Budapesti Hírlap, 1856. október (227-253. szám)

1856-10-28 / 250. szám

Pest. Vasárnap, 249. sz. October 29.1856. Megjelenik e lapi vasárnap­os ünnep utáni napokat kivéve, mindennap reggel.Előfizetési dij: Vidékre :­félévre: 10 frt, évnegyedre: 5 frt. Helyben: f­é­l é­vr­e: 8 frt, évne­gyedre : 4 frt. — A hirdetések ötször halálozott sorának egyszeri be­iktatásáért 6 kr, többszöriért pedig 4kr számíttatik.— Egyes szám 20 pk?. Szerkesztői iroda : Egyetemutcza 2-ik sz. a. 1-ső emeleten. BUDAPEST Kiadó hivatal van : Egyetera-utczában, 2-ik szám alatt, földszint. Előfizethetni helyben: a lap kiadó hivat­alában. Egyetem-utc­­a, 2-dife szám , földszint; vidéken minden cs. kir. p­o­s­t­a­h­i­va­t­a­l­n­ál. — Előfize­tést tartalmazó levelek a czím. lakhely s utolsó posta feljegyzése mellett a pénzzel együtt bé­mentesítve egyenesen a kiadó hivatalhoz utasítandók. A „Budapesti Hirlap“ előfizetési ára: Budapesten évnegyedre 4 pft. félévre ... 8 — Vidéken évnegyedre . . . 5 — félévre..............10 — Pesten előfizethetni a 1 u 1 i r­t kiadóhiva­talában. (Egyetemi utcza 2-ik sz. a takarék­pénztár-épületben), vidéken minden cs. kir. postahivatalnál. Az előfizetési díj bérmente­sen beküldetése kéretik. Emich Gusztáv, a „Budapesti Hírlap“ kiadója. HIVATALOS RÉSZ. Ó cs. k. Apostoli Felsége b. Edels­­h­e­i­m Lipótot a porosz király nevét viselő 10. sz. huszárezred ezredesét és parancsnokát cs. k. ka­marássá legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. ó cs. k. A­p­o­s­t­o­l­i F­e­l­s­é­g­e f. é. oct. 19-kén iseidben kelt legfelsőbb határozata által dr K­a­p­­finger Kér. János herczegérseki papi tanácsost, a Mattsee-i társada káptalani kanonokját és a Ru­­perto-Marianum collegium főnökét Salzburgban, az ottani székeskáptalan kanonokjává legkegyelmeseb­ben kinevezni méltóztatott. D­­r A pacsoliPol­ógo f__nvi Det. S­kí legfelsőbb határozata által a külön orvosi kórtan, gyógytan és klinika tanítói hivatalára a lembergi sebészeti tanintézetnél dr F­i­n­g­e­r József magán­­tanitót és a prágai polyklinika elöljáróját legkegyel­mesebben kinevezni méltóztatott. A nagyváradi cs. kir. pénzügyigazgatósági osztály Fehéry András 1. osztályú irodai tisztet, eddigi egész fizetése élvezetének meghagyásával, érdemlett állandó nyugalomba helyezte. NEMHIVATALOS RÉSZ. Pest, oct. 25. N. (Politikai szemle.) A külföldi sajtót az is­meretes „Moniteur“-czikk taglalása foglalja el. E taglalat eredménye a két nyugati sajtóban igen kü­lönböző, általában az angol sajtó több bizalmat­lansággal bírálja azt, mint a franczia, s óvatos an­nak méltánylásában. A „Times“ még csak meg van elégedve a jegyzékkel, de a többi lapok, különben sem lévén Napóleon császár irányában kedvező hangulatban, nem kímélik életes megjegyzéseiket e „barátságos szakítás“ fölött. Noha a „Moniteur“ azt mondja, hogy a hajóhadak nem mennek Nápolyba, s csak az angol és franczia alattvalók netán szükséges­sé válható védelme végett egyesültek, mégis komoly bonyodalmaktól tartanak. Előttünk a keleti háború példája, így okoskodnak, akkor sem mentek át a flották egyszerre a Dardanellákon, hanem előbb Szalamisnál, Smyrnánál és Beykosznál megálla­podtak, de mindez nem gátja meg őket, hogy később mégis Szebasztopol alá ne menjenek stb. De e gyanítások terére bocsátkozást meddő dolog­nak tartjuk, annyival inkább, mert több tényül je­lentett hírek inkább kedvező következtetésre jogo­sának még ma is. Hogy a Moniteurjegyzék ily sö­tét háttérrel nem bír, azt mutatja a két nápolyi kö­vetnek, Antonini és Carini uraknak Páris­ és Lonaton fe­m maradása, a jegyzék daczára­­ mutatja a franczia hajórajtiak Toulonból mind e perczig nem mozdulása, mert az elvitorlázás még máig sincs jelezve. Ha ehhez valósul, mit már tegnap említett lapunk, hogy B­r­e­n­i­e­r parancsot kapott, egyelőre állomásán maradni, s hogy a nápolyi király már concessiókat adni volna hajlandó, e jelenségek bizo­nyára igazolnák a jóreményeket. Ez utóbbi állítá­sok azonban még azok közé tartoznak, melyek to­vábbi megerősítését be kell várnunk, valamint álta­lában az ellenmondó hírek és tudósítások e kérdés­ben ma is úgyszólva megsemmisítik egymást. A félhivatalos „Constitutionnel“ egy hiteles for­rásból merített tényt közöl, mely azt mutatja, hogy a közszellemben az egyházi államban javulás állott be, s a pápai szék tekintélye minden, még a legtá­volabbi pontokon is mindinkább megszilárdul. A pápai hadsereg szervezése hova­tovább kielégítőbb eredményeket mutat, s az állam a dolgok rendes állapotához­ egyszerű visszatérés útján , a szent­szék, Austria s Francziaország által közösen meg­állapított rendszabályok által, szilárdul halad előre. E tényt más tudósítások is erősítik, de a­mit a „Con­stitutionnel“ az austriai megszállásban­ módosula­tokról mond, egy­előre kétségbe kell vonnunk, an­nál inkább, mert a nevezett lap feltűnőleg csak az austriai csapatokról szól, mintha a római ügy­állás kedvezőbbre fordulta nem egyenlő követke­­zésű fogna tenni a franczia megszállásra is. A fekete tengeren csinos angol hajóraj kezd összegyülekezni, s ma megerősítve látjuk az e tárgyban már röviden említett hírt. Mivel — úgymond a „Journa de Constantinople“— a Belgrád és kígyószigetek kérdésébeni nehézségek inkább szaporodtak mint kevesedtek, ez okból a Lyons admirál alatti angol hajóraj, melynek a pá­risi béke kötvénypontjai szerint sept. 30-n Kon­­stantinápolyt el kellett volna hagyni­a, a helyett erősítéseket von magához. A „Majesty“ csa­varhajó, mely Urlánál állott, tegnapelőtt ide érke­zett s Buyukdere felé tovább ment, két más hadihajó a „Cressy és Brunswick“ közelebbi megérkezése váratik. A „Presse d’Orient“ szintén erősíti, hogy a Bosporusban Lyons admiral alatt egy hajóraj alakul. Spanyolországi rovatunk értesíti az olva­sót a fontos rendeletekről,melyek által a Carvaez ministerium a kabinet szellemébeni restauratiót mi­nél hamarabb teljesen bevégezni igyekszik. Mindez oly gyorsan és határozottan megy előre, mikép úgy tűnik föl, mintha az események e gyors mene­tele nem annyira Narvaez erélyéből folyó okozat lenne, hanem mintha ő maga már el­vesztve a sziklát lábai alól, a roham által sodor­tatnék. Említettük közelebb azon félkicsist, melyet Narvaeznek már­is kiáltania kelle, ma csak szapo­rodni látjuk azon jelenségeket, melyek arra mutat­nak, hogy Narvaez körül ugyanazon pártele­mek működnek, melyek elődét megbuktaták. A vonal, meddig Narvaez kormányelve megy, a trónhatalom és tekintély függetlenítésére még nem találtatik eléggé messzemenőnek, a föltétlen abso­lut elvek barátai nincsenek vele megelégedve. In­nen a cselszövények már is teljes folyamatban van­nak , s meglehet, hogy et nem sokára ha­sonló válságos helyzetben látandjuk mint elődét O’ D­o­n­n­e 111. — Ha enged a rá már is gyakorlott nyomásnak , föl fog áldoztatni azon perezben, melyben nélkülözhetősége kitűnik. Ha ellenszegül, s elleneit le nem győzi, makacs párti harcz keletkezhetik magában a palotában. Az udvar és miniszerelnök közti e szakadás előidézése már munkába van véve, s a gondolat és törekvés egy­sége, melynek a királyné legfőbb tanácsában ural­kodni kell, meg van ingatva. Némely miniszerek, a jövő lehetőségeivel előre gazdálkodva, kezdenek elválni a tanácselnöktől és az udvarhoz közeledni. Sikerülend-e N­a­r­v­a e­z­nek a feje fölött tornyo­sulni kezdő felhőket elvarázsolni, s az országot újabb rázkódástól megkímélni , azt megjósolni nem lehet.Narvaez nem definitív helyzet — ily véleményét olvassuk egy spanyol exministernek, ő csak átmenet az ancien regime-re, melyet az udvarnál szem előtt tartanak , noha nyíltan még ki nem mondák. Ám higyék künn , hogy Narvaez embereit maga választá, otthon tud­ják, hogy azok legtöbbnyire ráerőszakoltattak. Az 1844. és 48-iki idők Spanyolhonban többé vissza nem térhetnek, azóta a többé kevesbbé alkotmányos pártok közt egy új párt alakult s szilárdult meg, mely az egyház érdekeit emelé az azt illető első helyre po­litikájában. Másfelől a királyné sem 14 éves többé, ha­nem 26 éves, ki már 13 éve uralkodik régensség nélkül, s tíz éve hogy férjhez ment. A tapasztalás által megérve, az eseményekből okulva, szeren­csétlenségtől gyakran látogatva, II. Izabella többé nem jelentéktelen egyén s személyes befolyással van Spanyolország politikájára. A királynő s az akar lenni. Narvaeznek tehát nem régi el­lenségeivel a progressistákkal, hanem az említett uj párt és az udvar szövetsége ellen kell küzde­nie stb. Alább közöljük Benkendorff orosz követ elfogad­tatásakor tartott beszédét és a spanyol királynő ar­ra adott válaszát. Ez audientiával megtörtént a két ország közti diplomatiai viszonyok helyreállítása, melyek Ferdinánd király halála óta félbe voltak szakítva. Egy rajnai lap Frankfurtból egy sürgöny analy­­sisét közli, melyet a porosz kormány a német ud­varoknál levő képviselőihez a neuchiiteli ügyben bocsátott. Abban, a közlő lap szerint, legelőbb is kiemeltetik, hogy „minél inkább tudja ő ilye a leg­­hűbb, habár az eszközök választásában talán hibá­zott, ragaszkodás bizonyítványait méltányolni, an­nál inkább kötelességének ismeri, e ragaszkodás áldozatait annak következései ellen meg­oltalmazni. A schweizi hatóságok biztosításai, hogy a foglyok emberi bánásmódban részesül­nek , nem lehet elegendő. Csak a foglyok szabadonbocsátásában lehet bizto­sítékot találni arra nézve, hogy az ügy jövő sza­bályozása körüli eljárás kielégítőbb eredményű lesz, mint eddig elérve jön. Hogy e végleges sza­bályzás eléressék, kívánatos lenne, hogy a német szövetség az 1852 máj. 24-diki londoni jegyzőkönyvhöz csatlakozzék, hogy a szö­vetség a foglyok szabadonbocsátását sürgesse, s e lépések sikeréhez képest a további rendszabályok tételét magának fenntartsa. Ez eljárás előkészítése végett Poroszország azt a szövetséggel küzlendi, s ekközben előbb szövetségestársaival ez ügyben értekezendik. E jegyzékre vonatkozólag ma a „Harnb. Nachr.“­­ben azon távirati közlést olvassuk, miszerint némely középnémet államok e körsürgöny folytán jónak látták, a fogoly royalisták szabadon bocsátásának kívánását és a további rendszabályok fentartását illetőleg netalán hozandó szövetségi határozatokra vonatkozólag Berlinben kérdéseket tenni. A nap, melyen a szövetséggyűlés a neuchateli kérdéssel foglalkozandik, még nincs meghatározva. Eddig még csak az előleges alkudozások folynak a különféle kormányokkal, véleményeik megtudása s a javaslat részére hangolásuk végett. A dán kabinetmódosítás végre szeren­csésen bevégeztetett. Áll e kabinet most a követ­kező tagokból: A­n­d­rä alezredes tanácselnök és pénzügyminister; Unsgaard az ész-birodalmi belügyek ministere; Krieger a királyság külön belügyei ministere; Scheele külügyi és holsteini; Simony igazságügyi; H­a 11 cultus- és oktatásü­gyi; Wolfhagen schleswigi, M­ich­e­l­sen ten­gerészeti ; L­u­n­d­b­y­e őrnagy hadügyi ministerek. E ministerkrisis 1848 óta a leghosszabb ideig tar­tott, t. i. csaknem négy hétig. A „Dagbladet” úgy véli, hogy ez uj ministeriumnak még nagy nehézsé­gekkel kellene küzdenie, mert hiányzik benne az egy­­ségi elv. Azonban a kicsisnek azon jó oldala volt, hogy a helyzetet igen földerítette. Most világos, hogy se a reactionariusok (Tillisch, Brahme, David stb.) se Scheele­­r nem képesek kabinetet alakítani, sőt inkább Scheele kényszerülve volt eddigi s jövő tiszttársainak, kik eddig túlságos befolyásának az udvarnál ellenzői voltak, kibékülésre kezet nyúj­tani, mit bizonyosan csak nagy belső kénytelen­­séggel tett. Andrä tanácselnökké kineveztetése nemcsak ennek Scheele fölötti győzedelmét jelenti, hanem általában az is nyereségül tekintendő, hogy egy jellemszilárd és erélyes férfi foglalta el az in­gadozó Bang helyét. Kriegertől is üdvös belügyi reformokat várnak. Az új ministérium teljes egyértelműségének első jele a Liebenberg kabineti titkár elbocsátása, mit minden minister kívánt s a király örömest tel­jesített. Liebenberg fontos állomásán se a király se a ministerek bizalmát nem bírta kivíni, noha vélt megbízhatóságáért tétetett az 1854. decemberi mi­­nisterváltozáskor a Tillisch helyére. Utóda Trap államtanácsos, az államnaptár kiadója , politikailag indifferens. A svéd általános országgyűlés oct. 15-n meg­­nyittatott. A király, az ország marsalljává és a ne­mesi rend elnökévé Hamilton Henning gró­fot nevezte ki, ki e hivatalokat már a múlt ülés­kor is viselte, a papi rend elnökévé pedig dr. An­­nerstadt strengnaesi püspök lett. Különben e rend elnöke rendszerint az upsalai érsek, az ország prímása. Mi a polgár-és parasztrendet illeti, me­lyek elnökeiket maguk választják, e választást csak a gyűlés teljes megalakulása után eszközlendik. Ma azon hírt olvassuk, miszerint Adalbert bajor herczeg, a görög trón praesumtiv örököse, ki Párisból most tér vissza Münchenbe, el van hatá­rozva a görög vallásra áttérni. E szerint a görög trónörökösödési kérdés be lenne végezve. A­ takarékpénztárak jelen hely­­ zete. # Ha azon állítás, miszerint az, mi valóban jó, még a legviharosabb időkön is túlél, még bizonyí­tásra szorulna, a magyarországi takarékpénztárak teljes mértékben szolgáltatnák e bizonyságot, mert míg az 1848 előtti közhasznú intézetek nagy részét a politikai vihar elseperte, a takarékpénztárak majd­nem mindenütt változatlan szilárdsággal fenállanak s egészen a legújabb időkig ernyedetlenül, bár szűkülő körben folytatták jótékony működésüket. Hanem ezen intézetek lételét, melyet a zavaros idő megkímélt, a béke kora most komolyan látszik veszélyeztetni, még­pedig nemcsak Magyarország­ban, hanem egész Austriában, s a birodalom első ebbeli intézete a bécsi — kevés kivétellel —, majd­nem minden héten több kifizetést műtet fel, mint betéteit. Ezen nem igen szívderítő tünemény oka köny­­nyen kitalálható. A takarékpénztárak tőkéiket csak minden lehető törvényes biztosság és elővigyá­zat mellett szokták elhelyezni s épen ezen biztos­ság jelességét a kamat magasságánál többre becsü­lik. Midőn pedig ők maguk csak 5—6 pretet kap­nak, lehetetlen, hogy a betevőknek 4—5 pretnél többet adjanak. Néhány év előtt ez még nagyobb tőkékre nézve is elfogadható kamatláb volt; az állampapírok, névértékükhöz akkor még közel áll­­­ván, szintén csak 5 prtet jövedelmeztek, míg azok­nak birtokosa egyszersmind a börzei árkelet hullámzásainak s veszélyeinek lévén kitéve, még tő­keveszteségtől is tarthatott, ha papírjainak eladá­sára történetesen oly napon lenne kényszerítve, midőn azok olcsóbb áron kelnek, mint a melyen ő vásárolta volt. — Az iparpapirok akkor egy­részről a tömeg közt még kevéssé ismerete­sek s igy kevéssé népszerűek valának, a gaz­dagok pedig — minthogy ily papírok akkor még gyérebben fordultak elő — örültek, ha ilyekre azért tehettek s nem egy könnyen szoktak rajtuk túl­adni, tehát e papírok nem igen vagy legalább nem igen olcsón valónak kaphatók. Mindez most másként van: az állampapírok ala­csony árkeretüknél fogva 6, 7 sőt 8 percentet is jövedelmeznek, számtalan apró sorsjátékos köl­csönben kötelezvény ingerli a nyereségvágyat 1­40 forintért vagy még kevesebbért az ember évenkint háromszor játszik ezrekre menő nyereményre; az iparpapírokkali üzérkedés a nép legalsóbb rétegeibe hatott, az egyes részvények ára majdnem általáno­san 200 ftban állapíttatott meg, s ezek is részle­tekben fizethetők. E szerint minden valamivel na­gyobb tőkécske — s habár csak 25—30 ftra menne is — százféle édesgető alkalmat talál, hogy magát el­helyezhesse, arról nem is szólva, hogy a teteme­sebb tőkék már a puszta börzejáték által rövid idő alatt kétszerezhetők, vagy még továbbra sok­szorozhatók. Ebből azon természetes következmény eredt, hogy minden valamivel nagyobb tőke lassanként visszavonult a takarékpénztáraktól, s ott a­hol más­nemű elhelyzésre sűrűbb alkalom akadt, tehát a te­kintélyesebb városokban, természetesen nagyobb mértékben, mint a kicsinyekben, ámbár ez utób­biak sem maradtak érintetlen a viszonyok ha­tásától. A takarékpénztárak ezen hanyatlását mindjárt első pillanatra sajnos tüneménynek kellene nyilvá­nítani, hanem közelebbi megtekintés után a dolog­nak nem egy vigasztaló oldala is található. A sajnálat természetesen nem is arra vonatkoz­­hatik, hogy a takarékpénztári részvények birtoko­sai tán kisebb osztalékot fognak húzni. A­ki taka­rékpénztár alapítását segíti vagy ilyféle részvényt vásárol, az már a priori a közjó érdekében áldo­zatra határozta magát s igy ezen szempontból a kérdés semmi vitatás alá nem kerülhet. Hanem azt mondják, hogy a nép erkölcsi­­sége, takarékossági hajlama csökken, s ez csak­ugyan komoly figyelemre méltó. De szerencsére ez aggodalom nagyon túlzott s abból ered, hogy rendesen csak a betett és visz­­szahúzott összegeket, nem pedig a betevők és visszahúzók számát veszik tekintetbe, ez utóbbi pedig majdnem mindenütt növekedik, s mit jelent ez ? Azt, hogy az emberek nem kevésbbé takaré­kosak, hanem a sanyarú idők, a drágaság stb kö­vetkeztében vagy nem szereznek annyit vagy töb­bet költeni kénytelenek, s így kevesebbet tehetnek félre, mint ezelőtt. A­ki hajdan évenkint 100 fo­rintot tett a takarékpénztárba, s az év folytában csak 50 ftot húzott vissza, tehát évenként 50 ftot takarított meg, az most csak 80 ftot tesz be, s az­tán 60-at vagy még többet vesz ki, a­nélkül hogy azért kevésbbé munkássá vagy nagyobb tékozlóvá lett volna. A betevők száma tehát ugyanaz ma­radt vagy még emelkedett is, s a betételek összege mégis csökken. A nagyobb betétesek tehát magasabb jöve­­delmeztetés végett, a kisebbek szükségből s a mindennapi kiadások emelkedése miatt huzatnak vissza, s igy erkölcsi szempontból e tünemény korántsem oly szomorító, mint a minőnek felületes megtekintés után látszanának, mivel sem az, ki pén­zéből minél bővebb kamatot húzni akar, sem az, ki növekedő kiadásait a hajdan megtakarított fillérek­ből fedezni kénytelen, se tékozlónak se erkölcste­lennek nem mondható. De a takarékpénztárak jelen helyzete nem csak erkölcsi, hanem pénzügyi szempontból sem oly aggasztó. A takarékpénztár tulajdonképen csak azon medenc­ét képezi, melybe az apró tőkék gyűjtetnek, hogy onnan szétesb folyamban a forga­lomba kiömöljenek. Ha tehát ezen kiömlés sűrűbben történik, ez még nem baj , csak az illető tőkék a forgalomból egészen ki ne vonassanak. Ha valaki 2 ftonként gyűjt magának a takarékpénztárban 40 ftot, s azután Pálffy sorsjegyet vásárol e pénzen : a takarékpénztár pénzügyi s nemzetgazdászati sze­repének tökéletesen mporpinit ..

Next