Budapesti Hírlap, 1855. május (709-733. szám)
1855-05-01 / 709. szám
3919 slasszák, mivel ellenkező esetben a vételárnak hirük nélkül leendő felosztása, valamint a részükre s költségükre hivatalból leendő gondnok-kinevezés is önmaguknak lészen tulajdonítandó. Kelt Vaczon, april 24-én 1855. ___________A cs. kir. szolgabirói hivatal. (1222) (2—3) 921. sz. a. — A budai cs k. országos törvényszéknek 1855-ik évi martius 19-ről 921 szám alatt kelt végzése folytán közhirré tétetik miszerint a következő jegyzékben elő sorolt, az ideiglenes budai cs. k. társasbiróságtól, az illető tulajdonosok megnevezése nélkül átvett s továbbá meg nem tartható bűnjelek 1855. évi május 24-én délelőtti órakor és következő napokban Budán a várban , országház-utczában , a csak országos törvényszék épületében a bűnvádi eljárás 357. § értelmében nyilvános árverés utján készpénzbeli fizetés mellett el fognak adatni Egyszersmind mindazok , kik ezen tárgyakhoz, illetőleg ezeknek eladási árukhoz igényt tarthatnak , ezennel felszólittatnak , mikép ebbeli jogaikat a hirlapok által történt harmadik kihirdetéstől számítva, egy év alatt ezen cs. kir. törvényszék előtt igazolják, különben ezen határidő eltelte után a beveendett összegek az álladalmi pénztárnak fognak átadatni. I. Jegyzék: A tárgyak megnevezése és bünjel : 1. sz. Borjúbőr és bőrmaradékok. — 2. sz 1 férfi ujjas, 1 nadrág, 1 mellény, ongyos ing , 1 pápaszem, 1 kés. — 3. sz 2 gatya, 2 ing, 1 kék s 1 fehér kötény. — 4. sz. 1 zsacska rongydarabokkal — 5 sz 1 alsó szoknya, 1 kék zsebkendő, 1 nőkötény, 5 db fehér kendő és 2 asztalkendő.— 6. sz. 2 ócska nő-ujjas. — 7. sz. 1 üres szivarládacskái, 1 nő-ujjas, 1 flanel süveg s különféle rongyok. — 8. sz. 1 olló s varróeszköz. — 9. sz. 1 katulya kulcsokkal. — 13. sz. 1 zsák rongyokkal s egy fekete kalappal. — 15. sz. 2 sapka s 1 tejesfazék. — 23. sz. 3 db parasztguba és 1 ujjas. — 25. sz. 2 db perkál ruha s egy ócska tll. — 26. sz. 8 db különféle szinü alsószoknya, 1 vánkoshéj s 1 kötőkendő. — 27. sz 15 db perkálkendő. — 28. sz. 1 abrosz s 1 asztal kendő összekötve. — 29. sz. 13 pár rongyos harisnya összekötve. — 30. sz. 2 db pamutvászonmaradék, 9 db különbféle szinü kötény, 3 nő ujjas. — 31. sz. 11 db nőing. — 32. sz. 1 dunyha, 2 vánkos s 1 kötő kendő. — 33. sz. 1 pár csizma, 2 pár czipő. — 34. sz. 5 szalmazsák, 10 durva nadrág Zwilch-ből, 8 rőf szalmazsákvászon , 2 db kék posztómaradék , 8 rőf fekete durva posztó egy durva lepedőbe kötve. — 35. sz. 1 durva lepedő, 5 durva ingócskák és újak , 1 törülközőkendő, 2 rőf vászon, több durva vászonfoltok, 2 kék magyarnadrág, 1 szürke pantaló, 1 Zwilch-pantaló, 1 pár durva csizma, 1 szalmazsák, 5 rőf vászon. — 37. sz. 1 rongyos alsószoknya, 1 zsebkendő. — 38. sz. 1 ótska kendő , 1 pár harisnya, 1 ócska öltöny, 2 kék kötény, 2 ing, 1 gatya, 1 ócska nadrág, 1 mellény, 1 előing, 1 kendő, 1 pár ócska csizma. — 39. sz. 1 alsószoknya. — 40. sz. 1 vánkoshéj.— 41. sz Rongyok. — 42. sz. Gyermek ujjas. — 43. sz. 1 durva asztalkendő. — 45. sz. 1 asztalkendő, 1 törülközőkendő, 2 stutzli s 1 kendő.—48. sz. 22 pár kurtaharisnya, 8 ing, 2 gatya, 2 nyári nadrág, 1 nyári blouse, 1 kék kávéskendő, pár ezüsttel futtatott evőszer, Goldberger Dávid és Kovács. — 49. sz. 1 ócska nőkalap és 1 napernyő. — 50. sz. 7 pár gyermekharisnya, 1 nőing, 1 kendő burnóttal benne. 51. sz Mariandei-játék. — 52. sz. 5 gyermeknadrág, 2 nő-shawl. — 55. sz. 30 db durva nadrág. — 56. sz. 12 db polgári frak.—57.sz. 8 db katonakabát és frak. — 58. sz. 14 katonaköpeny 20 krral. — 59. sz. 10 db durva ujjas 6 krral. — 60. sz. Ócska pokrócz.— 61. sz. polg. köpeny 48 krral. — 62. sz 30 polgári kabát.— 63. sz . polg. nadrág és 21 mellény. — 64. sz. Különféle posztódarabok. — 65. sz . kék zsák bőrszerszámmal. — 66. sz. Kucseber-kosár. — 67. sz. Rongyok.— 70. sz. kendő, Sidlo Éva. — 71. sz. 2 kendő, 1 kanál, 1 női ujjas. — 72 sz 3 törött tányér.—74. sz. 1 kés.— 75. sz. 1. kapocsvas, Hermann Jak. — 77. sz. 1 fazék néhány font zsirral.— 78. sz. 7 db zsák s ócska vas. — 79. sz. 1 putton, kerti eszköz, 1 bőrtarisznya és rongyok, Loth Gyula — 81. sz. 1 pár csizma, 1 pár topánka, 1 kendő, 1 pamut-shawl, Kovács Ferencz. — 82. sz. 2 ócska esernyő. — 83. sz. 1 durva lepedő, 1 kék bonjour,1 nőszoknya durva posztóból, 2 Zwilch kifli és 11 rőf durva vászon. — 84. sz 5 rőf Zwilch, 1 durva lepedő, 2 rőf durva vászon , 7 maradékban 15 rős kék és szürke posztó, 2 gyermekgatya és 1 asztalkendő, Danzinger, Müller, Vrabek és Kapulini. — 85. sz. Kávégép. — 86. sz. 5 db rézgyűrű. — 87. sz. 6 db kés, 1 reszelő. — 89. sz. 1 könyv, 7 db levéltárcza. — 90. sz. 2 kis pléhtükör. — 91. sz. 2 dohányzacskó, 1 kéttyü, 1 kendő, 1 rongy darab. — 101. sz. Vizitl.— 102. sz 1 Vizitl.— 103. sz. 1 mellény gyapjúszövetből. — 104. sz. 4 pár kész és pár elkészitetlen kendő Papptól. — 105. sz. 2 könyvecske. — 107. sz. 1 láncz. — 108. sz 54 pár középtalp és 5 borjúbőr. — 113. sz. 1 bőrönd s benne 1 kurta harisnya , 11. Jegyzék. 2. sz. Ócska csizmák. — 5. sz. Kosárka rongyokkal. — 10. sz. 1 ócska nadrág s 1 mellény, Gross.— 11. sz. 14 pár topánka-előész. — 12. sz 1 maradék kamaraposztó. — 15. sz. 1 pár ócska csizma. 16.sz. 1 zsák 2 kendővel, 1 férfiing, több darab fekete és himzett szines szalagok, gyüszűk, dobocskák.—18. sz. Férfiing rongyos. — 19. sz. Toilette. — 20. sz. czukornád. — 21. sz. Férfiing. — 22. sz. feszitő heveder és 1 kartácskefe. — 23. sz. rongyos öltöny, ócska nadrágok és gatyák. — 24. sz. Serte. — 25. sz. 1 kendő, 1 pár harisnya. - 26. sz. 1 kendő, 1 szelencze.—29. sz 1 pár harisnya. — 30. sz. 1 pálcza , 1 kés s 1 véső.—31. sz. ócska holmik. —33. sz. 2 öltöny. 35. sz. 1 terítő különféle rongyokkal. — 37. sz. 1 kendő varrószerrel.—39. sz. Esernyő — 40. sz. 1 selyemkendő , 1 szivartáska. — 42 sz. 4 db napernyő. — 44. sz. Zsebkendő.— 46. sz. 1 rongyos mellény. — 48. sz. Kávémaradék, varga-ár, gyöngyök. — 50. sz 1 tollkés, 1 gyűrű, 1 parasztkés.— 51. sz. 1 ujjas, 1 kendő. — 52. sz. 1 zsák. — 53. sz. Rongyos ruha. — 51. sz. 1 pár harisnya és 1 kendő. 57.SZ. 1 kendő és rongyok. —58. sz. 1 kendő és rongyok. III. Jegyzék. 1. sz. Levéltárcza firkákkal, Domhina. — 2. sz. 1 pár fehér keztyü, Domhina.— 3. sz. 1 bőrkeztyű, Domhina.—4. sz. 1 szivarszopóka, Domhina.—5. sz. 1 hajkefe, Domhina.— 6. sz. (1090) ..........................(1 2-3 622. sz. — A téthi cs. kir. szkirói hivatalnak 1854. évi 622.sz .a. hozott végzése folytán közhirré tétetik, hogy Gábor András ménfői hegybeli lakostól biróilag lefoglalt, Ménfőn kiáltó hegyi dűlőben fekvő s 840 pftr. becsült szőllője f. 1855. évi május 21-én először, s ha ekkor a becsár meg nem ígértetnék, junius 21-én másodszor becsáron alulit készpénz fizetés mellett elárvereztetni fog A venni szándékozók vagy a lefoglal birtokhoz bármely jogczim alatt igényt tartók, az árverési napra hivatalosak. Téth, martius 15-én 1855. (1091) . , (2-3 359. sz. — A téthi cs. k. szkirói hivatal által 1854-dik évi 359. sz. a. végzése folytán közhirré tétetik, miszerint Lukátsi Mihály és neje tömegéből Horváth Juliana győri lakos részére Tinyon biróilag lezárt s 115 pftra becsült 88-ik sz. a. háza szőlővel, f. évi május 12-én először , s ha a becsár meg nem igértetnék, junius 12-én másodszor készpénz fizetésért elárvereztetni fog. A venni szándékozók vagy a lefoglalt birtokhoz igényt tartók helyszínére az árverési napon ezennel meghivatnak. Téth. martius 10-én 1855 (1092) . . . (2-3) 1830. sz. — A téthi cs. k. szkirói hivatalnak 1854-ik évi 1830. sz. a. hozott végzésénél fogva közhirré tétetik, hogy Abeles Kálmn győri lakos részére, Veszprémi János és Baranyai Antal tinyői lakosoktól biróilag lefoglalt s 140 pftra becsült lakház és 18 pftra becsült vöröshegyi két darab szőllő, f. 1855. évi május hó 12-kén először , és ha akkor a becsát be nem igértetnék , junius 12-én másodszor 50 pft bánatpénz letevése s a vételár felének azonnali lefizetése mellett elárvereztetni fog. — A venni szándékozók, vagy a lefoglalt birtokhoz igényt tartók, a helyszínen tartandó árverési napra hivatalosak. Tóth, martius 10-én 1855, Kolozsváry János, végrehajtó. (1239) (2—3) 192. sz a. — A pesti kerületi és kir. törvényszéknek I. 1855. évi martius 20-án , 192. sz. a. kelt végzése folytán , ezennel közhírré tétetik , miszerint Lomniczy Endre részére Czeczné, születet Mayer Teréz ellen 1200 pft tőke s járulékaira eszközlött birói végrehajtás következtében,nevezett végrehajtást szenvedett nőnek örökösödési tulajdon illetménye erejéig lezálogolt pesti Ferencz külvárosi szénájén és soroksári utczai 82—150. és 151. sz.a. fekvő néhai Bauer Mátyás és Pauer Rosália hitesek nevére írott 787 ölnyi telkü 54331 pftra becsült , s a két oroszlányhoz czimzett, részint egyemeletes, részint földszintes vendégfogadónak , Vangel Ferencz úr mint végrehajtató fél engedményese kérelme folytán, a pesti telekhivatalban (ujvilág-utcza , megyeház 2-ik emelet) leendő első izbeni árverésére határidőül f. 1855. évi junius hó 14-ke délelőtti 10 órája, ennek nem sikerülte esetében pedig második határidőül f. évi julius 31-ke délelőtti 10 órája tűzetik ki. Árverési feltételek a következők : a venni szándékozók a becsár 5ü/6 százlakját bánat pénzül letenni, vevő pedig a vételár egyharmadát az árverés érvényességétől számítandó 8 nap alatt bánatpénz beszámításával, másik harmadát az első fizetéstől számított hat hónap, harmadik harmadát pedig a második fizetési határidőtől számított 6 hónap alatt mindenkor az illetékes 6 % kamatokkal lefizetni, illetőleg a bíróilag utalványozandó jelzálogos követelések kielégítésére fordítani , nemkülönben a vagyon átruházásával s áthratásával járó költségeket sajátjából viselni köteles leend. Felhivatnak tehát mindazok , kik a kérdéses lázra a nyilvánkönyvekbe történt bejegyzésnél fogva magukat jelzálogi jogot nyerteknek vélik , miszerint azt az eladás napjáig személyesen , vagy hatalmazottjaik által bejelenteni annál inkább el ne mulaszszák , mivel különben a vételárfelosztásnak hírük nélkül leendő megtörténtét, valamint azt is, hogy költségükre és veszélyükre hivatalból fog gondnok kineveztetni, önmaguknak tulajdonithatandják. — Kelt Pesten, 1855. évi martius 20-án , pestmegyei cs. kir törvényszék. Eötvös József, tszéki elnök (1215) (3-3) A váczi cs. kir. szolgabirói hivatal részéről közhirré tétetik , miként Karlik Ferencznek Váczon , 302 sz. a. fekvő , Hirschfeld Izrael 206 pft 48 kr.követelése ajándékainak fedezésére lezálogolt,s 983 pftra becsült háza, a helyszinén f. 1855. évi május 29-én először, szükség esetében pedig f. évi junius 30 án másodszor, mindkét esetben délelőtti 10 órak árvereztetni fog. A venni kívánók a becslési jegyzőkönyvet s árverési feltételeket a bíróságnál megtekinthetik. Azon hitelezők pedig, kik netán zálogjoggal bírnának, felhivatnak, miszerint azt az eladás napjáig személyesen, vagy meghatalmazottjaik által bejelenteni el ne mulasszák , mivel ellenkező esetben a vételárnak hírük nélkül leendő felosztása, valamint a részükre hivatalból leendő gondnok kinevezés is önmaguknak leszen tulajdonitandó. Kelt Váczon, márt. 31. 1855. A cs. k. szolgabirói hivatal (1238) (3-3) 1083—1855. A váczi cs. kir. szolgabirói hivatal, mint járásbíróság részéről közhirré tétetik , miszerint Ernhoffer, szül. Haigl Teréziánál Váczon, 1503. sz. a fekvő Hajdú Erzsébet, pesti lakos, 336 pft 24 kr. követelése és járulékainak fedezésére lezálogolt sz47pftra becsült háza, hozzá tartozó minden épületekkel, a helyszínen f. 1855-ik évi május 21-én d. e. 10 órakor először, s szükség esetére f. junius 21-én szinte d. e. 10 órakor másodizben árvereztetni fog. A venni kívánók a becslési jegyzőkönyvet s árverési feltételeket e bíróságnál megtekinthetik , s a házon fekvő terhekre nézve a telekkönyvi hivatalnál értesítést nyerhetnek, a vevő pedig minden esetre köteles lesz a házon zálogilag biztosított adósságokat a vételár erejéig a bíró utalványozása szerint átválalni. Mindazon hitelezők tehát , kik magukat az elárverezendő házra nyilván könyvbeni beigtatásnál fogva jelzálogot nyerteknek vélik, felhivatnak, miszerint azt az eladás napjáig személyesen, vagy meghatalmazottjaik által bejelenteni annyival inkább el nemű: tolikés, Dombina.—7. sz. 1 db. sárga czukor, Domhina.— 8. sz. 1 csomag gyufa, Domhina. — 9. sz. 1 db szivar, Domhina. — 10. sz. 1 db fehér szalag , Domhina. — 14. sz. 1 pár téli keztyű, Domhina. — 15. sz. 3 db szivar, Domhina. — 16. sz. 1 fésű, Domhina.— 18. sz. 2 db tompák gyűrű, Litter.—19 sz. 1 selyemkendő, Litter.—20. sz. Levéltárcza 6 db papírlappal, Sando és Simon.— 21. sz. .2 db kés, Sando és Simon.—22. sz 1 db borotva,,Sando és Simon. —'.'3.SZ. 1 faszopóka, Sando és Simon.—32.sz. 1 kis rakláda, Csernoinszky. — 33. sz. Több könyv és rongy. — 34. sz. 1 hajkefe, Freundl, 38. sz. 1 levéltárcza, tolikés , 1 szivarszopóka, több firka, Teplainszky.— 50 sz. 1 olló, Miatovits — 53. sz. 1 asztalkendő papirlevéllel, Blasehek Teréz.—56. sz. Sapka, Dombina — 61. sz. 1 fehérkendő, Seler — 63. sz. 1 kékruha. — 64. sz. Ruhadarabok. — 65. sz. Nőköpeny. — 67. sz. Szivartáska. — 70. sz. Réz rácz akasztóképek.— 74. sz. Dohányzacskó.—1 75. sz. Láda rongyokkal. (1173 V " ' : ‘"l _ * (2—3) 617. szám. — A székesfehérvári cs. kir. megyei törvényszék részéről ezennel közhirré tétetik, hogy Székesfehérvárott múlt 1854 évi julius 10-én elhalálozott özvegy Novákovics Jánosné született Effert Erzsébet örököseinek folyamodása következtében, a hagyatékhoz tartozó következő ingatlan vagyonok iránt , u. m. “ 1? 1) A nádor-utczában 69. sz. a.lévő 9726 pftra becsült ház. 21 313. sz. a. lévő 4000 - ös térségü 500 pftra becsült szántóföld. 3) 949. sz. a. lévő 4278 □ öl térségü 500 pftra becsült szántóföld. 4) 407. sz. a. lévő 3800 Q öl térségü 400 pftra becsült szántóföld. 5) 598. sz. a. lévő 3920 Ol térségü 400 pftra becsült szántóföld. 6) 159. sz. a. lévő 3000 □ öl térségü 120 pftra becsült sár-rét. 7) 159. sz. a. lévő 1787 Q öl térségü 160 pftra becsült vizes rét. A nyilvános árverésem eladatás megrendeltetett és annak eszközlésére fé. május hó 3-ka és illetőleg 24-ke határnapul kitüzetett. Az árverés a hagyatékhoz tartozó nádorutczai 69. sz. alatti házban , a kitűzött határnapokon reggeli 9 órakor fog tartatni , mely alkalommal az árverezők , minden egyes kikiáltási tételnél , az eladandó birtok becsértékének 10-ed részét mint felpénzt tartoznak előlegesen letenni. Az árverés többi feltételei, valamint a becs- és telekkönyvi kivonatok, a hivatalos órák alatt e cs. k. megyei törvszék irodájában megszemlélhetők. Kelt Sz -Fehérvárott, ápr. 3-án 1855. C. k megyei törvszéki elnök Gál József Megsemmisítés. A Pest-belvárosilag kiküldött cs. k. bíróság részéről ezennel közhirré tétetik , hogy Martello, született gróf Szapáry Feodorovna asszonynak, f. é. mart. 23-án 3323. sz. kérelme folytán , egy 1835-ik évi sept. 28-án kelt 3250 pft 22 krról szóló, néhai Szerencsy Istv ur által, gróf Szapáry Ilona rendeletéhez képest, folyamodónk részére kiadott, állítólag elveszett kötvény megsemmisítése eszközlése végett, a köröztetés elrendeltetett, minél fogva mindazok, kik ezen kötvényt akármily jogczimmel bírják , ez iránti igényeiket egy év alatt e bíróságnál annál bizonyosabban bejelenteni és ne mulasszák , minthogy e határidőnek eltelte után a polg. perr. 607-ik §. értelmében semmisnek, s a kibocsájtó irányában jogszerű foganatra nézve, elenyészettnek fog nyilvánittatni. (1167) (2—3 Pályázat. (1147) (1-3) 1201. sz. a. — Szepességben a lőcsei cs. k. megyei törvényszéknél egy törvényszéki segédi állomás, melylyel 500 pft évi fiztés és a magasabb fizetési fokozatokba való előléphetési jog van egybekapcsolva, üresedésbe jött. Az ezen állomásért folyamodók tartoznak sajátkezűleg irt kérvényeiket, melyekben az 1853. évi május 3-án kelt császári nyilt parancs határozata szerint életkoruk, hitvallásuk, állapotuk , végzett jogpolitikai tanulmányaik, nyelvbeli ismereteik politikai és erkölcsi maguk viselete , eddigi hivataloskodásuk , netán a bírói hivatalra képességük hiteles okmányok által kimutatandó , ha már államszolgálatban állanak, egy képesítvényi táblázat hozzácsatolása mellett közvetlen elöljáróik , különben pedig a fölöttük álló politikai hatóság utján, jelen hirdetménynek a Budapesti Hirlapbani harmadszori beigtatása napjától számítandó 4 hét alatt a lőcsei cs. k. megyei törvényszék elnökségénél benyújtani s azoknak egyszersmind azt is ki- jelenteni : vájjon állanak-e és mily fokban az ezen törvényszéknél lévő hivatalnokok valamelyikével rokonsági vagy sógorsági viszonyban. Lőcse, apr. 13-án 1855. A cs. k. megyei törvényszéktől. Ujonczozási idézés. 1211) (2—3) 769. — Vámosmikolai cs. k. szolgabiróág részéről, az alább megnevezett katonakötelezettek, kiknek tartózkodásuk nem tulatik, felhivatnak, hogy ezen idézésnek a hivatalos lapokban leendő harmadszori beigtaás napjától számítandó 4 hét lefolyta alatt szénszkirói hivatalnál jelentkezzenek; küönben a fennálló törvények szerint mint katonaszökevények fognak tekintetni s a további eljárás ellenük eszközlésbe vétetni. 1835-dik évben születtek : Balast Fülöp tiskeszi, Bándor Igácz, Bartuss Dénes, Baogh János marianostraiak, Dolina Márton szálkái, Gumainsky János kemenczei, Gáspár Boldizsár, Golányi Frigyes lalabáriak, Henrik György Baráthiból, Kiss Sándor zebegényi, Kiss József ipolypászthói, Lauscek József, Laucsek Ferencz, Minár János szobaiak, Nescian János, Nagy János nagymarosiak, Pék János szakállasi, Stefanik Pál v.mikolai, Sámuel János szetéri, Szabó János, Fibner Antal marianostraiak, Tisoczi János szetéri. — 1834-dik évben születtek : Benda Izidor perőcsenyi, Benyik Ádám kicsindi, falug József tölgyesi, Gaiger György kisölvedi, Horváth József kis-ölvedi, Huszticska József v.mikolai, Hegedűs Dénes kövesdi, Jakab András nagymarosi. Kelt V.-Mikolán, april 12-én 1855. Bener t, segéd-szolgabiró. A kármentesitett javak megjelelése A község nevei A kárpótlás tárgya Aszalógali járásban Cserénfa kaposi járásban molcsi Gyarmat kaposi járásban 7% Kaposfüred kaposi járásban Jád igali járásban Zselitz-Kisfalud kaposi járásb. Kis-Lak kaposi járásban Kis-Kovácsi nagyattádi járásban Magyar-Egres igali járásban Sántos kaposi járásban Szenna kaposi járásban Szén- Balázs kaposi járásban Tóth-Szent-Pál marczali jár. Zselitz-Sz.-Pál kaposi járásban Szomajom kaposi járásban Törötske kaposi járásban Csoknya kaposi járásban Kaposvár, mártius hó 24-én 1855. 32 jobbágytel. 600 ftjával 7 zsellértelek 50 ftjával 15 jobbágytel. 500 ftjával, 1 zsellértelek 50 ftjával OS -2USzt. 500 ftval, 1 zsellértelek 50 ftjával 283/4 jobbágyi. 600 ftjával, 4 zsellértelek 50 ftjával 45% jobbágyi. 600 ftjával, 15 zsellértelek 50 ftjával 27% jobbágyi. 550 ftával, 1 zsellértelek 50 ftjával 17 jobbágyi. 550 ftjával, 4 zsellértelek 50 ftjával 19%jobbágyi. 500 ftjával, 4 zsellértelek 50 ftjával 27% jobbágyi. 600 ftjával, 5 zsellértelek 50 ftjával 13% jobbágyi. 500 ftjával 1 zsellértel. 50 ftjával 45% jobbágyi. 550 ftjával 2 zsellértelek 50 ftjával 8% jobbágyi. 500 ftjával, 15 zsellértelek 50 ftjával 39 jobbágyi. 500 ftjával, 18 zsellértelek 50 ftjával, 16 jobbágytel. 550 ftjával, 2 zsellértelek 50 ftjával, 72 jobbágytel. 550 ftjával, 19 zsellértelek 50 ftjával, 15%, jobbágy t. 500 ftjával, 44% jobbágyt. 550 ftjával 8 zsellértelek 50 ftjával A kaposvári cs. k. megyei törvényszék. _____ 4783. a földtehermentesitési budai országos 1854. nov. 1 . szor-M* (1169) 5043. 5044. 4778. 4779. 4780. 4781. 4782. A pesti cs. kir. kerületi törvényszék részéről, bizottmánytól átérkezett jogérvényes felszámitási határozatok folytán az alább következő kimutatásban megnevezett jogosítottaknak ugyanott elősorolt javaira nézve a kárpótlási tőkék kirendelésének teljesítése végetti eljárás ezennel megnyittatik, erre nézve hirdetményi határidőül folyó évi 1855-ik évi junius 22-ke, tárgyalási határnapul pedig ugyancsak 1855.évi aug.31-e,s a mennyiben szükség leend,utánaa következő napjai oly megjegyzéssel tűzetnek ki, hogy a hirdetményi határidő elmulasztása, és a tárgyalási határnapróli elmaradás ellen az előbbi állapotba a visszahelyezés meg nem engedhető; ehhez képest felszólíttatnak: 1- er. Azok, kik az alább látható kármentesített jószágok, vagy jogokrai igényeiket az 1852. évi november 29-én kelt nyiltparancs főbírói, törvénylap 247. sz. engedélyéhez képest az 1854 ápril végével lejárt egy évi határidő alatt biróilag érvényesítették, hogy eziránt mágusát igazolják. 2- or. Azok, kiket az idézett nyilt parancs engedélyéhez képest a visszaváltási jog érvényesítése végett még hosszabb határidő illet, hogy ezen jogigényt okiratokkal indokolva jelentsék be, vagy magukat a per megindítása iránt igazolják. 3-or. Azok, kik a kárpótlási tőkére, vagy annak kamataira igényt más jogczimből támasztanak, hogy ebbéli jogaikat érvényesítsék. 4- et. Azon hitelezők, kik követeléseiknek 1854. évi mártius 1-je előtt eszközlött betáblázása folytán a kármentesitett jószágra elsőbbségi jogokat nyertek, s a kárpótlási tőkébeli kielégítéshez igényt akarnak támasztani, ezen igényt jelentsék be, megjegyezvén, miszerint ebbeli igazolásoknak és bejelentéseknek a fenntebb kitűzött hirdetményi határidő alatt annál bizonyosabban szükség megtörténniük, mivel ellenkező esetben mindezen személyek a kárpótlási tőke kirendelése iránti tárgyalásból ki fognak rekesztetni,s az 1 2.3 pontok alatt kijelölteknek csupán az tartatik fel, hogy netaláni jogaikat csak az ellen érvényesíthessék, kinek a kárpótlási tőke s kamatjai hatására a joga a tőke kirendelése iránti tárgyalásnál elismertetett. Végre azok, kik a fenntebb meghatározott igazolásokat vagy bejelentéseket a hirdetményi határidő alatt benyújtandottak, ezennel felhivatnak, hogy a kárpótlási tőke kirendelése végetti tárgyalásra a fennkitűzött tárgyalási határnapon ezen bíróság előtt személyesen vagy meghatalmazottjaik által annál bizonyosabban megjelenjenek, minthogy ők különben úgy fognak tekintetni, mintha semmi igazolásokat vagy bejelentéseket sem nyújtottak volna be. Egyúttal értesületnek az illetők, hogy a hirdetményi határidő alatt beérkezendett igazolások és bejelentések, úgyszinte a lejárt vagy tüstént felmondható adósságoknak a kárpótlási tőkérel utalása iránti kérvények a hivatalos órák alatt az irodában megtekinthetők lesznek. hír : A kármentesített jószág jövedelmeinek A kármentesített javak megjelelése A kárpótlási tőke mennyisége•3 ■ri ^ hazására jogosított-*■» «5 'O r-4 P.- nak neve a község neve a kárpótlás tárgya »3 5 M S ft kr . «5 M Gróf Ráday Gedeon dto Szilassy István, Ján. és Kálmán Bicskey Miklós árvái Vattay Francziska férjezett Kuliffay Horváth György Várady József Gróf Szapáry Rozália született Almásy Péczel, Pest - Pilismegye gödöllői járás Iklad , Pest - Pilismegye gödöllői járás Pánd,Pest-Pilismegye n.. kátai járás Tápió-Bicske, Pest-Pilismegye n.kátai járás Kalász, Pest - Pilismegye budai járás dto Paty, Pest-Pilism. budai járás Alberti, 17% jobbágyi. 600 ftjával.10500 1 zsellértelek 50 ftjával 15 jobbágyi. 650 ftjával 47 zsellértelek 50 ftjával 145129 jobbágyi. 600 ftj. 45 zsellértelek 50 ftjával 3%, jobbágyi 600 ftjával, 1 zsellértelek 50 ftjával % telek 650 forintjával 3 zsellértelek 50 ftjával 3 jobbágyi 650 ftjával. 12 zsellértelek 50 ftjával 2% jobbágyi. 650 ftjával. 5 zsellértelek 50 ftjával 62 jobbágyi. 550 ftjával 122 zsellértelek 50 ftjával 50 9750 2350 8648 2250 2100 50 325 150 1950 600 1625 250 34100 6100 Pest - Pilismegye monori járás kelt Pesten 1855-ik évi ápril 17-én, a cs. k. kerületi törvényszék. Eötvös József, eszéki elnök. Popovics Sándor, titkár. ► M SD .p-¡ M -A 7 s S2 g o © O © rOr© Hirdetmények a földtehermentesitési járandóságok utalványozása végett, (1070) (3-3) 636-dik szám alatt. — A kaposvári cs. kir. megyei törvényszék részéről, a soproni cs. kir. országos földtehermentesítési bizottmánytól átérkezett jogérvényes felszámítási határozatok folytán. hg Eszterházy Pálnak az alább következő kimutatásban elősorolt, Somogy megyében fekvő javaira nézve a kárpótlási tőkék kirendelésének teljesítése végetti eljárás ezennel megnyittatik ; erre nézve hirdetvényi határidőül f. évi junius 8-dika, tárgyalási határnapul pedig ugyanazon évi augustus 8-ka, s amennyiben szükséges lene, utána következő napjai oly megjegyzéssel tűzetnek ki,hogy a hirdetvényi határidő elmulasztása és a tárgyalási határnapróli elmaradás ellen az előbbi állapotba visszahelyezés meg nem engedhető ; ehhez képest felszólittatnak : 1) azok, kik az alább elősorolt kármentesített jószágok vagy jogokrai igényeiket az 1852-diki nov. 29-én kelt, cs. nyiltparancs (hírod. törv. lap 247. sz.) engedélyéhez képest az 1854-ki ápril végével lejáró egyévi határidő alatt biróilag érvényesitették, az iránt magukat igazolják ; 2) azok, kiket az idézett nyiltparancs engedélyéhez képest a visszaváltási jog érvényesítése végett még hosszabb határidő illet, ezen jogigényt okiratokkal indokolva jelentsék be, vagy magukat a per megindítása iránt igazolják ; 3) azok, kik a kárpótlási tőkére vagy annak kamataira igényt más jogcímből támasztanak, ebbeli jogaikat érvényesítsék ; 4) azon hitelezők, kik követeléseiknek 1854-diki mártius 1-je előtt eszközlött betáblázása folytán a kármentesített jószágra elsőbbségi jogokat nyertek, s a kárpótlási tőkébeli kielégítéshez igényt akarnak támasztani, ezen igényit jelentsék be ; és pedig ezen kimutatások és bejelentések a fenn kitűzött hirdetvényi határidőig ezen tszéknél annál bizonyosabban benyújtandók, — mert ellenkező esetben mindezen személyek a kárpótlási tőke kirendelése iránti tárgyalásból ki fognak rekesztetni s az 1. 2. s 3. pontok alatt kijelölteknek csupán az tartatik fenn, hogy netaláni jogaikat csak az ellen érvényesíthessék, kinek a kárpótlási tőke s kamatjai hatására a joga a tőke kirendelése iránti tárgyalásnál elismertetett. Végre azok, kik a fenntebb meghatározott igazolásokat vagy bejelentéseket a hirdetvényi határidő alatt benyújtandották,ezennel felhivatnak,hogy a kárpótlási tőke kirendelése végetti tárgyalásra a fenn kitűzött tárgyalási határnapon ezen bíróság előtt személyesen vagy meghatalmazottjaik által annál bizonyosabban jelenjenek meg, minthogy ők különben úgy fognak tekintetni, mintha semmi igazolásokat vagy bejelentéseket sem nyújtottak volna be. Egyúttal értesíttetnek az illetők, hogy a hirdetvényi határidő alatt beérkezett igazolások vagy bejelentések, vgy szinte a lejárt vagy tüstént felmondható adósságoknak a kárpótlási tőkérel utalása iránti kérvények a hivatalos órák alatt az irodában megtekinthetők lesznek. A kárpótlási tőke mennyisége írt ki 19200 ___ 350— 7500— 50— 3875— 50— 17250— 200— 27150— 750— 14987 30 50— 8500— 200— 9625— 200— 16500— 250— 6750— 50 25025— 100 4125 750— 19500 ___ 900 8800 100— 39600— 950— 17750— 24612 30 100— A kárpótlási tőkék kamatolásának kezdete 6T36Tt