Budapesti Hírlap, 1856. október (227-253. szám)
1856-10-28 / 250. szám
Pest. Vasárnap, 249. sz. October 29.1856. Megjelenik e lapi vasárnapos ünnep utáni napokat kivéve, mindennap reggel.Előfizetési dij: Vidékre :félévre: 10 frt, évnegyedre: 5 frt. Helyben: fél évre: 8 frt, évnegyedre : 4 frt. — A hirdetések ötször halálozott sorának egyszeri beiktatásáért 6 kr, többszöriért pedig 4kr számíttatik.— Egyes szám 20 pk?. Szerkesztői iroda : Egyetemutcza 2-ik sz. a. 1-ső emeleten. BUDAPEST Kiadó hivatal van : Egyetera-utczában, 2-ik szám alatt, földszint. Előfizethetni helyben: a lap kiadó hivatalában. Egyetem-utca, 2-dife szám , földszint; vidéken minden cs. kir. postahivatalnál. — Előfizetést tartalmazó levelek a czím. lakhely s utolsó posta feljegyzése mellett a pénzzel együtt bémentesítve egyenesen a kiadó hivatalhoz utasítandók. A „Budapesti Hirlap“ előfizetési ára: Budapesten évnegyedre 4 pft. félévre ... 8 — Vidéken évnegyedre . . . 5 — félévre..............10 — Pesten előfizethetni a 1 u 1 i rt kiadóhivatalában. (Egyetemi utcza 2-ik sz. a takarékpénztár-épületben), vidéken minden cs. kir. postahivatalnál. Az előfizetési díj bérmentesen beküldetése kéretik. Emich Gusztáv, a „Budapesti Hírlap“ kiadója. HIVATALOS RÉSZ. Ó cs. k. Apostoli Felsége b. Edelsheim Lipótot a porosz király nevét viselő 10. sz. huszárezred ezredesét és parancsnokát cs. k. kamarássá legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. ó cs. k. Apostoli Felsége f. é. oct. 19-kén iseidben kelt legfelsőbb határozata által dr Kapfinger Kér. János herczegérseki papi tanácsost, a Mattsee-i társada káptalani kanonokját és a Ruperto-Marianum collegium főnökét Salzburgban, az ottani székeskáptalan kanonokjává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Dr A pacsoliPológo f__nvi Det. Skí legfelsőbb határozata által a külön orvosi kórtan, gyógytan és klinika tanítói hivatalára a lembergi sebészeti tanintézetnél dr Finger József magántanitót és a prágai polyklinika elöljáróját legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. A nagyváradi cs. kir. pénzügyigazgatósági osztály Fehéry András 1. osztályú irodai tisztet, eddigi egész fizetése élvezetének meghagyásával, érdemlett állandó nyugalomba helyezte. NEMHIVATALOS RÉSZ. Pest, oct. 25. N. (Politikai szemle.) A külföldi sajtót az ismeretes „Moniteur“-czikk taglalása foglalja el. E taglalat eredménye a két nyugati sajtóban igen különböző, általában az angol sajtó több bizalmatlansággal bírálja azt, mint a franczia, s óvatos annak méltánylásában. A „Times“ még csak meg van elégedve a jegyzékkel, de a többi lapok, különben sem lévén Napóleon császár irányában kedvező hangulatban, nem kímélik életes megjegyzéseiket e „barátságos szakítás“ fölött. Noha a „Moniteur“ azt mondja, hogy a hajóhadak nem mennek Nápolyba, s csak az angol és franczia alattvalók netán szükségessé válható védelme végett egyesültek, mégis komoly bonyodalmaktól tartanak. Előttünk a keleti háború példája, így okoskodnak, akkor sem mentek át a flották egyszerre a Dardanellákon, hanem előbb Szalamisnál, Smyrnánál és Beykosznál megállapodtak, de mindez nem gátja meg őket, hogy később mégis Szebasztopol alá ne menjenek stb. De e gyanítások terére bocsátkozást meddő dolognak tartjuk, annyival inkább, mert több tényül jelentett hírek inkább kedvező következtetésre jogosának még ma is. Hogy a Moniteurjegyzék ily sötét háttérrel nem bír, azt mutatja a két nápolyi követnek, Antonini és Carini uraknak Páris és Lonaton fem maradása, a jegyzék daczára mutatja a franczia hajórajtiak Toulonból mind e perczig nem mozdulása, mert az elvitorlázás még máig sincs jelezve. Ha ehhez valósul, mit már tegnap említett lapunk, hogy Brenier parancsot kapott, egyelőre állomásán maradni, s hogy a nápolyi király már concessiókat adni volna hajlandó, e jelenségek bizonyára igazolnák a jóreményeket. Ez utóbbi állítások azonban még azok közé tartoznak, melyek további megerősítését be kell várnunk, valamint általában az ellenmondó hírek és tudósítások e kérdésben ma is úgyszólva megsemmisítik egymást. A félhivatalos „Constitutionnel“ egy hiteles forrásból merített tényt közöl, mely azt mutatja, hogy a közszellemben az egyházi államban javulás állott be, s a pápai szék tekintélye minden, még a legtávolabbi pontokon is mindinkább megszilárdul. A pápai hadsereg szervezése hovatovább kielégítőbb eredményeket mutat, s az állam a dolgok rendes állapotához egyszerű visszatérés útján , a szentszék, Austria s Francziaország által közösen megállapított rendszabályok által, szilárdul halad előre. E tényt más tudósítások is erősítik, de amit a „Constitutionnel“ az austriai megszállásban módosulatokról mond, egyelőre kétségbe kell vonnunk, annál inkább, mert a nevezett lap feltűnőleg csak az austriai csapatokról szól, mintha a római ügyállás kedvezőbbre fordulta nem egyenlő következésű fogna tenni a franczia megszállásra is. A fekete tengeren csinos angol hajóraj kezd összegyülekezni, s ma megerősítve látjuk az e tárgyban már röviden említett hírt. Mivel — úgymond a „Journa de Constantinople“— a Belgrád és kígyószigetek kérdésébeni nehézségek inkább szaporodtak mint kevesedtek, ez okból a Lyons admirál alatti angol hajóraj, melynek a párisi béke kötvénypontjai szerint sept. 30-n Konstantinápolyt el kellett volna hagynia, a helyett erősítéseket von magához. A „Majesty“ csavarhajó, mely Urlánál állott, tegnapelőtt ide érkezett s Buyukdere felé tovább ment, két más hadihajó a „Cressy és Brunswick“ közelebbi megérkezése váratik. A „Presse d’Orient“ szintén erősíti, hogy a Bosporusban Lyons admiral alatt egy hajóraj alakul. Spanyolországi rovatunk értesíti az olvasót a fontos rendeletekről,melyek által a Carvaez ministerium a kabinet szellemébeni restauratiót minél hamarabb teljesen bevégezni igyekszik. Mindez oly gyorsan és határozottan megy előre, mikép úgy tűnik föl, mintha az események e gyors menetele nem annyira Narvaez erélyéből folyó okozat lenne, hanem mintha ő maga már elvesztve a sziklát lábai alól, a roham által sodortatnék. Említettük közelebb azon félkicsist, melyet Narvaeznek máris kiáltania kelle, ma csak szaporodni látjuk azon jelenségeket, melyek arra mutatnak, hogy Narvaez körül ugyanazon pártelemek működnek, melyek elődét megbuktaták. A vonal, meddig Narvaez kormányelve megy, a trónhatalom és tekintély függetlenítésére még nem találtatik eléggé messzemenőnek, a föltétlen absolut elvek barátai nincsenek vele megelégedve. Innen a cselszövények már is teljes folyamatban vannak , s meglehet, hogy et nem sokára hasonló válságos helyzetben látandjuk mint elődét O’ Donne 111. — Ha enged a rá már is gyakorlott nyomásnak , föl fog áldoztatni azon perezben, melyben nélkülözhetősége kitűnik. Ha ellenszegül, s elleneit le nem győzi, makacs párti harcz keletkezhetik magában a palotában. Az udvar és miniszerelnök közti e szakadás előidézése már munkába van véve, s a gondolat és törekvés egysége, melynek a királyné legfőbb tanácsában uralkodni kell, meg van ingatva. Némely miniszerek, a jövő lehetőségeivel előre gazdálkodva, kezdenek elválni a tanácselnöktől és az udvarhoz közeledni. Sikerülend-e Narva eznek a feje fölött tornyosulni kezdő felhőket elvarázsolni, s az országot újabb rázkódástól megkímélni , azt megjósolni nem lehet.Narvaez nem definitív helyzet — ily véleményét olvassuk egy spanyol exministernek, ő csak átmenet az ancien regime-re, melyet az udvarnál szem előtt tartanak , noha nyíltan még ki nem mondák. Ám higyék künn , hogy Narvaez embereit maga választá, otthon tudják, hogy azok legtöbbnyire ráerőszakoltattak. Az 1844. és 48-iki idők Spanyolhonban többé vissza nem térhetnek, azóta a többé kevesbbé alkotmányos pártok közt egy új párt alakult s szilárdult meg, mely az egyház érdekeit emelé az azt illető első helyre politikájában. Másfelől a királyné sem 14 éves többé, hanem 26 éves, ki már 13 éve uralkodik régensség nélkül, s tíz éve hogy férjhez ment. A tapasztalás által megérve, az eseményekből okulva, szerencsétlenségtől gyakran látogatva, II. Izabella többé nem jelentéktelen egyén s személyes befolyással van Spanyolország politikájára. A királynő s az akar lenni. Narvaeznek tehát nem régi ellenségeivel a progressistákkal, hanem az említett uj párt és az udvar szövetsége ellen kell küzdenie stb. Alább közöljük Benkendorff orosz követ elfogadtatásakor tartott beszédét és a spanyol királynő arra adott válaszát. Ez audientiával megtörtént a két ország közti diplomatiai viszonyok helyreállítása, melyek Ferdinánd király halála óta félbe voltak szakítva. Egy rajnai lap Frankfurtból egy sürgöny analysisét közli, melyet a porosz kormány a német udvaroknál levő képviselőihez a neuchiiteli ügyben bocsátott. Abban, a közlő lap szerint, legelőbb is kiemeltetik, hogy „minél inkább tudja ő ilye a leghűbb, habár az eszközök választásában talán hibázott, ragaszkodás bizonyítványait méltányolni, annál inkább kötelességének ismeri, e ragaszkodás áldozatait annak következései ellen megoltalmazni. A schweizi hatóságok biztosításai, hogy a foglyok emberi bánásmódban részesülnek , nem lehet elegendő. Csak a foglyok szabadonbocsátásában lehet biztosítékot találni arra nézve, hogy az ügy jövő szabályozása körüli eljárás kielégítőbb eredményű lesz, mint eddig elérve jön. Hogy e végleges szabályzás eléressék, kívánatos lenne, hogy a német szövetség az 1852 máj. 24-diki londoni jegyzőkönyvhöz csatlakozzék, hogy a szövetség a foglyok szabadonbocsátását sürgesse, s e lépések sikeréhez képest a további rendszabályok tételét magának fenntartsa. Ez eljárás előkészítése végett Poroszország azt a szövetséggel küzlendi, s ekközben előbb szövetségestársaival ez ügyben értekezendik. E jegyzékre vonatkozólag ma a „Harnb. Nachr.“ben azon távirati közlést olvassuk, miszerint némely középnémet államok e körsürgöny folytán jónak látták, a fogoly royalisták szabadon bocsátásának kívánását és a további rendszabályok fentartását illetőleg netalán hozandó szövetségi határozatokra vonatkozólag Berlinben kérdéseket tenni. A nap, melyen a szövetséggyűlés a neuchateli kérdéssel foglalkozandik, még nincs meghatározva. Eddig még csak az előleges alkudozások folynak a különféle kormányokkal, véleményeik megtudása s a javaslat részére hangolásuk végett. A dán kabinetmódosítás végre szerencsésen bevégeztetett. Áll e kabinet most a következő tagokból: Andrä alezredes tanácselnök és pénzügyminister; Unsgaard az ész-birodalmi belügyek ministere; Krieger a királyság külön belügyei ministere; Scheele külügyi és holsteini; Simony igazságügyi; Ha 11 cultus- és oktatásügyi; Wolfhagen schleswigi, Michelsen tengerészeti ; Lundbye őrnagy hadügyi ministerek. E ministerkrisis 1848 óta a leghosszabb ideig tartott, t. i. csaknem négy hétig. A „Dagbladet” úgy véli, hogy ez uj ministeriumnak még nagy nehézségekkel kellene küzdenie, mert hiányzik benne az egységi elv. Azonban a kicsisnek azon jó oldala volt, hogy a helyzetet igen földerítette. Most világos, hogy se a reactionariusok (Tillisch, Brahme, David stb.) se Scheeler nem képesek kabinetet alakítani, sőt inkább Scheele kényszerülve volt eddigi s jövő tiszttársainak, kik eddig túlságos befolyásának az udvarnál ellenzői voltak, kibékülésre kezet nyújtani, mit bizonyosan csak nagy belső kénytelenséggel tett. Andrä tanácselnökké kineveztetése nemcsak ennek Scheele fölötti győzedelmét jelenti, hanem általában az is nyereségül tekintendő, hogy egy jellemszilárd és erélyes férfi foglalta el az ingadozó Bang helyét. Kriegertől is üdvös belügyi reformokat várnak. Az új ministérium teljes egyértelműségének első jele a Liebenberg kabineti titkár elbocsátása, mit minden minister kívánt s a király örömest teljesített. Liebenberg fontos állomásán se a király se a ministerek bizalmát nem bírta kivíni, noha vélt megbízhatóságáért tétetett az 1854. decemberi ministerváltozáskor a Tillisch helyére. Utóda Trap államtanácsos, az államnaptár kiadója , politikailag indifferens. A svéd általános országgyűlés oct. 15-n megnyittatott. A király, az ország marsalljává és a nemesi rend elnökévé Hamilton Henning grófot nevezte ki, ki e hivatalokat már a múlt üléskor is viselte, a papi rend elnökévé pedig dr. Annerstadt strengnaesi püspök lett. Különben e rend elnöke rendszerint az upsalai érsek, az ország prímása. Mi a polgár-és parasztrendet illeti, melyek elnökeiket maguk választják, e választást csak a gyűlés teljes megalakulása után eszközlendik. Ma azon hírt olvassuk, miszerint Adalbert bajor herczeg, a görög trón praesumtiv örököse, ki Párisból most tér vissza Münchenbe, el van határozva a görög vallásra áttérni. E szerint a görög trónörökösödési kérdés be lenne végezve. A takarékpénztárak jelen hely zete. # Ha azon állítás, miszerint az, mi valóban jó, még a legviharosabb időkön is túlél, még bizonyításra szorulna, a magyarországi takarékpénztárak teljes mértékben szolgáltatnák e bizonyságot, mert míg az 1848 előtti közhasznú intézetek nagy részét a politikai vihar elseperte, a takarékpénztárak majdnem mindenütt változatlan szilárdsággal fenállanak s egészen a legújabb időkig ernyedetlenül, bár szűkülő körben folytatták jótékony működésüket. Hanem ezen intézetek lételét, melyet a zavaros idő megkímélt, a béke kora most komolyan látszik veszélyeztetni, mégpedig nemcsak Magyarországban, hanem egész Austriában, s a birodalom első ebbeli intézete a bécsi — kevés kivétellel —, majdnem minden héten több kifizetést műtet fel, mint betéteit. Ezen nem igen szívderítő tünemény oka könynyen kitalálható. A takarékpénztárak tőkéiket csak minden lehető törvényes biztosság és elővigyázat mellett szokták elhelyezni s épen ezen biztosság jelességét a kamat magasságánál többre becsülik. Midőn pedig ők maguk csak 5—6 pretet kapnak, lehetetlen, hogy a betevőknek 4—5 pretnél többet adjanak. Néhány év előtt ez még nagyobb tőkékre nézve is elfogadható kamatláb volt; az állampapírok, névértékükhöz akkor még közel állván, szintén csak 5 prtet jövedelmeztek, míg azoknak birtokosa egyszersmind a börzei árkelet hullámzásainak s veszélyeinek lévén kitéve, még tőkeveszteségtől is tarthatott, ha papírjainak eladására történetesen oly napon lenne kényszerítve, midőn azok olcsóbb áron kelnek, mint a melyen ő vásárolta volt. — Az iparpapirok akkor egyrészről a tömeg közt még kevéssé ismeretesek s igy kevéssé népszerűek valának, a gazdagok pedig — minthogy ily papírok akkor még gyérebben fordultak elő — örültek, ha ilyekre azért tehettek s nem egy könnyen szoktak rajtuk túladni, tehát e papírok nem igen vagy legalább nem igen olcsón valónak kaphatók. Mindez most másként van: az állampapírok alacsony árkeretüknél fogva 6, 7 sőt 8 percentet is jövedelmeznek, számtalan apró sorsjátékos kölcsönben kötelezvény ingerli a nyereségvágyat 140 forintért vagy még kevesebbért az ember évenkint háromszor játszik ezrekre menő nyereményre; az iparpapírokkali üzérkedés a nép legalsóbb rétegeibe hatott, az egyes részvények ára majdnem általánosan 200 ftban állapíttatott meg, s ezek is részletekben fizethetők. E szerint minden valamivel nagyobb tőkécske — s habár csak 25—30 ftra menne is — százféle édesgető alkalmat talál, hogy magát elhelyezhesse, arról nem is szólva, hogy a tetemesebb tőkék már a puszta börzejáték által rövid idő alatt kétszerezhetők, vagy még továbbra sokszorozhatók. Ebből azon természetes következmény eredt, hogy minden valamivel nagyobb tőke lassanként visszavonult a takarékpénztáraktól, s ott ahol másnemű elhelyzésre sűrűbb alkalom akadt, tehát a tekintélyesebb városokban, természetesen nagyobb mértékben, mint a kicsinyekben, ámbár ez utóbbiak sem maradtak érintetlen a viszonyok hatásától. A takarékpénztárak ezen hanyatlását mindjárt első pillanatra sajnos tüneménynek kellene nyilvánítani, hanem közelebbi megtekintés után a dolognak nem egy vigasztaló oldala is található. A sajnálat természetesen nem is arra vonatkozhatik, hogy a takarékpénztári részvények birtokosai tán kisebb osztalékot fognak húzni. Aki takarékpénztár alapítását segíti vagy ilyféle részvényt vásárol, az már a priori a közjó érdekében áldozatra határozta magát s igy ezen szempontból a kérdés semmi vitatás alá nem kerülhet. Hanem azt mondják, hogy a nép erkölcsisége, takarékossági hajlama csökken, s ez csakugyan komoly figyelemre méltó. De szerencsére ez aggodalom nagyon túlzott s abból ered, hogy rendesen csak a betett és viszszahúzott összegeket, nem pedig a betevők és visszahúzók számát veszik tekintetbe, ez utóbbi pedig majdnem mindenütt növekedik, s mit jelent ez ? Azt, hogy az emberek nem kevésbbé takarékosak, hanem a sanyarú idők, a drágaság stb következtében vagy nem szereznek annyit vagy többet költeni kénytelenek, s így kevesebbet tehetnek félre, mint ezelőtt. Aki hajdan évenkint 100 forintot tett a takarékpénztárba, s az év folytában csak 50 ftot húzott vissza, tehát évenként 50 ftot takarított meg, az most csak 80 ftot tesz be, s aztán 60-at vagy még többet vesz ki, anélkül hogy azért kevésbbé munkássá vagy nagyobb tékozlóvá lett volna. A betevők száma tehát ugyanaz maradt vagy még emelkedett is, s a betételek összege mégis csökken. A nagyobb betétesek tehát magasabb jövedelmeztetés végett, a kisebbek szükségből s a mindennapi kiadások emelkedése miatt huzatnak vissza, s igy erkölcsi szempontból e tünemény korántsem oly szomorító, mint a minőnek felületes megtekintés után látszanának, mivel sem az, ki pénzéből minél bővebb kamatot húzni akar, sem az, ki növekedő kiadásait a hajdan megtakarított fillérekből fedezni kénytelen, se tékozlónak se erkölcstelennek nem mondható. De a takarékpénztárak jelen helyzete nem csak erkölcsi, hanem pénzügyi szempontból sem oly aggasztó. A takarékpénztár tulajdonképen csak azon medencét képezi, melybe az apró tőkék gyűjtetnek, hogy onnan szétesb folyamban a forgalomba kiömöljenek. Ha tehát ezen kiömlés sűrűbben történik, ez még nem baj , csak az illető tőkék a forgalomból egészen ki ne vonassanak. Ha valaki 2 ftonként gyűjt magának a takarékpénztárban 40 ftot, s azután Pálffy sorsjegyet vásárol e pénzen : a takarékpénztár pénzügyi s nemzetgazdászati szerepének tökéletesen mporpinit ..