Budapesti Hírlap, 1855. július (758-783. szám)

1855-07-31 / 783. szám

dalom fennállását az európai egyensúly érdekében collectiv garantia által minden megtámadás ellen biztosítni, elegendő szentesítést látszott nyújtani. Ellenben azon módra nézve, hogyan vettessék vége Oroszország túlsúlyának a fekete-tengeren,megegye­­zés nem történt. Austria nem híve, hogy kevesbbé érdekelve legyen az utolsó kérdés, mint a többi biz­tosíték­pontokra nézve. Elismerte, hogy Oroszor­szág tengeri állásának a fekete-tengeren nem szabad állandó fenyegetésnek lenni Törökország ellen. Azon­ban a hadfolytató hatalmasságokat illette első­sor­ban , e pont tekintetébeni feltételeikről nyilatkozni, kivált mivel Austria Francziaországgal s Angliával az alkudozások megnyitása előtt világosan megegye­zett , hogy csak a megoldás elve jelöltessék ki, a fo­ganatosítás módja pedig sokkal inkább függ a hábo­­rúesemények folyamától, semhogy azt előre meg le­hetne állapítani. Csak miután a javaslatok, melye­ket felváltva a tengeri hatalmak, azután Oroszország tett, sikeretlen maradtak, érkezett el Austriára néz­ve a pillanat, szövetségeseivel a megoldás azon módja iránt egyezkedni, melyért maga részéről a legvégsőre kész volna magát elhatározni. Austria és a nyugati kabinetek közt hosszabb tanácskozások folytak azon javaslatok fölött, melyek az orosz ud­varnak teendők volnának, a közösen kimondott czél valósítása végett. De miután egyesség erre nézve el nem­ éretett, a bécsi udvar nem tartható igazoltnak a háborúban­ részvételét, a harmadik pontból oly következtetések megnyerése végett, miket önmaga azokba nem helyezett, s melyeket az általános eu­rópai érdekekből szükségkép keletkezőknek nem te­kintett. Számára csak az maradt még hátra, a köze­ledésre utolsó kísérletet tenni, melyhez az elemeket már a korábbi alkudozásokban feltalálta, s a­mint erre a tengeri hatalmasságok az értekezletek bezá­rását sürgeték, kijelenteni, mikép mindig kész lesz, minden indítványt a béke előidézésére, bármely ol­dalról jőjön is, a legerélyesebben támogatni.“ (Vége következik.) Az „Oest- Cort.“ a lombard-velenczei tart. éa központi congregatiókról következő tartalmú harmadik czikket hoz : „Az 1848-diki események a lombard-velenczei királyságban félbeszakítók az ottani congregatiók működését. Midőn a cs­­ereg győzelmes előnyomulásával a törvényes kormány­orgánumok működésükbe visszaléptek, a gr. Radeczky­­nagy mellé oda küldött, biztos gr. Montecuccoli legelső tetteinek egyike volt, a tartományi congregatiókat a delegatiók mellé újra egybehíni. Ez alkalommal a congre­­gatióknak, a­nélkül hogy alkotásukban változta­tás létetett volna, nem csak korábbi hatáskörük meghagyatott, hanem hogy az őket illető ügyek­ben gyorsabb ügyletkezelés és szabadabb mozgás adassék, s az országnak ismételve nyilvánított óhajtása teljesüljön, illetékessége az által széles­­bittetett, miszerint az 1848 aug. 5-diki veronai s aug. 10 -i milánói hirdetménynél fogva, a tart. congregatiók azon ü­gyletkörükbeli tárgyakat is, melyek korábban az országhatóság helybenha­gyásának voltak fenntartva, saját hatáskörükben határozhatók s dönthetők el. E módosítással kez­­dék el újra a tart congregatiók tevékenységüket s szakadatlanul folytaták. A legújabb császári rendelet ezen állapoton semmit sem változtatott, sőt inkább abban világosan határozva van , hogy a tart­ congregatióknak az 1848. aug. 4 és 10-ki bocsátványok által szélesített hatáskörük m­­eg­­hagyassék. A központi congregatiók uma egybe­­hívása 1848 ban nem történt; azt, némely poli­tikai ellenvetéseket mellőzve, azon körülmény is gátló, miszerint maguk azon politikai országha­­tóságok, melyek mellett a központi congrega­­tióknak állaniok kell, az akkori viszonyok közt csak lassan kint léphettek be rendes működésük­be. A mint az 1851 dec. 31 -ki legf. bocsátvány által megállapított elvek foganatosításával a bi­rodalom organikus intézményeire nézve az első fő­­feladat, t. i. a politikai és törvényszéki hatóságok újra szervezése az egész birodalomban bevérez­­tetett, s a második fontos rész, t. i. az azon elvek 35. czikkében megígért választmányok kineve­zése munkába vétethetett , az utolsó tárgyra nézve a lomb. vei. királyságban azon észrevétel merült fel, mikép ott nem egészen új intézmé­­nyekről vagy gyökeres átalakításról, hanem leg­­közelebb arról van szó, az ottani közigazg. szer­vezetet a lombard-velenczei tartományok saját­ságos viszonyaiból természetszerűn keletkezett s általában 1818-ig hasznos és gyakorlatinak le­bizonyult központi congregatiók intézményének újra felélesztése által kiegészíteni. Az 1855. jul. 15-ki cs. rendelet által e­zzel foganatosíttatik, melylyel a közp. congregatiók az 1815. apr. 24-ki regf. nyiltparancs alapján törvényes működésük újra­kezdésére Milano és Velenczébe egybehi­vatnak. Ha a közp. congregatiók tettlegesítése már magában nagy jelentősségű politikai tény, melyben a lomb. vel. királyság népe, az ország municipális intézményeihez­ mindig eleven ra­gaszkodásánál fogva új fontos lépést látand a rendes állapotok megszilárdítására, s mely által annak egyszersmind a császári bizalomnak és az or­szág javáróli áldásdás legmagasb gondoskodásá­nak fölragyogó bizonysága adatik,ki kell még, mint különösen megjegyzésre méltót emelni, mikép nem csak az 1815-n megállapított összealakításában az említett congregatióknak változtatás nem létetett, hanem a képviselők választása s kinevezésének ak­kor elrendelt, előbbi czikkünkben előadott, mód­jának megtartása által a községeknek azon jog, hogy bizalmuk embereit a koronának ajánlják, rövidítés nélkül újra megadatott s egyszersmind a többi biztosítékok is tiszteletben álló s képes személyek egybehivása iránt megavadtak. A kétségkívül legközelebb egybeülendő középponti congregatiók korábbi hatáskörükbe visszahelyez­tetnek, a mennyiben az a tart. congregatiók szé­­lesbített ügyköre és más közrendszabályok által, hova a cataster keresztülvitele is tartozik, ön­kényt változást nem szenvedett. A tartományi congregatiók 1848 óta szélesbített hatáskörének czélja leginkább a községi és jótékony intézetek ügyeinek önálló és gyorsabb elintézése, azok hasznosnak és gyakorlatinak bizonyultak be, s egy sokszorosan nyilatkozott országos óhajtásból keletkeztek. A központi congregatiók illetékes­sége alól csak tisztán helyhatósági tartományi természetű tárgyak vétettek el. Ellenben előre lehet látni, hogy azok ügyi­­köre, tekintettel az újabb időben az ország szükségleteinek fedezé­sére alapított országos pénzalapra, fontos növe­kedést nyert , s hogy közrehatásuk nem egy nagy fontosságú organikus kérdésnél , melyek közé legelőbb is az 1851. dec. 31 -ki organicus elvek jó czikkében ígért községrend-átvizsgá­lást, s a jótékony intézeteknek azzal szóló­ ösz­­szefüggésben álló rendezését véljük számíthatni, a megifjult központi congregatióknak magas­ jelentőség és újra éledésüket előmozdító tevé­kenység kölcsönöztetett.“ Hg Gorcsakov, orosz cs. titk tan., rend­ki­­vüli követ és teljh minister az austriai cs udvar­nál, a 87. Newski-Sándor-rend lovagjává nevez­tetett ki. 2332 KÜLFOL­D. Tudósítások a harczterekről. Délkeleti c­s­a­t­a­t­é­r. A krimi tudósí­tá­sokjuk 26-ig terjednek, s csak annyi említé­ire méltót tartalmaznak, mint tegnap és tegnapelőtt meg azelőtt már darab idő óta, t­i. sem­mir. Pó- t i­s s­ie­r­tnok jul. 25-ki sürgönyében egy erő­sebb orosz kirohanásról tudósít, s írja: „Igen erős ágyutüzelés után az ellenség éjfélkor a kis fürészmű baljáról kirohanást tett. Mivel mi már műveihez egészen közel foglaltunk állást, egy pillanat alatt tánczainkba juthatott. A testőrség gyalog vadászai s a hí sorezred által erélyesen fogadtatott. Az oroszok legnagyobb sietséggel visszavonultak, több sebesültet és 8 halottat hagyván hátra a leshelyek és várárkok közt. Az igen sötét éjszaka megengedé nekik a többi el­esetteknek elvitelét. E harcz nagy becsületére válik T­axis alezredesnek, valamint Lecucq mérnökkapitánynak.B i­s­s­o­n t­ok a futóárkok­ban volt.“ Simpson t­októl két sürgöny érkezett, mindkettő jul. 14-ről. Az első jelenti Vico alez­redes 10-n történt halálát, mi fölött mély sajnála­tát fejezi ki. Vico alezr. 1854. májusban jött mint biztos az angol sereghez s azóta haláláig egyetlen egy napon sem maradt el,szolgálati ál­omásáról. Várnában, hol a cholera a legiszonyubban dühön­gött, az „ó-erőd“-néli kiszállásnál, Bulganacnál,­­ miután tiszttársa Lagandie alezt. fogságba került, s neki egyedül kelle a közlekedést a franczia és angol főhadis állás közt fenntartani, az almai csa­tánál, Balaklavánál, az inkermani véresharczban, szóval mindenütt, hol szolgálatait czélszerünek tartá, helyén volt ő. — A másik sürgönyben a jul. 1- től 12-ig szenvedett veszteségek névsora kö­­zöltetik Mansell kapitány, ki 10 - a futóár­kokban elesett, igen vitéz és érdemteljes tiszt volt. A fürészmű jul. 10­ ki lövetése csekély veszteség­gel járt; egy ágyú véletlen szétpattanása által 2 ember meghalt, kettő megsebesült a flottadan­­­dárból. Az előbbi napokon­ igen nagy forróság lehűlt s kellemessé vált, a csapatok egéssége jó, a jó kedv és bizalom nagy és erős. A „Globe“ krimi levelezései megc­áfolni látszanak azon igen elterjedt hírt, mintha Sze­­basztopol ostroma meg fogna szüntettetni. ,,A legjobb újság a táborból, úgymond, a csapatok jó egésségi állapota. Ez az általános várakozással ez évszakban egyenesen ellenkező hír, mely mutatja, mikép intézkedések tétettek, a pestis miatti min­den aggodalmat, (mi nem volt alaptalan) eltá­­voztatni. A katonák egésségesek és jókedvűek, a legjobb szellemtől lelkesítvék, s­alán 18­­ meg­­veretés következtében legkisebb elkedvetlenedést sem mutatnak Ugyanazon bizalom él bennük az eldöntő siker iránt, s a mostani tétlenség nem el­veszett idő, hanem szorgosan használtatott, a jövő mozgalmakra­ kilátással, az ostromlók számára előnyös állások biztosítására. — Kamiesből írják, miszerint ember és anyagszer naponkint érkezik, oly nagy terek, mint egy egész város, teljesen bo­­rítvák lovak, ágyuk, kocsik és minden alakú gé­pekkel. Az összes hadseregek táborhelyei 10 órá­nyi tért foglalnak el. A keleti-tengerről, Christinestad finn partváros lakosai közt jul. 13-án nagy föl­­indulás uralkodott. Az „Assas“ franczia csavar­gőzös (kap. Davi­er) és az angol „Firefly“ gő­zös (kap. Otter) az öbölben a fénytornyon be­llinig mentek s ott horgonyt vetettek; parla­­mentari­ naszádok bocsáttattak vízre, s a város­ból néhány kereskedő evezett eléjök; élelmet kértek, mely számukra kivitessék. A franczia fregát ott marad a kikötő elzárása végett. Egy távirati sürgöny Nyborgból jut. 27-ről jelenti: A ,,La Dragonne, l’ Aigrette hadigőzösök, a, l’ Avalache és a la Fulminante csavarnaszádok, m­indenik 4 ágyús, ma a Belten átmentek s idő­haladék nélkül Kiel felé tovább eveztek. Cher­­bourgot 18-n Rimsgate et 21-n hagyták el. Helgolandbeli legújabb hírek jelentik, mi­­szerint az angolok ott egy megerősített hadi kikötőt és fellegvárat akarnak építeni. A terv és költség­­vetés már kész, s megerősítés végett Londonba elküldetett. A „Russ. Inval.“ írja: Júl. 3 tól 5-ig az el­lenséges flotta egyes járművei folyvást mutat­­ 'í­­ TÁRCZA. Külföldi irodalom A franczia irodalom története 1830—1848-ig. (Vége.) IV. Történelmi művek. A franczia történetírást 1730—1848-ig három férfiú művei képviselik, u. m. Thierry Auguszt, Mi­chelet Gyula és Thiers Adolf művei. Mignet a spanyol örökösödési háborút illetőleg egy tudomány­­teljes és fényt derítő mémök­e­t tett közzé, mely e nem­ben mintául szolgálhat,de mindaddig, miga reformatid, a liga és IV. Henriknek ezelőtt még 25 évvel ígért munkáját ki nem adandja, kénytelenek vagyunk esz­méinek legtökélyesebb kinyomatát a franczia forra­dalom rajzában keresni, melyet ő a restauratio kor­szakában adott ki. Habár Thierry Auguszt legnagyobb műve 1825-ben jelent meg, ő kitűnő történész, ki az által hogy széles ismereteit művészi formákba tudja ön­teni, a hajdankor classicusai mellé teh­ető, Fran­­cziaország irodalmában Lajos Fülöp uralkodása alatt sem szűnt meg fontos szerepet játszani. Művei: „Letelek Francziaország történészeiéről, Merocingi elbeszélések, A közép­osztály alakulását és kifejtését illető tanulmányok“ oly emlékszobrok, melyek mit­­sem­­tarthatnak a jövendő vizsgálataitól. Előbbi mű­vében „Levelek Francziaország történészeiéről“ kell keresnünk a municipalis­szabadság első gagyogá­­sait. E gyűjtemény egész második felét az elbeszé­lésben mintáknak kell tekintenünk. Mintha e kitűnő író citálta volna megmutatni korunk költőinek, hogy a történet foliántjai egy második b­anhoe-ra bő anyagot nyújtanak. A „Merovingi elbeszélések“ természetes kie­gészítő részét képezik a nevezett Leveleknek. Nem látván lehetőnek Francziaországra nézve ugyanazt vinni ki, mit Angolországra nézve oly dicsőséggel hajta végre, legalább meg akará az újabb nemze­déknek mutatni, hogyan lehet Francziaország régibb történelmi korszakát földeríteni. Bárminő bár ömöl­­jék­'el'Elbeszélésein, sajnálatunkat nem titkolhatjuk. Máy könnyen tehette volna Thierr. Auguszt­us szoros ismeretei mellett Francziaországnak politikai és társadalmi viszonyai kifejtésének általános törté­netét old­ni 481-től­­ 52-ig Chlodvig uralkodásától a merovingiek megbu­kásáig. Ez általános történeti rajz helyett raegelégedék e korból néhány episodot beszélni fel. Amelyek mindaddig, mig ő némi vevő ma­lisuk a fáradságot e korszakot fölvilágosítni, ért­hetlenek salának. Ha nem tévé is meg mindazt, mit megtehetett volna, bizonyos, mikép Francziaország hajdankorának történetét merőben átalakította. *) M i c h e l e t a történelem tudományában kiváló helyet érdemel. Annyi ismerettel bir, s oly munkás mint Thierry, nem bir oly tiszta látással. Miután Vico rendszerét a róm­ai történetekre alkalmazd, a franczia történetekkel ten kísérletet, ez éles észre mutató, de kétségbeejtő tant alkalmazni, melyet a tapasztalat megc­áfol, s mely, ha igaz volna, a ha­ladás tagadását foglalná magában. Michelet úr, a tények által meggyőzetve, több ízben tért el mestere tanaitól; de a nápolyi tudóssak­ benső társalgása következtében, annak műveiből sajnálatra méltó előszeretetet meríte a Symbolismus iránt, s ez elő­szeretet gyakran vezető tévutakra. Nem szándékunk elvitatni mindazt, mi a középkornak általa adott ma­gyarázatában új és jogszerű, de meg vagyunk győ­z) Magyarország történeti irodalmának mindeddig nincs Th­ierryje. Mindazon dicséret mellet , melyet B­u­d­ai Ézsaiás, Péczel­y, Horváth, Szalay kiér­demelt, Magyarország történetének számos korszakát borítja homály, é­s homály borítandja mindaddig, míg történetíróink, mielőtt a részletek tisztába volná­nak hozva, általános művek szerzésében keresik a di­csőségét. Hogy egy-két bármi jeles ember ez egyes korszakok földerítésére nem elég, hanem számosak kellenek, magában értetik; s a­mily sajnos történé­­szetünkre nézve, hogy újabb történelmi irodalmunk­ban aránylag sok egész Magyarország történetét tár­­gyazó, de nagyon kevés, egyes korszakokat részlete­sen leiró művet találunk, :— épen oly bizonyos mikéj­ , sokkal előbb halhatlanítja nevét az, ki egy korszakot mélyéig vizsgálván, annak eleven képét állítja elénk, mint egy, nem annyira intensiv, mint sikeresen elter­jedő ismeretü c o m j­ e n c­ i­z­ál­ó. A feledhetlen gr. Teleki József Hunyadiak kora maradandóbb becsű, mint minden eridigelő megjelent,­­ min­t igen valószí­nűen a közelebbi pár tized alatt meg elesendő com­­pendiumok, é­s ha a két Budai közt választanunk kellene, nem haboznánk az­ adatok gyűjtésében fá­­radhatlan Ferencznek adni a koszorút L­­ieonaért. Azon tévirányt, mely szerint még akkor is előszere­tettel viseltetnek tudósaink az általános iránt, midőn a részletek igen hiányosak,­ alkalma­int szomszéda­inktól vettük, kik Pölittel.Schlossre­l Rotlick-et dicső­ítik, míg az angolok Macaulny-t,Gibbon I Rober­tom­,a francziák Thierry-t, Guizot-t. Thiers-t magasztalják Ha összehasonlítjuk az előbbiek universalis könyveit az utóbbiak részletes műveivel,­­ nem fogunk kétr­kedni ez utóbbiakat hasonlíthatlanul becsesebbeknek s egész s azadi­kkal maradandóbbakn­ak ítélni Az angolok pl. sokkal kevesebb világtörténeti könyvvel, de sokkal több valódi historicussal dicsekedhetnek, mint szomszédaink. — A tárgyba mélyebben nem ereszkedhetünk , — csak azon óhajtásunkat fejezzük ki : vajha tör­ténetírásra hivatottaink inkább töreked­nének egyes kor­szakok leirása, mint egész múltunkat magába ölelő művek által szerezni maradandóbb ér­demeket! Záradékul megjegyezzük, mikép Thierry, ki egy­ kornak is csak egy részét irta le, jobban át van hatva a helyes irány öntudata és érzete által, mint bírálója.­ződve, mikop minden józan eszű ember a Miche­let által kiadott Francziaország történetében ve­szélyes olvasmányt látand. Könyvében a monda és rege oly gyakran foglalja el hiteles ada­tk helyét, a néphagyom­ányok, az ujabbkori dalok oly gyakran bitorolják a történet tekintélyét, mikép a legfigyel­mesebb Olvasó sem képes a valóra nézve tisztába jőni. A franczia forradalom elbeszélése még Franczia­­ország középkora leírásánál is nagyobb próbaköve votl Mieheletnek. Nemes czélokból indulván ki, méltán hellyezé az igazságot a siker fölé,de nem tud a folyvást oly részrehajlatlan maradni, mint azt a történet meg­kívánja. Azon természetes törekvésből, hogy az ese­mények eredetét föltalálja , többször a regényhez folyamodott. A nőket ez el­járásával megnyerhető, de a képzeletnek ily rész helyeni alkalmazása a valódi férfiak tetszésére soha sem számíthat. Midőn szerző a vádakat utánozván, kik az ellenség mozgá­sát akarják kitudni, fü­lét a Champ de­ Mars földjére tesízi, hogy a forradalom hangjait jobban kivehesse, ki tudná megállani, hogy el ne mosolyodjék? Mindezen megrovások daczára, melyeket érde­melteknek hiszünk, Michelet úr mély nyomot ha­gy­and hátra a franczia történelmi irodalomban. Ha a szellemek közöl többeket vezető tévútra, tagadni nem lehet, mikép a történet iránti szeretetet hatal­masan terjesztő s mintegy népszerűvé tette Midőn a történeti események előadására a Notre-Dame de Paris nyelvét, alkalmazta, természetesen igen nagy botlást követett el, de ugyane botlás vala köny­veinek hatalmas segítségére, s számosan, kik tétlenül maradtak volna a meztelen igazsággal szemben, in­dultak meg egy oly történetíró hangjára, ki­ppen oly mértékben költő, mint történész. Th­iers határozottan különbözik, szelleme, minősége által, mind Thierry­től, mind Mi­ch­a­­­e­l-től. Nem bírja se az elsőin­k epicai tehetsé­gét az elbeszélésben, se, az utolsónak a Symbolis­mus iránti hajlamait. A távoli múlt kevéssé érdekli, sokkal élénkebben, hatnak rá a tegnapi és mai ese­mények , de a tegnapot és mát illetőleg tudni akarja mindazt, mit saját kora, s az utókor emberei arról tudhatnak.­­ tudni, tanulni vágyó szellem, ki lan­­kadás nélkül merít az okulás minden forrásaiból; semmi olvasmánytól sem ijed vissza, bármi fárasztó legyen is, ha azt fölhasználni reméli. Pénzügy, diplo­matál, hajtan, szóval­­semmi sem csü­ggeszti, semmi sem riaj­tja vissza. Ez kétségtelenül véletlen nagy előnyt ad egy történésznek, m­ert a nyomozás min­den nemeire bámulatos képességgel bír, nagy erő­feszítés nélkül érti meg azt, mihez fog, s mi még ritkább kiváltság, tökéletesen átlátszóvá tudja tenni mindazt, mit megtanult. Kivételes elsajátító tehetséggel bir, s azon dolgokról, melyeket csak most tanult, úgy tud szólani, mintha azokat régóta tudná. Azon emlékezetben tartott adatok, melyek­nek kitisztulására a szellemek legnagyobb részénél hosszú idő kell, nála másnap annyira világosak és tiszták, mint néhány év múlva. Néha e bámulatos te­hetséggel visszaél, s túlözönlő világossággal árasztja el olvasóját. Ő nem marad mindig a történészet ha­tárai közt. A­helyett, hogy megelégednék a francziák által nyert és vesztett csaták elbeszélésével, nem tud ellentállani hajlamának, hogy azt a csatákat vi­tassa meg, melyek lehetők valónak ; fölötte jól emlékszik J­o­mini tábornokkali társalgására. Két­ségtelen, hogy nagyon szép tudni azt, mikép az el­lenség megveretik, ha old­al, jobb vagy bal szárnyon vagy hátban támadtatik meg, de mindazon olvasók, kiket a­kadtan nem érdekel, megelégednének a meg­történt csata egyszerű leírásával. Azon számta­lan részlet, melyek elősorolását Thiers annyira sze­reti, igen érdekesek lehetnek a katonaiskolák növen­dékeit nézve, de az emlékezetben gyakran zavaros fogalmat hagynak hátra. A h o h c n­­ i ti d e n i csata elbeszélése teljesen igazolja állításomat. S a tudo­mány ezen bősége nemcsak a harczok leírásában tű­nik föl, hanem épen oly mértékben mutatkozik a diplomáciai alkudozások s a bel kormányzat leírása körül. Th­iers, ki mélységig ismeri mindazon tárgya­kat, melyeket fölvesz, épen úgy vitatja meg az al­kudozásokat, mint a csatákat, így például, midőn a német szövetséget írja le, ha szakembereik szavának hihetünk, igen avatott m­onograph­iát ad, s úgy lát­szik, nem veszi észre, hogy a közben az elbeszélés függőben marad. Ugyanezt róhatják meg a bou­­logne-i expeditiót tárgy­azó könyvben. Kétségte­len, hogy a Napóleon által Angolország elnyomására fölhalmozott készletek minden kihagyás nélkül van­nak leírva, de mindenki meg fog egyezni abban, hogy e leírást összébb lehete szorítani. Mindemellett el kell ismernünk, mikép a Ci­­­sulság és Császárság története, habár néh­a tisztán históriai modortól eltér, oly könyv, melyből az utó­kor mindig haszonnal fog tanulmányozhatni. Alapos okunk van hinni, mikép a szerző igen kedvező állá­sánál s f­íradhatlan tudványánál fogva, mit sem­ mu­lasztott el, s a tanulmány egyetlen kútfejét sem mel­lőzte. Csak azt lehet sajnálni, mikép nevezett mű­vében, valamint a franczia f­o­r­r­a­d­a­l­o­m­ t­ö­r­­t­é­n­etében gyakran tévesztő össze az erőszak diadalát az igazság diadalával. Szerző a lángész lénye által igen könnyen engedi magát elkábittatni s, könnyelműen tör­i.Uczát a bukott ügy fölött. Előtte az az igazság, a­mi győz, azon ü­gy, mely megbu­kott, a tévedés ügye Nem igy fogá föl Tacitus a maga tisztét, s az utókor Tacitus részén leend.

Next