Budapesti Hírlap, 1857. július (147-173. szám)

1857-07-18 / 162. szám

Julius 18. 1857. Budapesti Hírlap 162. sz.HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Árlejtések. (848*)­­ (1-3) 6531. A magas cs. k. belügyministerium egyetértésben a magas igazság- és pénzügyi ministerium­okkal f. é. jun. 4-ki 14572/1031. sz. alatti leirata folytán egy új fogház­nak építését, a nagy-mihályi szolgabiró hi­vatal által eddig használt néhai sóhivatal épületből, a cs. k. orsz. építész-igazgató­­sági osztály által feltett, és a kereskedelmi ministérium építészeti osztálya által czél­­szerűnek talált terv szerint, 15445 pert l'/e­krnyi legmagasabb ár mellett megengeden­­dőnek találta. Az illető cs. k. helytartósági osztálynak f. évi junius 23 ki 11654/2273. sz. a. leirata folytán ezen épités elválalása végett, f. évi julius hó 28-án d. e. 10 órakor a s­­a.-uj­­helyi cs. k. megyei főnökségnél írásbeli ajánlatok elfogadása mellett árlejtés fog tartatni, mire válalkozni szándékozók ezen­nel meghivatnak. Egyúttal megjegyeztetik, miszerint az ár­­lejtők 10% bánatpénzt letenni kötelesek, mely biztosíték a netaláni írásbeli ajánla­tokhoz mellécsatolandó. Az ide vonatkozó költségvetés, az építési terv, valamint az általános és részletes építési feltételek július 10-étől kezdve a s.-a.-újhelyi cs. k. megyei építész-hivatal­nál a szokott hivatali órákban megtekint­hetők, írásbeli ajánlatok július 20-i d. e. fél 10 óráig adhatók be. A később beadottak figyelembe vétetni nem fognak. S.-A.-Ujhely, junius 26-án 1857. A Zemplén megyei cs. k. főnökség. (1707) (1-3) 3703. Szabad királyi Szabadka város köz­ség tanácsa részéről ezennel közhírré téte­tik, hogy a város szolga- és cselédszemély­zete 1850 évre megállapított ruhailletmé­nye, jelesen 41 köpönyeg, 18 spenczer szürke, 41 attila, 82 magyar nadrág kék, 18 lovagló nadrág és ismét 18 magyar nadrág szürke posztóból, 41 mellény, 41 sapka kék posztóból, 13 csákó fekete posztóból leendő elkészítése iránt, s különösen anyagostul együtti tökéletes kész kiszolgáltatásukra nézve f. é. aug. 7-n a városházi tanácste­remben nyilvános árlejtés fog tartatni. Melyre a vállalkozni kivánók oly megjegy­zéssel, hogy az árlejtés alkalmával az aján­lati összeg 10% bánatpénzül leteendő, s a vállalatra nézve elegendő biztosíték kimu­tatandó, meghivatnak, kik addig is a kö­zelebbi szerződési feltételeket a számvevői hivatalban megtekinthetik. Az írásba fog­lalt ajánlatok a fenebbi határnap reg. 9 óráig a jegyzői hivatalban elfogadtatnak. Szabadka, jul. 10. 1857. A városi község tanácsa. Olaj világítási árlejtés. (1686) (2—3) 3011. E város területében a még létező olaj­lámpák világitatása iránt augustus hó 21-én nyilványos árlejtés tartatni fog. Bér­leni szándékozók keretnek az­nap reggeli 10 órakor a tanácsi Ill-dik osztály tere­mében 1000 pártnyi bánatpénzzel ellátva személyesen megjelenni, vagy pedig sza­bályszerűen szerkeztett írásbeli ajánlataikat fentebbi napig a polgármesteri hivatalhoz benyújtani. A szerződés ideje terjesztetik egy évre, az­az i. é. november 1-től 1858-ig October utoljáig; a többi feltételek a város gazda­sági hivatalában közöltetnek. Pest, julius 10-én 1857. * A városi tanács által. Árverések. (1678) (2-3) 1409. A kaposvári cs. k. del. biróság ál­tal ezennel közhírül létetik, miképen Ad­ler József felperesnek folyamodása követ­keztében Bodor János hencsei lakos alpe­resnek Hencse helység s határában levő 140. sz. alatt háza­s és telke felperes kö­vetelése kielégítése tekintetéből f. é. au­gustus hó 22-ik napjának reggeli 9 órája s ekkor az árverezés nem sikerülvén f. évi September hó 21-ik napjának délelőtti órái­ban a helyszínen, a bíróságnál megtekint­hető árverezési feltételek szerint el fog adatni. Mindazon hitelezők pedig, kik ma­gukat jelzálogi jogot nyerteknek vélik, ezen­nel felhivatnak, miszerint a fentebb ki­tett árverési határidőig magukat a bíróság­nál annál is inkább bejelentsék, mert el­lenkező esetben a vételár felosztása hírük és tudtuk nélkül történvén meg, mennyire a vé­telár kimerittetnék, abból ki fognak záratni. Kaposvár, junius­­24-én 1857. Cs. k. del. biróság. (1681) . (2-3) 1006. A sárbogárdi cs. k. szkirói hivatal mint biróság részéről ezennel közhírré té­tetik, mikép néhai Pulai János hagyatéká­hoz tartozó és 1600 pftra becsült 311 sz. a. ház féltelekkel folyó évi aug. 8-a, szük­ség esetében sept. 5-n mindenkor reggeli 9 órakor Perkátán a község házánál nyilvá­nos árverés útján el fog adatni. Miről a venni szándékozók oly figyelmeztetéssel értesítendők, hogy az árverési feltételeket vagy az alulírt szkirói hivatalnál, vagy Perkátán a község házánál megtekinthetik. Egyszersmind a jelzáloggal bíró hitele­zők is inzetnek, hogy igényeiket az árve­rési határidő előtt e bíróságnál bejelentsék, mert ennek elmulasztása esetére a vételár igényeik figyelembe vétele nélkül fog el­oszlatni. Sárbogárd, jul. 4. 1857. Cs. k. szkirói hivatal. (1676) (2-3­ 2163. 1. Szeged város határában a budai országúton 1865. népsor, s telekkönyköny­­vileg 80, 92 szak. 1819. sz. a. fekvő l../upp hold házi telek,úgynevezett Bürgés korcsma, a rajta levő minden épületekkel együtt, melynek összes értéke szakértői becsű foly­­ tán 4523 pstra tétetett ki, 1857. évi aug. 8-ik napjának d. e. óráiban a helyszínén elárvereztetni fog, kijelentetvén, miszerint az emlitett jószág, ha az említett áron el nem adathatnék, a legtöbbet ígérő részére azon alul is le fog üttetni. 2. Árverezéskor tartozik a venni szán­dékozó, a fenntebb kitett összegnek 10 százlék­ját rögtön bírói kezekbe letenni. 3. Az árverezés napjától számítandó 3 hó alatt tartozni fog a vevő a vételárnak felét készpénzben a bíróságnál lefizetni, a hátralévőt pedig ezen most említett fizetési határidőtől számítandó szinte 3 hó alatt a leütés napjától számítandó 5% kamattal együtt lefizetni. 4. A vevő a leütés napjától birtokába lép a házi teleknek, s minden azon lévő épületeknek, ő hazaadja jövedelmeit, hasz­nait, de ugyanazon időtől fogva őt illetik minden térnék, köz és községi adók, szük­séges javítások stb. nemkülönben a kisebb s nagyobbszerű véletlen esetekből eredhető hátrányok is. 5. A nyilvánkönyvbei beigtatásra szük­séges engedelem-nyerhetés csak az árve­rési feltételek teljesítése, s a vételárnak valóságos lefizetése után fog megadathatni, szabadságában áll azonban a pprt. 518. §. értelmében a vételről hivatalos okmányt kérni, s azt nyilván könyvileg bejegyeztetni, de oly világos megjegyzéssel, hogy mihe­lyest a harmadik pontban említett fizetési határidőket meg nem tartandja, az azonnal kitörölhető leend. 6. Nem fizetés, vagy az árverési feltéte­leknek meg nem tartása esetében joga le­end az árvereztetőnek, a vevő házára új­bóli árvereztetést tartatni, s azon a becsűn alul is eladatni, végül: Mindazok, kik magukat a nyilvánköny­­vekbei beigtatásnál fogva az elárverezem­dő jószágra jelzálogi jogot nyerteknek vélik, felhivatnak, miszerint azt a jószág eladá­sáig annál bizonyosabban bejelentsék, mert ellenkező esetben maguknak tulajdoníthat­ják, ha a vételár felosztása az ő hírük nél­kül történik meg, s ha e miatt, a­mennyi­ben az által a vételár kimeríttetnék, ki fognak záratni ; továbbá mindazon jelzálo­gos hitelezők, kik nem ezen tervszék­he­lyén, vagy annak közelében laknak, felhi­vatnak, hogy jogaiknak, a vételár felosz­tása alkalmávali megóvása végett, helyben lakó meghatalmazottat rendeljenek, s az eladás előtt annak nevét s lakását beje­lentsék, ellenkező esetben az ő veszélyük s költségükre hivatalból fog képviselő ne­veztetni. Szeged, apr. 27. 1857. Cs. k. m.-tervszék. (1699) (1-3) 2618. A szombathelyi cs. k. megyei tör­vényszék részéről közhírré tétetik, misze­rint Grabner Mihály felperes kertére 350 pert s járulékai kifizetése végett Kiss Ist­ván szombathelyi lakos 301. szám alatt fekvő, téglából épült, cserépzsindellyel fe­dett házának a hozzátartozó kis kerttel együtt,mely 2500 pftra becsültetett,nyilvános árverés útján leendő eladása elrendeltetett. Az árverés foganatosítására folyó évi augustus 31-ik s­zeptember 30-ik napjának mindenkor reggeli 10 órája tűzetett ki ha­táridőül. Az árverési feltételek a cs. k. megyei törvényszék irodájában megszemlélhetők. Egyszersmind felszólíttatnak mindazok, kik a kérdéses házra zálogjogot nyertek, hogy azt az eladás napjáig e cs. k. megyei törvényszéknél annál bizonyosabban beje­lentsék, minthogy különben maguknak tu­lajdoníthatják, ha a vételár felosztása az ő hozzájárultok nélkül fog eszközöltetni, s ez által, a mennyiben a vételár elfogyna, abból kizáratnának. Szombathely, junius 27-én 1857. Cs. k. megyei törvényszék. (1715) (1-3) 988. A szolnoki cs. k. m.-tervszék mint hagyatéki biróság által közhírré tétetik, hogy néhai Szaszkó József hagyatékához tartozó Új telek s 750 pftra becsült szán­tóföld, továbbá két szérüs kert az örökö­­­­sök kívánságára nyilvános árverés utján eladatik, az árverési határidőül f. é. sept. 10 ik, szükség esetében pedig oct. 10-ik nap­jának reggeli 9 órája a helyszínen kitü­­zetik. Az árverési feltételek e törvszék kiadó hivatalában megtekinthetők. Szolnok, jul. 7. 1857. Cs. k. m.-törvszék. (1703) (1-3) 1681. A lőcsei cs. k. m.-törvszék részé­ről ezennel közhírré tétetik, miszerint az illető felügyelőségnek folyamodására a Má­­riássy Auguszt-féle csődtömeghez tartozó, a régi és újabb korból való 620 db külön­féle réz, ezüst és arany pénzgyüjteménynek ajánlás utáni eladatása megengedtetett, s mely pénzgyüjteménynek becsára 596 ft 43 kr pp. Venni szándékozók a kimutatást ezen hiva­tal irodájában, valamint tömeggondnok Herzog Dániel ügyvéd urnái Késmárkon megtekint­hetik ; — és ajánlataikat az utóbbi 3 hó­nap alatt adják be. Lőcse, jun. 5. 1857. Cs. k. m.tervszék. (1708) (1-3) 12­3. A gyulai cs. k. megyei törvényszék részéről közhírré tétetik, miszerint néhai Gábor Ján. hagyatékához tartozó s M.-Gyula városában 651. sz. a. fekvő 600 portra be­csült lakház, a hozzátartozó tanya épület­tel és szőllős kerttel ellátott s 1200 partra becsült 2/s szántóföld a kiskorú örökösök érdekében nyilvános árverés utján eladatni rendeltetvén, árverelési határnapul 1. évi augustus hó 3-dik napjának délelőtti 9 órája s el nem adhatás esetére pedig második árverelési határnapul ugyancsak f. év au­gustus hó 24-dik napjának délelőtti 9 órája tűzetik ki. Mire is a netalán létező jelzálogos hitele­zők felhivatnak, hogy követeléseiket a kitett ideig jelentsék be, különben a vételár az ő hírük és beleegyezésükön kivül fog fel­oszlatni. Az árverelési feltételek a megyei tör­vényszék irodájában megtekinthetők. Gyulán, julius 12-én 1857. Cs. k. megyei törvényszék. (1698) (2—3) 765. A sárvári és k. szkirói hivatal mint biróság részéről közhírré tétetik, miszerint Kovács János és Buzgó Katalin n.-sitkei lakosok kérelmére Odor István és Lengyel Magdolna n.-sitkei lakosoktól végrehajtási­­lag lefoglalt, 41 ft 40 krra becsült összes szobabeli bútorok és egyéb házi ingóságok, továbbá ugyanazoknak a n.-sitkei u. n. Kishegyben helyezett 1 holdra terjedő és 600 pára becsült szőllőjüknek nyilvános ár­verés utján leendő elárvereztetése elrendel­tetett és ennek teljesítésére a helyszínén időhatárus f. é. jul. 26-n és f. é. aug. 23-n mindenkor d. u. 3 óra kitüzetett. Az árverési feltételek Sándor József ügy­­v­éd urnái K.-Czelben és ezen szkb­ói hiva­talnál szokott hivatalos órákban megtekint­hetők. Figyelmeztetnek a netán egyéb jelzá­logos hitelezők, miszerint követeléseik ér­­vényesítése az árverés megtörténte előtt a kellő lépéseket annál bizonyosabban meg­tegyék, minthogy különben a vételár fel­osztása befolyásuk nélkül eszközöltetni fogván, mulasztásuk káros következményeit maguknak kellene tulajdonitaniok. Sárvár, jun. 1-n 1857. Cs. k. szbirói hivatal. (1694) (2-3) 559. Az id.-berényi cs. k. szolgabirói hi­vatal mint biróság által közhírré tétetik, hogy néhai Pécset György hagyatékához tartozó, Csurgón 315 pártra becsült háznak közárverésenn eladatása elrendeltetvén, en­nek első határidejéül f. évi julius hó 28-ka, szükség esetében pedig augustus 6-ka d. e. 9 órája tűzetett ki. Mire is a netalán létező jelzálogos hite­lezők felhivatnak, hogy követeléseiket a kitett ideig bejelentsék, különben a vételár az ő hírük és beleegyezésükön kívül fog feloszlatni. Az árverési feltételek addig is ezen szol­­gabírói hivatalnál a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Csurgó, május 28-án 1857. Cs. k. szolgabirói hivatal. (1693) (2-3) 582. Az id.-berényi cs. k. szolgabirói hivatal mint biróság részéről ezennel köz­tudomásul adatik , hogy Porrogon elhalt Euisz József hagyatékához tartozó 3/s telek hozzátartozandó belsőséggel az örökösök kérelme folytán f. évi aug. hó 6-a, szükség esetében sept. 1-n mindenkor d. u. 3 óra­kor a helyszínen nyilvános árverés útján el fog adatni. Mire is a netalán létező jelzálogos hite­lezők felhivatnak , hogy követeléseiket a kitett ideig bejelentsék, különben a vételár az ő hírük és beleegyezésükön kivül fog feloszlatni. Az árverési feltételek a fent czimzett hivatalnál szokott hivatalos órákban meg­tekinthetők. Csurgó jun. 2-n 1857. Cs. k. szolgabirói hivatal. (1692) (2-3) 961. Az id.-berényi cs. k. szkirói hivatal mint biróság által közhírré tétetik, hogy Bellevári József és Bellevári Sámuel csur­gói lakosok által közösen birt Csurgó köz­ségben fekvő Vi­telek hozzátartozó belső­séggel és épületekkel, úgy a csurgói hegy­ben fekvő szöllőbirtok, pincze és présház­zal, ezeken kívül többféle házi s gazda­sági eszközök és barmok, f. évi aug. 7-én mint első határnapon, s ha ekkor nem si­kerülne, f. é. sept. 5-n­ mindenkor d. e. 9 órakor a helyszinen nyilvános árverés ut­ján eladatni fognak. A árverési feltételek a fennezimzett hi­vatalnál szokott hivatalos órákban megte­kinthetők. Csurgó, jun. 15. 1857. Cs. k. szkirói hivatal. (1701) (2-3) 950. Toskánovics Pál kiskorút illető s Kisfalud helységében fekvő 500 partra be­csült kisház s hozzátartozó 2 R­áncz föld a kisfaludi hegyben fekvő 500 pfrtra be­csült 6 kapás szőllő és 240 pfrtra becsült rét darab szilvás gyámbirósági határozat­nál fogva 1857. évi augustus 3-án reggeli 10 órakor a becsáron felül először, s eset­legesen ugyan 1857. évi September 3-án reggeli 10 órakor a becsáron alul is má­sodszor, s pedig mindenkor Kisfaludon a helyszinén tartandó nyilványos árverés ut­ján, az e hivatalnál fekvő s az árverés al­kalmával kihirdetendő árverési feltételek nyomán eladatni fognak. Verni szándéko­zók a becsár 10% bánatpénzzel ellátva a mondott időben és helyen jelenjenek meg. Az árverési feltételek addig is e biró­­ságnál a rendes hivatalos órákban megte­kinthetők. Egy­úttal felhivatnak mindazok, kik ezen ingatlanokhoz jelzálogi igényt tartanak, hogy ezt az árverés napjáig annál bizo­nyosabban bejelentsék, mivel ellenkező eset­ben a vételár felosztása az ő hírük nélkül megtörténend, s maguknak tulajdonítsák, ha e miatt, a mennyire a vételár kimerittet­nék, kizáratni fognak. Dárdán, junius 14-én 1857 Cs. k. szolgabirói hivatal. (1696) , (2-3) 1328. A pécsi cs. k. megyei törvényszék részéről néhai Freidenreich Anna hagya­tékához tartozó, Pécsett 151. szám alatt fekvő 850 pártra becsült háznak, úgy a pé­csi határban 3188. és 3189. helyrajzi szám alatt fekvő 3186. - ös szőllőnek és in­góságainak elárvereztetése f. augustus hó 14-én délelőtt 9 órára érintett 151. szám alatti házban megrendeltetett. Az árverezési feltételek naponta ezen cs. k. megyei törvényszéki irodában megte­kinthetők. Mihez a venni szándékozók oly megjegy­zéssel felhivatnak, miszerint az ingóságok készpénz fizetés mellett eladatnak. Pécsett, junius 23-án 1857. Cs. k. megyei törvényszék, (1682) (3-3) 203. A sárbogárdi cs. k. szkirói hivatal mint biróság által közhírré tétetik, mikép néhai Mayer Ferencz adonyi lakos hagya­tékához tartozó és 380 pftra becsült ado­nyi ház, ugyan adonyi határban levő s 30 pftra becsült szőllő f. é. aug. 14-n, szük­ség esetében sept. 12-n mindenkor reggeli 9 órakor Adonyban a község házánál nyilvá­nos árverés utján el fognak adatni. Miről a venni kívánók oly figyelmeztetéssel értesít­­tetnek, hogy az árverési feltételeket vagy az alulírt szkirói hivatalnál, vagy a köz­ség házánál megtekinthetik. Egyszersmind utasíttatnak a jelzáloggal bíró hitelezők, hogy követeléseiket az árverési határidő előtt e bíróságnál bejelentsék. Sárbogárd, jul. 9.1857. Cs. k. szkirói hivatal. (1683) (3—3) 1653. A pécsi cs. k. m. törvényszék Weisz­­mayer Lipót ur mint hitelező folyamodására Pichler József és Katalin mint adósok ellen ez utóbbiaknak Pécsett a szigeti külv. 262. sz. a. fekvő s biróilag 1000 portra becsült házukat, 250 frt p. p. tőkeadósság s járu­lékinak törlesztése miatt elárvereztetni ren­delte , s az első árverezést f. évi augus­tus hó 29-ik napjára, a másodikat sept. hó 30-dik napjára mindenkor délelőtti 9 órára a helyszínére kitűzte, melyre venni kivánók azon kijelentéssel hivatnak, miként a vevő a becsárnak 5% a mint bánatbé­ren felül a végrehajtás napján, a végrehaj­tási öszveg felét azonnal lefizetni, azonfe­lül a jószágon jelzálogilag biztosított kö­veteléseket a vételár erejéig a bíró utalvá­nyozása szerint átvállalni köteles. Felhivatnak egyúttal mindazok, kik ma­gukat a nyilvánkönyvbe a bejegyzés által zálogjogot nyerteknek vélik, miszerint azt a jószág eladásáig annál bizonyosabban be­jelentsék, mert ellenkező esetben maguknak tulajdoníthatják, ha a vételár felosztása az ő hírük nélkül történik meg, s ha e miatt, a mennyiben az által a vételár kimeríttet­nék, ki fognak záratni. A bíróság helyén kívül, s attól távol lakó hitelezők jogaiknak a vételár felosz­tása alkalmávali megóvása végett a bíróság helyén meghatalmazottat rendeljenek, és az eladás előtt annak nevét s laká­sát bejelentsék, ellenkező esetben az ő veszélyükre és költségükre hivatalból fog képviselő rendeltetni, kihez a további kéz­besítések intézendők lesznek. Az árverési feltételek az iroda­igazgató­ságnál megtekinthetők. A második árverési határnapon az érin­tett elárverezendő vagyon a becsáron alul is eladatni fog. Pécs, jun. 16-­ 1857. Cs. k. megyei tervszék. (1672) (313) 1069. A pacsai cs. k. szolgabirói hiva­tal mint biróság által közhirré tétetik, hogy néhai Nagy Ferencz hagyatékához tartozó, Pacsa község határában fekvő 650 pártra becsült fél sessió, s hozzátartozó belső te­leknek nyilvános árverésen f­eladatására első határidejéül f. évi jul­us 19-én szükség éle­tére augustus 23-án d. e. 10 óra második határnapul a helyszínére oly kijelentéssel tűzetett ki, miszerint a vevő a jószágon zálogilag biztosított adósságokat a vételár erejéig a bíró utalványozása szerint átvál­lalni köteles. Ez­úttal mindazok, kik ma­gukat a jószágra jelzálogi jogot nyertek­nek vélik, felhivatnak, hogy azt a jószág eladásáig annál bizonyosabban bejelent­sék, mert ellenkező esetben maguknak tu­lajdonítsák, ha a vételár felosztása az ő hírük nélkül történik meg, s ha e miatt, a­menyire ez által a vételár kimeríttetnék, ki fognak záratni. Az árverési feltételek a cs. k. szolgabirói hivatalban hivatalos órák alatt megtekinthetők. Pacsa, julius 2-án 1857. Cs. k. szolgabirói hivatal. (1674) (3-3) 1603. Kaposvári lakos Kaufer Lipót csőd­tömegében tartozó Siklóson 328 sz. a. ta­láltató 3200 pftra becsült háza, olajmalom­mal és goréval, és 100 pftra becsült Ta­­polcza aljában lévő kertje kaposvári cs. k. csődtervszék 1856. évi jun. 28-a 1288 sz. a. kelt határozata folytán elárverezendő lévén, ennek eszközlésére f. é jul. 30-ik napjá­nak d. e. 10 órája első, ugyan f. é. aug. 31-ik d. e. 10 órája pedig 2-ed határidőül kitüzetett, mi is a venni szándékozóknak oly megjegyzéssel adatik tudtára, hogy az árverezési feltételek e bíróságnál megte­kinthetők. Siklós, máj. 25. 1857. (1677) (3-3) 1087. A kaposvári cs. k. vár. kik. biró­ság részéről közzététetik, mikép Deutsch Ignácz felperes követelésének kielégítése tekintetéből Mihalovics János alperestől lefoglalt és biróilag 800 pftra becsűrt, Ka­posváron 345 sz. a. levő félház a hozzá­tartozó 1­/* holdnyi külsőséggel f. 1857. jul 29-én árvereztetni, s becsár meg nem igérése esetében ugyanez évi aug. 29-kén szinte reggeli 9 órakor a bírósági irodában becsáron alul is eladatni fog. A vevő a fél­ház s tartozmányainak birtokába az esedé­kes közterhek viselése mellett, a vételár azonnali lefizetése után lépene. Felhivat­nak tehát mindazok, kik a kérdéses házra magukat jelzálogot nyerteknek vélik, mi­szerint azt az eladás napjáig bejelenteni el ne mulasszák, mivel ellenkező esetben a vételárnak nélkülük leendő felosztásából származható hátrányokat maguknak leend­­nek kénytelenek tulajdonítani. Kaposvár, jun. 2. 1857. Cs. k. vár. kik. biróság. (1650) (3-3) 11031. A pesti cs. k. orsz. tervszék ré­széről vagyonbukott Molnár József csődtö­megéhez tartozó következő ingatlan javak­nak,nevezetesen a pesti Kerepesi­ uton 1513/11 sz. a. fekvő, Molnár József egyedüli nevére irt 468­­ ölnyi telkü és 34646 pítra be­csült háznak, a József­városi gyöngytyuk­­utczában 1428/2 sz. a. fekvő, Molnár Józs. és neje szül. Marx Anna nevükre irt 193 r öl öl telkü és 10797 pft 40 krra becsült ház fele részének, a József-városi vig-ut­­czában 1180/4 sz. a. fekvő és szinte Mol­nár József és néhai neje nevére irt 148­­ öl telkü és 660 pft 20 krra becsült egész telek fele részének, továbbá a kőbányai szőlők közt a vasút közelében 244 sz. a. illetőleg 205, 457, 457 a., 457, 73, 673, 673 a., és 687 telekkönyvi sz. hason­­lag Molnár József és neje nevére irt 6715 íj f­ös telkü és 4038 ft 20 krra becsült ház és szőllőnek fele részének, végre az úgy­nevezett Törökőrön 333 és 333 a. sz. a. és Molnár József egyedüli nevére írott 2930 F­ ös telkü és 976 ft 40 krra becsült szántó­földnek birói árvereztetése e rendeltvén, ennek megtartására határidőül f. é. aug. 31-ke és szükség esetében 2-ik határidőül f. é. oct. 3-ka mindég d. e. 9 órakor a bi­róság telekkönyvi hivatalában megyeház földszint fűzetik, következő árverési felté­telek alatt : 1. Minden árverezni kívánó köteles a becsár 5%-át foglaló gyanánt készpénzben, állampapírban vagy takarékpénztári köny­vecskében letenni, mely az első részfize­tésbe betudandó lészen. 2. Kikiáltási ár a becsár. 3. A vevő köteles a vételár egy harma­dát s az egész vételártól járó 6% kama­tot, az árverés napjától számítandó három hó alatt, a második harmadát szintén azon naptól számítandó hat hó, s a harmadik vagyis utolsó harmadot ugyancsak az ár­verési naptól számítandó 12 hó, vagyis egy év alatt, mindenkor a maradék tőke 6% kamatjaival együtt a bíróságnál letenni, vagy a­mennyiben a vételárnak bírói utal­ványozása időközben megtörténendik, az illető utalványozott hitelezőknek minden kifogás nélkül lefizetni. 4. A vétel napjától fogva úgy a jövedel­mek mint a terhek a vevőt illetendik, va­lamint a veszély is azon naptól fogva egyedül a vevőt terhelendi. 5. Az eladandó ingatlanok a vevő nevé­­rel telekkönyvi átíratása csupán a vételár teljes lefizetésével eszközöltethetik, az áti­ratáét minden költségek és díjak egyedül a vevőt terhelendvén. Felhivatnak tehát mindazok, kik a kér­déses házra nyilván könyvekbe történt be­jegyzésnél fogva magukat jelzálogot nyer­teknek vélik, miszerint azt az eladás nap­jáig bejelenteni annál inkább el ne mu­lasszák, mivel ellenkező esetben a vételár­nak hírük nélkül leendő felosztását, vala­mint azt is, hogy költségük és veszélyükre gondnok hivatalból fog neveztetni, maguk­nak fogják tulajdonítani. Egyszersmind né­hai Molnár Józsefné szül. Marx Anna mint birtokos társnak a biróság előtt ismeretlen tartózkodásu örököseinek hirdetmény utjáni értesítésük elrendeltetik és részükre gond­nokul Dr. Busbach Péter ügyvéd kinevez­tetik. Pest, jun. 22. 1857. Cs. k. orsz. törvszék. (1649) (3—3) 11810. A pesti cs. k. orsz. törvszék mint ha­gyatéktárgyaló biróság részéről tudtul ada­tik, mikép néhai idősb Wagner János örö­köseinek folyamodására s a pesti árvabi­zottmány beleegyezése folytán néhai Wag­ner János és neje , néhai Unger Victoria hagyatékához tartozó következő ingatla­nok, u. m. 1. A belváros ujvilág-utczai 620/23 sz. a. 136 k ölnyi telken fekvő, 11530 partra be­csült földszinti ház . 2. A terézvárosi két szerecsen-utczában 1390 sz. a. fekvő, úgynevezett bácsi udvar a rajta fekvő épületekkel, mely 795 Q ölet tartalmaz és egészben 30989 pfrt 5 krra, két részletre osztva a) részlet 397V, Q öl­lel és rajta levő épületekkel 15495 pft 5 kr, b) részlet szinte 397V, C öllel s rajta levő épületekkel 15494 pftra becsülve 1857. évi aug. 1-n d. e. 10 órakor a pesti cs. k. telekkönyvi hivatalban következő feltételek alatt fognak eladatni: a) Az árverezni szándékozók tartoznak foglaló fejében a becsérték 6%-jét letenni. b) A 2. alatti ingatlanság, u. m. a bácsi udvar előbb két, a) és b) részletben, azután pedig egészben is fog árvereztetni és a mu­tatkozó nagyobb ár szerint eladatni. c) A vevő tartozik a vételárnak egy har­madát 6% kamatokkal együtt, beszámítva a foglalót, az árverésnek a gyámhatóság és az örökség­ érdekeltek részéről megtör­tént jóváhagyása után három hónap alatt, második harmadát hat hó alatt, utolsó har­madát pedig a jóváhagyástól számítandó egy év alatt az illető 6zo kamatokkal együtt lefizetni. d) Az ingatlanok becsértéke fog kikiál­tási ár gyanánt szolgálni s a becsáron alul nem fognak ezen fekvőségek oda adatni. e) A vevő a tulajdon átadása, illetőleg átírásával járó bármi néven nevezendő il­letéket egyedül viselendi. f) A vevő nevére leendő átírás az egész vételár lefizetése után történhetik meg. g) Az eladás csak az árvabizottmány mint gyámihatóság jóváhagyása után leend ér­vényes. Pest, junius 30-án 1857. Cs. k. orsz. törvényszék.­ ­E teámhoz fél it melléklet.

Next