Budapesti Hírlap, 1856. július (151-177. szám)
1856-07-31 / 177. szám
Pest. Csütörtök, ill. Megjelenik e lap, vasárnap és ünnep utáni napokat kivéve, mindennap reggel.Előfizetés! díj : Vidékre : fél évre : 10 frt, évnegyedre: 5 frt. Helyben:félévre: 8 frt, évnegyedre:1 frt. — A hirdetések ötször halálozott sorának egyszeri beiktatásáért 6 kr, többszöriért pedig 4 kr számíttatik. — Egyes szám 20 pkr. Szerkesztői iroda : Egyetemutcza 2-ik sz. a. 1-ső emeleten. Kiadó hivatal van : Egyetem-utczában, 2-ik szám alatt, földszint. BUDAPESTI HÍRLAP. Előfizethetni helybéll: a lapkiadó hivatalában . Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint, vidéken minden es. kir. postahivatalnál. — Előfizetést tartalmazó levelek a czim. lakhely s utolsó posta feljegyzése mellett a pénzzel együtt bérjmentesítve egyenesen a kiadó hivatalhoz utasítandók. A „Budapesti Hírlap 44 előfizetési ára : Budapesten évnegyedre 4 pft. félévre . . Vidéken évrtegyedre . . félévre. .... . Pesten előfizethetni a tálában. (Egyetemi utcza 2-ik sz. a takarékpénztár-épületben), vidéken minden cs. kir. postahivatalnál. Az előfizetési díj bérmentesen beküldetése kéretik. Emich Gusztáv, a „Budapesti Hírlap“ kiadója. . 8 — »iS mi 10 — Iu 1 irt kiadóhiva- HIVATALOS RÉSZ. Ö cs. k. Apostoli Felsége f. h. 29-én délután Laxenburgból Teplitzbe elutazott. A belügyminiszer Taschler József és Heisser János harmadosztályú megyebiztosokat, Gartner Antal helytartósági fogalmazót, és Winkler Jakab, Kronenfels Tivadar lovag és gróf Taaffe Eduard harmadosztályú megyebiztosokat, másodosztályú megyebiztosokká, továbbá gróf Zamosk József és gróf Bellegarde Ferencz helytartóság fogalmazókat, harmadosztályú megyebiztosokká Magyarországban a budai közigazgatási terület számára kinevezte. A belügyminiszer Czerwenka Károly, Hampel Hugo, Better Ernő és Mayer Eduárd harmadosztályú megyebiztosokat, másodosztályú biztosokká Magyarországban a pozsoni közigazgatási terület számára kinevezte. F. hó 22 és 23-ki 15011 és 15517 sz. a. igazságügyminiszeri kibocsátványnál fogva az ügyvédség ideiglenes gyakorlására a pesti országos fötörvényszéki területen hivatalhelylyel Nagy-Kátán Laczkovich János volt főszolgabíró, az eperjesi orsz. fötörvényszéki területen Kánay Miklós kineveztettek. NEMHIVATALOS RÉSZ. Pest, julius 30. N. (Politikai szemle.) Spanyolországból új hír, mely a dolgok tegnap közlött állásában változást mutatna, kevés érkezett. A „Journé des Débats“ egy czikkében megcáfolni igyekszik ugyanazon hírt, mintha az uj kabinet keblében szakadás ütött volna ki , de másfelől azt, mint tényt igen pozitív részletek erősítik. Az „Indep. beige“ határozottan állítja, hogy egyfelől O’Donnell, másfelől Concha és Serrano szemben állnak egymással, s hogy az udvar rokonszenve nem az O'Donnell részére nyilatkozik. Melyik való már a két ellenkező állítás közölt annak eldöntését későbbi tudósításoktól s az események további fejlődésétől kell várnunk, valamint annak megfejtését is, várjon az elsőségért versengő két fél közt nem egy harmadik, a tusát most még távolról néző személy lesz-e a győztes. A „Moniteur“ táviratilag előre jelentett czikke a spanyol ügyekről megérkezett. A czikkből, melyet holnap egész terjedelmében közlendünk, az tűnik ki, hogy a franczia kormány O'Donnell és legújabb műve iránt rokonszenvvel viseltetik. A czikk hogy O’Donnell államcsínyt hajtott volna végre, s azt állítja, hogy a királynő nem tön egyebet, mint alkotmányos előjogai egyikét gyakorié, midőn ministeriumát megváltoztatta. E magyarázat ellenében azonban az „Ind.beige“ igen különösnek találja, hogy az egész Spanyolország ostromállapotba tétele, s más szigorú rendszabályok előbb történtek, mintsem a kabineti módosítás tudva lett, s legkisebb mozgalom is mutatkozott volna, a két rendelet egyszerre jelenvén meg. Annak bebizonyítására, hogy a madridi esemény nem egyszerű miniszerváltozás volt, fölhozza még az idézett lap, a cortesgyűlés önhatalmú eloszlatását s a palotába menő képviselői küldöttségnek puskalövésekkel fogadtatását, mi a „Journal des Débats“ szerint a harcz első feladásául szolgált hogy a cortes eloszlattatott, mielőtt a választási törvényt meghozta s igy jövő törvényes összeülését lehetővé tette volna stb. De nem akarjuk az elnevezés fölötti egész vitáját a nevezett belga lapnak fölsorolni, a név magában úgy sem változtatván a tények lényegén. Mert végre is a „Moniteur“ maga azt mondván, hogy az államcsínyt csak egészen kivételes helyzetek igazolják, ily helyzetben pedig Spanyolország nem volt: látszik, hogy a vita tárgyát nem a történt dolgok maguk, mint azok elnevezése képezi. Más országokból a legújabb lapok még kevesebb följegyezni valót hoznak. A „Morn. Adv.“ jelenti, hogy a viszályt Anglia és Amerika közt teljesen kiegyenlítettnek lehet tekinteni. Már csak a részletek iránti megegyezés van hátra,mi komoly nehézségeket többé nem támaszthat. E szerencsés esemény a parlamentet bezáró kir. beszédben is meg lesz említve. Az egyesség főalapjait az angol lap így adja : Az öbölszigeteket Anglia Hondurasnak engedi át, ez pedig kötelezi magát, hogy azokat soha semmi más hatalom kezébe nem bocsátja, se bármely hatalomnak ott legkisebb beavatkozását is tűrni nem fogja. Az Egyesült államok örömmel fogadják ezen elintézést, annak végrehajtását egy Anglia s Hondurassal kötendő egyezvény által biztosítandják. Ez elintézéssel Francziaország is egyetért s kész, ha a más hatalmasság jónak látja, szintén aláírni. Ekkép Honduras függetlensége biztosítva lévén az atlanti s csendes tengerek közt tervezett csatorna semlegessége is minden megtámadás ellen óva van. Más lapok e tárgyról hallgatnak, csupán az Economist szól róla s kétségbe hozza, hogy az egyesség már ennyire ért legyen, sőt azt állítja, hogy a Ruatan sziget birtokát és a mosquitok fölötti protectorátust illetőleg még nehézségek forognak fönn. New Yorkból jul. 12-ről kelt tudósítások szerint, a Kansas felvétele iránti billa senatusban nagy felindulást gerjesztett, de még nagyobb felindulás volt a képviselőkamrában ama jelentés tárgyalása alatt, mely az elhirhedt Brooks kiűzetését javaslá. Kevésbé múlt, hogy ezen vita verekedéssé nem fajult. Kansasban a területi törvényhozás f. hó 4-n összeült, s épen működését akarta megkezdeni, midőn Sumner ezredes 200 dragonyos élén belépett a képviselő-kamrába, s annak megparancsolá, hogy szétoszoljon, mit az ellenállás nélkül meg is tett. Az ezredes erre a senatusba menvén, azzal hasonlókép bánt. Az abolitionisták Topecában jul. 2-n conventet tartottak, mely 800 fölfegyverkezett képviselőből állott, kik elhatározák, hogy az amerikai congressusban levő barátjaikat arra hivandják fel, mikép a washingtoni kormánytól minden segélypénzt megtagadjanak, míg csak Kansas a topecai alkotmánynyal föl nem vétetik. A New York Herald washingtoni levelezője szerint, számos kitűnő republikánusok épen nem tanúsítottak jó hangulatot, Fremont elnöki jelöltsége irányában ; sőt Washingtonban azon hit szárnyalt, mikép egy uj convent fog összehivatni, más jelölt választása végett. Ezen rendszabály indokai nem jelöltettek ki. Községrend Magyarországban. .. • Ki nem tudná már, hogy nemzetünk történeti jogviszonyai közé egy uj s roppant súlyú elem vegyült, mely a rendi alkotmánynyal bíró országokban csaknem lenézetett, s mely az új kor államszervezeteiben, az egyenjogúság minden élményeivel fölruháztatok ? Ezen uj s roppant súlyú társadalmi elem a nép. Nem a kiváltságok osztályai, nem a casták egyedárulkodó szövetsége, hanem fönséges összeolvadása mindazon elemeknek, melyek egy szerves államtest kiképződésére tényezőkül szolgálhatnak, maga az egygyé lett nemzet a jogok és érdekek egyenlőségében. Szükségtelen indokolnunk, mikép a régi társadalom elviselt elemei, természetes erőtlenségük s elszigetelt állásuknál fogva, a nemzet újjászületését eszközölni képtelenekké válának. S bizonyos, hogy további fönnmaradásuk is azon mértéktől függ, mely szerint létezésük s közrehatásuk a nemzet egésze minden érdekének megfelelend. Nem akarnánk félreértetni azok által, kik előtt netalán gyanúsan hangzanának szavaink. Mi csak egy világtörténeti tényt mondtunk ki, mit ignorálni többé nem lehet, s ignorálni akarni együgyüség lenne. S mégis, mintha hallanék a kishitűek s elfogultak jajveszékléseit, mintha e kérdés zúgna fülünkbe : „Ki menti meg tehát az országot a jövendőnek, s nemzetet az emberi nem világcsaládának ?“ Senki más mint az egygyé lett nemzet, az érdekekben és jogokban összeforrt népegyetem ! Ezen újabb s dicső szövetkezése ugyanis a társadalmi elemeknek annyira össze van már olvadva a földdel, amelyen lakunk, hogy akármi módon fejlődjenek is a világ történetei,legyen bár e nevezetes néptestvérület, mely most magyar földön él, bármennyiszer s bármily változások erőszakának kitéve , azon elem a társadalomban mindenkor megmarad, annak tüneményei örökké láthatók leendőek. E hitnek igazsága igazolva van már Európa minden nagy népe által. Az államok szervezetei sőt maga az országlás súlypontja támaszául is ezen elem jelöltetett ki. Sőt nemcsak, mig egyrészről politikai képviselettel ruháztatott föl ezen elem az uj alakzatu álladalmi rétegben, más részről, hogy az kölcsönösen jótékony viszonhatásba s hangegyenbe jöhessen az államélettel, — társadalmi nyilatkozhatása s köztevékenységének sajátszerü közseg is alkottatott. Amaz, a politikai képviselet, emez a községrend, milyennek társas példáit különösen Anglia s Francziaországban, Belgiumban s a skandináviai szigeteken találjuk, s mely utóbbi, a feudális alkotmányoknak hatalmas surrogatumául szolgál Németország több mint negyven államaiban is. A múlt kor feudális alkotmányai közt az egyetlen a magyar volt, mely a század szégyenére minden korszerűbb változás nélkül, csaknem a tegnapi napig, fönnállott, és ezen feudális alkotmány nemcsak az ország politikai szerkezetét, hanem egész társadalmi rendszerünket is végig áthatolta. De és ezért természetesen történt az, hogy a dolgok újabb rendével a legterjedtebb s legmélyebb gyökerű nemzeti elem, mely ebből kizárva elnyomva volt, annál ellenállhatlanabb sulylyal veté magát a felületre, valamint csodálni nem lehete, hogy a hatalom, melynek ellensúlya nem volt, természeténél fogva egész terhével azokra nehezedett kiket a sors alája helyezett. E bűnös anomália hazánkban többé nem létezik A nemzet és nép, nem különböző s idegen fogalmak többé Magyarország közéletében, s ime itt vagyunk a közös jogok s közös érdekek fölviradásánál. Hazánk államszerkezete, a közbirodalom érdekeivel öszhangzólag, uj s annyira tágas alapokra fektettetett, miszerint mindnyájan s a legjobb testvérek gyanánt karöltve munkálkodhatunk, a hon boldogságnak szentegyházán. Magas lelkű felséges Uralkodónk legfensőbb akaratánál fogva már munkálatban van az országképviseleti rendszer. És polgármilliók házi, családi s politikai érdekére még közvetlenebb hatású intézvény — a községtörvény, melyről már többször volt szó, nem igen sokára kihirdettetni s érvénybe fog lépni. Addig is, mig ezen áldásos s korszakot képzendő intézmény részleteit a törvény alakjában szemlélnünk s megismertetnünk szabad lesz, vessünk néhány előleges pillanatot e községrendnek jogtörténeti alapjaira mind Magyarország, mind a közbirodalom e nentó jogintézvényeinek történetéből. Midőn honfoglaló őseink mai hazájokba költözőnek, már léteztek némely városok s községi telepek az országban, — nagy számmal voltak különösen, melyek s római, hun, longobard s avar intézmények bélyegét viselők magukon. A vezérek és első királyok, főleg a várak s erődök emelése által maguk is alkotói lettek némely városoknak s községeknek, s tudjuk, miképp Buda, Esztergom, Győr, Szombathely s Szebenen kívül, melyek már a honkereső apák bejöttükkor bírtak bizonyos autonómiával, — Székes-Fehérvárt s Szathmár-Németit magyar kezek építették. A műipar és kereskedés előmozdítása, de még a népesítés szempontjából is, mire az uj magyar álladalomnak nem kis szüksége volt, valamint a vezérek, úgy az első királyok számos kézműveseket hoztak be külföldről s főleg Németországból, kik a várak aljában s közelében megtelepedvén, sajátszerü s különtagozatu községeket kezdtek képezni, s régi okleveleinkben: hospites, cives, burgenses, homines liberi, boni s egyéb neveken említtetnek. Eleintén nem mindnyájan képeztek, e jövevény kézművesek szabad községeket, hanem a mint a király vagy valamely hatalmas várur határában megtelepedtek, a szerint tartoztak majd a legfőbb hatalom, majd az egyes várurak hatósága alá. Minden fölmentettségük abból állott, hogy egyik helyről a másikra szabadon költözhettek, s vagyonaikkal megszorítás nélkül rendelkezhettek. Leróván a reájuk mért adót, szolgaságra nem vettethettek, s áruczikkeik, kézműveik, vagy termesztményeikkel szabad üzletet gyakorolhattak. Az Árpádházbeli királyok által már kezdetben nyújtott eme kedvező jogelőnyök időről időre még több idegen telepeket vontak az országba, melyekkel összevegyülvén számos benlakó földművelő is, számos uj községeket képeztek, s kivétetvén a várgrófok és megyei tisztviselők kormánya alól, saját hatóságaik által igazgattattak.Ezen községek — ősirái később legvirágzóbb városainknak, — törvényeinkben „villa“-knak neveztetnek, s szabadalmaik különösen abban állottak, hogy belügyükbe az ország rendes hatóságai, sőt még a nádorok sem avatkozhattak, é s továbbá, hogy bírót s egyéb tisztviselőket évenkint saját szavazattöbbségük szerint választhattak, lelkészeket fogadhattak s a község vagyonáról felelősség nélkül rendelkezhettek Julius 311856. biró (villicus) eskütt társakat vévén magához, minden adóssági, polgári s fenyítő útra tartozó jogügyeket elitélt s önhatalmúlag végrehajtott. Az ily községek lakói tehát csak hasonlóik által (judices parium) ítéltettek el, fölhagyatván számukra azon jogorvoslat, miszerint panaszaikat a király vagy tárnok ítélőszéke elé föllebbezhették. Némely községek pedig még oly kiváltsággal is bírtak, miszerint földadót (censum ratione terragii) fizetni, sőt katonáskodni sem tartoztak. A politikai jogok gyakorlata s a nemzeti képviselet tekintetében mindazonáltal, nem mondhatjuk, hogy azok a municipális szabadság teljével bírtak volna, mert tény, miszerint az Árpád királyok korszakában ezen községek az ország közkormányzatára s a törvényhozásra semmi közvetlen befolyást nem gyakoroltak. Innét kezdetben a intézkedő rend bizonyos lenézéssel viseltetett ezen intézmény iránt, s úgy tekintő a községi állást, hol a honpolgár nem a valódi szalágot, hanem annak csak hulladékait élvezheti. Amint azonban a községek kebeléből mintegy melegágyból, ipar, szorgalom, kereskedés s földművelés a legjótékonyabb versenyben szakadoztak, amint a fegyverszolgálat érdemei is halványulni kezdtek a szilárdságot nyert társadalomban, a városok szabadítékai által, s főleg a tizenharmadik században a községélet is szabadabb lélekzethez jutott, s némi politikai súlyt kezdett kapni. E súlyt azonban az Árpádok korszakában épen nem, hanem csak a vegyes királyok korszakában, s különösen Zsigmond országlása alatt kell keresnünk. Amabban a polgári rend mint erkölcsi személy, mint mondók, semmi politikai jogozattal nem bírt; tagjai országos, s egyéb közhivatalokat nem viselhettek, s cselekvőségük egész köre, valamint társadalmi súlyuk egész hatása csak annyira terjedt, a menynyire a munkás kéz szorgalma, úgy a rög, melyből kenyeret s áldást kelle elővarázsolni. A következendő századoknak maradt fen, hogy a községélet, mint egyedüli viszfénye a népek társadalmi összeforradásának, s hol a magyar föld lakói immár egy szoros, s bensőbb nemzeti fejlődéshez közelednek, államjogi érvényre emelkedhessenek. A további kifejlődés ezen érdekes mozzanatait s ama keskeny kősziklát, hol a magyar nemzet egy hullámzó tenger közepett, kül- és belharczok özönében, oly gyakran nyert mentő hajót a közjogok áldásaiban csak fukar kézzel részesíttetett népközségektől, a következő czikkeinkben fogjuk közelebbről megismertetni. Szatmármegye a Szamos part járól, július 20. Külföldi utazásom bevégezve itthoni vagyok. Czélja utamnak volt, gyermek-fiatalkori eszméim vagy képzeményeimet a külföldről rectificálni. Érdemem-et vagy hibám, nem tudom, de mindig megvolt — az emberek szavaiban, tudósításaiban kételkedni. Csak akkor hittem el igazán valamit, ha szemeimmel is láttam, vagy kézzelfoghatólag meg tudott valaki győzni. Ez okból úgy közlöm én is útijegyzeteimet, miszerint a világért sem kívánom, hogy azokat valaki vakon elhigye, — akarnám, hogy minden olvasóm saját szemeivel nézne utána állításaimnak. Jól mondja a magyar példabeszéd : „meszsziről jöttnek könnyű hazudni“, én azt állítom, hogy ezen igazság a lélek törvényein alapszik, s szinte természetes. Emberi gyengénk másoknál okosabbaknak láttatni, s ez inger leginkább ostromolja az embert utazás után, mikor ez esetben szinte monopóliumot gyakorlunk. E láz engem is nem egyszer rohant meg, bár legyőzni egész erőmmel törtem. Dicsérni a külföldet, látottakat derűre boznia természetes, mert csak így szerezhetünk személyünknek némi fontosságot, minek igen okos következése megint az, hogy a másik csak azért sem hiszi, mert az ember nagyon el akarja hitetni. Próbáljunk hát egynéhány eszmét összeállítani, mégpedig sine ira et studio. Okos dolog volna hosszabb útra egynek nem, de legalább négynek menni. A gólya nézné a tavakat a sas a sziklákat. Egy mindent nem láthat. Én min gazda mindig és mindenütt a vidék fekvését, a föl vegyületét, termesztmények minőségét lestem, szemem előtti eredményekből okoskodtam az okok, s ilyformán már Austria határszélén meresztei kezdtem szemeimet, s mikor egy oldalra megfitt a nyakam, a másik oldalra fordultam. Nagyot hogy repül a vasút, faluk városok mellett pihegy pár perczet , s a mezőkön határokon piher a szemet nem engedi. Ennek hiányát egész utalban fájdalommal éreztem. E bajon csak úgy segíettem némikép, hogy ha csak lehetett, újsza nem utaztam. Ami az ilyforma embert, mint én is voltam, le előbb meglepi, az , hogy mihelyt az ember Mgyarország határát elhagyja, ugarhatokat, tág legöket nem lát. A búza mellett krumpli, zab, árj