Budapesti Hírlap, 1854. június (434-456. szám)

1854-06-01 / 434. szám

Pest, Csütörtök,­ HIVATALOS KÉSZ. A cs. k. pénzügy­minister a pozsoni, soproni és nagyváradi cs. k. pénzügyigazgatási osztályok fő­nökeit, dr. Pr­e­n­n­e­r Ignácz, Mittis lovag és Kés­z.J­e­r­ffy János cs. k. üdv. tanácsosokat az ot­tani adókerületi bizottmányok főnökeivé kijelölte. pénzügyi műkö­­ dEMHIVATALOS RÉSZ. PEST, máj. 31. i. b. A f e b r. 23-k i d é­s. II. Azon előny, mit az állam pénzügyei a kényszer forgalommal felruházott kincstárutalvá­nyok beváltása következtében nyerendnek, nem ugyan rögtön i­s közvetlen, a mennyiben maga a tényleges jegyforgalom csökkenést azonnal és e rendszabály által nem szenved; azonban, ha, mi­­­kép előbbi czikkünkben megjegyzők, az állam hitelét, mint egy banktársét, nem fogja többé az értékhullámzás gyengíteni, már ezen szilárdított hitel erejénél fogva, de különben más — az állam hatalmában álló eszközök által is könnyen oda vihetni a dolgot, hogy a forgalmi módok és szük­ségletek, a név szerinti és valódi érték közt az óhajtott arány ismét helyre álljon. Úgy hiszszük, nem csalódunk,midőn azt állít­juk, hogy az ismeretes két üdvös intézkedés u. m. a febr. 23-ai szerződés, és a sorshúzással ösz­­szekötött 50 milli­rtnyi kölcsön iránti pénzügymi­­niszeri rendelet (mart.4) egyesült hatásának lehet és kell azt tulajdonítani, hogy az európai államok külforrásait igénybe vevő keleti kicsis és a min­denütt uralkodó drágaságnak közepette, azon stádiumban, midőn a cs. birodalom magas kor­mánya szintén szükségesnek tartotta már a kö­rülmények által parancsolt komoly intézkedése­ket tenni, a forgalmat fenntartó jegyeknek foly­tonos azonegy mennyisége daczára, utóbbiaknak árkelete nagyobb mértékben alá nem szállott. De nem elég azt eszközölni, hogy az árkeret alább ne szálljon­ szükség azonkívül a közértéket szilárd alapjára visszavezetni. Tudnivaló, mikép az összes pénzgazdaságban nincs ingatagabb hi­tel annál, mit ez az államtól szokott kölcsönözni, s azon forgalmi eszköz, mely ez alapon nyugszik, nem bír ama biztossággal, mely a közérték foly­tonos szilárdságának megőrzésére kívántatik. Mert mondtuk már, mikép az állam feladata épen nem az, hogy a bankügyletek tömkelegébe bo­csátkozzék. Csak felügyelnie kell, hogy a forgalmi szükségletek mindig födözve legyenek,s az államra vagy egyesekre nézve káros visszaélések ne tör­ténjenek. Magának a forgalomnak érdekében fekszik tehát, hogy az állampapírpénz mielőbb eltávolíttassák. E rendszabály végczélja a valutajaví­tás. A febr. 23 -i szerződés kaput nyitott e ja­vítás mezejére lépni. Bizonyos, hogy ezt csak a bankjegyekké változtatott állam­jegyek megsem­­mítése eszközlendi, mert a status, míg csak e be­váltott jegyek létezendnek, adósa marad a bank­nak, mi ugyan kevésbbé kényelmetlen, mint ha millió hitelezője lenne, de mégis csak teher a státuson, mindaddig, míg az utolsó fillér le nem rovatott. És midőn ez utolsó fillér lerovatott, ak­kor az­­értékj­avulás kétségen kívül bekövetkezett Tudva van, mikép ez adósság lerovására az államigazgatás a febr. 23-ai szerződésben éven­­kénti legalább tíz millió ft fizetését köti le, sőt körülmények szerint nagyobb összegek fizetését is ígéri, s e czélra az állam vámjövedelmeit je­löli ki. A kátforrás tehát a fönn említett adósság le­rovására ki van tűzve, s ekkép az egész pénzügyi működés következményében a státus-költségve­tés gondjai közé sorozva. Ha ennek folytán de­ficit ered a költségvetésben, akkor azt természe­tesen vagy nagyszerű takarékossági rendszerrel helyre kell hozni, vagy új segélyforrásokról gon­doskodni. Amarról, az államnak mindinkább növeke­dő szükségletei mellett,aligha lehet szó,­tehát ú­j segélyforrások nyitásához kell folyamodni, s biz­ton hihetjük, mikép az errőli gondoskodás most az államkormány figyelmének egyik legkiválóbb tárgya. E feladatát teljesíti tehát a székvárosi sajtó midőn ez idő szerint e nagy kérdés körül világos­ságot hinteni törekszik. Legtekintélyesb közlö­nyök az államjavakat tekintik e segély leg­biztosb kútfejéül, s mig némelyek azok egy ré­szének eladását, mások ismét haszonbérbe-adatá­­sukat szorgalmazzák. Valóban érdekes a komoly megfontolás e nyilatkozatait olvasni, melyek csak irányban és nézetekben térnek el, de mind azon egy czélt: a birodalmi pénzviszonyok hatályos rendezését óhajtják. Pillanatig sem kétkedünk, mikép a magas államkormány bizonyosan azon eszközhöz nyil­tand e viszonyok végleges s erőteljes rendbeho­zására, mely az állam czéljai s érdekeivel legna­­gyobb ö­szhangzatban fog állani. Levelezések. Becsű máj. 30. A Néhány nap előtt (24-bén) közöltetett Austria e Poroszország részéről a köztük kötött szerződvény a frankfurti szövetséggyűléssel, mely is azt a választmánynak tárgyalásul adá ki. Való­színű, hogy az nem fogja előbb tanácskozás alá venni, míg a bambergi értekezlet, mely f. hó 26-kán véve kezdetét, be nem fejeztetett, s az illető kormányoktól ennek­­ nyomán utasítások nem érkeztek. A bambergi értekezletről elég­gé értesülve van az olvasó; ezen egyik közép­német állam státusférfiától keletkezett és léte­sített eszme csaknem európai nevezetességre jutott, s a világ szemeit is magára vonja; czélja — röviden kifejezve — önállóságát s ha­talmát kimutatni s megőrizni azon német ha­talmasságoknak,melyeknek arra legnagyobb szük­ségük volna, vagy is melyek abbal szűkölködnek. A bambergi küldöttek bizonyosan német alaposság­gal azt vitatandják, vájjon megegyezik-e az ő államaik souverainitásával, háborúba keveredni akaratuk ellen ? s vájjon Austria és Poroszország igyakarata lévén, lehet-e nekik más akaratuk ? s végre, ha már máskint nem lehet, mint az aus­­triai-porosz szerződéshez lépni, mily itt legkevésb kötelező erejű s következésü : a szövetségi ha­tározat általi, vagy külön hozzájárulás útja? hogy szövetséget ily — még valaha következ­ményeket maga után vonható — kitűnő életké­pességgel s erővel fölruházni hajlandók leendő­­nek-e, előre is megjósolható. Azt azonban, hogy oroszhoz hajló Separatismus működött a b­a­m­er­ni összejövetel létesítésén, nincs okunk föl­tenni. Bajorország, igaz, a­mint látszik, igen is melegen ragaszkodik Görögországhoz, s ez telje­sen érthető, ha az augsburgi Allgemeine által oly régen s annyi tudakossággal ajánlott „byzan­­czi császárság fölelevenítésének“ eszméjét azon állapottal összevetjük, melyben a görög királyság elenleg van, s még jövőben lehet, de a nyugati hatalmak kedvetlen hangulata daczára is lehetet­len, hogy München és Augsburg státusférfiai, értjük, kik Athénéből Stambulba akarják vinni a görög trónt, elfeledjék, hogy Paskievics netáni győzelmei még kevesebb kilátást nyújtanának ez ábrándos terv kivitelére! Az államjövedelmek s kiadások közzététele óta ismét élénkebben foglalkozunk pénzügyeink­kel, s különösen újra fölmerült egy kérdés, mely­nek irányában régóta két párt létezik. Értjük az államjavak rendeltetését. Az államjavaknak mindig voltak buzgó tisztelői, kik azokat mintegy tartalék-kincstárt tekintik, s szemeiket félig be­hunyják azon kétségtelen tény előtt, hogy sem­mit sem jövedelmeznek­ a mi régi törvényeink is e szellemben irvák, (s maguk idején azok helye­sek is voltak) s hazánkban hajlandóbb is a több­ség a,,Presse“-vel tartani, mely az államjavak czélszerűbb kezelését óhajtja, de eladásukat el­lenzi­ — ellenben a másik — az újabb kor irá­nyát, a „Lloyd“ képviseli, s minden kegyelet nél­kül vitatja, miszerint e hasztalan portékán leg­jobb lesz túladni. Ha meggondoljuk, hogy állam­­ javaink — a vasutakat is hozzáértve — összes ál­lamadósságunk csaknem fele értékével bírnak, le­hetetlen elnyomni azon gondolatot, mit nem le­hetne mindent e roppant összeggel állami pénz­ügyeink javítására tenni! ? — de persze — fődo­log amiként? —, mily módon lehetne értéke­sítésüket eszközölni, hogy valódi értéküket való­ban meg is kapjuk ? hogy ily nagy terjedelmű ja­vak eladása által becsült s vételáruk ne csökken­jen, mi természet szerint a magánjavak becs­­árára is oly hatással fogna lenni, mely közgaz­dászatunkat tetemes zavarba hozná, é­s igy míg egy sebet gyógyítana, egy másikat ütne, a­mit az állam egyik zsebébe behozna, azt a másikon kivin­né! — a feladat nagy, de nem lehetetlen, megvitatása a viszonyok kényszerűségében van Míg a fekete-­s északi-tengerről csak igen gyéren érkeznek a diadalhírek, addig, mint a vi­szonyokat figyelemmel kisérő katonatisztek is ál­lítják, Szilisztria bevétele az oroszok által s egyáltalában előnyomulásuk föl nem tartóztat­ható. Sed quid hoc valet? felelet e kérdésre a porosz-austriai szövetség külön zárczikke. Az orosz fog diadalmakat aratni, semmi kétség, de igen gyümölcstelén­eket. London, máj. 25. Elapadt már ismét a könnyű s rövid há­­­borúnak kevés napok előtt oly igen élénk híte, s mindinkább fogy a biztos és gyors győzelemnek múlt héten oly vérmes reménye. . . „Dobrudzsá­ban az oroszokat a bekerítés égő veszélye fenye­geti.“ Ekként gondolkodtak nem kevesen, kik a Dunán átkelt orosz hadtest látszólagos veszteg­­léséből hamis következtetést vontak. „Odessza szétdúlt fészke az északi sasnak.“ Így vélekedett a többség Dundas­s Hamelin admirálok e tárgy­­bani hadijelentéseinek átolvasása után. „Szebasz­topol ostrom alatt nyög “ Ezt hitték sokan a mi­nister szavai után, melyek a két házban hirdették, hogy a fekete-tengeri egyesült hajóhad Szebasz­­topolba indul. „Kronstadtban „„Hannibal ante portast“­ kiáltás hallik.“ Ezt tartá sok könnyen­­hivő a lapok hitegetései után. „Sz. Pétervárott is érzik, hogy proximus ardet Ucalegon.“ E so­kakat felbiztató hírt hozá egy bizonyos Frederick Buknall, ki öt évig lakott az orosz fővárosban az ottani első angol kereskdőházzal összekötte­tésben, s kinek állítása szerint az orosz felső kö­rök igen is­ lehetségesnek tartják a birodalom székvárosának megtámadtatását, s a katonai ha­tóság több házat Sz. Pétervárott, melyek annak fontosabb részeivel szemközt állának, lerontatott a Néva partján, többeket pedig kis erősséggé vál­toztatott át. De csakhamar szürke fátyolt vont e szép képre a boszantó való. — A tegnap Dob­rudzsában veszteglőknek s betegségek következ­tében legyekként hulláknak hitt oroszok, ma Szi­­lisztria falait döngetik. Hogy a nyugati segélyhad az ostromlott vár segítségére nem jöhet, bizonyos, hogy Omer pasa a balkáni hegyláncz egyik kul­csáért, Szilisztriáért koc­káztatni nem fogja a Balkánok kapuját, Sumlát, szintén bizonyos. Ki­sebb erővel pedig, minőnek veszteségét a sumlai positio megérezné , alig indulhatna sikerrel a megszorult vár mentésére. Fel is adja ezért Szi­­lisztriát a kormánysajtó részéről a „Morning Chronicle“, az ellenzéki lapok sorából­­pedig a Daily News“, s valószínű, hogy e papiroson fel­­adatását azon várnak rövid idő múlva annak megtörtént elesése követendi.­­ Mióta a Tiger ladihajó kitűzött vészlobogójának ellenére az o­­desszai várágyuk által meglődöztetett s elfoga­tott, Odesszát szétdúlt fészeknek kevesen mond­ják. Osten-Lacken tábornoknak az odesszai bom­­báztatást illető bulletinjére Napóleonnak ez isme­­­retes mondását alkalmazá a nyugati sajtó: „Az oroszok nem csak az embereknek hazudnak, de az Istennek is hazugsággal áldoznak.“ De a Tiger elfogatása s legénységének eddig megtagadott kiadatása, melynek segítségére későn érkeztek meg a most Odesszát másodízben bombázó gő­zösök, azon meggyőződést ébresztő fel sokakban, hogy Osten-Sacken tábornoknak mégis sokban igaza volt, s hogy Odessza nincs megrongálva annyira, mint azt Dundas­s Hamelin hadjelen­téseikben írták. Legfeltűnőbb a dologban az, hogy az egyesült hajóhad sem első, sem másodízben nem támadta meg Odesszát azért, mert az ellen­séges város­i hadiállás, hanem mert az a par­­lamentárt­, s legközelebbről ismét a vészlobogón sérelmet ejtett. Ürügy ott, hol ürü­gyre nincs szükség, gyanús. Mintha Dundas - Hamelin csak katonásdit játszanának Odessza előtt. — Sze­­basztopol ostrom helyett csak ostromzár alatt tartatik. Ez utóbbi alá is csak azért vettetett, hogy a török hajóhad háborítatlanul foghasson Anapa, Gelendzsik és Szukhum-Kale cserkesz­­földön eső orosz várak lerontásának munkájához, valamint viszont e munka végzésében azért segíti a török flottát az egyesült hajóhad, hogy a neve­zett várak bevétele után Szebasztopol ostromát biztosabb sikerrel s erővel lehessen megkezdeni. Míg Dundas­s Hamelin admiráloknak elegendő szárazi erő nem álland rendelkezésükre;mig a tö­rök flotta ennek egyéb teendői miatt az egyesült hajóhadba bele nem olvasztatik; mig az oroszok Szebasztopol kikötőjéből a nyílt tengerre kiédes­getve nem lesznek, vagy mig annak módját ki nem találják, miként semmisíthető meg az orosz hajóhad a kikötőben, még mielőtt nagy szolgála­tokat tehetett volna a várnak, s miként kellene azt megelőzni, nehogy az orosz flotta akkor száll­jon ki nyílt tengerre, miután az egyesült hajóhad netalán meggyengül az ostrom nehéz munkájában, míg mindezek elérve nem lesznek, s az idő mind­ezt el nem hozta. Szebasztopolt ostrom alá nem lehet venni. így áll az Kronstadttal is, melynek nem csak hogy nincs kapui előtt az angol Han­nibal Napier,mint rebesgettetett, hanem azon nagy figyelmet gerjesztett hír is, mely szerint az admi­­rál összerombolta volna Gustavsvarn orosz várat, a finniai öbölnek egy oly pontját, mely Abótól Sveaborg s Helsingforsig uralja a tengert, ed­­dig élő hamisnak, vagy mindenesetre időelőttinek bizonyult be; a következő haditerv mégis, melyet a lapok e korán jött hírre építettek, helyes, és egyező lehet avval, mit Napier kigondolt. A Gottlandhoz közel eső sziget, melyen nagy kőszénraktár ál­líttatott fel, bázisa az angol hajóhad operatioi­­nak. E had egyik osztálya Rigát s az orosz-német tartományokat Polangentől Dágóig tartja ost­romzár alatt; másik osztálya a finn öböl déli partjai mellett czirkál; a közép s főosztály az öböl északi oldala felé tör utat lerontván egyen­­kint a várakat, melyek az öböl réveit s ágyú­­naszádokkal ellepett belső csatornáit védik s fe­dezik. Mig a belső csatornák színe megtisztítva az ellenséges csapatoktól nem lesz; míg e czélra Napier admirál elegendő naszádok- s kis gőzfre­­gátokkal el nem fog láttatni; míg a franczia ha­jóhaddal nem csatlakozandik; míg egy tekintélyes szárazi erő nem fogja az egyesült hajóhadat a bal­ti-tengeren követni, addig Kronstadt ostromáról alig fogunk valót hallani. Sz. Pétervár m megro­­hanása pedig csak azon esetben lenne valószínű, ha a középeurópai hatalmak s a dán és svéd kor­mányok határozottan csatlakoznának Anglia s Francziaországhoz. De erre ma ismét kevés a ki­látás, s mint látszik a kormányközlönyöknek is e részben nincs vérmes reményük. A mai „Times“ azon reményének kifejezésé­vel kedveskedik olvasóinak, mikép egy 18 év óta függő kérdés a közkívánat szerint fog megoldat­ni. Russell s Palmerston lordok fáradságának si­­kerülene egy rendes hadügyministérium alakítá­sának kivitele akként, hogy a hadügym minister mindenkor a kabinet tagja legyen, s Hivatal köré­be menjen át a hadügyi kormányzás minden ága. Igen feltűnt az, hogy a „Times“ Palmerston lordot, maga ellenségét jelöli ki hadügyminister­­nek, kinek erélye bár ismeretes, de aligha a hadi dolgokban jártassággal és avatottsággal bir. b Nlagjelenik • lap­­ hétfőt ■ • főbb finnepek utinl napokat ki­ttre , malndan nap reggel. IIS fizetési dl]: Vidékre: (él )▼­­ca: 10 írt., évnagyadra: S ír. *0 kr. Helyben, III- trra: 8 Irt., évnegyedre: 4 írt . & hirdetések fizeik­ h célozott lók­nak egyszeri beiktatfiaért 6 kr, több­szöriért pedig 4 kr, nfeal­tatik. — Egyes izém 30 pkr. BUDAPESTI Szerkesztői iroda van: Onzág-ut, 6. ez­­s. (Kunewalderhá*j 2-ik emeletben. IRLAP nSilkethetnl — b­e I y b­en a 1 a p­k­r a V 6 hlvitaUbzr, L a k 4 c ■ L. la társ könyvnyomdéjéban (Országút­enne» »«ríiorkjában,) vidéken minden es. kir. p­o­s­t eb­l.v a- s­a­tn­á­l. — Az eldfizetitt «ertalmaeS levelek a ezlm. lak­hely ■ atolflC posta feljegyzése mellett, a pénzzel ogyfitt bérmantasltve egyenesen akiadfi hivatalból a te? ■Kandók. . Junius 1-én* 1854, PEST, május 31. (Hírlapi szemle.) A minister „Zeit“ máj. 26-ki számában következő czikket hoz az austriai­­porosz szerződésről: „Az austriai-porosz szerződés előttünk fekszik. Ugyanannak a franczia s angol lapok általi köz­lése egyelőre még némi kételyeket támaszthat bennünk a szöveg hitelessége iránt, de a mi ab­ból eddig elő töredékesen tudomásunkra esett, oly igen összehangzik azzal, hogy a szöveget továb­­big igazinak tekinthetjük. A szerződés czélja, úgy mint a bécsi jegyző­könyvekben, mindenekelőtt a béke helyreállítása. Az erre irányzott törekvéseknek alapja legyen a török terület odahagyása az orosz seregek részé­ről. „Ha lehetséges *, mind a hét szerződő * hata­lom elkerül­ minden részvételt az Oroszország egy-, s másrészt Angol-, Franczia- és Törökor­szág közt kiütött háborúban, csak azon esetre, ha a sz.­pétervári kabinetet várakozás ellenére nem lehetne az orosz seregeknek a török területrőli önkénytes visszavonására bírni, alkalmazandók a pétezikk határozmányai. Ezen czikk szerint egyedül Austria (és nem Austria s Poroszország közösen) az, mely az o­­rosz császári udvarhoz nyilatkozatokat intézzen a végre, hogy „ő felségétől az orosz császártól kellő parancsokat eszközöljön ki,Törökországbani hadseregei minden további előnyomulásának fel­függesztése végett, valamint hogy teljes érvényű biztosítékokat nyerjen a dunai fejedelemségekbő­­li gyors kivonulás iránt.“ Hogy mikor teendő e fontos értesítés? nincs meghatározva. Mindeneset­re ez alatt az „ultimátum“ értetik, melyről utóbbi időben annyit beszéltek, de mely, a­mint min­denből látszik, eddig elő még nem intéztetett az orosz udvarhoz. Csak aztán, ha majd ez meg­történik, ha Oroszország arra választ ad és vála­sza nem nyújt „teljes megnyugtatást“ mind a két pontra nézve, — csak akkor nyuland egyik a szerződő felek kiszől (s ez valószínűleg Austriá­­nak van fenntartva) oly rendszabályokhoz, me-

Next