Budapesti Hírlap, 1856. január (1-26. szám)
1856-01-18 / 15. szám
Somogyra nézve életkérdés az ügyet megindító három urnák (Somssich Miklós, Pál, és Kund Vincze) jelentése. E jelentés értelmében mintegy másfél órai barátságos értekezés után határozatta lön. Hogy az indítványozó urak felhívásához képest a kitűzött és Somogy megyére nézve oly nagy fontosságú czél elérésére egy társaság alakul. Mi végre a jelenlevők nagyobb része nevét az alakuló ívre fel is jegyezte. Miután azonban többen meg nem jelenhettek, mások pedig kellő felhatalmazással nem bírtak, azért ezen ív folyvást nyitva marad további aláírhatás végett. Végre egy bizottmány neveztetett ki, melynek föladata lesz, az illető társasággal magát érintkezésbe tenni, a kitűzött czélra buzgón közreműködni, és ha szükséges leend, egy újabb gyűlést, melyre az akkorig magukat aláírók fognak felkéretni — egybehíni; ezen bizottmány tagjai: gr. Széchenyi Dienes cs.,k. kamarás, Somssich József, Somssich Miklós, Jankovek László,Somssich Pál,Kund Vincze és Satzger urak. —Ennyi ezúttal elégséges volt, mert a somogyiak meg vannak győződve, miként a déli parton vezetendő vasút kereskedelmi tekintetben kedvezőbb helyzetű az északinál, s a társaság érdeke Somogyéval ugyanazonos. Különben ha bármi oknál fogva a vasút mégis Zalában építtetnék, úgy Somogy kénytelen lesz maga eszközök iránt gondoskodni, melyen 2 millió pozsonyi mezőt meghaladó gabona kivitele a tervezett vasúti tájakkal a versenyt kiállhassa. De erre aligha lesz szükség, miután a nevezett indítványozók a bécsi vállalkozó társulattal magukat érintkezésbe téve megtudták : ahogy a vállalatnak czélja pusztán csak nyerészkedés, s tehát a társaság a pályát arra viendi, hol kevesebb befektetett tőke után nagyobb jövedelmet remél magának biztosíthatni; b) hogy a m. kormány eddig a pályairányt se strategikus, se egyéb politikai indokból ki nem jelölte; c) hogy a társaság szabadalmat a pályaépítésre még mindeddig nem nyert, de azt bármikor is megnyerhetni teljes reménye van; de hogy az előleges munkálatokat a jövő tavaszszal megkezdendi. Ugyanezen fölnevezett férfiak Schultz Erich megyei cs. k. mérnök úr által maguknak Somogy megyéről, abban a pályairányt is kijelölve, térképet készíttettek, mit az építészeti anyagok fölötti költségvetéssel együtt az említett közgyűlés elé terjesztettek. Megyei hatóságunk egy most kelt megújított rendeletében szigorúan meghagyja a községek bíráinak, hogy minden héten megtekintsék az iskolát, és az iskolamulasztó tanulók névjegyzékét hét végén a hivatalhoz kemény felelet terhe alatt beküldjék. — Minden szülő minden egy napi mulasztásáért gyermekének pártra büntettetik. Szintén ezen büntetés van szabva a vasárnapi iskolát mulasztókra is. Ugyancsak a falusi iskolák tanítóinak helyváltoztatását illetőleg, épen most jelent meg egy egyházi rendelet, melyben meghagyatik, hogy minden protestáns iskolatanító, ki más jövedelmezőbb tanítói állomásért folyamodik a helyrendező gyűléshez, a helybeli lelkésztől s elöljáróktól bizonyítványt tartozik előmutatni tanítói magaviseletéről. — Ezen üdvös rendeleteket mindenki hálás elismer I réssel fogadá. Azonban az iskolatanítók szorgalmas tanítására vonatkozó rendeleteknek egy sajnos körülmény :az anyagi szükség, melyben az iskolatanítók majdnem általánosan nyögnek , elkerülhetlenül szárnyát szegi. Vannak már kiképzett iskolatanítóink, kik valóban sikeresen tudnának tanítani. Vannak az éltebb tanítók között is olyanok, kik a népnevelés új eszméivel megbarátkozva, s az idővel együtt haladva a tanításban amazok mellett nem pirulnak. Tehát nem arról panaszkodhatunk, hogy nincsenek ügyes, sikeres népiskolatanítóink, mert már szép számmal vannak; de arról kell panaszkodnunk, hogy ezen ügyesebb s szorgalmas tanítóink is, az anyagi szükség miatt, magukat teljesen hivataluknak nem szentelhetik ; és így azok, kik hasznosan munkálkodhatnának Jézus kisdedeinek ártatlan társaságában, lelkük fájdalmára s a népnevelés kiszámíthatlan kárára, kontárokká kénytelenek lenni. Az üdvös czél elérése tehát a községek legsürgetőbb feladatává teszi a népiskolatanítók anyagi állásának javítását. — Mi általában egy családos népiskolatanító évibére ?... Kevesebb mint a kanászé. A kanásznak egy sertéstől több fizetése van, mint az iskolatanítónak egy gyermektől. A kanász évibére 30 mérő gabona, a szegény népiskolatanítóé 20 mérő. Ily nyomorú bér mellett az iskolatanító nem az iskoláról gondoskodik, hanem arról, hogy magát évről évre mezei vagy egyéb gazdálkodás által — az iskolának kénytelenségbeli elhanyagolásával — tengethesse. Tavaszszal s nyáron mezei munkát űz, kukoriczát kapál, arat, vagy arattat, földeket bérel s gazdálkodik. Télen méhkasokat köt, vagy órát reparál. Tudok olyan helységet, melynek iskolatanítója néhány év előtt valóságos csizmadiamester volt s folytonosan dolgozott. Midőn tehát a népnevelés helyes erkölcsi irányáról, ahhoz értő műveit tanítókról praeparandiák, hasznos iskolai tankönyvek, uj tanrendszer által gondoskodva van : e gondoskodás üdvös sikerét a tanítók anyagi állásának javítása által támogatni, sőt biztosítani a községeknek ép annyira saját, mint a köz érdeke által parancsolt, s ép úgy szellemi mint anyagi emelkedésük czéljából folyó feladata, tagadhatlan igazság lévén az a legutolsó szántóvezére is, miszerint az ismeretekbeni gazdagság , az észtehetség kifejtése legbiztosb forrása az anyagi vagyonosságnak is. Somogyban egyszerre két regényíró támadt. Egyik Ungár István hárságyi jegyző, ki most adja ki „California, vagy a hajadon és gyermeke“ (?) czimü 4 kötetes regényét. Előfizetési ára 2 pft. Másik Kmetty István Szigetvárit, ki „Czigányné“ czimü legelső kétkötetes regényére I st 45 pkrral hirdet magánelőfizetést, őt illető példányaira, r. I. TÁRGZA: A magyar nép könyve. Szerkesztik Csengery Antal és Kemény Zsigmond. tíj folyam. I. füzet. Pest, 1856. Kiadja Heckenast Gusztáv. E vállalatról többször szólünk , érdeme szerint, méltánylólag. Kiemeltük, a régibb folyamokról szólván, példátlan olcsósága mellett belbecsét, mire nézve folyóirataink közt versenytárs nélkül áll. ", Lássuk az új folyamot, melyről szerkesztők azt mondják, hogy az a vállalat próbaéve lesz. Az előttünk fekvő füzet mindenben megfelel azon mértéknek, mely szerint az eddigi füzeteket ítéltük. Szerkesztők, igen helyesen „nép“ alatt nem a nép legalsó osztályát értik. Annak egy irodalomban sem írnak, vagy csak oly műveket imak, melyek kívül esnek az irodalmon. Minden műveit népnél azon értelemben veszik a népiest, a melyben szerkesztők, kik programmjokban többször kimondák : nem szükség a nép számára külön irodalmat teremteni, mert a nép !s a nagy közönség. Az irodalom föladata nem leereszkedni bizonyos sértő hanggal, mely érezteti az olvasókkal, hogy gyermekekkel , tudatlanokkal van a dolga. Emlékszünk egy úriemberre, ki mindenkit egyaránt kendezett. Azt hiszszük ez is helyesebben fogta föl a „népiest“, mint azok, kik kétféle irodalmat akarnak alkotni, egyiket az „uraim“, másikat a „hallják kigyelmetek“ számára. Szerkesztők már ildomosságból is óvakodnának kasztokat állítni föl az irodalomban, midőn a politikában már megszűntek. Nem fogják mondani, amit a bráhmánok országában, hogy az a kétszerszülöttek, ez meg az egyszerszülötteknek szól. A kereszténység ez osztályozást nem ismeri; a szent könyv csak azt mondja: elvesz az én népem, mivel hogy tudomány nélkül van. E nép alatt egész Izraelt értették a próféták. S aki a népies irodalmát műveli, nem tehet okosabbat, mint amit az előttünk fekvő vállalat szerkesztői kitűztek: 1. irni egyszerűen s ez egyszerűségben helyezni a népiest; 2. a nagy közönségnek nem a legműveletlenebb részét tartani szem előtt, mert igy nem fogunk taníthatni. Tudja ezt a ki paedagogiával foglalkozik. Azt is tudja , 3. hogy a nagy közönséget közelebbről érdeklő dolgokról kell átmenni a távoliabbakra. Íme a népies előadás három fő elve, melyet az előttünk fekvő vállalat szerkesztői kitűztek. Ők ennélfogva nemcsak nagybecsű dolgozatokat nyújtottak, hanem ismereteket és jó ízlést terjesztettek. De nem kevesebb érdemük, hogy a népies juralmát meghatározták, határozott elvekre fektették, s példányt, módszert állítottak föl a szerkesztésben. Sajnos dolog, hogy vannak, akik e tények előtt szemet hunynak. A journalistika kötelessége pedig azokat elismerni s már csak a „módszer“ elismerése végett is kívánni, hogy e vállalat soká fennmaradjon. De tartalma is megérdemli azt. Szerkesztők verseket, költői műveket csak legjelesb íróinktól adnak. Kiindulási pontjuk, hogy a szép csak nyer becsében, ha egyetemivé teszik, s azzá akarván tenni, nem szabad változtatni föltételeit. Előttük elégnek lárták, fia legfölebb „erkölcsi maggal“ bírt a mű, melyet a nagy közönségnek, a népnek írtak. Innen aztán, hogy minden hívatlan hivatottnak érezte magát művelni ez irodalmi ágat, hol, a minták után ítélve, oly könnyű szerrel lehetett aratni a dicsőséget. E vállalat szerkesztői más elvet állítottak fel. Ők kimondák, hogy a fölött műbecset is követelnek, s példányt adtak Aranytól és Petőfitől, Tompától és Erdélyitől a versnemben, s B. Eötvöstől, Gyulaitól és Jókaitól az elbeszélésben. E vállalat a költői műbecs követelése által szintén szolgálatot tett az irodalomnak, elvet mondván ki, mely nem engedi, hogy a népirodalom ponyvairodalommá sülyedjen.Az újabb füzetben szintén jeles költeményeket adnak szerkesztők Aranytól, Tompától. De az elbeszélő részt halljuk mondani: ez fordítás , s e részben sülyedést mutat a vállalat az újabb füzetben. Ellenkezőleg, mi e részben is haladást látunk. Ismervén szerkesztők elveit, nem kétkedünk kimondani, hogy ők bizonyosan azon elvből indultak ki, melyet Brassai úr, nem ugyan e vállalatra, de ide teljes joggal alkalmazhatólag és helyesen mondott , miszerint inkább akarják szerkesztők, hogy azt kérdezzék, miért állították ki e rovatot ezúttal fordításból, mint hogy azt kérdjék, miért állították ki eredetiből. Mi a jó eredeti mellett a jó fordítást is nyereségnek tartjuk — annak tartja a világ minden irodalma — s a rész eredetinél sokkal de sokkal többre becsüljük. Avvagy mennyivel eredetiebbek azon franczia kaptára készült, franczia regény és drámai reminiscentiákból egybeférczelt eredeti novellák, melyekkel divatlapjaink és albumaink telvek ? Valóban különös! Egy Eötvös, egy Gyulai s mások legjelesbjeink közöl valódi nyereségnek tartják a fordításokat. Külföldön Bulwer maga fordítá le Schillert és Göthét, Longfellow Amerika legnagyobb költője számos fordítással gazdagító irodalmát, Byron a nagy lángész, kit fiatal költőink kétségkívül bámulnak, sokat fordított, maga Schiller a németeknél, Vörösmarty nálunk, nem tárták megalázónak fordítni, sőt Petőfi a kitűnő lyricus is fordított. A „Kisfaludytársaság“ külföldi regénytárt indított meg, melybe Petőfi sem vonakodott fordítani. Az „Athenaeum“ talán többet ten egy „Colomba“ s más, idegen jeles művek fordítása által , a jó ízlés terjesztésére , az eredeti novellairodalom kifejtésére, mint kritikái által. Mert azon folyóirat szerkesztőinek jobb volt ízlése, mint amily alaposság volt egyszer és másszor kritikáiban, melyek kiáltalán véve — szintén üdvös hatást gyakoroltak korukra. Valóban nekünk nagyon is gyanúsnak tetszik az az irodalmunkban itt-ott mutatkozó izgatás a fordítmányok ellen. Talán félnek némelyek, hogy eredetijök sülyed becsében a közönség előtt, a jeles külföldi példányok mellett. Nem gondolhatunk mást. Részünkről fölszólítjuk a vállalat szerkesztőit, ne törődjenek e fészkelődéssel; adjanak több fordítást is, egy Dickenstől s más a jelenkor legkitűnőbb költőitől , gazdagítsák irodalmunkat több oly kitűnő elbeszéléssel, mint az előttünk fekvő füzetben a nevezett írótól „Egy katona története“, melyet a közönség a legnagyobb részvéttel és köszönettel fogadand. Még csodálatosabb azonban, a mint a Johnston, maga nemében páratlan munkája átdolgozását fogadják némelyek. De kik? Természettudósok ? Korántsem, mert ők igen jól tudják, ki volt az a Johnston, ismerik roppant tudományos érdemeit, melyek különösen a mezőgazdasági vegytan körül oly számosak. A német irodalom tele eredeti népszerű művekkel, s mégis már több fordítás jelent meg az angol vegytudós munkájából, melyet a közönség úgyszólván mohón kapdosott el. Miért volna bűn e szakban épen a legjelesebb népszerű mű átdolgozásával gazdagítni irodalmunkat , s gyarapítani a közönség ismereteit? Nem lehet azért tagadni , hogy Csengery úr szolgálatot tett az irodalomnak, ha egy Johnston művének nem csupán fordítására, — mi magában is jó lett volna, — hanem , ami még nagyobb köszönetet érdemel, — átdolgozására vállalkozott. S ha ez átdolgozás folytán már szólt a jégről, vízről, földről, növényről, kenyérről, húsról: engedjétek meg, hogy azon fejezeteket se hagyja ki, melyekben a kávéról, teáról, csokoládéról értekezik a tudós angol. Hiszen ha a nép legalsó osztályát értenék is nép alatt, jól monda aPesti Napló* közelebbről: menjetek az alföldi városokba...láthatjátok, hogy már a piaczon a kofák is árulják ez,italt. Hogy titeket, újságírókat nem érdekel, mit isztok, mit esztek, erről sedr. Johnston nem lehetősek „Magyar nép könyvek szerkesztői. Johnston könyvét Csengery úr egész terjedelmében akarja átdolgozni — s igy az előfizető csupán ezen egyetlért, műért is, ha egyéb e füzetekben nem volna, nem hasztalan adná ki pénzét. A vállalat többi részei iránt általánosan egy értelem uralkodik : Kemény czikkeit a világ állásáról, mindenki jeleseknek ismeri. Nem hagyhatjuk említetten, hogy Jánosi czikkét s a „Gazdasági Lapok“, jeles szerkesztőségének czikkeit a legtöbb lap említésre sem tartá méltóknak. Ez mutatja, mikép újdondászaink nagy része nincs tisztában azzal, mi a közönség, s mi érdekli azt. Mi a „Magyar nép könyve“ nevezett czikkeinek olvasását lelkiismeretességgel ajánlhatjuk mindazoknak, kik a verseken és novellákon kívül egyebek iránt is érdeklődnek . Ajánljuk a füzetet, valamint az egész vállalatot, mely ,ha maga szerénységében a helyét betölti népies irodalmunkban, s valóban ,sokkal nagyobb pártolásra volna érdemes, mint a minővel eddig találkozott. Óhajtandó, hogy ez oly gyakran pengetett phrasis „pártoljátok az irodalmat“ csupán ily vállalatok számára legyen fönntartva irodalmunkban, ahelyett, hogy azok ellen gyanúsító célzások, tétetnek. Salamon F. :) Mult félévi Tárczánk is a jeles angol tudós halálának hírére, adott egy mutatványt e művéből, mely példányul felmutatható egyszersmind, hogyan lehet a tudományt közérthetőségűvé tenni és megkedveltetni. Szerk. AUSTRIAI BIRODALOM, Bécs, jan. 16. Császár Ő Felsége rendelni méltóztatott, hogy azon bizottmány, mely köl- Zensteini Kellner alt. cs. főhadisegéd excja vezetése alatt múlt hétfőn a közkórházat megszemlélte, kiküldetése eredményéről kimerítő jelentést terjeszszen Császár Ő Felsége elé. — Császár Ő Felsége a né-met községnek Trientben, ennek folyamodványára, melyben ujan helyreállított temploma számára öntendő harangokhoz töredék ágyuéretet kért, kegyadományul 1000 pártot ajándékozni méltóztatott. * Maria Anna császárné ő felsége a prágai irgalmas barátok belegépelő intézetét ez évben is 400 frt gyámolításban legkegyelmesebben részeltetni méltóztatott. — Manteuffel ezredes, porosz k. szárnysegéd küldetése, újabb magyarázat szerint, abban állott, a nyílt szakadást Oroszország és Austria közt, az elsőbbiknek a dolog helyzetérőli felvilágosítása által, meggátolni. Ebből magyarázható le. M aneuffe azon Berlinbe küldött jelentése, miszerint az egyesülteknek békejavaslatuk pontjaitól eltérése nem várható— A kereskedelmi és ipari hitelintézet első közgyűlése martius közepén fog tartatni. — Az 1856-iki közigazgatási évre a sótermelés mintegy 6 millió mázsára van előlegesen számítva. — Napokban íratott alá itt az Austria és Németalföld teljhatalmazottjai közt Hágában kötött kereskedelmi és hajózási szerződvény. — A pénzérték-értekezleti teljhatalmazottak,kik még a tulajdonképi tárgyalásokra kivontató előmunkálatokkal vannak elfoglalva, ma harmadik ülésüket tartották. — N e g r e 11 i lovag miniszertanácsos, a nemzetközi Suez-csatornabizottmány tagja, majd megérkezett. KÜLFÖLD. Békemozgalmak. A ,,Wiener Zeitung“ tegnap reggel megjelent főlapjában következő nagyfontosságú tudósítást hoz: „Egy tegnap (szerdán január 16-a) ide (Bécsbe) ugyanazon nap délutáni 2 óráról Sz.Pétervárról érkezett közlés szerint. Oroszország, mint értesülünk, az Austria által a nyugati hatalmakkal egyetértőleg tett javaslatokat mint a kötendő béke alapföltételeit egyszerűen és föltétel nélkül elfogadta.“ E távirati sürgönynek — irja az ,,ODP,“ — mely a nagy békehírt hozta, azon pillanattól fogva, midőn az elhatározás Sz. Pétervárott szülemlett, a perczig, midőn az Bécsbe érkezett, csak két órára volt szüksége. Iön délben még Sz. Pétervárott a császár elhatározása senkivel sem jön közölve. A „Constitutionnel“ egy január 9-től kelt újabb bécsi levelet közöl , melynek lényeges tartalma következő : „A javaslatok átnyujtása óta Eszterházy gróf se az orosz császárt, se a birodalmi kanczellárt nem látta. Az ultimátum átnyujtásáról a jelentésen kívül az austriai kabinet Eszterházy gróftól még csak egy oly távirdai sürgönyt kapott, mely azt jelenti, mikép Nesselrode gróf őt egy szóbeli jegyzék által arról értesíté, hogy a czár saját válaszát közvetlenül Gores akolság útján küldé meg Bécsbe. E szerint a ki- s segítő eszközökben annyira termékeny, orosz,diplomatia azt reméli, hogy időt nyerhetend,' s hogy Eszterházy grófot meggátolandja útlevelének kikérésében , mivel minden áron ki akarná kerülni U Austriávali nyijt szakadást, Nesselrode gróf számításai helyesek lettek volna,, ha Austria képes lenne az orosz ellenjavaslat.Őkat Párisa és Londonba küldeni meg, hogy aokat a nyugati hatalmasságok birálata alá terjeszsze. De az austriai kabinet a Franczia-s Angolország irányában újólag vállalt kötelezettségei következtében.Oroszországtól csupán határozottan igenlő vagy tagadó választ fogadhat el. Mihelyt az austriai kormány hivatalosan tudja, hogy a válasz nem egyszerűen s föltétlenül igenlőleg hangzik, számára nem marad egyéb hátra, mint követét visszahívni Sz. Pétervárról, mivel a nyugati hatalmasságok bírják a bécsi udvarnak abba beleegyezését, mikép a javaslatok a decemberi szövetségeseknek változhatlanul megállapított minimam-követelése gyanánt tekintendők. A német államokkal Poroszország, fájdalom !el tudta hitetni, mikép a szövetségesek oly maximumot javasoltak, melyből még minden esetre engedni fognának , ezért Bajor-s Szász o rszág St. Pétervárott beérték a javaslatoknak hatályos ajánlásával. Mint imiskolják, ezen államok eljárása egyrészben onnan eredt, mivel azok hiúságukat megsértették ,vésték. A szövetségesek egymásnakszavukat adták az iránt, mikép Eszterházy grófnak Bécsbeli elutazásáig legszorosabb titokban tartandják követeléseik tartalmát. Csak a követ elutazása utáni napon közié az austriai Császár Ő Felsége az, ultimátum szövegét a porosz királylyal, ugyanakkor értesíthettek arról a Paris és Londonban levő bajor és szász követek Walewski gróf s Clarendon lord által. Minden esetre, bármi legyen is az orosz ellenjavaslatok tartalma, az Oroszországgai alkudozások véglegesen bezárat vék. Vagy még a tél folytában tisztán s egyszerűen elfogadandja a sz. pétervári udvar Austria ultimátumát, vagy pedig, mihelyt ezt az évszak megengedendi, a harcz megkettőztetett erélylyel fog újra megkezdetni. Ezen túl nincs más választás.“ B. Seebach Berlinbe érkezése Sz.-Pétervárról (jan. 12.) a várakozásnak, melylyel ott az orosz ellenjavaslatok tartalmát lesik, már határozottabb tájékozást tett lehetővé.. S célba ez az orosz,diplomatta azon orgánumának tartatik itt, kinek, azon nyilatkozatokat, melyeket a sz.-pétervári kabinet békekészsége feltételeinek határai iránt tett,a francziák császárjánál képviselte. Egyszersmind Seebach azon megbízatást is elvállalta, a német középállamokat, melyek a békekérdésben Sz.-Pétervárra jegyzékeket intéztek, az orosz kabinet álláspontjáról, amint az újabban az austriai javaslatok következtében módosult, előlegesen felvilágosítani. Legközelebb a német udvarokhoz kimerítő diplomatiai nyilatkozvány fogna intéztetni.Nagy feszültséggel várják Berlinben az Austria és Poroszország közt folyamatban levő alkudozások kimenetelét, melyek végett M a n t e u f f e 1. ezredes Bécsben mulat. Mert sok függ attól, vájjon Poroszország és Austria most a békeháború kérdésében egységes állás elfoglalására csatlakozandnak-e. A Magyar Akadémia, F. hé 14-n, e tudományos testület nyelvészeti osztálya tartott ülést. Abban Toldi Fi titkár ur egy becsése régi kéziratot mutatott be, melyet Nagy Iván ur egyetemi könyvtári tiszt nyújtott be a könyvtárnak. E könyv Kalmár István gyűjteményéből való. A bemutatott kézirat egy latin-magyar szótár (neves könyv) 1597-ből. Az elrendezés nem betűrendben, hanem tárgyak szerént történt, s 80-nál több fejezetet foglal magában. Ezután Hunfalvy Pál úr értekezett a hangsúlyról. Szerinte a hangsúly a helyesírás szabályozására is befoly, s nagy szerepet játszott a szószármaztatásban is. Végre az elnök a „Helyesírási szabályok“ és „Magyar nyelv rendszere“ újabb kiadását indítványozta. E munka átnézése és kijavítására bizottmányt nevezett ki. E bizotmány áll : Czuczor, Fogarassy, Szemere Pál rendes, Ballagi Mór, Brassay Sámuel és Hunfalvy Pál levelező tagokból.