Budapesti Hírlap, 1856. július (151-177. szám)

1856-07-31 / 177. szám

Pest. Csütörtök, ill. Megjelenik e lap, vasárnap és ünnep utáni napokat kivéve, mindennap reggel.Előfizetés! díj : Vidékre : f­é­l é­v­r­e : 10 frt, évnegyedre: 5 frt. Helyben­­:félévre: 8 frt, évnegyedre:1 frt. — A hirdetések ötször halálozott sorának egyszeri be­iktatásáért 6 kr, többszöriért pedig 4 kr számíttatik. — Egyes szám 20 pkr. Szerkesztői iroda : Egyetemutcza 2-ik sz. a. 1-ső emeleten. Kiadó hivatal van : Egyetem-utczában, 2-ik szám alatt, földszint. BUDAPESTI HÍRLAP. Előfizethetni h­e­l­y­b­éll: a lap­k­i­a­d­ó h­i­v­a­t­a­l­á­b­a­n . Egyetem-utcz­a, 2-dik szám, földszint, vidéken minden es. kir. postahivatalnál. — Előfize­tést tartalmazó levelek a czim. lakhely s utolsó posta feljegyzése mellett a pénzzel együtt b­érjm­e­n­t­e­s­ít­v­e egyenesen a kiadó hivatalhoz utasítandók. A „Budapesti Hírlap 44 előfizetési ára : Budapesten évnegyedre 4 pft. félévre . . Vidéken évrtegyedre . . félévre. .... . Pesten előfizethetni a tálában. (Egyetemi utcza 2-ik sz. a takarék­pénztár-épületben), vidéken minden cs. kir. postahivatalnál. Az előfizetési díj bérmente­sen beküldetése kéretik. Emich Gusztáv, a „Budapesti Hírlap“ kiadója. . 8 — »iS mi 10 — Iu 1 irt kiadóhiva- HIVATALOS RÉSZ. Ö cs. k. Apostoli Felsége f. h. 29-én délután Laxenburgból Teplitzbe elutazott. A belügyminiszer Taschler József és Heis­­s­er János harmadosztályú megyebiztosokat, Gart­ner Antal helytartósági fogalmazót, és Winkler Jakab, Kronenfels Tivadar lovag és gróf T­a­a­ff­e Eduard harmadosztályú megyebiztosokat, másodosz­tályú megyebiztosokká, továbbá gróf Z­a­m­o­­­s­k József és gróf Bellegarde Ferencz helytartóság fogalmazókat, harmadosztályú megyebiztosokká Ma­gyarországban a budai közigazgatási terület számára kinevezte. A belügyminiszer Czerwenka Károly, Ham­­p­e­l Hugo, B­e­­­tt­e­r Ernő és Mayer Eduárd har­madosztályú megyebiztosokat, másodosztályú bizto­­­sokká Magyarországban a pozsoni közigazgatási te­rület számára kinevezte. F. hó 22 és 23-ki 15011 és 15517 sz. a. igaz­­ságügyminiszeri kibocsátványnál fogva az ügyvédség ideiglenes gyakorlására a pesti országos fötörvény­­széki területen hivatalhelylyel Nagy-Kátán Lacz­­kovich János volt főszolgabíró, az eperjesi orsz. fötörvényszéki területen K­á­­­n­a­y Miklós kinevez­tettek. NEMHIVATALOS RÉSZ. Pest, julius 30. N. (Politikai szemle.) Spanyolországból új hír, mely a dolgok tegnap közlött állásában válto­zást mutatna, kevés érkezett. A „Journé des Débats“ egy czikkében megc­áfolni igyekszik ugyan­azon hírt, mintha az uj kabinet keblében szakadás ütött volna ki , de másfelől azt, mint tényt igen pozi­tív részletek erősítik. Az „Indep. beige“ határo­zottan állítja, hogy egyfelől O’D­o­n­n­e­ll, másfelől Concha és Serrano szemben állnak egymás­sal, s hogy az udvar rokonszenve nem az O'Don­nell részére nyilatkozik. Melyik való már a két el­­­lenkező állítás közöl­t annak eldöntését későbbi tudósításoktól s az események további fejlődésétől kell várnunk, valamint annak megfejtését is, várjon az elsőségért versengő két fél közt nem egy har­­­­madik, a tusát most még távolról néző személy lesz-e a győztes. A „Moniteur“ táviratilag előre jelentett czikke a spanyol ügyekről megérkezett. A czikkből, melyet holnap egész terjedelmében közlendünk, az tűnik ki, hogy a franczia kormány O'Donnell és leg­újabb műve iránt rokonszenvvel viseltetik. A czikk hogy O’Donnell államcsínyt hajtott volna végre, s azt állítja, hogy a királynő nem tön egye­bet, mint alkotmányos előjogai egyikét gyakorié, midőn ministeriumát megváltoztatta. E magyarázat ellenében azonban az „Ind.­beige“ igen különösnek találja, hogy az egész Spanyolország ostromállapot­ba tétele, s más szigorú rendszabályok előbb tör­téntek, mintsem a kabineti módosítás tudva lett, s legkisebb mozgalom is mutatkozott volna, a két rendelet egyszerre jelenvén meg. Annak bebizonyítására, hogy a madridi esemény nem egyszerű miniszerváltozás volt, fölhozza még az idézett lap, a cortesgyűlés önhatalmú eloszlatá­sát s a palotába menő képviselői küldöttségnek puskalövésekkel fogadtatását, mi a „Journal des Débats“ szerint a harcz első feladásául szolgált hogy a cortes eloszlattatott, mielőtt a választási törvényt meghozta s igy jövő törvényes összeülé­­sét lehetővé tette volna stb. De nem akarjuk az elnevezés fölötti egész vitá­ját a nevezett belga lapnak fölsorolni, a név magá­ban úgy sem változtatván a tények lényegén. Mert végre is a „Moniteur“ maga azt mondván, hogy az államcsínyt csak egészen kivételes helyzetek iga­zolják, ily helyzetben pedig Spanyolország nem volt: látszik, hogy a vita tárgyát nem a történt dol­gok maguk, mint azok elnevezése képezi. Más országokból a legújabb lapok még kevesebb följegyezni valót hoznak. A „Morn. Adv.“ jelenti, hogy a viszályt Anglia és Amerika közt teljesen ki­egyenlítettnek lehet tekinteni. Már csak a részletek iránti megegyezés van hátra,mi komoly nehézségeket többé nem támaszthat. E szerencsés esemény a par­lamentet bezáró kir. beszédben is meg lesz említve. Az egyesség főalapjait az angol lap így adja : Az öbölszigeteket Anglia Hondurasnak engedi át, ez pedig kötelezi magát, hogy azokat soha semmi más hatalom kezébe nem bocsátja, se bármely ha­talomnak ott legkisebb beavatkozását is tűrni nem fogja. Az Egyesült­ államok örömmel fogadják ezen elintézést, annak végrehajtását egy Anglia s Hondu­­rassal kötendő egyezvény által biztosítandják. Ez elintézéssel Francziaország is egyetért s kész, ha a más­­ hatalmasság jónak látja, szintén aláírni. Ekkép Honduras függetlensége biztosítva lévén az atlanti s csendes tengerek közt tervezett csatorna sem­legessége is minden megtámadás ellen óva van. Más lapok e tárgyról hallgatnak, csupán az Eco­nomist szól róla s kétségbe hozza, hogy az egyes­ség már ennyire ért legyen, sőt azt állítja, hogy a Ruatan sziget birtokát és a mosquitok fölötti pro­­tectorátust illetőleg még nehézségek forognak fönn. New­ Yorkból jul. 12-ről kelt tudósítások szerint, a K­a­n­s­as felvétele iránti bill­a s­e­na­tu­s­b­a­n nagy felindulást gerjesztett, de még na­gyobb felindulás volt a képviselőkamrában ama je­lentés tárgyalása alatt, mely az elhirhedt Brooks kiűzetését javaslá. Kevésbé múlt, hogy ezen vita verekedéssé nem fajult. Kansasban a területi törvényhozás f. hó 4-n összeült, s épen működését akarta megkezdeni, midőn Sumner ezredes 200 dragonyos élén belépett a képviselő-kamrába, s an­nak megparancsolá, hogy szétoszoljon, mit az el­lenállás nélkül meg is tett. Az ezredes erre a se­­natusba menvén, azzal hasonlókép bánt. Az a­b­o­­litionisták Topecában jul. 2-n conventet tartottak, mely 800 fölfegyverkezett képviselőből állott, kik elhatározák, hogy az amerikai congres­­susban levő barátjaikat arra hivandják fel, mikép a washingtoni kormánytól minden segélypénzt meg­tagadjanak, míg csak Kansas a topecai alkotmánynyal föl nem vétetik. A N­e­w­ Y­o­r­k­ H­e­­rald washingtoni levelezője szerint, számos kitűnő republikánusok épen nem tanúsítottak jó hangulatot, Fremont elnöki jelöltsége irányá­ban ; sőt Washingtonban azon hit szárnyalt, mikép egy uj convent fog összehivatni, más jelölt válasz­tása végett. Ezen rendszabály indokai nem jelöltet­tek ki. Községrend Magyarországban. .. •­ Ki nem tudná már, hogy nemzetünk történeti jogviszonyai közé egy uj s roppant súlyú elem ve­gyült, mely a rendi alkotmánynyal bíró országok­ban csaknem lenézetett, s mely az új kor állam­­szervezeteiben, az egyenjogúság minden élményei­vel fölruháztatok ? Ezen uj s roppant súlyú társadalmi elem a n­é­p. Nem a kiváltságok osztályai, nem a casták egyedárulkodó szövetsége, hanem fönséges össze­olvadása mindazon elemeknek, melyek egy szerves államtest kiképződésére tényezőkül szolgálhatnak, maga az egygyé lett nemzet a jogok és érdekek egyenlőségében. Szükségtelen indokolnunk, mikép a régi társa­dalom elviselt elemei, természetes erőtlenségük s elszigetelt állásuknál fogva, a nemzet újjászületését eszközölni képtelenekké válának. S bizonyos, hogy további fönnmaradásuk is azon mértéktől függ, mely szerint létezésük s közrehatásuk a nemzet egésze minden érdekének megfelelend. Nem akarnánk félreértetni azok által, kik előtt netalán gyanúsan hangzanának szavaink. Mi csak egy világtörténeti tényt mondtunk ki, mit ignorálni többé nem lehet, s ignorálni akarni együgyüség lenne. S mégis, mintha hallanék a kishitűek s elfogultak jajveszékléseit, mintha e kérdés zúgna fülünkbe : „Ki menti meg tehát az országot a jövendőnek, s nemzetet az emberi nem világcsaládának ?“ Senki más mint az egygyé lett nemzet, az érdekekben és jogokban összeforrt népe­gyetem ! Ezen újabb s dicső szövetkezése ugyanis a tár­sadalmi elemeknek annyira össze van már olvadva a földdel, a­melyen lakunk, hogy akármi módon fejlődjenek is a világ történetei,legyen bár e neve­zetes néptestvérület, mely most magyar földön él, bármennyiszer s bármily változások erőszakának kitéve , azon elem a társadalomban mindenkor megmarad, annak tüneményei örökké láthatók leendőek. E hitnek igazsága igazolva van már Európa min­den nagy népe által. Az államok szervezetei sőt maga az országlás súlypontja támaszául is ezen elem jelöltetett ki. Sőt nemcsak, mig­ egyrészről politikai képviselettel ruháztatott föl ezen elem az uj alakzatu álladalmi rétegben, más részről, hogy az kölcsönösen jótékony viszonhatásba s hang­­egyenbe jöhessen az államélettel, — társadalmi nyilatkozhatása s köztevékenységének sajátszerü közseg is alkottatott. Amaz, a politikai kép­viselet, emez a község­rend, milyennek társas példáit különösen Anglia s Franczia­ország­ban, Belgiumban s a skandináviai szigeteken talál­juk, s mely utóbbi, a feudális alkotmányoknak ha­talmas surrogatumául szolgál Németország több mint negyven államaiban is. A múlt kor feudális alkotmányai közt az egyet­len a magyar volt, mely a század szégyenére minden korszerűbb változás nélkül, csaknem a tegnapi napig, fönnállott, és ezen feudális alkot­mány nem­csak az ország politikai szerkezetét, hanem egész társadalmi rendszerünket is végig át­hatolta. De és ezért természetesen történt az, hogy a dolgok újabb rendével a legterjedtebb s legmé­lyebb gyökerű nemzeti elem, mely ebből kizárva­ elnyomva volt, annál ellenállhatlanabb sulylyal veté magát a felületre,­­ valamint csodálni nem lehete, hogy a hatalom, melynek ellensúlya nem volt, ter­mészeténél fogva egész terhével azokra nehezedett kiket a sors alája helyezett. E bűnös anomália hazánkban többé nem létezik A nemzet és nép, nem különböző s idegen fo­galmak többé Magyarország közéletében, s ime itt vagyunk a közös jogok s közös érdekek fölviradá­­sánál. Hazánk államszerkezete, a közbirodalom érde­keivel öszhangzólag, uj s annyira tágas alapokra fektettetett, miszerint mindnyájan s a legjobb test­vérek gyanánt karöltve munkálkodhatunk, a hon boldogságnak szentegyházán. Magas lelkű felséges Uralkodónk legfensőbb akaratánál fogva már mun­kálatban van az országképviseleti rendszer. És polgármilliók házi, családi s politikai érdekére még közvetlenebb hatású intézvény — a községtör­vény, melyről már többször volt szó, nem igen sokára kihirdettetni s érvénybe fog lépni. Addig is, mig ezen áldásos s korszakot képzendő intézmény részleteit a törvény alakjában szemlél­nünk s megismertetnünk szabad lesz, vessünk né­hány előleges pillanatot e községrendnek jogtörté­neti alapjaira mind Magyarország, mind a közbiro­dalom e nentó jogintézvényeinek történetéből. Midőn honfoglaló őseink mai hazájokba költöző­nek, már léteztek némely városok s községi telepek az országban, — nagy számmal voltak különösen, melyek s római, hun, longobard s avar intézmények bélyegét viselők magukon. A vezérek és első kirá­lyok, főleg a várak s erődök emelése által maguk is alkotói lettek némely városoknak s községeknek, s tudjuk, mikép­p­ Buda, Esztergom, Győr, Szombat­hely s Szebenen kívül, melyek már a honkereső apák bejöttükkor bírtak bizonyos autonómiával, — Székes-Fehérvárt s Szathmár-Németit magyar ke­zek építették. A műipar és kereskedés előmozdítása, de még a népesítés szempontjából is, mire az uj ma­gyar álladalomnak nem kis szüksége volt, valamint a vezérek, úgy az első királyok számos kézműve­seket hoztak be külföldről s főleg Németországból, kik a várak aljában s közelében megtelepedvén, sajátszerü s különtagozatu községeket kezdtek ké­pezni, s régi okleveleinkben: hospites, cives, burgenses, homines liberi, boni s egyéb neveken említtetnek. Eleintén nem mindnyá­jan képeztek, e jövevény kézművesek szabad köz­ségeket, hanem a mint a király vagy valamely ha­talmas várur határában megtelepedtek, a szerint tartoztak majd a legfőbb hatalom, majd az egyes várurak hatósága alá. Minden fölmentettségük ab­ból állott, hogy egyik helyről a másikra szabadon költözhettek, s vagyonaikkal megszorítás nélkül rendelkezhettek. Leróván a reájuk mért adót, szol­gaságra nem vettethettek, s áruczikkeik, kézmű­veik, vagy termesztményeikkel szabad üzletet gya­korolhattak. Az Árpádházbeli királyok által már kezdetben nyújtott eme kedvező jogelőnyök időről időre még több idegen telepeket vontak az országba, melyek­kel összevegyülvén számos benlakó földművelő is, számos uj községeket képeztek, s kivétetvén a vár­grófok és megyei tisztviselők kormánya alól, saját hatóságaik által igazgattattak.Ezen községek — ősi­rái később legvirágzóbb városainknak, — törvé­nyeinkben „villa“-knak neveztetnek, s szabadal­maik különösen abban állottak, hogy belügyükbe az ország rendes hatóságai, sőt még a nádorok sem avatkozhattak, é s továbbá, hogy bírót s egyéb tisztviselőket évenkint saját szavazattöbbségük szer­­int választhattak, lelkészeket fogadhattak s a köz­ség vagyonáról felelősség nélkül rendelkezhettek Julius 311856. biró (villicus) eskütt társakat vévén magához, minden adóssági, polgári s fenyítő útra tartozó jog­ügyeket elitélt s önhatalmúlag végrehajtott. Az ily községek lakói tehát csak hasonlóik által (judices parium) ítéltettek el, fölhagyatván számukra azon jogorvoslat, miszerint panaszaikat a király vagy tárnok ítélőszéke elé föllebbezhették. Némely köz­ségek pedig még oly kiváltsággal is bírtak, misze­rint földadót (censum ratione terragii) fizetni, sőt katonáskodni sem tartoztak. A politikai jogok gya­korlata s a nemzeti képviselet tekintetében mind­azonáltal, nem mondhatjuk, hogy azok a munici­­pális szabadság teljével bírtak volna, mert tény, miszerint az Árpád királyok korszakában ezen köz­ségek az ország közkormányzatára s a törvényho­zásra semmi közvetlen befolyást nem gyakoroltak. Innét kezdetben a intézkedő rend bizonyos lené­zéssel viseltetett ezen intézmény iránt, s úgy tekintő a községi állást, hol a honpolgár nem a valódi sza­­lágot, hanem annak csak hulladékait élvezheti. A­mint azonban a községek kebeléből mintegy me­legágyból, ipar, szorgalom, kereskedés s földmű­velés a legjótékonyabb versenyben szakadoztak, a­mint a fegyverszolgálat érdemei is halványulni kezdtek a szilárdságot nyert társadalomban, a vá­rosok szabadítékai által, s főleg a tizenharmadik században a községélet is szabadabb lélekzethez jutott, s némi politikai súlyt kezdett kapni. E súlyt azonban az Árpádok korszakában épen nem, hanem csak a vegyes királyok korszakában, s különösen Zsigmond országlása alatt kell keresnünk. Amabban a polgári rend mint erkölcsi személy, mint mondók, semmi politikai jogozattal nem bírt; tagjai or­szágos, s egyéb közhivatalokat nem viselhettek, s cselekvőségük egész köre, valamint társadalmi súlyuk egész hatása csak annyira terjedt, a meny­nyire a munkás kéz szorgalma, úgy a rög, melyből kenyeret s áldást kelle elővarázsolni. A követke­zendő századoknak maradt fen, hogy a községélet, mint egyedüli viszfénye a népek társadalmi össze­­forradásának, s hol a magyar föld lakói immár egy szoros, s bensőbb nemzeti fejlődéshez közelednek, államjogi érvényre emelkedhessenek. A további kifejlődés ezen érdekes mozzanatait s ama keskeny kősziklát, hol a magyar nemzet egy hullámzó tenger közepett, kül- és belharczok özö­nében, oly gyakran nyert mentő hajót a közjogok áldásaiban csak fukar kézzel részesíttetett népköz­­ségektől, a következő czikkeinkben fogjuk köze­lebbről megismertetni. Szatm­ármegye a Szamos part­­ járól, július 20. Külföldi utazásom bevégezve itthoni vagyok. Czélja utamnak volt, gyermek-fiatalkori eszméim vagy képzeményeimet a külföldről rectificálni. Ér­­demem-et vagy hibám, nem tudom, de mindig meg­volt — az emberek szavaiban, tudósításaiban ké­telkedni. Csak akkor hittem el igazán valamit, ha szemeimmel is láttam, vagy kézzelfoghatólag meg tu­dott valaki győzni. Ez okból úgy közlöm én is úti­­jegyzeteimet, miszerint a világért sem kívánom, hogy azokat valaki vakon elhigye, — akarnám, hogy minden olvasóm saját szemeivel nézne utána állításaimnak. Jól mondja a magyar példabeszéd : „meszsziről jöttnek könnyű hazudni“, én azt állítom, hogy ezen igazság a lélek törvényein alapszik, s szinte ter­mészetes. Emberi gyengénk másoknál okosabbak­nak láttatni, s ez inger leginkább ostromolja az embert utazás után, mikor ez esetben szinte mono­póliumot gyakorlunk. E láz engem is nem egyszer rohant meg, bár legyőzni egész erőmmel törtem. Dicsérni a külföldet, látottakat derűre boznia ter­mészetes, mert csak így szerezhetünk személyünk­nek némi fontosságot, minek igen okos követke­zése megint az, hogy a másik csak azért sem hiszi, mert az ember nagyon el akarja hitetni. Próbál­junk hát egynéhány eszmét összeállítani, még­pe­dig sine ira et studio. Okos dolog volna hosszabb útra egynek nem, de legalább négynek menni. A gólya nézné a tavakat a sas a sziklákat. Egy mindent nem láthat. Én min gazda mindig és mindenütt a vidék fekvését, a föl vegyületét, termesztmények minőségét lestem, szemem előtti eredményekből okoskodtam az okok, s ilyformán már Austria határszélén meresztei kezdtem szemeimet, s mikor egy oldalra megfitt a nyakam, a másik oldalra fordultam. Nagy­ot hogy repül a vasút, faluk városok mellett pih­egy pár perczet , s a mezőkön határokon piher a szemet nem engedi. Ennek hiányát egész utal­ban fájdalommal éreztem. E bajon csak úgy seg­íettem némikép, hogy ha csak lehetett, újsza nem utaztam. A­mi az ilyforma embert, mint én is voltam, le előbb meglepi, az , hogy mihelyt az ember M­gyarország határát elhagyja, ugarhatokat, tág leg­­öket nem lát. A búza mellett krumpli, zab, árj

Next