Budapesti Hírlap, 1857. július (147-173. szám)

1857-07-05 / 151. szám

Budapesti Hírlap 151. sz. HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Julius 5. 1857. Rögtönbirósági Ítélet. 1788*) ’ (1-1) 1033. Bihar megyei kalocsai születés B Juon 26 éves, nőtlen, szabadságos katona.­­ Bihar megyei olcsai születés P... Vaszali 26 éves, nőtlen szabadságos katona. Bihar megyei fekete-győrösi születés­ű Hír. György 23 éves, nős, szabadságos katona. A folyó évi ápril 30-a reggeli 7 órakor F.­Győrös és Barakony közötti úton az er­dőben Hribnyák Mihály és Grünspan Ro­zália társaságában utazott aradi lakos Pap Jánostól pisztolyokkal felfegyverkezve élet­veszélyes fenyegetéssel erőszakosan 151 pftot bankjegyekben elraboltak, s ezen tet­tük által a b. t. k. 192 §-sába ütköző rab­lási bűntettben a két elsőre nézve a b. p­­. 264 §-sa szerint önvallomásuk, az utób­bira nézve a b. p. r. 269 § sa értelmében tanuzások alapján lettek bűnösök. F. é. jun. 19-n kelt cs. k. rögtönbiróság ítélettel mindhárman a b. p. r. 284, 285 és 410 §-sai értelmében rablási bűntettért ha­lálra ítéltettek, és ezen ítélet a mai napon Tenkén a tetthely közelében déli 12 és fél órakor kötél általi kivégzéssel végre hajtatott. _ Tenke, jun. 19. 1857. ? Cs. k. orsz. törvényszék mint rögtön­biróság. (1475) Árverések. (2-3) 16345. A pesti cs. k. kereskedelmi tervszék mint csődbíróság által köz­hírré tétetik, miszerint az Eisner és Hauschka-féle csődtömeghez tartozó, Pesten a váczi- és kishid-utcza sarkán 5 sz. a. „a vas tuskónáll“ boltban lé­tező portale és bolti bútorok, u. m. árulóasztal, állások stb., melyeknek összes becsértéke 2602 frt 59 kr.; to­vábbá a még fennlevő árutár maradéka, u. m. rumburgi, hollandi és más vásznak, asztali ruhák, bársony kerm­ek, fehérnemű áruk, csimat, ágyi ruhák, gyapjúbársony, külön­féle kendők és női ruhakelm­ék, folyó évi jul. 9-n mint első és ugyanaz évi jul. 16-n mint második határnapon és rá következő napokon, mindenkor reggeli 9 órakor, el fognak árverez­­tetni, megjegyeztetvén, miszerint az említett tárgyak az első határnapon nem fognak a becsáron alul, a máso­dik határnapon azonban azon alul azonnali készfizetés mellett el fognak adatni. A venni szándékozók tehát ezennel meghivatnak, miszerint a fenn kitűzött napokon és helyen reggeli órakor megjelenjenek. Pest, jun. 23-­ 1857. Cs. k. keresk. tervszék. (1498) (1-8) 1713. A tapolczai cs. k. szolgabirói hi­vatal mint biróság közhírré teszi, hogy diszeli lakos Böcskei Anna s Erzs. birói vég­rehajtás folytán pápai lakos Ludvig Ferencz és Mária részére lezálogolt, s 200 pengő forintra becsült házuk végrehajtató­­ fel­peresek kérelme folytán megrendelt nyíl­vános elárvereztetésére 1857 - i­k évi julius hó 23-ik d. u. 3 óra első, szükség esetében ugyan ez évi augustus hó 22-ik d.­­u. 3 óra második árverési* határnapul a helyszínére oly kijelentéssel tűzetett ki, miszerint zálogilag biztosított adósságokat a vevő bírói utalványozás szerint átvállalni köteles, ezúttal kik magukat jelzálogot nyerteknek vélik, figyelmeztetnek, hogy a javak el­adásáig bejelentsék, mert ellenkező esetben ha a vételár feloszlatnék, ez általi káru­kat maguknak tulajdonítsák. Egyszersmind azon jelzálogos hitelezők, kik e bíróságtól távol laknak, oda utasíttatnak, hogy a bí­róság helyén meghatalmazottakat rendel­jenek, és azokat a bíróságnál bejelentsék, mert ellenkező esetben költségükre és ve­szélyükre fog képviselő neveztetni, kinek kézbesíttetni fognak minden további végzé­sek. Az átférési feltételek a biróság hiva­talában hivatalos órák alatt megtekinthetők Tapolcza, május hó 13 án 1857. Cs. k. szolgabirói hivatal. (1499) (1-3) 1712. A tapolczai cs. k. szbirói hivatal mint biróság közhírré teszi, hogy diszeli lakos Dobosy Anna birói végrehajtás foly­tán pápai lakos Ludvig Ferencz és Mária részére lezálogolt s 200 pftra becsült háza és 100 pftra becsült halagosi hegyben Szabó György szomszédságában levő szőllője a vég­rehajtató felperesek kérelme folytán megren­delt nyilvános elárvereztetésére 1857. évi jul 23-ra d.e.11 óra első, szükség esetében ugyan ez évi aug. 22-re d. e. 11 óra második ár­verési határnapul a helyszínére oly kije­lentéssel tűzetett ki, miszerint a zálogilag biztosított adósságokat a vevő birói utal­ványozás szerint átvállalni köteles; ez ut­al, kik magukat jelzálogot nyerteknek vé­­ik, figyelmeztetnek, hogy a javak eladá­­áig bejelentsék, mert ellenkező esetben ha­­ vételár feloszlatnék, az általi kárukat maguknak tulajdonítsák. Egyszersmind azon jlzálogos hitelezők, kik e bíróságtól távol annak, oda utasíttatnak, hogy a bíróság ellén meghatalmazottakat rendeljenek és sokat a bíróságnál bejelentsék , mert el­­­kező esetben költségükre és veszélyükre a képviselő neveztetni, kinek kézbesü­­­lni fognak minden további végzések. Az verési feltételek a bíróságnál hivatalos ok alatt megtekinthetők. Tapolcza, máj. 13. 1857. Cs. k. szbirói hivatal. (1500) (1-3) 1711. A tapolczai cs. k. szbirói hivatal mint bíróság közhírré teszi, hogy diszeli lakos Dobosy Péter bírói végrehajtó folytán pápai lakos Ludvig Ferencz és Mária részére lezálogolt a 200 pftra becsült halagosi hegyben Dobosi László szomszéd­ságában levő szőlleje, és 216 psrtra becsült lakháza a végrehajtató felperesek kérel­me folytán megrendelt nyilvános elárve­reztetésére 1857. évi jul. 23-ik d. e. 9 óra első, szükség esetében ugyanez évi aug. 22-ik d. e. 9 óra második árverési határna­pul a helyszínére oly kijelentéssel tűzetett ki, miszerint a zálogilag biztosított ad­ó­­ságokat a vevő birói utalványozás szerint átvállalni köteles; ez­úttal kik magukat jelzálogot nyerteknek vélik, figyelmeztet­nek, hogy a javak eladásáig bejelentsék mert ellenkező esetben ha a vételár felosz­latnék, ez általi kárukat maguknak tulaj­donítsák. Egyszersmind mindazon jelzálo­gos hitelezők, kik e bíróságtól távol lak­nak, oda utasíttatnak , hogy a bíróság he­lyén meghatalmazottakat rendeljenek és azokat a bíróságnál bejelentsék, mert ellen­kező esetben költségükre és veszélyükre fog képviselő neveztetni, kinek kézbe fit­tetni fognak minden további végzések. Az árverési feltételek a biróság hivatalában hivatalos órák alatt megtekinthetők. Tapolcza, máj. 13. 1857. Cs. k. szkirói hivatal. (1510) (3—3) 1626. A pécsi cs. k. m. törvényszék Léde­rer Gábor ur mint hitelező folyamodására pécsi Haeger Ferencz mint adós ellen ez utóbbinak Pécsett a budai külvárosban 4180 sz. a. fekvő s biróilag 14000 pengőforintra becsült malmos házát és hozzátartozandó 1336 - öl beltelek és 736­0 H öl kerttel 3060 ft p. p. tőkeadósság s járulékinak törlesztése miatt elárvereztetni rendelte,s az első árvere­zést f. évi aug.hó 22-ik napjára, a másodikat sept. hó 22-dik napjára mindenkor d. e. 9 órára a helyszinére kitűzte, melyre venni kívánók azon kijelentéssel hivatnak, miként vevő a becsárnak 10%-át mint bánatbért lefizetni, azonfelül a jószágon jelzálogilag biztosított követeléseket a vételár erejéig a bíró utalványozása szerint átvállalni kö­teles. , Felhivatnak egyúttal mindazok, kik ma­gukat a nyilvánkönyvbei bejegyzés által zálogjogot nyerteknek vélik, miszerint azt a jószág eladásáig annál bizonyosabban be­jelentsék, mert ellenkező esetben maguknak tulajdoníthatják, ha a vételár felosztása az hitük nélkül történik meg, s ha a miatt, mennyiben az által a vételár kimeríttet­nék, ki fognak záratni. A biróság helyén kivül, s attól távol lakó hitelezők jogaiknak a vételár felosz­tása, alkalmával­ megóvása végett, a biróság helyén meghatalmazottat rendeljenek, s an­nak bevét s lakását bejelentsék, ellenkező esetben az ő veszélyükre és költségükre hivatalból fog képviselő rendeltetni, kihez a további kézbesítések intézendők lesznek. Az árverési feltételek az iroda-igazgató­ságnál megtekinthetők. A második árverési határnapon az érin­tett elárverezendő vagyon, a becsáron alul is eladatni fog. Pécs, jun. 16-­ 1857. Cs. k. megyei törvszék. (1464) (3—3) 2307. A szombathelyi cs. k. m.­törvszék részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Horvát Mihály tömeggondnok folyamodása következtében vagyonbukott Czvitkovics Károly csődtömegéhez tartozó, Szombat­hely város határában a közép­hegyben igen kellemes helyen fekvő 3809 frt 40 krra be­csült termékeny gyümölcsös, kaszálló, szőllő, konyhakert és szántóföldből álló 1200 æl ölével számított 10 hold 140­0 öl birtok­nak s e téren helyezett 19,400 pftra be­csült a város felé néző, egy tájmutató to­ronnyal ellátott nyári palotának, a hozzá­tartozó üvegháznak, mégis egy külön több szobából álló lakház, kocsiszín, ültetvény szaporító melegház, s a hegytetőn egy nyári szobának nyilvános árverés utjáni eladása elrendeltetett, az első árverési ha­táridőül f. é. aug. 17-ik napjának reggeli 9 órája, második határidőül pedig ezen évi sept.21-ik napjának reggeli 9 órája a hely­színen azon megjegyzéssel kitüzetett, hogy a 2-dik árverésen az említett ingatlanok becsáron alul is el fognak adatni. A venni kívánók 1000 pft bánatpénzzel jelenjenek meg Az eladási feltételek e cs. k. m.-tör­vényszék irodájában, vagy a tömeggond­noknál egszemlélhetők. Mindazon hitelezők, kik a nevezett in­gatlanokra zálogjogot nyertek, felhivatnak, hogy ez iránti igényeiket az eladás napjáig e cs. k. m.-tervszéknél annál bizonyosab­ban bejelentsék, minthogy különben ma­guknak fogják tulajdoníthatni, ha a vételár felosztása az ő hozzájárultuk nélkül igé­nyeikre tekintet nélkül fog eszközöltetni. Szombathely, jun. 6. 1857. Cs. k. m.-tervszék. (1465) 9 . (3—3) 1019. Sáros megye, girálti járási cs. kir. szolgabirói hivatal mint biróság részéről ezennel köztudomásúl adatik, miszerint a Biliczer Márk csődtömege választmánya folyamodása folytán a cs k. kassai kerü­leti törvényszék mint első biróság folyó 1857. évi april 15-ről 1725 sz. a. végzés folytán azon csődtömeg elárvereztethetése megengedtetett. Melynek folytán az árverés Biliczer Márk és fia zálogképen leírt csődtömegére neve­zetesen Sáros megye girálti járási területé­ben Girált, Ferenczvágás , Mátévágás és Kobulynicza községekben fekvő birtokra,­ely 66119 ft 48 k. pp. biróilag becsültetett, folyó 1857. évi sept. 10-n és oct. 20-n min­dég reggeli 10 órakor a girálti csász. kir. járásbíróság hivatalos helyiségében fog megtartatni, még pedig oly megjegyzéssel, hogy az első árverésnél ezen birtok becs­­áron alul el nem fog adatni. Áll pedig ezen jószág Girált községében létező nagy úri lakból, gazdasági és ma­jorsági épületekből , pálinkaházból, 500 hold szántóföldből, 109 h. 800­­ öles rét­ből és kertekből, 58 h. legelőből, 3 h. ha­­szonvehetlenségből, 1 h. 776 [71 öl nádas­ból; továbbá Kobulnyiczán 53 h. 425 P] öl szántóföldből, 1 h. 975 [71 öl rétből/ 11 h. legelőből, Mátévágáson 3 h. 1500­­ öl szántóföldből, 675­­71 öl rét és kert, 125 h. legelő, azontúl 588 h. erdő, gazdasági esz­közök és marhák , malom és korcsma-jöve­delem, jelesül van 8 db ökör, 4 hámos ló, 17 fejős tehén, 2 üsző tinó, 1 bika, 8 borjú, 148 anya-juh bárányokkal együtt, 61 ürü, 60 egy éves foklyó, 16 kos. A becslési munkálatok, valamint többi eladási feltételek vagy itt helyben a bíróságnál a szokott hivatalos órákban, vagy pedig a csődtömeg gondnoka, ügyvéd Mihályi Károly és Komjáthy Lőrincz pelü­gyelő uraknál Kassán megtekinthetők. Végre megjegyeztetik, hogy az illető ve­vők 10% bánatpénzzel jelenjenek meg , és hogy a megveendő birtoknak ára 3 részlet­ben lesz készpénzben lefizetendő. Ezen részeknek tulajdonosa s illetőleg elzálogositója Szirmay Pál ur 80000 pontba, a zálogosítás ideje kezdődik 1846. évi dec. 31-n, kötve van 24% évre. Girált, máj 26. 1857. Cs. k. szkirói hivatal. (1479) (3-3) 10354. A pesti cs. k. orsz. törvényszék részéről ezennel közhirré tétetik, miszerint a pesti cs. k. kereskedelmi törvényszék mint Wahlkampf Henrik csődbírósága által f. é. mártius 31-én 1584. szám alatt kelt végzése következtében ifj. Wahlkampf Henrik csőd­tömegéhez tartozó, a Pest Terézia külvárosi király-utczában 585/83 szám alatt fekvő, és 1512- frt 50 krra becsült háznak a pesti telekhivatalban (megyeház földszint) leendő első izbeni árverési határidőül f. é. augus­tus­­ 28-ik délelőtti 10 órája, ennek nem si­kerülte esetében pedig második határidőül f. é. September 30-ik d. e. 10 órája tűzetik ki, következő árverési feltételek mellett: 1) A kérdéses ház az első határidő alkal­mával a becsáron alul nem­ adatik, a má­sodik határidőben szükség esetében a be­csáron alul is adatik a legtöbbet ígérőnek. 2) 15129 pfrt 50 krnyi becsár kikiállítási árnak vétetik. 3) A venni szándékozók kötelesek 500 pfrtnyi bánatpénzt letenni 4) A legtöbbet ígérő, ki a jelzálogos köve­telések kifizetését a vételár erejéig bírói utalványozás szerint átvállalni köteles, tar­tozik a vételár­­ részét a bánatpénz be­számításával az árverés helybenhagyatásá­­tól számítandó 3 hónap alatt, másik har­madát ugyan az árveréstől számítandó 6 hónap alatt, és a 3 ik harmadát 9 hónap alatt mindég 6% kamatokkal letenni. 5) Az átírás, melynek terhei a vevőt kizárólag iletik, csak a vételár teljes lefizetése után történend. 6) A vevő mindjárt az árverés helybenhagyásától fogva a háznak birto­kába és használatába lépend. Pesten, junius 8 án 1857. Cs. k. orsz. törvényszék. (1468) (2-3) 1152. A veszprémi cs. k. megyei törvény­szék részéről ezennel közhírré tétetik, mi­szerint Suli Jánosnak mint Czekkel Ferencz árvái gyámjának kérelmére, Veszprémben elhalt Czekkel Ferencz hagyatékához tar­tozó a c­opaki szőlőhegyen fekvő 2000 pftra becsült épületes szőlőnek nyilvános árverés utján leendő eladatása elrendeltetvén, en­nek Csopakon a helyszínén leendő elárve­rezésére első határnapul­­. 1857 ik évi au­gustus 1-je napja, szükség esetében pedig második határnapul ugyan ez évi Septem­ber 1-jő napjának reg. 9 órája ki­tűzettek. Mire a venni szándékozók oly hozzáadás­sal hivatnak meg, hogy az árverési felté­telek, melyek szerint csak az árverezhet, ki a becsár tíz száz tóliát bánat közül kész­pénzben előre leteszi, a cs. k. megyei tör­vényszéki irodában hivatalos órák ala­tt mindenki által megtekinthetők. Veszprém, június 9-én 1857. Cs. k. megyei törvényszék. (1545) (1-3) 950. A győr-szt.-mártoni cs. k. szbiróság által közhirré tétetik, miszerint Csehszom­­bathy Józsefnek és nejének, néhai Koller Rudolf csődtömege részér­e lezálogolt réth­­alapi lakháza belső telekkel és rajta fekvő istálló és cselédházzal 6650 vft, külső bir­toka épülettel 6500 vft, zálogban lévő 45600 (77) és birtoka 6080 vft, ifj. Varga József és Véghelius-féle fundus szomszédságában levő belső telke 300 vft, Vincze Lajosné és Vég­­helius s­zomszédságában levő belső telke 300 vft, Örkényi legelője 450 vft, Bőnyi erdő része­n­ d részben 600 vft becsáron kikiáltva f. é. aug. 13-ik napján első íz­ben, szükség esetében pedig f­ évi sept. 11-ik napján másodízben és ez­úttal becs­áron alul is mindenkor d. u. 3 órakor a helyszínen tartandó nyilvános árverés alá fognak bocsáttatni. Azok, kik a fennebbi birtokok valame­lyikére jelzálogot nyerteknek vélik magu­kat, felhivatnak, hogy azt a birtok eladá­sáig annál inkább bejelentsék, mert elma­radásuk esetében a vételár felosztása köz­­benjöttük nélkül fogna eszközöltetni. Az árverés feltételei e­szbiróságnál m­eg­­tekinthetők lévén, a venni szándékozók a helyszinére váratnak. Szt.-Márton, jun. 12. 1857. Cs. k. szbirói hivatal. (1544) : (1-3) 1320. A szentesi cs. k. szbirói hivatal mint biróság részéről ezennel közhirré té­tetik, miszerint Hoffer Mihály és Kersmayer Anna részére biróilag lefoglalt, s 700 pártra becsült, Takács Sándornak Szentes városá­ban fekvő 1115. számú lakháza 1857. évi julius hó 29-ik napján első ízben, ugyanazon évi augustus hó 17-ik napján másod ízben mindég d. e. 9 órakor a helyszínen nyil­­ványos árverés utján el fog adatni; az ár­verési feltételek a kiadó hivatalban megte­kinthetők lévén. Felhivatnak ennélfogva mindazok, kik netalán ezen házra mágusát jelzálogot nyer­teknek vélik, hogy jogaikat a kitűzött ha­táridőig bejelezsék, mert különben a vé­telár felosztásánál mellőztetni fognak. Szentes, junius 4-én 1857. Cs. k. szolgabirói hivatal. (1540) : • 1 (1-3) 611. A halmi cs. k. sz.-bíróságtól köz­hirré tétetik, miszerint Nagy Jánosnak Görbe András elleni 73 pfrt 58 kr iránt be­­végzett perben lefoglalt és mintegy 194 pfrt 44 krra megbecsült halmi 93 sz. a. telek fele részének, ezutánni földeknek és javí­tásoknak elárverezésére f. évi julius 16-ik napja, s ha ekkor a becsát meg nem igér­­tetnék, f. évi augustus 6-ik napjának mindég reggeli 9 órájára Helmiba a szolgabirói lakhoz kitüzetik. Miről venni szándékozók azzal értesittet­­nek, hogy az árverezési feltételeket ezen bíróságnál megtekinthetik, a jelzálogos hi­telezők pedig netaláni jogaik bejelentésére utasittatnak. Halmi, május 20-án 1857. Cs. k. sz.-biróság. (15411 ^ (1^3) 2584. A szombathelyi cs. k. m.-tervszék részéről közhirré tétetik, miszerint özvegy Skriba Józsefnő szül. Balogh Eszther ké­relme folytán az ennek tartozott 202 pft váltó tőke és járuléki erejéig Szép István és Terézia házastársaknak Szombathelyen 83 sz. a. fekvő házuk és tartozandóságára, mely birói becslés folytán 4552 pártra be­csültetett, a nyilvános birói végrehajtási árverés elrendeltetett és ennek foganatosí­tására második határidőül f. é. jul. 17-re d. e. 9 órája a helyszínen kitüzetett, mi­ről is a venni szándékozók oly figyelmez­tetéssel értesittetnek, hogy az elárvere­zendő vagyon ez alkalommal a becsáron alul is eladatni fog. Egyúttal felhivatnak a jelzálogos hitele­zők, hogy követeléseiket a vétel napjáig annál bizonyosabban bejelentsék, mivel el­lenkező esetben maguknak tulajdoníthatják, ha a vételár felosztása nélkülök történik meg, és ha e emiatt, a­mennyire ez által a vételár kimerittetnék, abból kizáratni fognak. Szombathely, junius 24-én 1857. Cs. k. m.­törvszék. (1534) , (2—3) 1057. A gyulai cs. k. megyei törvszék részéről ezennel közhirré tétetik, miszerint néhai Betyó József hagyatékához tartozó s Gyulán 1143 sz. 400 pftra becsült ház, és ahhoz tartozó 1440 pftra becsült­­ te­lek földdel f. é. jul. 31 ik napjának i . e. 9 órája, a az el nem adhatás esetére a máso­dik árverési határnapot f. é. aug. 31-dik szinte d­. e. 9 órája tűzetik ki. Mire is a netalán létező jelzálogos hite­lezők felhivatnak, hogy követeléseiket az ideig jelentsék be, különben a vételár az ő hirük s beleegyezésükön kívül fog felosz­latni. Az árverési feltételek a m.-törvszéknél megteki­nthetők. Gyula, jun. 26. 1857. Cs. k. m.-törvszék. (1537) (2-3) 6606. Szeged szab. kir. város tanácsa ré­széről közhirré tétetik, miszerint folyó 1857. jul. 15-é s folytatólag 18-a s 22-én d. e. órákban az adó-hátralék miatt lezálogolt tárgyak u. m ágynemüek, bútorok stb. városi széképületben elárvereztetni fognak. Mely árveréshez a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy ez ár­verésen a becsáron aluli ajánlatok is elfo­­gadandók lesznek. Szeged, jun. 25. 1857. Sz. k. városi tanács. (1529) 1 - 1­­(3/3) 1097. A sárbogárdi cs. k. szkirói hivatal mint biróság által közhirré tétetik, misze­rint Czveics Demeter felperesnek folyamo­dása folytán Bukovszky János és neje Ste­­rák Katalin alpereseknek Perkátán 285 sz. létező 2500 pftra becsült házuk nyilvá­nos árverés utján f. é. jul. 15-én és szük­séghez képest jul. 20-n mindenkor reggeli 9 órától 12-ig el fog adatni; ez a venni szándékozóknak azon megjegyzéssel adatik tudtul, hogy a kérdéses ház az első határ­napon a becsáron alul nem, a másodikon pedig azon alul is el fog adatni. Sár-Bogárd, jun. 24. 1857. Cs. k. szkirói hivatal. (1527) (3—3) 3173. A Pest-Solt megyei cs. k. törvény­szék részéről ezennel közhirré tétetik, misze­rint Márton Zsuzsánna cz. Ullrich Ferenczné részére, Sr. Laczkó Józsefné Tóth Erzse és Laczkó Jánostól biróilag lefoglalt Kecs­kemét városi 2-ik tizedbeli 374. sz. a. fekvő 770 pártra becsült ház másodízben i. é. jú­lius 13-án d. e. 9 órakor a megyei törvény­szék helyiségén, az ugyanott megtekint­hető föltételek alatt, még pedig szükség esetében becsáron alul is el fog árverez­­tetni; jelzálogos hitelezők figyelmeztetnek a f. é. ápril 7-én kelt 1713. számú hirde­tésre. Kecskemét, junius 16-án 1857. Cs. k. megyei törvényszék. (1.528)­­ ... . (3—3) 766. A cs. k. nagy-körösi szki­ói hivatal részéről ezennel közhirré tétetik, miszerint Komonyi Lajos 1477. sz. a. 250 pftra be­csült, és Biz Mihály 57-ik sz. a. 650 pftra becsült házuk Feiler Ignácz követelése fe­jében leendő birói elárverezése végett má­sodik határnapul folyó évi jul. 3-ik napja reggeli 9 órája a biróság szállására tűzet­vén, oly feltét alatt, hogy ha a becsáron felül nem, azon alul is eladatik. Minek folytán a jelzálogos hitelezők fel­hivatnak, hogy jogaikat a birtokok eladá­sáig annál bizonyosabban bejelentsék , mert ellenkező esetben maguknak tulajdonítsák, s ha a vételár felosztása az ő hirük nélkül­­ történend meg, és ha e miatt, a mennyiben a vételár kimerittetnék, ki fognak záratni. N. Kőrös, máj. 25. 1857. Cs. k. szkirói hivatal. (1486) ,­­ (3-3) 2076. A szathmári cs. k. vár. kik. jbiró­­ság részéről közhirré tétetik, hogy Böször­ményi Károly szathmári lakos ügyvéd ré­szére, Papp Ferencz udvari lakos birto­kostól 2600 pft és járulékai erejéig lefog­lalt egy belső telek 6 hold 1200 O0 szá­mítva, 1200 pft; 30 hold külső szántóföld 1200 (7)° számítva 1080 pft; 40 hold ka­szálló, 1200 (7)° számítva 1440 pft; 90 hold erdő 1200 □' számítva 1440 pftra megbe­csülve közárverés útján Udvari községben folyó évi jul. 27. d. e. 10 órakor, és ha akkor a becsár meg nem igértetnék, folyó évi aug. 27. d. e. 10 órakor el fognak adatni. A venni kívánók tehát oly figyelmezte­téssel hivatnak meg ezen árverésre, hogy az árverés megkezdése előtt bánompénzül a becsült árnak egy tized részét letenni, a vevő pedig a vételárnak fele részét bá­­nompénz beszámításával 45 napok alatt, a másik fele részét 30 napok alatt lefizetni kötb­es leend, minden bélyeg­kiadásokat tartozik a vevő viselni. Mindazon hitelezők, kik magukat az ela­dandó birtokra nyilvános könyvbei beigta­­tásnál fogva jelzálogi jogot nyerteknek vé­lik, felhivatnak, hogy ezt az első árverési határnapig annál bizonyosabban kijelent­sék, a­mennyiben ellenkező esetben a vé­telár felosztása hítük nélkül megtörténend. Szathmár, máj. 28. 1857. Cs. k. vár. kik. jbi­óság. (1507) “­* 1 ) : (3-3) 1478. A veszprémi cs. k. megyei törvény­szék részéről ezennel közhirré tétetik, hogy Veszprémben lakozott, vagyonbukott Man­­he­m Salamon csődtömegéhez tartozó, Vesz­prém városi 1032. szám alatt fekvő 500 párt becsáru­ház folyó 1857. évi julius 30-án nyilvános árverés utján eladatni fog, mely első árverési kísérlet sikeretlennek mutat­kozván, a második árverés időhatárául ugyan ezen évi augustus 19-ik napja tűzetik ki. A venni szándékozók ezennel figyelmez­tetnek, hogy az árverési feltételeket a vesz­prémi cs. k. megyei törvényszék irodájá­ban, nevezetesen az árveréssel megbízott hivataltiszt Lampert Sándor urnái, vagy tömeggondnok Tuszkán Máyer urnái Vesz­prémben, megtekinthetendik. Veszprém, junius 16-án 1857. Cs. k. megyei törvényszék. (1488) ~ " r~ (3—3) 1075. T.-Ujlaki lakos Judik, másként Brün Lázártól a tiszabecsi határban lezá­logolt s biróilag holdankint 20 partra be­csült, mintegy 30 köblösnyi szántó és rét földek árverései eladására a f.-gyarmati cs. k. szolgabirói hivatal mint biróság ál­tal f. évi augustus 12-ik napjának d. e 10 órája első, s ha ekkor ez eladás nem eszközöltethetnék, f. évi September 16-ik napjának d. e. 10 órája második határna­pul kitüzetvén, ez a végett tétetik közzé, hogy az árverelni szándékozók a kitűzött időben T.-Becs községében jelenjenek meg, hol az árverési feltételek is előadatni fog­nak, melyek különben a nevezett szbirói hivatalnál is megtekinthetők. F.-Gyarmat, junius 16 án 1857. Cs. k. szbirói hivatal* am ~ i ‘ ■ • 7 (3-1) 1664. A győri cs. k. megyei törvényszék által közhirré tétetik, hogy Farkas Ferencz győrvárosi lakosnak győr-nádorvárosi 153. szám alatti 536 főt 40 krra becsült háza és kertje elárvereztetni rendeltettek, és a helyszinéni árverésre f. évi augustus 11-ik mint első, f. évi September 14-ik mint máso­dik határidő azzal tűzetett legyen ki, hogy a birtok a második árveréskor becsáron alul is el fog adatni. A venni szándékozók 50 párt bánatpénzt az árveréskor letenni, a vevő pedig a vételár % részét egy hónap alatt, a többi % részét pedig három hó elforgása alatt az árverés­től számitva 6% kamattal lefizetni tar­toznak. Győr, junius 9-én 1857. Cs. k. megyei törvényszék. (1521) (3—3) 796. A zirczi cs. k. szkirói hivatal mint biróság részéről ezennel közhirré tétetik, miszerint a nagytekintetü cs k. Veszprém megyei törvszéknek f. é. jun 2-kán kelt 1354/857 számú végzése folytán Nána köz­ségben 1856. évi sept. 30-n elhunyt aszta­losmesternek Birbauer István hagyatéki tömegéhez tartozó, Nána községben 35-ik számú 480 pftra becsült zsellérháza f. é. jul. 29-n, nemsikerülés­ esetében f. é. aug. 29-n, nyilvános árverés utján a helyszínen legtöbbet ígérőnek el fog adatni. Melyre a venni szándékozók 10% bánat­pénzzel ellátva azon értesítéssel hivatnak meg, hogy a felnevezett zsellérház az első árverés alkalmával csak a megállapított becsáron felül, a második árveréskor pedig azon alul is el fog adatni. Egyúttal mindazok, kik ezen zsellérházra jelzálogot nyertnek vélik , felhivatnak, hogy igényeiket a kérdéses árverezésig ezen bíróságnál bejelentsék, mert ellenkező eset­ben ezen mulasztásból eredő következmé­nyeket egyedül maguknak tulajdoníthatják. Az árverési feltételek ezen bíróság iro­dájában a szokott hivatalos órákban meg­tekinthetők. Zircz, jun. 25. 1857. Cs. k. szkirói hivatal. (1516) * (3^3) 665. Taffler Izsák felperes részére, Ra­­kovszky Antal úrtól Bérczel helységben biróilag lefoglalt és felbecsült különféle házi bútorok, gazdasági eszközök, kocsi, lovak , 50 akó tavasi termés bor és egyéb ingóságok folyó évi jul. 27-n először, szükség esetében aug. 10-n másodszor, min­denkor reggeli 9 órakor kezdve Bérczel helységben a helyszinén nyilvános árverés utján eladatni fognak. Szirák, jun. 5. 1857. Cs. k. szkirói hivatal. ( E számhoz egész it melléklet.

Next