Budapesti Hírlap, 1855. január (609-633. szám)

1855-01-13 / 618. szám

Masurtupnál álló főhadhoz visszavonulni, az ott összegyűjtött összes csapatok oct. 23-kán hatá­jokba visszabocsáttattak. A török csapatok állapotáról a dunai feje­delemségekben és Dobrudzsában egy galaczi jan. 2­ki levél nem igen kedvezőleg szól. Omer paz­sa elmenetele óta az egyes, csapatparancsnokok közt a legnagyobb egyenetlenség uralkodik, s ily körülmények közt szerencsének mondható, hogy a szemközt álló oroszok őket legkevésbbé sem háborgatják, különben a vezérek e villongása miatt a török dunai sereg sorsa rövid időn teljes feloszlás lenne, mint azt az ázsiai seregnél ugyan­azon körülmények előidézték. Ezért­­Izmail pasa új főparancsnok megérkezését mindenki ó­­hajtva várja. Anglia, London, jan 8. A ,,Journal des Débats“ egyik jeles szerkesztőtársa John Lemoinne Londonból az angol ministérium helyzetéről így ír:,,Úgy hiszem, épen a parl­ament elnapoltatásá­­­nak napján fejezem ki önnek azon véleményemet, mikép a ministerium igen betegen lépett ki rövid hadjáratából, s mikép hihetőleg nem fog jelen alakjában újra megjelenni a kamrák előtt. Min­ilen­k a mutat, mikép ama periodicus kór, mit ministeri krisisnek neveznek, a jelen perczben készül; s hacsak valamely Szebasztopol bevétele - nemű esemény nem jön közbe, a kabinet szétvált tagjainak újra összecsatolása végett, ez utóbbi csak f. hó. 23- ig is aligha tarthatandja fenn ma­gát. — Midőn néhány nap előtt a ministérium az alsóház­it lemondásával fenyegető, a külföldi ré­gió iránti törvény alkalmából, a többség vissza­rettent egy oly kicsis kilátásától, mit szétoszlatás és újabb választások követhettek volna. Azonban a kabinet irányában mély boszút táplál szívében, az irányábani erőszakolásért, s e boszút az első alkalommal tanusítandja. A többség hódolásának másik oka az volt, mikép igen nehéz, sőt lehe­tetlen lenne a miniszereket helyettesítni, ha mind­nyájan lemondanának. Valóban Angolország nem csak katonáknak, hanem politikai egyéneknek is szűkében van, s nem csak az ezredeket, hanem ministereket is külföldön kellene keresnie. De ezen perczben könnyítetné e működést azon kö­rülmény mikép a ministeriumnak egyik fele na­gyon hajlandó annak másik felét kivenni a hajó­ból. Egy oly coalitionális ministerium, minő a jelen, csak azon föltétel alatt tarthatja fenn ma­gát sokáig, ha nem sok mozgást tesz; tüstént szét kell bomlania, mihelyt kénytelen, erőszakos mozgásokat tenni. Ha legközelebb kicsit leend, gén hihetőleg azon párt fog feláldoztatni, mely egbékésebbnek tartatik; s ekkor ki fogna lépni a pee­­­i­ták töredéke, azaz Aberdeen lord, Newcastle herczeg, Gladstone s Sid­­ney Herbert. E szerint Russel, Palmerston s Clarendon lordok maradnának meg, kik némely whigeket, mint Treys P­anmure lordokat csatolnák magukhoz Azt mondája, mikép ezen helyzetet valamely az expeditióróli nagyszerű tudósítás módosíthatná De ha semmi fényes siker sem fog­­­ igazolni a hadfo­lytatással különösen megbiza­­ott ministereket, Russel lord a f. hó végén hi­­e­tőleg visszanyerné ministerelnöki állomását.— Kár hogy a ministeri módosítás valamely vált­­­ást fogna eszközölni a krimi angol sereg hely­etében, azt épen nem kell várni. Kényelmesnek u­szhatik ugyan, e vagy ama ministerre hárítni s elkövetett hibák s történt balesetek iránti fe­­lességet, de valósággal ezeket maga a közigaz­­ítás szervezetének, valamint az Angolország ál­­l 25 év óta követett politikának kell tulajdo­­nni. Ezen politika ugyanis, mely roppant hala­ié kútfeje volt a szabadság, jóllét s polgári so­­rs útján, tagadhatlanul védtelenül hagyá Ta­­lországot a véletlen meglepetés ellen. Jól tű­ri, hogy ama nagy országgazdászok, kik ezen ország iparát s gazdagságát oly magas fokra emelék, nem láthatók előre, mikép az erőszak s vaksors játékai oly hamar megújulandnak; azon­ban jelenleg tény, mikép I.-Britannia katonai szervezete ,tökéletes zavarban van. Mindegyik kormányrendszernek megvannak saját jó s rész oldal­i, így Francziaország gyakran szenvedett az öszpontosítási rendszer miatt, mely ott kön­­nyíté a mindennemű forradalmak létesülését, s az egyéni kezdeményzést szerfölött alárendelé a közigazgatásénak, de az öszpontosítás előnyei mindig föltűntek, valahányszor a nemzeti erőket egyetlen pontra kelle irányozni. Másrészről amaz egyéni kezdeményzés s szabadság rendszere, mely Angolországot a világon leggazdagabb, leg­szabadabb s legvállalkozóbb országgá tévé, azt egyszersmind készületlenül hagyá ama körülmé­nyek ellen, melyek akarat, cselekvés és irány­­egységet kívánnak. E szerint ama bajok, mik­ben jelenleg Angolország sínylik, nem függenek e vagy ama ministerektől, s nem fognak mindjárt megszűnni azért, mivel a kabinet egyik fele, a másik számára bűnbakul fogott szolgálni; azon­ban midőn a hajó veszélyben van, valakit minden esetre tengerbe kell vetni.“ A „Times“ s több más angol lapok ma egy oly Bécsből kelt távirdai sürgönyt közölnek, mely szerint Gorcsakoff herczeg a 7-bén tartatott értekezletben a 4 békepontot föltétlenül elfo­gadta. A „Morning Post“ egy ritkított betűkkel nyomatott rövid vezérczikkben figyelmezteti a közönséget ezen fontos közlésre, s így szól: „Re­mélni akarjuk, hogy a czárnak most őszinte szán­déka, alaptalan igényeiről lemondani, s egy igaz­ságos és méltányos békének alávetni magát.“ A „Globe“ kezeskedik a békét­ ígérő bécsi sürgöny hitelességéről, noha az reá nézve­­is igen váratla­nul jött. A consulok ezen sürgöny következtében szinte 2 pc -el emelke­dtek. A „Times“ bizonyo­san szintén az említett sürgöny hatása következ­tében, ma egy igen szelíd háborús czikket hoz, mely következő szavakkal végződik : „Miután már a nyugat s Törökország közti szövetség köz­vetlen s főczéljai elérettek, még feladatunknak másodrendű, de azért szintoly lényeges részét kell teljesítni, mely a jövőrei szilárd biztosítékok megnyerésében áll Ez a jelen harcz tárgya, s ha a Szebasztopol elleni vállalat sikerül, ekkor az általunk követelt biztosítékok legfontosabbikát fegyveres kézzel kivívtuk. Az egész vita­kérdést ezen pár szóval lehet kifejezni: „A fekete-tenge­­reni orosz túlsúly korlátozása.“ Ezen jelszó ma­gyarázata bizonyos fokig ugyan a harczi esemé­nyektől függ; azonban semmi kétség sincs az iránt, mikép Szebasztopol meghódítása, valamint ama tengerierő meghatározása, melynek a fekete­­tengereni fenntartása minden nemzetnek meg lesz engedve, a nyugati hatalmasságok szándékai közt van. A 3 hatalmasság jegyzőkönyvében fog­lalt többi pontokhoz maga Gorcsakoff hy kije­lenté, hogy csatlakozni akar, úgy hogy a had­­folytató hatalmasságok közti viszály nem annyira amaz új intézkedések lényegében, miket a kelet függetlenségének oltalmára kell tenni, mint az ezen intézkedések iránti biztosítékok kiterjedé­sében áll. Ezen biztosítékok képezik a különböző orosz nyilatkozatok őszinteségének próbakövét. A szövets­gesek nem szándékoznak Oroszország belerejét lényegesen gyöngítni; ők ama biztosí­tékoknál sem többet, sem kevesebbet nem akar­nak , s ha azok kivívása sikerül, akkor a háború nem hiában folytattatott.“ Az „Observer“ ministeri hetilap azt jósolja, mikép a parliament a jövő ülésszak első napjai­ban a parla­ment - egy eldöntő győzelem-, s az Austriávali daczszerződés­ megkötéséről­ kellemes tudósítással fog meglepetni. A westendi clubokban tegnap bizonyos­sággal állíták, mikép Newcastle herc­­eg be­adta lemondását, s mikép azóta Grey gróf, Car­­­is­­­e lord, Baring s több más állam­férfiakkal folytattattak all adózások. Palmers­ton lordra s Grahamra szintén gondoltak. A „Times“ azon eszméje, mikép Newcastle­ig keletindiai kormányzóvá neveztessék ki, s helyébe Dalhousie marquis tétessék hadügy­ministerré, sehol sem­ talál viszhangra. A „Daily News“ban Perronet Thompson, Lucy Evans tá­bornokot ajánlja hadügyministernek Tegnap a westminsteri r. kath. megye minden templomaiban felolvastatott Wiseman bihornoknak egy Romából kelt pásztori levele melyben a szeplőtlen fogantatásróli­­an megállapított hitágazat gyanánt hirdettetik ki. Bonaparte Lucián herczeg tegnap Calaisból ide érkezett. A „Times“-nak Kiesből f. hó 1-ről Írják, mikép a kormány igen helyesen tenné, ha végre világosan nyilatkoznék az idegen­legio kiállí­tása iránti terveiről, nehogy az ez iránti lelkesü­lés Holstein­, s általában Németországban meg­szűnjék. Ezen levelező azt állítja, mikép az angol kormánynak nem leend panasza az újonezok hi­ánya miatt, ha a kellő intézkedéseket megteen­dő Hogy miben kellene állani ezen toborzási in­tézkedéseknek, ez iránt hallgat a levelező, csupán Helgolandnak, mint gyűlhelynek fontossá­gát emeli ki, s ezenkívül azt véli, mikép ezen kis szigetre most nagyobb figyelmet kell fordítni, miután Poroszország a J­a­h­d­e mellett akar meg­települni, s nem igen lehet kiszámítni, hogy eb­ből mily nagy­ kár hárulhatank Angolországnak északi Németországgal­ közlekedésére. A hivatalos lap közli ama tisztek név­­­sorát, kik Szebasztopol előtt tanúsított vitézsé­gük következtében előléptettettek, még pedig részint az admiralitás, részint az admirál által a reá ruházott teljhatalomnál fogva. T A R C­Z A. A régi hintó. 1*Sic­iliai életkép. III. (Folytatás.) Mielőtt templomba menénk, viték Pippino­­hogy kövessen engem a czinterembe. Inge­­égem s hangom reszketegsége megrémítették, birta kiál­lni tekintetemet. Midőn néh­ány­al elmondtam Aureliávali beszélgetésemet, han­­n elkiáltá magát. — Ah én szerencsétlen, mit tettem ? És te ekso, miért nem közölted e titkot barátoddal ? már mit tegyünk ? Egy pillanatnyi megszakítás után folytatá : A fedés engem illet. Itt hagyom Siciliát s há­­ba megyek élni, vagy inkább meghalni, merté­lyos, ha elvesztem Aureliát, meg kell halnom. E nem várt elszántság egészen lefegyverzett, ölék Pippinonak: — Bizonyos lehetsz benne, hogy távozni és halni engednélek, h­a én volnék a kegyelt sze­­de a feláldozás szomorú kiváltsága engem illet. Barátom nyakamba szökött, kebléhez szorított, gyöngédebb neveket szórta reám, s miután le­­ásomat néhányszor ismételtette, kedveséhez ír. Nem akarva semmit, nem figyelve semmire, Izmai után találtaig magam, úgy tetszett ne­hogy elég erőm lesz ez áldozathoz, és magam­an hősnek képzelem ; de nem sokára a félts­­ég feltámadt bennem; minden nemesebb ér­ei repültek; barátom u­gy állott el itten, mint vetélytárs, Aurelia mint h­űtelen, s boldogságuk mint elhordozhatatlan gyalázatom. Képzelődésem­ben a legszomorubb képek váltogatták egymást, megleptem a két szerelmest a mint suttogó hangon értekeztek, már készültem őket meggyilkolni, mi­dőn a fiatal leány szépsége meghatott­,­­ a fegy­vert magam ellen fordítani. Egész éjen át fel s alá jártam szobámban, őrültségtől s boszútól űzet­ve. Reggelre a fáradtság higgadttá ten ,­­ épen á­­gyamra vetem magam, midőn Pippino belépett, a kezeit felém terjesztve, nagylelkű barátjának ne­vezett ; de indulatosan szakasztom félbe szavait. — Tartsd magadnak a dicséretet, rész helyre vesztegeted. Nem bírok határozottan lemondani Aureliáról. Kettőnk közöl egyiknek veszni kell. Találjuk a vívásnak valamely mó­ját, melyben mindketten egyenlők legyünk, mert én nem aka­rom előnyeimet ellenedben érvényesíteni. Pippino vett volt a vívásból néhány órát. Kardot adva kezébe, víállásba vezényeltem, de nem volt ereje magát oltalmazni, egymásután há­rom vágás ellen nem tudta magát védeni. A lő­fegyverrel­ bánásban még sokkal nagyobb előnyöm volt. A vívás köztünk lehetetlen. Egyéb módot kell­ választanom. Pippino elég jól tudott úszni, ezért azt ajánlottam, hogy csolnakázzunk be a ten­gerbe, s a parttól két mértföldre borítsuk fel a csolnakot. —­ Esetlen! felelt ő, és ha kétségbeesett segély­kiáltásom hallanád, lehetnél- e oly kegyetlen, hogy veszni hagyj? Nem­, te nem lehetnél. Te elfelednéd a nőket, a szerelmet, a féltékenységet, s visszatérnél, hogy megmentsd barátodat, ki téged szeret­, kinek te segítsége s oltalma voltál egész gyermeksége alatt. A harcz közöttünk nem lehet véres és kegyet­len, nemesnek és dicsőségesnek kell lennie, mely­ből a győztes ha szerencsétlenül is, de önvád nél­kül léphessen elő. Ha igaz, mint mondod, hogy nem bírsz lemondani Auréliáról, vedd el, én neked engedem. — Úgy de, kiáltok, ő nem szeret engem ! — Hát inkább fog-e szeretni, ha engem meg­ölsz? Ha el kell veszteni kedvesedet, legalább tartsd meg barátodat. — Igen, én meg fogom tartani, mondom Pip­­­pinot átkarolva, igen én meg fogom őrzeni e gyer­mekkori barátságot, mely kárpótlás áldozatomért. Átok a szerelemre, a nőkre kik engem ettől meg­fosztanának ! Nőszü­lj kedves barátom. Vedd el ezt a kedves, szeretetre méltó teremtményt, kit ugy­­látszik azért küldött az ég e földre, hogy minket egymás ellen gyilkosságra ingereljen. Szándéka nem sikerülend, Aurelia tiéd, veszszek el ha valaha vitatni fogom tőled. Hideg márvány-homlokkal, kőszívvel fogom ezután nézni, mert e szív maga magának mestere, erős mint egy oroszláné s nagy mint egy Caesaré. Szent Cornelio az én védszentem, tanúm lehet onnan fölülről, hogy midőn ezeket mondtam, sza­vaira őszinték voltak. Barátom dicséretei, könyei, hálakifejezései megerősítettek nagylelkű határoza­tomban. Annyi ünnepélyes ígérettel, annyi keserű átokkal nyújtok neki biztosítékot, hogy csak a leg­nyomorultabb ingatagság eleveníthette föl ismét első gondolataimat. Itt don Cornelio félbeszakító beszédét, kiönté a kávés csésze végső csepjeit, pipáját zsebébe tette, s zavarodott arc­c­al lesütő szemeit. — No’s! szólok, hogy tartotta ön meg az ün­nepélyes ígéreteket? Vallja meg nekem őszintén. — Az önmegtagadás igen szép erény, de gya­korlata nem könnyű ilyen magamféle embernek. Pippino távozása után Aurelia apja látogatott meg. Azért jött, hogy szememre vesse megszökésemet. Az ünnepély örömei közt is megérezték távol­lé­temet. A bakon Massimo helyettesített és őt nem találták oly jó kocsisnak, mint engem. A nők ked­vet kaptak a kirándulásokhoz, s holnapra is ren­deztek egyet Santa­ Flaviába. Reám is számítot­tak, hogy a kocsit vezetni fogom, ez Aurelia ren­delete és kérése. Új szerepemtől áthatva, veszély nélkül hittem elfogadhatni e meghívást. A követke­ző éjjel nyugodt álmom volt, s magammal elégülten keltem föl másnap. Midőn nyolc­ órakor don Mas­­simohoz mentem, a társaság már egybe volt gyűlve. A fiatal leány mosolylyal fogadott, s kezét nyújtá, mit én felindulással szorítok meg. Pippino mellém ült, a könnyű kocsi előre nyargalt, én is megcsap­­dostam a régi hintó lovait. Santa­ Flaviában don Massimo engedélyt kért megtekinteni Ariala mar­quis villáját. A kertbe bocsátottak, vidáman telt el a nap, s én szellemem könnyűnek, rugalmasnak ér­zem, mi magam felöli magas hiedelmemben megerő­sített. Ebédre Palermóba szándékoztunk visszatér­ni, de hogy ezt nyugodtabban bevárhassuk, itt rö­vid előlakomába kezdtünk. Massimo azon szerencsét­­len eszmére jött, hogy saját terméséből hozott M­a­r­i­a­­­a-borral kínált meg. A palaczkot három negyedrésznyire kiürítettem, s­ rögtön mint valami boszorkányság által magam eszemtől megfosztva érezem. (Vége köv.) a 144 Francziaország, Pária, jan. 8. A „Moniteur“ ma hivatalos részében jelenti, mikép Ni­el osztálytábornok a császár hadsegédévé neveztetett ki. Nemhivatalos részében ugyane lap igy ír:Már messze vagyunk ama kortól, midőn minden katona, minden európai, ki a kabulok hatalmába ke­rült, irgalmatlanul leöletett; midőn minden oly hajó legénysége, mely a vihar által az ezen hegy­lakosok által lakott partokra vettetett, ugyan­azon sorsban részesült. Jelenleg többé nem el­lenségeskedés, hanem jóindulat, sőt ha kell, se­gély várja azokat a kabuloknál. Két legújabban történt tény tanusítja az ezen hegylakóknál lé­tesült szerencsés változást. Az ideiglenes főkor­mányzó jelenti, mikép a 3-dik afrikai könnyű­zászlóaljnak egy része, mely Szetifből Bou­­gie-ba ment, a B e n i - A­b­d - A­lláh-knál 6 lábnyi hó által volt bezárolva A parancsnok a századokat ezen néptörzs különböző falvaiba osztá szét, hol a kabylok mindent elkövetnek azok helyzetének javítása végett. — A 16-diki könnyű-zászlóaljnak egy százada szintén megle­petvén a vihar által, egy másik kabyl faluba me ■­nekült ; s mindezen csapatok, mihelyt az út jár­hatóvá lesz, S­z­é­t i­s­ vagy Bougie ba vissza­­t­rendnek. Pélissier tábornok egy másik sür­gönyben jelenti, mikép a „De­ux Soeurs“ hajó 6 emberrel, a Tilfillától keletre eső partra vet­tetett, s a kapitányt, ki egyedül menekült meg, a kabulok igen emberileg fogadtak, s őt ruhákkal látták el.“ A „Moniteur“ nemhivatalos részében Pélis­sier tábornok algíri ideiglenes főkormány­zónak a hadügyministerhez intézett következő levelét közli : „Algír, dec. 30, 1854. Dec. 27-én este, B­­­i­­dadból következő távirdai sürgönyt kaptam : „Camatte kapitány jelenti nekem, mikép Bu- B­a r 1 a tegnap este megöletett Lakk dar, ta­m­­zak­i kard által, egy, azáltal megkísértett, de meghiúsult megtámadás következtében. Bu-Barla a helyszínen lefejeztetett. Ma este -i futár utján ír­ni fogok önnek.“ — Ezen sürgöny Aumale-ból jött, s az utak rész állapota nagyon késleltető az abban jelentett levelet. Csak ma vettem Bu-Barla halálának részleteit, melyek nagyon egyszerűek. Ezen izgató megtámadást intézett Lakhdar kai­d parancsnoki háza ellen, s csupán 2 lovas és 60 fegyveres gyalog kíséretében , az u e d­s­z a h e­­­i völgy mélyébe szállott le. A térhajlásokat s cser­jéket használta fel, előnyomulásának elrejtése végett. Lakhdar kaid, szüntelen ébren lévén, lóra ugrik, a nyájának őrei ellen intézett első puskalövésekre átmegy a folyamon, s Bu-Barla gyors visszavonu­­­lása daczára, azt a Béni -M e 11 i k e u c h-hegy alján utóléri. Bu-Barla, nem bízván már kifáradt lovában, arról leszállott, hogy az előtte volt mere­dek sziklákra felmászszon. De leszállásában nem volt eléggé gyors, mivel alig érte a földet, midőn Lakh­­ dar s lovasai által körülvétetvén, maga a kar­d ál­tal lesújtatott. — Bu-Barla halála oly szerencsés esemény, mely — remélem — a Beni-Melli­­k­e­u­c­h-néptörzs hódolását vonandja maga után.“ Az „Indép beige“­­levelezője szerint, mint hírlik, az orosz császártól egy oly félhivatalos közlés érkezett volna az angol s franczia kabi­netekhez, melyből kitűnnék, hogy az orosz kor­mány megengedné a szövetséges hatalmasságok­nak a fekete-tengeren bármily megerősített ka­tonai kikötő felállítását, csakhogy azok ne sür­gessék Szebasztopol lerontását, mely végletet az orosz császár mint lealázást visszautasítna. Hir szerint az összes erősbítések megérkezése után a krími sereg két hadtestre, t. i. ostrom-­s ma­­noeuvre-hadtestekre fog osztatni, s ezen ösz­­szes haderő fölötti parancsnoksággal egy fran­czia tábornagy fog felruháztatni.­­ A császári testőrségnek Krímbe indulásában késedelem jött közbe; mint mondják, az ahhoz tartozó tüzérség még nincs eléggé begyakorolva. Kárpótlásul nem 4 fel, hanem 4 teljes zászlóalj fog ezen testőrség­ből a harettérre küldetni. Az ujonczozási javaslat visszaküldetett az állam­tanácsi osztályokhoz, hogy azon szellemben módosíttassák, mit a csá­szár saját eszméjének tartanak, s miszerint töké­letesen az állam váltana fel minden helyettesítési ügynökséget. Ugyancsak az állam­tanácsban C­ornidet választatott előadóvá, a Napoleon­­dock-ok ügyében; munkálatának f. hó 10-kén kellene előterjesztetnie. Múlt szombaton estig összesen 367 millió ft. gyűlt be a nemzeti kölcsön­re, nem számítva ide a Rothschild b. által alá­írt 60 milliót. Azt hiszik, hogy csupán Franczia­­­országban az aláírások összege 230 millióval ha­­ladandja meg a kívánt összeget. Angolországból legalább is ezen fölösleggel egyenlő összeget várnak. Ham­éli­n admirál táborkarával s 100 se­besült tengerészszel együtt, legközelebb a „Chris­­tophe-Colomb“ gőz­ fregaton a tou­loni kikö­tőbe érkezett. Az admirál dec. 23-kán következő napiparancscsal vett búcsút a fekete-tengeri ha­jóhadtól : „Tisztek s tengerészek! Oly méltóságra emel­tetvén, mely egyrészben a ti művetek, parancsot kaptam az iránt , hogy egész főtáborkarommal együtt­, visszatérjek Francziaországba. Örömömre szolgál, mikép a hajóhadat egy oly admirál kezei­ben hagyom, kit tapasztaltsága s rettenthetlensége annyira méltóvá tesznek egy ily parancsnokságra.­­Tisztek s tengerészek ! Midőn a história elmon­­dandja a fekete-tengeri s krimi hadjáratokat, szá­motokra tengerészetünk dicső multjához,méltó la­­pot tartani­ fenn A császár az általatok kiérdemlett jutal­mazási kérelmek közől többeket teljesítet, igazságérzete később a többiekre is kiterjedend; eziránt kezeskedik nekem te­gerészeti miniszerünk meleg pártolása. Éljen a császár !“ Ugyanazon napon, Brunt aladmirál a kö­vetkező napiparancscsal lépett be új hivatalába : „Tisztek s tengerészek ! Elvesztjük méltó fő­nökünket, dicső szolgálatai megnyerték jutalmukat; a császár, miután előbb az ő támogatására hívott

Next