg­akadnak ; a vállalkozási szellem, az értékek bizonytalan­sága és ingadozása miatt, kihal, munkátlanság, ínség és nyomor állanak be, forrási minden roszüknak, mig végre az egész társadalmi rend felfordul. — Azért, ki ezen bi­zodalmát megrenditi, vagy hamis speculáns és a zsebvá­gók categóriájába tartozik *), vagy nem tudja, mit cse­lekszik. De hiszen a bankban, mint mondok, minden jegynek megfelelő értéke fekszik biztosságul. Úgy van, hanem ennek egy része nem realizálható minden pillanatban, és így, ha valamelly bankra, mielőtt minden értékeit reali­­sálhatta volna, minden jegyeivel rárohan a bizalmában megrendített nép, természetes, hogy mind be nem vált­hatja. De minthogy egyfelől ezen egyszerrei rárohanást képzelni alig lehet, másfelől pedig a bank, értékeinek rea­­lisatiójában, ha szükségét látja, folyvást előhalad, az is természetes, hogy bizalmatlanságra oknak még árnyéka sincs. Mindamellett is, hamis speculánsok könnyen idéz­hetnek elő nyugtalanságot csalfa manoeuvrejeikkel, hogy a zavarban halászhassanak ; a népet bankjegyeitől, kön­nyűszerrel, megfoszthassák ’s végre ostobaságán neves­senek. Egy szóval: a bankjegyek iránt épen olly szükséges és hasznos a hit, mint a vallás legfőbb hitágazatai iránt. A ki ezen hitet megvesztegeti, az bizonyosan elérte azt, hogy a nép szerencsétlen, boldogtalan legyen, a nélkül hogy azon hitágazatok, azon értékek valódi voltát meg­döntötte volna. — Országgyűlés. EXIX. kerületi ülés mártius­­sikán. (Elnökök: Cserna K. és Tomcsányi J. Fehér és Békés követei; j­e­gy­z­ő: Szentkirályi M.; t­á­r­g­y: válaszüzenete a magos főrendeknek a k. k. előadások 7ik pontja — az úrbéri örökváltság tár­gyában.) Cserna K. elnök: Bemutatja gr. Széchenyi Istv. véle­­ményes jelentését a Tiszaszabályozás ügyének kifejlődéséről, melly felolvastatván, a közlekedési ügygyel foglalkozó választ­mányhoz utasitatott. Bemutatja továbbá a barsi követek iga­zoló nyilatkozatát, melly a petitionalis választmányhoz téte­tett át. Ko­ssuth L. Pest köv.: Abauj vármegyéből hozzá be­mutatás véget küldött 87 nemes által aláirt petitiót nyújt be, melly a főispáni helyettes és az alispánok elleni panaszokat tartalmazza. A petitionalis választmányhoz utasitatott. Gr. Andrássy M. Torna köv.: Küldői meghagyásából üdvözlő válaszfeliratot indítványoz. (Mosolygás.) Szentkirályi M. jegyző : Az úrbéri örökváltság iránti főrendi választ olvassa fel. Kossuth L. Pest köv.: Úgy látszik, hogy a forr. ize­­netei azon typust viselik magukon, mint mikor az Írás szerint az­­ ember az új emberrel küzd é s a diadal még egyiknek részére sem dőlt el; úgy látszik a sorr. Taleyranddal tarta­nak, miszerint a beszéd inkább arra való, hogy az érzelmeket és gondolatokat eltitkolja. Kínos hermeneutikai búvárkodá­sába került, mig a jelen izenetből kimagyarázhatta azt, mit akarnak a forr. ’s azt a mit nem akarnak. Ha az országos választmány azon után indilna el, mellyet a sorr. ajánlanak, annyira el volna halmozva teendőkkel, hogy az örökváltságból nem lenne semmi. E térre őket követni nem akarja, főkép most, midőn nem tudhatni, meddig lehet az időt használni. " Nem ereszkedik annak taglalásába, mennyiben alaposak a fo­rró ástal érintett akadályok, és csak azon következetlenségre figyelmeztet, hogy midőn egy helyen a kényszerítő törvénynek elvben elfogadtatását tanácsos­ és czélszerűnek nem tartják, más helyen hozzájárulnak, hogy a kiküldendő országos vá­lasztmány kényszerítő törvényt is tervezzen bizonyos esetek­ben. Lényegesen különböznek a magas forr­­abban, m­ikint a választmány kiküldetésében megegyeznek ugyan, de előbb a létező akadályok elhárítására, a tökéletes kármentesítés fogan­­ natos teljesítésének biztosítása végett egy részre hajlatlan­­ bíróságnak alakítására hívják fel a figyelmet, miután nem ide-­­ genek attól, hogy a melly jobbágyközség tökéletes kárpótlást­­ adni képes, tartozásainak megváltásában ne gátoltassék. Szóló­­ elismeri, hogy az úrbéri elkülönözésrőli sikeres gondoskodás, az úrbéri út rövidebbre szabása ,stb. ez országgyűlés teendői közé tartozik; de hogy ezek nélkül az örökváltság tárgyában *) Monják, hogy Győrben, Trencsinben sőt még itt is né­­melly hazai pióczák 13—14 húszason kezdették árulni az öt­­tásokat ’s ezáltal a népességet megrémítvén, annak sok bank­­jegyét jó olcsón szedték be, hogy aztán Bécsben teljes pengő értékkel fizettessék ki maguknak, intézkedni ne lehessen, ezt el nem ismeri; ’s azon szempont­ból indulva ki, hogy a­hol egyéb akadály nincs, mint a földes­­úr nemakarása, ez elhárítandó legyen; nem kiván arról szó­lani, mit tanácsos a terrnék visszaszenni; mert az idő jeleire ’s a körülményekre tekintve úgy véli, hogy nem elég csak engedményeket vinni haza a nép számára, hanem terheibeni osztakozást. Mennyiben tehát a két tábla közt elv talál­kozás létezik, ezt felhasználtatni kivánja. A sorr. hozzájá­rulnak ahoz, hogy a melly jobbágyközség magát megváltani képes, az tartozásainak megváltásában ne gátoltassék. Mel­lőzve minden küldöttséget, e részben törvényczikkelyt kiván­alkoztatni, mellynek alapelveit a következőkben adja elő. A m. sorr. a szabad egyezkedésnek a lehetőségig tág tért kíván­nak nyújtani. Szóló sem kivánja ezt el­zárni , ezért első elv gyanánt indítványozza, hogy, hol a közlegelő elkülönözése tel­jesedésbe nem ment, vagyha igen, de a jobbágyok a legelőt egy tömegben bírják, avagy olly földdel bírnak, melly az úr­béri állapothoz nem tartozik, — itt a föld­beli megváltás­nak szabad egyezkedés utján legyen helye, mellyet az 1840 . 7. t. sz. szab ki, úgy hogy a megyétől az egyezkedés ne a consiliumhoz, de egyenesen a helytartótanács úrbéri osztályá­hoz menjen feljebb. Ezen felül azon elvet kivánja felhasznál­tatni, hogy hol illy lépés történik, a kisebbség a község több­sége akaratának hódoljon. — A pénzbeli váltságra nézve hármat kiván biztositatni. Ha valamelly jobbágy a kilencze­­det magban ’s a robotot pénzben akarja megváltani, ezt tennie szabadságában álljon. Ha a dézma ’s 9d. és robot fejében évi földbért a becslés szerint fizetni kiván, ez is hatalmában álljon. Végre, ha az illy evaluált summa tőkéjét letenni hajlandó, ezt a földesúr felvenni tartozzék. Ezúton el volna érve a czél, hogy kinek ereje és akarata van, az úrbéri viszonyból kibontakoz­­hassék; el volna érve az, hogy ki a tőkét letenni nem képes, úrbéri tartozásai adóssági viszonynyá változnának át, a­miben nagy nyereség fekszik. Már most csak azon kérdés forog fen az evaluatióra nézve, melly utat kívánnak ? Szóló az úrbéri tartozások összegének tisztába hozatalát országszerte tartja szükségesnek véghez vitetni, és kívánja, hogy ezen előkészület a státus részéről történjék. Megyénkint küldetnének ki vá­lasztmányok, a földesur és a jobbágyok helységenkint nevez­nének tanukat, a földesur választana a jobbágyok által neve­zettekből és viszont, ’s ezek tennék meg a becslést, mellynek alapjául lehetne 10—12 évi diametralis calculus szerint árt meghatározni. —­Ezeken kivül egy szakaszba iktatni ki­vánja, hogy ne csak a szorosan véve úrbéri, de bármelly né­ven nevezendő helységek, magokat megválthassák, ’s e­nnak volna legnagyobb hatása, mellynek engedelme mellett egy pár év alatt legalább félmillió nép lenne szabad. Ezen felül ki­mondatni kivánja még azt, hogy a zselléri tartozások váltság alapjául nem szolgálhatnak. (Helyeslés.) T­ormássy János Békésmegye köv.: Hogy az örökvált­ság átalános sikerének több nembeli praemissái vannak, és hogy ezen fontos kérdésnek gyökeres tárgyalhatása végett több más kérdéseket is tisztába kell hozni és elintézni, nem szenved kétséget, a­mint ez a forrdi üzenetben is érintve van. Ha csupán abból állna a baj, hogy mind a földesúr, mind a jobbágy örömest szabadulnának egymástól, de a váltsági ár felett megegyezni nem tudnak, tisztán állna a dolog , hogy tehát a váltsági öszveg határoztassék meg. Ha csupán az gá­tolná a sikert, hogy ime már meg is egyeztek a földesúr és jobbágy egymás közt, de a földesúr pénzt kíván, a jobbágy pe­dig fizetni nem tud , természetesen nem lenne egyéb teendő, mint fizetési képességet eszközölni számára. Azonban nagyon csalatkozik, ki azt hiszi, hogy az örökváltsági operatiót csak ezen két kérdéssel rövid uton és hazaszerte bevégezni lehet. Csalatkozik, ki azt hiszi, hogy a közálladalomnak sem­­mi egyéb teendője nincs, mint a fizetendő öszveg kitudhatása végett kulcsot készítni, és jutalmas feltételek alatt pénzt sze­rezni a jobbágy részére. Úgy­szintén csalatkozik az is , a­ki tapasztalván, hogy az 1840ik évi permissiv rendeletnek ke­vés a sikere, azon meggyőződésben van, hogy egyedül a köte­lezés elvének a dolgot kezdeni és bevégezni kell,­­ és akkor aztán minden rendben lesz. Magában még ez nem elegendő az óhajtott foganatra nézve. Hasonlóképen áll a dolog a bank­intézet iránt is, a­mit a gyorsabb siker különösebben látszik ajánlani, de a­mi magában is nehéz kérdés, ha pedig az örök­­váltsághoz köttetik, akkor két nehéz kérdésnek egyszerre a megoldása áll előttünk. Vannak itt több dolgok, mikre nézve előbb tisztába kell jönnünk, így p. o. a birtok­közösség eltör­lése, mostani egyoldalú adórendszerünk változtatása, a pro­­portio jóvoltának egyes jobbágyokra is leendő kiterjesztése, rövidebb úrbéri eljárás, a tagosítás átalánosabb alkalmazása iránti intézkedés, és több efélék — a­miket míg el nem intéz­tünk, nem fog az örökváltságnak hazaszerte átalános sikere lenni, bár meddig panaszkodjunk is a földesurak önzése és jobbágyok elfogultságai ellen, mert minden igyekezetünk mellett nem lesz a népben átalános ösztön az örökváltságra, vagy ha lenne is, míg más oldalról nem segítünk a dolgon, nem lesz reá elegendő képessége. — Hosszasabban is lehetne ezekről szólni, mert szóló meg van győződve, hogy ha az or­­szággyűlés belátta szükségét annak, hogy az 1840ik évi ren­deletnél tovább menjen, először is az eddigi siker akadályaira nézve kell tisztában lennie, mert orvosló szerekről csak úgy fog gondoskodhatni, ha a baj iránt tudja tájékozni magát. Miután azonban Pest megye követének felszólalása oda czéloz.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék